Összeszedtem pár cuccomat, ami Rolandnál volt, majd hazamentem. Hiába jött utánam kiabálva, nem álltam meg. Csak kétségbeesetten szedtem lábaimat hazafelé. Nem állított meg, nem mondta, hogy maradjak...

-Viki, te mit keresel itt?- lepődik meg anyu, mikor ajtót nyit nekem.

-Itt maradhatok pár napot?- kérdezem könnyes szemekkel.

-Persze, de hát mi történt?- kérdezi becsukva mögöttem az ajtót. Kiskutyám a nappaliba szaladt, legalább ő boldog.
Leraktam csomagomat az előtérben és a konyhába mentünk, ahol anyu elém tett egy meleg teát a kedvenc bögrémben.

-Összevesztünk Rolanddal- szipogom, majd leül velem szemben. Forró bögrém szorongatom, nem is érdekel, hogy már szinte égeti a bőrömet.

-De hát min tudtatok ennyire, hogy Nyírlugosig jössz?- ráncolja szemöldökét.

-Találkoztam Alexszel- mondom ki egy szuszra és félek, mit fog szólni hozzá.

-Történt is valami?- nyújtja nyakát, mire bólintok.

-De csak egy csók volt, semmi több- sírom el magam.

-Teljesen mindegy milyen kis dolog történt kislányom- fogja meg kezem- Rolandot nagyon megbántottad ezzel.

-Tudom- törölgetem könnyeimet- De én nem így akartam. Minden csak úgy jött magától. Nem akarom, hogy szakítson velem anyu, szeretem!

-Először is nyugodj meg kérlek, minden rendben lesz. Megbeszélitek meglátod.

-Nem tudom anyu, így még sosem nézett rám- temetem arcomat kezembe.

-Tudja, hogy itt vagy?- kérdezi kedvesen, nyugodt hangon. Erre van most szükségem.

-Nem és nem is akarom!

-Tudom, milyen makacs vagy Viki, de muszáj lesz bocsánatot kérned tőle. Különben tényleg elveszíted.

Nem akarom elveszíteni!
Mobilom csörögni kezdett és bármennyire reméltem, hogy Roland lesz, csak Petra neve villogott a kijelzőn.

-Szia- emelem fülemhez a készüléket.

-Hol a fenében vagy?- kérdezi köszönés nélkül.

-Anyunál- válaszolom tömören.

-Ugye nem gondoltad, hogy elmenekülhetsz a probléma elől?! Roland szeret téged, te is őt. Miért nem vagytok képesek megbeszélni?

-Petra, Roland Spanyolországba megy- szakítom félbe.

-Szóval igaz?- halkul el.

-Igen, és nekem ezt egy szóval sem említette. Szóval nem csak én vagyok itt az egyetlen ember, aki hibázott.

-Beszélek vele.

-Ne! Petra, ebbe most tényleg ne avatkozz bele! Megoldom!

-Te tudod- sóhajt.

-Ne mondd neki, hol vagyok. Szükségem van pár napra.

-Ahogy szeretnéd, de ne halogasd ezt az egészet!

-Tudom- majd bontom a vonalat.

Anyura nézek, aki valami finom kaját csinál éppen, Mackó pedig mellette ülve figyeli, hátha kap valami kis falatot.

-Viki, a kutyád mindig ilyen követelőző?- néz le a kis pamacsra, aki boldogan csóválja a farkát, miközben lábával toporog.

-Csak ha kajáról van szó- mosolyodok el.

-Nézni szeretnéd a meccset? Balázs mondta, hogy minden Fradi meccsen voltál- teszi elém a késői ebédet, ami már vacsorának mondható.

-Megnézed velem?- nézek rá szomorúan.
Roland mindig igényelte a meccsek előtt a támogatásomat, hogy ott legyek vele. Mindig megígérte, hogy rúg egy gólt.

-Persze, de igyekezz lassan kezdődik- néz az órára.

Vacsora után a nappaliba telepedtem le Mackóval, míg anyu a konyhában csinált valamit. Ha jól hallom pattogatott kukoricát. Tudja, hogy imádom.

-Priska, mi a helyzet? Neked nem melegítened kellene már?- veszem fel mobilomat.

-De igen, de muszáj veled beszélnem!

-Mi a baj? Lesérültél?- ijedek meg azonnal, hiszen nem szokott csak úgy felhívni meccs előtt. Ha baja van, nyilván Petrának mondja el.

-Nem velem van a baj, hanem Rolival! Teljesen oda van. Nem koncentrál semmire. Ha így megy pályára, nem sokáig lesz fent.

-Sajnálom Tomi- nyelek nagyot- Nem segíthetek.

-Viki kérlek! Szüksége van rád!

-Az alapján, amit mondott nekem, nem így gondolom. Van még valami amit mondani szeretnél?

-Nem- sóhajt- Nincsen.

-Sok sikert Tomi- nyomom ki, majd ledobom magam mellé a készüléket és felhúzott térdeimre hajtom fejemet.

-Ki volt az?- ül le mellém anya, bekapcsolva a tévét.

-Tomi- motyogom- Hogy ez a majom el fogja rontani a meccset.

-Gondolom a majom szó alatt Rolandot érted- mire bólintok- Ez most mindkettőtöknek nehéz helyzet, érthető, ha nem úgy teljesít, ahogy az elvárható tőle. Emlékszel, mikor Balázs szakított Lindával? Fél év volt, mire helyre jött.

-De az egészen más volt, most miattam fog rosszul játszani.

-Elég legyen ebből Viki! Ő sem volt veled őszinte. Ő ugyanúgy hibás ebben, mint te!

Anyunak igaza van. Mint általában.
Pattogatott kukoricát eszegetve néztük a meccset.
Roland a kezdő tizenegyben van, de nincs formában.
Idegesen rágom a kukoricát, miközben végignézem, ahogy Rolandot felrúgja az ellenfele és bokájához kapva fekszik a füvön. Fájdalmas arcát látva, ahogy ráközelít a kamera, majd megismétlik a szabálytalanságot, összeszorul a szívem.

-Anyu!- suttogom magam elé, mikor látom, hogy Roland jelzi, nem tud felállni.
A bíró int az orvosi csoportnak, akik a pályára szaladnak.

-Nem lesz semmi baj- nyugtat anyu nem túl sok sikerrel.

Hordágyra teszik végül a focistát, nekem pedig patakokban folynak a könnyeim, amint leviszik. Arcát kezével eltakarja, sosem szereti, ha sírni látják...
Cserének feljön egy számomra ismeretlen játékos, majd folytatódik a meccs, de engem már nem érdekel. Fel-alá járkálok a nappaliban.
Megcsörrenő mobilomra úgy ugrok, mint valami ragadozó a prédára.

-Haló!-  szólok bele idegesen.

-Jó estét, a Szent László kórházból telefonálok, Kósa Viktóriával beszélek?

-Igen, én vagyok!- éreztem, ahogy fülemben dobog a szívem.

-Az ön neve van megadva Varga Roland kórlapján értesítendő személyként. Be tud jönni a kórházba?

-Hogyne, de jól van?- kérdezem gyorsan.

-Sajnálom, ezt a kezelőorvosa tudja csak megmondani.

-Rendben- veszem tudomásul- Köszönöm- majd bontom a vonalat.

-Veled menjek?- jelenik meg mellettem anyu, mire bólintok.

Magamhoz veszem irataimat, majd miután mindketten felvettük kabátunkat megyünk a kocsimhoz.
Nem érdekelt, hogy melegítőben vagyok, de ahogy elnéztem anyut se érdekelte az ő kinézete.
Idegesen vezettem Budapest irányába, majd miután bekanyarodtam a kórház parkolójába, szinte kiugrottam az ülésről.
Anyu kissé lemaradva jött mögöttem, míg én már a liftet hívtam.

-Ne olyan gyorsan Viki- lép be mellém lihegve.

-Gyerünk már!- nyomkodom idegesen a lift gombját, hogy induljon már el.

A harmadikra felérve indulok meg a nővérpulthoz, ahol közlik, hogy Roland még a műtőben van, de a folyosón megvárhatom az orvost.

Már fél órája várakozunk, mikor végre kilép az ajtón egy orvos.

-Maguk Varga Roland hozzátartozói?- kérdezi homlokát dörzsölve.

-Igen- pattanok fel és kezet fogok vele- A barátnője vagyok. Hogy van?

-A barátjának részleges bokaszalagszakadása volt, így megműtöttük. Szerencsére jól sikerült. Pár hét és újra a régi lesz.

-Köszönöm- gyűlnek könnyek a szemeimben- Bemehetek hozzá?

-Természetesen- bólint- Egy ideig még aludni fog. Erre tessék- mutat egy ajtó irányába, amit kinyit nekem.
Hátra nézek még anyura, aki bátorítóan elmosolyodik, majd bemegyek az orvos által kinyitott ajtón Rolandhoz, aki az ágyban fekszik.

Óvatosan leülök mellé a kis székre, majd kezembe veszem kezét, melybe infúziót vezettek be.
Könnyes szemekkel nézem arcát. Vonásai nyugodtak, nem olyan, mint aznap, mikor eljöttem tőle.
Sosem bocsátom meg magamnak, amit vele tettem. Nem ezt érdemelte volna. Nem érdemlem őt meg.
Nagyot sóhajtva néztem ki az ablakon, aminek túlsó oldalán még a hó is szállingózni kezdett. Igazi téli időjárás.

Nem érdekel, hogy a hátam mögött hozott döntést, amiért mérges vagyok rá, csak legyen jobban.

Két napja szinte nem aludtam, így nem csodálkozok, amiért kezét fogva aludtam el.

Fejem búbjának simogatására ébredtem, így azonnal kinyitottam szemeimet. Roland nézett rám mosolyogva, mire felegyenesedtem.

-Úristen, de örülök- borulok nyakába könnyeimmel küszködve.
Karjával átölelt és úgy húzott magához, mire egy csókot szerettem volna adni szájára, de ő zavartan elfordította arcát.
Szólásra nyitottam számat, de nem tudtam mit mondani neki. Végül felálltam az ágyától és az ajtóhoz léptem.
Megértettem ennyiből is, hogy nem kíváncsi rám.
-Szólok az orvosnak, hogy felébredtél!- nyitom ki az ajtót.

-Viki!- szól rekedtes hangon, de belé fojtom a szót.

-Ne Roland- rázom fejem- Örülök, hogy jól vagy- erőltetek arcomra halvány mosolyt, majd kilépek a folyosóra.

-Felébredt?- kérdezi anyu a falnak támaszkodva.

-Igen- törlöm meg szemeimet.

-De hát ez jó hír, nem?- ölel meg kedvesen.

-Haragszik rám- sírom el magam.

-Viki- simogatja hátam nyugtatóan- Adj neki egy kis időt. Nem várhatod el tőle, hogy bocsánatkérés nélkül a nyakadba boruljon.

-Nem akarom elveszíteni- suttogom kisírt szemekkel.

Szóltam az orvosnak, aki bement hozzá megvizsgálni. Anyu elment a büfébe kávét venni, én pedig a folyosón ültem és vártam.
Magam sem tudom mire. Valami csodát reméltem.
Nem tudtam hová tenni előbbi kedvességét, majd távolság tartását. Nem tudom kiverni fejemből tekintetét. Azt hittem, minden rendben van. Pedig tudom, hogy beszélnünk kell a történtekről. Csak én nem vagyok erre felkészülve.

-Kósa kisasszony- szólít az orvos, mire megrázom fejem és kérdően nézek rá- A barátja látni szeretné- szemöldököm a magasba szökik, de erőtlenül felállok és kis hezitálás után kinyitom az ajtót.

-Látni akartál?- állok meg az ajtóban, mire fentebb ül az ágyon.

-Gyere ide- nyújtja felém kezét, mire odasétálok és ágyára ülök. Nagyot nyelve nézek szemeibe, amikbe szerelmes vagyok- Beszélgessünk.

-Miről?- kérdezem gombóccal a torkomban.

-Szeretném, ha elmondanád mi történt pontosan Londonban- néz rám, mire összeszorul a mellkasom.

-Oké- bólintok ujjaimat tördelve, majd az ablakra nézek- Alexszel két évig jártunk, majd egy munka miatt Németországba költöztem és szakítottunk. Sosem tudta az igazi okot, így csupán kiprovokáltam a szakítást. Évekig nem találkoztunk, csak a hírekből tudtam, hogy jól megy a karriere. Amikor Londonból megkaptam az állásajánlatot, azonnal elvetettem, mivel féltem, hogy újra találkozok vele és a szemébe kell néznem. Tudtam, ha velem jössz akkor ez nem történhet meg és ez miatt bátran mondtam igent. Viszont nem számítottam, hogy előállsz két jeggyel a meccsükre. Minél előbb haza akartam onnan jutni a szállodába, de sajnos találkoztam vele még aznap, amíg téged vártalak. Kérte, hogy találkozzunk, mivel volt mit megbeszélnünk, ami már régóta váratott magára. Úgy gondoltam, jobb ha tiszta vizet öntök a pohárba. Tudom, hogy el kellett volna mondanom, de nem tettem. Hazidtam neked és nagyon sajnálom. A helyemben valószínűleg te is ezt tetted volna- nézek rá, de csak egy pillanatra. Semleges tekintettel várja a folytatást- Szóval találkoztunk. Elmondtam neki, hogy együtt vagyok veled. Örült, amiért boldog vagyok és én is neki, hiszen neki is barátnője van. Csak mint barátok találkoztunk, el kell hinned nekem- folyik végig egy könnycsepp arcomon, amit pulóverem ujjával le is törölök- Visszakísért a szállodába. Én nem tudom, hogyan történt. Olyan hirtelen volt minden, de tudnod kell, hogy már semmit nem érzek iránta. Nekem nem jelentett az a csók semmit- nézek rá félve, és könnyeim már patakokban folynak- Ugye hiszel nekem?- a könnyeimtől alig látom arcát, minden elhomályosodott.

-Szeretsz engem Viki?- csak ennyit kérdezett.

-Persze, hogy szeretlek- szipogom, majd elmosolyodik.

-Gyere- fogja meg kezem kedvesen és magához húz, hogy átöleljen- Szeretlek Viki, és ez most is így van.

-Megbocsátasz nekem?- húzódok el, hogy a szemébe nézzek, mire bólint. Válaszként még hosszasan meg is csókol.

-Csak, ha visszaköltözöl!

-Szerintem ez megoldható- mosolyodok el, majd újra megcsókolom.

-Király, mert szükségem lesz ápolónőre- biccent begipszelt lába felé. Ekkor benyit anyu az ajtón, kezében két kávéval.

-Nem zavarok?- mosolyog.

-Ildi- szólítja meg Roland- Gyere csak be.

-Hogy érzed magad Rolikám?- kérdezi, miközben kezembe adja a forró kávémat.

-Sokkal jobban- fogja meg közben kezemet, aminek hatására akaratlanul is elmosolyodok.

-Úgy látom megbeszéltétek, amit kellett- mosolyog ránk, mire aprót bólintok.

Álmodok vagy Roland tényleg megbocsátott nekem?

-Pihenj egy kicsit- mosolygok a focistára, majd felállok mellőle, de elkapja kezemet.

-Ne menj el- néz rám kérlelően, nekem pedig megesik rajta a szívem.

-Jó, de az orvos azt mondta, ho...

-Tojok rá- vágja közbe- Ha itt vagy, jobban vagyok.
Elmosolyodok szavai hallatán.
Hogy tud ilyen kedves lenni velem ezek után?

~•~

-Gyere- vezetem a mankóval ügyetlenkedő Rolandot a földszinti hálószobába. Ő lehet, hogy engem fel tudott segíteni az emeletre, de én nem vagyok olyan erős...

-Egyedül is megy- ellenkezik, de mikor kissé csúnyán nézek rá, hallgat rám.

-Délután Petra és Tomi átjönne, de lemondhatom, ha nem szeretnéd és inkább pihennél- segítek neki kibújni ruháiból és miután befeküdt az ágyba  betakarom, majd mellé ülök.

-Lemondanám, de nem a pihenés miatt- húz magához derekamnál fogva és nyakamba csókol. Borostája már elég nagy, ami csiklandozza bőrömet.

-Attól tartok a magánakcióidat egy ideig mellőznöd kell- nézek rá gúnyosan.

-A lábam nem szükséges hozzá, te már jól tudod- kacsint pimasz mosollyal, mire elnevetem magam.

-Javíthatatlan vagy. Ha kell valami szólj, a konyhában leszek- indulok az ajtó irányába, amit nyitva hagyok, ő pedig csak bólint.

Éppen hogy nekikezdtem az ebédnek, Balázs hívott telefonon.

-Bazsi, miujság?- szólok bele vidáman, közben vasírozottat gyúrok.

-Inkább te mesélj, hogy van ez a nyúlbéla? Ugye nincs komoly baja?

-Kedves, hogy így aggódsz a barátod miatt, de nincs nagy baj. Pár hét és újra focizhat- közlöm a jó hírt.

-Ez tényleg jól hangzik. Na és...- akad meg, majd folytatja- Ugye kettőtök között minden rendben??

-Megbeszéltük...- hunyom le szemeim egy pillanatra, hiszen nem túl kellemes napokat éltem át a saját hülyeségem miatt.

-Viki, nem akarom mondani, de én megmondtam. Megmondtam, hogy el kellett volna már mondanod neki!

-Azért, hogy már az elején elhagyjon? Még el se kezdődött semmi, de már közöljem ezt vele? Elment az eszed?- akadok ki. A kis húsgolyókat a forró olajba teszem, ami rámfreccsen- Francba!- kiáltok fel, majd a csap alá tartom a karomat.

-Mit csinálsz te szerencsétlen palánta?- sóhajt és tudom, hogy a szemét is forgatja. Ismerem.

-Ebédet próbálok csinálni, de feltartasz- mordulok rá.

-Akkor nem zavarok tovább, de Viki.

-Igen?- kérdezem kíváncsian.

-Ezt most ne rontsd el- mondja, majd kinyom.

Tudom mire gondol. De éppen ezért nem akartam egy barátjával kezdeni, hiszen ha bármi probléma lesz kettőnk között, az Balázst is fogja érinteni. Én mégis beleszerettem ebbe a fradistába, amiért félig-meddig dühös is vagyok magamra.
De az érzés, hogy mellette ébredhetek reggelente a karjaiban, mindent felülmúl.

Miután kisültek a kis fasírozottak, csináltam mellé krumplipürét és céklasalátát. Roland nem kért levest, mivel elmondása szerint a két napi kórházi leves után egy hétig nem akar látni az asztalon levest.

Karomat bealoeveráztam, majd egy gézlapot tettem rá és leragasztottam, nehogy összekenjek valamit is vele.
Az ebéddel a kezemben egyensúlyozva mentem Rolandhoz, aki érkezésemre nagyra nyitotta szemeit.

-Mi történt?- néz karomra- Jól vagy?

-Semmiség- majd ahogy megérinti, hogy jobban szemügyre vegye, felszisszenek. Rosszallóan néz rám.

-Ha kinyírod magad, hogy fogsz ápolni?

-Ne aggódj, szívós vagyok- húzom ki magam, majd megszólal a csengő.
Mérgesen állok fel mellőle, ő pedig falatozni kezd.
Szerintem élvezi a helyzetet. De hogy egy nyugodt percünk nem lehet kettesben...

-Halihó!- ugrik Petra a nyakamba, mikor kinyitom a bejárati ajtót.

-Sziasztok!- ölelem meg, majd Tomit is- Roland a hálóban van, ebédel. Menj be hozzá nyugodtan.

-Minden oké?- ül le a konyhaasztalhoz Petra, miután Tomi bement a barátjához. Én nekikezdtem a mosogatásnak.

-Persze, miért?- kérdezek vissza.

-Fáradtnak tűnsz- állapítja meg.

-Jól vagyok Petra- válaszolom tömören.

-Vele is minden rendben?- utal Rolandra.

-Persze- vonok vállat lazán.

-És mit mondott, miért fogadja el a spanyolok ajánlatát?

-Erről nem beszéltünk- nézek magam elé.

-Miért nem? Nem szeretnéd tudni, hogy elmegy e vagy sem?- akad ki.

-De szeretném tudni, csak nem akarok veszekedni- sóhajtok fáradtan.

-Minél előbb beszélj vele- megissza a teáját, majd besétál a srácokhoz.

Csináltam a két focistának is egy meleg teát, majd bevittem nekik.
Petra a kis kanapén ült és forgatta szemét gondolom azon, amit férje mondhatott.

-Te aztán jó kezekben vagy- jegyzi meg Tomi látva, hogy kiszolgálom őket, persze Rolandnak címezve a mondatát.

-Ezt célzásnak szántad?- szólt élesen Petra, mire Tomi ijedten rázni kezdte fejét.

Petráék nem sokat maradtak, menni kellett Liáért az oviba. Olyan nagy már, el sem hiszem.
Mivel télen korán sötétedik, így villanyfény mellett kezeltem le újra égési sérülésemet. Azt hittem Roland alszik, így megijedtem, mikor megszólalt mögöttem.

-Te miért nem fekszel?- kérdően nézek rá, ahogy a mankókkal felém biceg. Még ez is jól áll neki...

-Nagyon megégetted?- áll elém a mankókra támaszkodva.

-Pihenned kellene- oda sem figyelek kérdésére.

-Ahogy neked is- néz rám szigorúan- Egész nap itt szorgoskodsz.

-Enni is kell valamit- nézek rá értetlenül.

-Mi lenne, ha...- ölel meg szemből, mire automatikusan mellkasára helyezem kezeimet- Ha befeküdnél mellém az ágyba és néznénk valami filmet.

-De akkor filmet, nem meccset!- teszem fel mutatóujjamat, mire megforgatja a szemét, majd elmosolyodik és lassan megcsókol.
Azóta nem csókolt meg, hogy elmondtam, mi történt Londonban. Ki volt rám akadva, jogosan.

-Lezuhanyozok és jövök- símítok végig borostáján, majd elslisszolok mellette.

A meleg vizet hosszú percekig folyasztom magamra és élvezem, ahogy szinte már égeti a bőrömet. Annyira elkalandozok a gondolataimmal, hogy majdnem Roland tusfürdőjét használom. Hupsz.

Szárazra törlöm magam, majd rózsaszín pizsamámat felveszem és magamra kötöm köntösömet is. A kis mamuszomat felvéve sétálok ki a fürdőből.
Roland már az ágyban fekszik és a tévét kapcsolgatja. Érkezésemre rámnézett, majd elnevette magát, ezért kérdően néztem rá.

-Mi olyan vicces?- teszem csípőre kezem.

-Úgy nézel ki, mint egy ötéves kislány tetőtől talpig rózsaszínben- nevet tovább. Durcásan bebújok mellé, de nem túl szorosan- Jaj ne csináld már- húzna magához, arcomnál fogva, de nem nézek rá.

-Hagyjál- fonom össze karjaimat.

-Úgy szeretem, mikor durcás vagy. Olyan aranyos vagy- ül fentebb, hogy puszit nyomjon arcomra.

-Ezzel nem fogsz meghatni- nézek a plafonra.

-Van még pár ötletem, ne izgulj- majd belecsókol nyakamba én pedig elkezdek nevetni, mivel borostája csiklandozza bőrömet.

-Hagyd abba- tolnám el magamtól sikítozva, de semmi esélyem- Oké! Megadom magam!

-Szerencséd- néz szemeimbe, majd megcsókol.
Hasamban izomláztól szenvedve bújok hozzá, mire átkarol.
Elindít valami filmet, de már a címét se tudom. Nem igazán érdekelt csak, hogy velem van. Itt van mellettem és nem akarom elengedni. Minden olyan nyugodt, én mégis kísérletet teszek elrontani a tökéletes pillanatot...

-Kérdezhetek?- nézek fel rá, mire bólint.

-Persze.

-Aláírod a szerződést?- kérdésem úgy meglepte, hogy csak rám kapta tekintetét és bámult rám.
Nem szólt semmit, csak nézett. Talán ki akarta olvasni szemeimből, mit válaszoljon.
Félek válaszától, de muszáj tudnom.

Sziasztok!
Meg is érkeztem. Remélem tetszett ez a rész is. Kíváncsian várom véleményeiteket és a tippeket, mit fog válaszolni Roland és vajon mi fog történni ezek után 🙊
Szép hétvégét mindenkinek!
Hétfőn jelentkezem!
Millió puszi & ölelés ❤❤❤