Hogyan történt? Talán kezdem az elejéről.

Miért képes valaki utálni a rock zenét? Esküszöm, minden feszkót ami bennem van helyettem is kiadja az az erőteljes hangzás. Felemelő, nem is értem az emberek nagy részét. Óriásit sóhajtottam leszállva a buszról a cél állomásnál. Azon a napon úgy esett, mintha dézsából öntenék. Gondolkodóba estem miközben legyökereztek lábaim a vizes betonon. Az iskola egész kicsi volt a megállóval szemben található egy hegy oldalán. Szerencsére onnan egy köpésre nyílt a bolt, ahova szünetben szeretett mindenki kijárni.. de én csak a menekülésre gondoltam. Mi lenne, ha ma nem mennék be? Egész unalmasak az órák, ez a tripla matek pedig folyamatosan kinyír. Az igazság az, hogy utálok tanulni. A legjellemzőbb rám, hogy elkalandozom órák közben. Komolyan, pár mondatot megtanulni telik nálam úgy fél órába. Alsó középben még egész jól teljesítettem, bár akkor sem voltam kiemelkedő semmiben.

De hogy mit gyűlöltem leginkább?

Azt, ha megadott a tanár egy témát amiből készülni kell, amire szét stresszelve az agyam tanultam, aztán doga közben megvilágosodtam arról, hogy rohadtul nem is abból vannak a kérdések. Sőt, köze sincs hozzá.

A hajamat ki tudtam tépni, rohadtul azt gondoltam, feleslegesen szenvedtem. Ennyi erővel nulla tudással is bemehettem volna, hiszen hiába tanultam meg amit feladtak, az oda nem kellett. Ilyenkor csak úgy fortyogtam dühömben, ami által megutáltam a tanulást. Állandóan úgy álltam neki, hogy oké, fél vállról próbálkozom, hiszen úgy is szar lesz, amit bemagolok majd..

Mit mondhatnék?

A legtöbb esetben ez bizony így is lett. Mostanság csak úgy állok hozzá, hogy elég ha átmegyek. A hangsúly a "ha"  kifejezésen van.

Bemenjek, vagy ne menjek?

Megemeltem kezem és a csuklómon lévő órámra pillantottam.

Bakker! Hiszen így is késésben vagyok! Ehh, Eren csillapodj. Csak nyugi... inkább nasi választás közben eldöntöm mi legyen. Betértem a kis üzletbe és az édesség kínálata elé kerültem. Vajon mi legyen? Gumicukor? Karamellás cukor.. karamella.. imádom a karamellát. Ez nehezebb lesz, mint gondoltam. Gondterhelten sóhajtottam egy nagyot, közben megütötte a fülemet egy aranyos kuncogás.

- Úgy látom nagyon nehezen jutsz dűlőre, Eren! - jegyezte meg bohókásan az egyik osztálytársam, Mikasa.

Honnan tudja a nevemet? Azt hittem, láthatatlan vagyok ebben az osztályban. Mikasa fiús szerelésben szokott feszíteni, csinos arca, rövid fekete haja és sokszor flegma arckifejezése volt. Kiéhezetten csapott le egy csomag gumicukorra.

Idegességemben megvakargattam tarkómat.

- Te hogy hogy nem vagy órán? - szaladt ki a számon.

Mikasa kissé sértődötten pillantott rám.

- És te? - vágott vissza durván.

Elég forrófejű egy nőszemély. Rá nézek. Rendesen felhúzhattam, így ignorálom a kérdését és inkább vissza szegezem tekintetem a kínálatra.

- Aki nem ért a matekhoz az ne járjék be. Ezt vallom én, bár fel is vagyok mentve belőle! - közölte velem bosszúsan.

- A-ha.. értem - zártam rövidre a beszélgetést.

- Nem kedvelsz, mi? - tért a lényegre egyből.

Szemeibe néztem és kissé zavarba jöttem.

- É-én.. nem.. nem erről van szó - feleltem bizonytalanul - nem ismerlek.. és nem is gúnyosan kérdeztem vissza az előbb - mentegetőztem kerülve tekintetét.

Mikasa elmosolyodott és a vállamba bokszolt.

- Tudtam én, csak szívattalak! - mosolygott rám szerényen. - De sietnem kell, van némi elintéznivalóm a dirivel! Örültem, Eren! - fogta sietősre.

- Oké. Én is, Mikasa..ch-chan?

Mire megfordultam, hogy utána nézzek, már köddé vált.

Fura.

Hé, mi lett a gumicukrával? Ellopta volna?

Mindegy is.

Lekaptam a polcról kedvenc popcornomat, ami karamellába volt mártva és mogyoróval fűszerezték meg. Megszállottja vagyok a karamellás cuccoknak.

Fizettem, kiléptem az üzletből, táskámba tuszkoltam az édességet és átrohantam a zebrákon, majd betértem a suli aulájába. Sietve trappoltam fel a második emeletre. Felérve kilihegtem magam gyorsan és szedtem a lábam a folyosón, hogy beérjek a termünkbe, aminek ajtaja nyitva volt. Mindenki hangoskodott. Betérve úgy láttam nem is volt tanár. Hallottam pár sráctól, hogy összevontak minket más osztállyal így alig volt szabad hely.

Most hova a fenébe üljek? Egy asztalnál hárman is tanyáznak. Üljek valakihez? Az olyan kínos lenne, nem is ismerem őket.. ideje lesz eljátszani, hogy a mosdóba megyek aztán szépen lelécelek a francba.

Indultam volna, de hátul a terem sarkában ült egy szőke hajú lány aki integetett felém. Magamra mutogattam, hogy engem hív-e, és nem valami mögöttem lévő gyereket. A lány vidáman biccentett felém.

Oda siettem és leültem mellé. Felé fordultam és illedelmesen bemutatkoztam.

- Eren Jaeger vagyok! Köszi, hogy melléd ülhettem.. v-vagy mi!

A lány szájához illesztve kezét kuncogott.

- A nevem Christa. Nem tesz semmit. Láttam a kétségbeesett arcodat, így megszántalak! - közlölte velem nyersen.

- Oh.. hát, akkor azt köszi.

- Szerencsére hiányzik a matek tanár - mondta, majd óriásit nyújtózkodott székében, amit figyelemmel követtem végig.

Úgy öltözött fel, mint egy átlagos lány. Nem mondanám túl lányosnak, de fiúsnak sem. Valahol a kettő közt lebegett. Farmer, fehér ing, fekete dzseki és a végén tornacipő. Christa összességében csinos lánynak számított a szememben. Szőke haját mindig felfogta és igéző kék szemei voltak. Elég furán beszélt, de a legviccesebb szokása még is a nassolása. Amióta ide járok, azóta minden egyes nap elcsámcsogott jóízűen egy zacskó chipset.

- Hé! Nem kéne ilyen kiéhezett tekintettel bámulnod rám! - szólt rám hisztérikusan.

- Ba-basszus, elkalandoztam, bocs - szabadkoztam lelkiismeretesen.

Christa elhúzódott tőlem.

- Tuti valami perverz vagy, mi? - vont kérdőre sértődötten.

- De-dehogy! Elmélyültem a gondolataimban, de nem amiatt..

- Tuti? Tudok ám Aikidózni, egy perc alatt megsemmisítelek! - váltott át fenyegetőbe.

Elmosolyodtam.

- Esküszöm! - tettem szívemre a kezem meggyőzően.

Christa megelégelte válaszomat, sóhajtott, végül elfeküdt a pad tetején.

- Fárasztó ez a suli. Unom az itt létet!

- Együttérzek. Amúgy, ismersz innen embereket? Mármint..

- Hogyne! Hisz nem messze lakom innét! Azt akarod, hogy pletykáljak, mi? - ült fel hirtelen feltüzelve teljes izgatottsággal.

- Őőő.. hát...

- Pár embert ismerek itt, de legyen. Látod ott elől azt a vörös hajú szemüveges lányt? - kérdezte felspannolva.

Aprót bólintottam miközben rá néztem. Épp valami sráccal folytatott némi csevejt.

- Ő ott Hanji. Egész kedves lány, de él hal a bioszért, kissé idegesítő és általában be nem áll a szája. A családja is elég gazdag.

- Akkor miért van itt?

- Mint mindenki. Ebben az osztályban nincs olyan ember, aki ne cseszett volna el valamit. Ő elvileg bukott egy évet, de a fene se tudja miért, hiszen kitűnő tanuló - magyarázta lelkesen Christa.

- Hmm, ez fura.

- Aztán ott van Mikasa. Egy magas veled, elég csinos. Ő balhés egy csaj. Elvileg szembeszállt a tanáraival és túl sok csínyt követett el az előző sulijában, ezért aztán kicsapták!

- Ohh, értem.. eléggé.. határozott egy személyiség - motyogtam orrom alatt megköszörülve végén torkomat.

- Az. Nehezen kedvel meg bárkit is. És még.. ott az a kopasz a sorunk elején - hajolt közelebb fülemhez Christa, s már-már suttogóra fogta.

- Vele mi van?

- Ő Connie. Nagyon furcsa srác... szeret történeteket kitalálni és úgy is adja elő, mintha igaz lenne. Érdekes dolgai vannak, de majd rájössz, ha beszéltél vele!

Christa állam alá nyúl, megmarkolja finoman és a középső sor elejébe fordítja fejem.

- Látod azt a fura hajú srácot? Vagyis.. felnyírt hajú srácot?

Bólintok. Ő nevetett a múltkori incidensen.

- Ő ott Levi. Eléggé mogorva egy fiú. Általában nyugodt, sőt.. néha már túlságosan is az. Régen ő volt a legnagyobb bajkeverő, sokat verekedett, meg ilyesmik. Részleteket nem tudok... ami a furcsa benne, hogy anno senkivel sem barátkozott, mára pedig eléggé.. nyitott ilyen téren a maga módján. A barátnője aki mellette ül.. ő Petra. Nagyon aranyos lány, jó lelkű. Annyira, hogy Levi miatt beiratkozott ide, hogy ne tévessze szem elől.

- Ez inkább féltékenységre vall, nem? - jegyeztem meg kissé gúnyosan.

Christa elengedett végre.

- Dehogy! - vágta rá egyből és úgy védte mint valami anya medve. - Petra ilyen. Nagyon szereti Levit, de nem akarja magához láncolni.. csak tudja milyen, ezért nem szerette volna teljesen magára hagyni.

- Ahhhaa.. vágom - feleltem unottan őt bámulva.

Kizökkentett, hogy valami különöset éreztem, majd oldalra fordítottam fejem, s szembesültem azzal, ahogyan Christa bámul. Felnézett, tekintetünk pedig találkozott. Eléggé el vörösödött..

- És.. rólad mit lehet tudni, Eren? - kérdezte félénken.

Vagy úgy.

Ismerős ez a nézés.

Bejövök neki.

- Ró-rólam semmi érdekes nincs - válaszoltam a lehető legridegebben.

- Ó, ugyan már. Olyan nem létezik!

Nagyot sóhajtottam.

- Mire vagy kíváncsi? Egyszerű tiniként élem a hétköznapjaimat.

- Zöld a szemed.. - jegyzezte meg félénken.

- És?

- Ömm.. se-semmi..

Azután, hogy így kibeszélt mindenkit, miért osztanék meg vele bármit is? Naiv egy lány.

- Nos, nem lakom valami közel. Egy órát utazok a városból, hogy ebbe a külvárosi helyre érjek..

- Ohh, értem..

Ahogy rápillantok az asztalon lévő telefonjára, látom, hogy az egyik Bring me the horizon szám még mindig megy.

- Szereted őket?

Christa felkapja telefonját és leállítja. Szerencse, hogy be volt dugva a fülese.

- Persze! Köszi, hogy szóltál. Ez a vacak képes lemerülni pillanatok alatt! - hálálkodott kissé ingerülten.

- Én is szeretem őket!

Christa még inkább elpirult.

- És veled mi a helyzet? - próbáltam terelni, hogy ne érezze kényelmetlenül magát.

- Én.. túlságosan rossz társaságba keveredtem, ami miatt.. nem érdekelt a tanulás. Sutba dobtam mindent a szerelem miatt. Komolyan el tudja venni mindenről a figyelmed, ha valakivel törődsz. Nálam is így volt, emiatt is kerültem ide. Itt nincsenek elvárások, akár a legrosszabb jegyekkel is átvesznek, ezért vagyok itt. Pedig régen poénkodtam azokon, akik itt kötöttek ki. Ironikus, nem? - hadarta mondandóját kissé keserűen.

Átkaroltam vállát ezzel jelezve, hogy együttérzek vele.

- Ezzel mindenki így van. És milyen is vagy te?

Christa ellökött magától.. kicsit félre érthette a közeledésem.

- Hé, te perverz! - kiáltott fel hirtelen, mire mindenki felfigyelt.

Nagyszerű.

Itt is bemutatkoztam.

Christa látta azt a sok megvető tekintetet ami felém záporozott.

- Va-vagyis nem is az, csak viccelődtünk! - javította ki magát azonnal.

Szerencsére hatásos volt, mindenki csinálta tovább, amit eddig.

- Köszi. Eddig is biztosan kedveltek, most már én leszek az osztály perverze, mert átkaroltalak! - fakadtam ki kissé dühösen, s megingattam fejem.

- S-sajnálom, csak hirtelen jött, na!

Jobb, ha visszaveszek.. ez csak egy suli, nem éri meg, hogy emiatt így felhúzzam magam.

- Ja. Kicsit túl személyes voltam, bocsi - visszakoztam immáron higgadtabban.

- Sajnálom, Eren.. nem akartam..

- Nincs baj, megszoktam, hogy nehezen illeszkedem be - vontam meg a vállam nem törődően.

- Ez az én hibám!

- Ugyan már, úgy is elfelejtik. Inkább mesélj még magadról!

- É-én.. szóval.. szeretek úszni, imádom a mangákat és otaku vagyok! - vallotta be őszintén, s miután rájött mit is mondott szája elé tette kezét meghökkenve.

Felnevettem.

- Akkor talán annyira nem különbözünk. Mármint, én inkább a videojátékok híve vagyok, de ez is jó!

- T-tényleg?

- Aha. Jó fejnek tűnsz és csodálattal nézem, ahogy egy tíz perces szünet alatt magadba tömsz egy egész zacskó csipszet! - jegyeztem meg gúnyosan nagy vigyorral az arcommal végén.

Gondoltam itt az ideje kicsit vissza vágni.

Christa mérgesen fejbe vágott a matek könyvével.

- Te idióta! Hogy mondhatsz ilyet egy lánynak? - förmedt rám vérben forgó szemekkel.

Ő jóval túllépte a személyeskedés határait.

- Pont a vastag matek könyvvel? Könyörtelen vagy! - nyafogtam a fejemet fogva.

- Megérdemled, EroEren! - harsogta könyörtelenül és még egyszer fejbe kólintott.

- De hisz nem is vagyok az! - védekeztem kétségbeesetten.

- De az vagy!

És így ismertem meg Christát, akinek köszönhetően rám ragadt az EroEren becézés.