-Indulhatunk?- fogja meg kezem Roland mosolyogva.

-Igen- bólintok és magam után húzom a kis bőröndömet, amibe két hétre bepakoltam.

A bécsi reptéren várunk a csatlakozásra, ami egyenesen Londonba repít minket. Oda, ahol a régi életemet hagytam.

-Igaz, hogy ott mindig esik az eső?- kérdezi kíváncsian a focista.
Ő jobban várta az utazást, mint én. Nem csodálkozok rajta. Én viszont teli vagyok aggodalommal, amit próbálom nem kimutatni előtte.
Mióta hazajöttünk Dubaiból nyilvánosságra hoztuk a kapcsolatunkat és szinte Rolandhoz költöztem. Abszolút nem bánom, hiszen szeretem.

-Ez csak a szóbeszéd- rázom fejem mosolyogva- Csodálatos napos idő is szokott lenni.

-Ha ma aláírod a szerződést, akkor mindennap dolgozni fogsz?

-Rád is lesz időm, ne aggódj- bújok hozzá nevetve.

-Ezt a választ akartam hallani- vigyorodik el, majd kézen fogva megyünk a repülőhöz.

Londonba másfél óra alatt megérkeztünk, az úton csak egymással voltunk elfoglalva. Meg persze Rolandot pár rajongó megtalálta, de ezen kívül csak a felhőket és a tájat néztük. Annyira tökéletes minden. Szinte már túlságosan is...

Szerettem Londonban élni. Mindenem meg volt. Remek munka, barátok, Alex... De ez mára már a múlté. Két év alatt annyi minden megváltozott.
Szerettem a nagyvárosi nyüzsgést, az éttermeket, a csendes parkokat, a focimeccseket, amikre rendszeresen jártam. Ha nem emlékeztetném magam, már én sem tudnám, miért hagytam hátra ezeket.

-Mi a szálloda címe?- kérdezi Roland elvéve csomagjainkat a szalagról. Teljesen elbambultam.

-Felírtam- kezdem keresni a papírt, miközben kifelé igyekszünk, hogy elcsípjünk egy taxit, ami sikerül is.
Bediktálom neki a pontos címet, majd elindulunk.

-Álmodok- néz ki az ablakon a fradista a Tower Bridge-et csodálva.

-Egyik nap megnézzük közelebbről is, oké?- simítok végig karján. Mint egy kisgyerek, aki most lát először világot.
Csak hevesen bólogat kérdésemre.

Este hétre érünk a szállodába, ahol viszonylag gyorsan sikerült átvenni a szobánkat.
Roland egyből bedőlt az ágyba, kissé megviseli a sok utazás. Én már szinte hozzászoktam, hiszen mindig utaztam. A sok fellépés és turnék megkövetelték mindezt.

-Szereztem jegyeket a hétvégi meccsre- ült feljebb az ágyban.

-Szuper- mondom, miközben egy üzenetet pötyögök anyunak és Balázsnak. Petrával és Diával már telefonon beszéltem, mikor megérkezett a gépünk.

-Liverpool-Manchester City- folytatja mondanivalóját, mire bólintok.

-Szuper- majd tudatosul bennem, mit mondott és felnézek telefonom kijelzőjéből- Hogy mi?!- kérdezem kissé hisztérikusan.

-Tudo ,hogy nem erre akartunk. Viszont nem volt már a többire szabad jegy- húz magához az ágyra- Remélem azért nem baj- babrál hajtincsemmel.

-Roland...- sóhajtok, de folytatja.

-Életemben nem voltam még angol bajnokságon. Ugye nem kell egyedül mennem?- néz rám kiskutya szemekkel, amiknek lehetetlen ellenállni.

-Persze, hogy nem kell- csókolom meg, majd azt az egy csókot egyre több követi, végül azon kapom magam, hogy ruha nélkül fekszek alatta és megint hagytuk elszabadulni az érzelmeket.

Roland mellkasán feküdtem, miközben apró puszikat nyomott hajamba. Szeretem ezt a férfit.

-Gyakrabban el kellene utaznunk csak így ketten- simogatja fejem, mire átölelve csupasz derekát fordítom felé fejem.

-Miért is?- incselkedek mosolyogva.

-Mert kettesben tudunk lenni, nem zavar senki- fordít helyzetünkön és immáron ő támaszkodik felettem, miközben nyakamat hinti be nedves csókokkal.

-Ehhez nem muszáj elutazni- mosolygok bele a csókba, majd engedem neki, hogy azt tegye amit pár perccel ezelőtt.
Felforrósodott testét hozzámpréselte, én pedig csak hátát karmolásztam.

Két óra múlva már a londoni táncstúdió igazgatói irodájában ültem és írtam alá a két hetes szerződést, miszerint rész veszek egy klipp forgatásán táncosként.

Innentől kezdve mindennap reggeltől estig forgattunk. Rolandot városnézésre vittem esténként, megmutattam a kedvenc helyeimet, amiket nagyra értékelt. De legjobban a második hétvégénket várta, még pedig a szombatot. Ugyanis meccsre megyünk.
Végig toporzékolt mellettem, amíg vártunk, hogy bejussunk a hatalmas stadionba.
A magyar stadionok mérete meg sem közelíti. Eszméletlen hangulat szokott uralkodni egy-egy meccs alkalmával. Mindig élvezettel jártam a focimeccsekre.
A Liverpool a második félidőben eldöntötte a meccset, igazából mást nem is vártam. Ismertem a csapatot nagyon jól, tudtam mire képesek.
Roland arca is boldog volt, így tudtam, hogy élvezte ezt a pár órát. Örültem, hogy boldognak látom, de ekkor megpillantottam a pályán Őt. Szemeimet nem tudtam elvenni róla, egymást bámultuk pár másodpercig, majd végül elmosolyodott. Hirtelen zavarba jöttem és lesütve tekintetem bámultam fekete bokacsizmámat. Roland persze ebből semmit nem vett észre olyan extázisban volt.

-Lehet velük találkozni?- kérdezi izgatottan, miközben kézen fogva sétálunk le a lépcsőn a VIP páholyból.

-Nem hiszem, hogy ez jó ötlet- rázom fejem automatikusan- Úgy értem, sok rajongó megy le ilyenkor hozzájuk biztos. Nem hinném, hogy odajutnánk.

-Egy próbát megér- húzott vigyorogva maga után, hiába tiltakoztam. Egyszerűen nem akartam. Miért nem elégedett meg, hogy eljöttem vele a meccsre.
Ja igen, mert ő semmit nem tud a régi életemről...

Roland előre ment, míg én mondtam neki, hogy a bejáratnál megvárom. Hajthatatlan, de ez most az ő napja. Élvezze csak.
Nézgelődtem a falon kirakott képek között és a vitrinben pihenő serlegek sokasága között.

-Jó újra látni- hallom magam mögül a hangot, ami arra késztet, hogy azonnal megforduljak.

-Alex- nézek szembe a focistával, aki óvatos mosolyra húzza ajkait, majd közelebb lép.

-Nem gondoltam, hogy valaha is újra látlak- ölel szorosan magához, amit viszonzok magam sem tudom miért.

-Egy munkát kaptam Londonban- hebegek zavartan- De hétfőn már repülök haza- mondtam, mire elkezdett mosolyogni és tekintetével végigmért.

-Nagyon csinos vagy- jegyzi meg.

-Alex, én...- kezdenék bele, de közbevág.

-Vik, örülnék, ha találkoznánk holnap- nyúl kezeimért, amikre lepillantok. Meleg kezeivel közre fogja és óvatosan birizgálja. Pont, mint régen.

-Jó ötletnek tartod?- kérdezem félve- Úgy hallottam barátnőd van.

-De nem vagyok a kanapéhoz kötve- mosolyog- Holnap a Strandford-ban várlak- nyom egy puszit szám szélére, ami teljesen lesokkol, majd magamra hagyva távozik.

Úgy állok ott, mint egy magára hagyott kiskutya. Még orromban érzem jól ismert parfümjének illatát. Szóval még mindig ezt használja.

-Hé, képzeld- jelenik meg Roland, aki kizökkent a bambulásból- Láttam Chamberlainet- vigyorog.

-Igazán?- tettetek boldogságot, pedig ezt a nevet nem akartam hallani, amíg Londonban tartózkodok.

-Remek játékos- fogja meg kezem és kilépünk a stadionból- De te nagyon szótlan vagy- jegyzi meg a hotel felé sétálva.

-Csak elfáradtam- rázom fejem.

-Biztos?- nyújtogatja nyakát.

-Minden rendben- bólintok nem túl bátran.

~•~

-Hová készülsz?- kérdezi az én drága focistám az ágyon fekve és valami sport adót nézve.
Szakmai ártalom.

-Egy régi barátommal találkozok- hazudok szemébe- Vacsorára itt vagyok- hajolok fölé és csókot nyomok puha ajkaira.

-Érezd jól magad- int mosolyogva.

Becsapom.
Ez jár a fejemben, mióta elindultam a szállodából a megbeszélt találkozó helyszínére.
Miért csinálom ezt? Miért mentem bele ebbe? Ott a helyem Roland mellett a szállodában! Már régen szakítottunk Alexszel a fenébe is.

-Vik- köszön a számomra jól ismert személy, mikor odaérek asztalunkhoz.

-Alex- ülök le vele szembe.

-Mesélj, Vik. Mióta... - köszörüli meg torkát, majd újra belekezd- Mióta elmentél nem hallottam felőled.

-Haza költöztem Magyarországra- mondom ki a lényeget, hiszen még mindig a hatása alatt vagyok annak, hogy most tényleg itt ülök vele szemben egy asztalnál azon a helyen, ahova régen rengeteget jártunk- Nem sok minden változott itt- nézek körbe mosolyogva, kicsit nosztalgiázva is.
A hely nem túl modern, de sosem szerettük azokat a helyeket. Ez volt a törzshelyünk.

-Te sem változtál- néz rám komolyan- Ugyanolyan szép vagy- nyúl át az asztal felett és óvatosan végigsímít arcomon. Érintésére előjönnek fejemben azok a pillanatok, amikor még együtt voltunk.

-Alex, kérlek- fogom meg kezét és szemébe nézek. Abba a szempárba, ami négy évvel ezelőtt könyörgött, hogy ne menjek el. De megtettem...

-Láttam veled- mondja, én pedig összeráncolom homlokomat, hiszen nem értem.

-Kit?- kérdezek vissza.

-A meccsen. Vele vagy most együtt igaz?- gondolom Rolandra céloz. Alexnek mindigis hihetetlen jó érzéke volt az ilyeneket kideríteni.

-Igen- bólintok és érzem, ahogy egyre melegem lesz.

-Boldog vagy Vik?- kérdezi mosolyogva becenevemen szólítva. Imádtam, amikor így hívott.
Válaszként csak bólogatni kezdek- Sosem kérdeztem, mert nem volt rá alkalmam, de most úgy érzem, szeretném tudni- könyököl az asztalra- Miért hagytál el?- szegezi nekem a kérdést. Olyan egyszerű a válasz, mégsem találom a szavakat.

-Ez nem olyan egyszerű- tűröm fülem mögé egy hajtincsem. Megint zavarban vagyok- Miután megnyertétek a bajnokságot, kaptam egy állásajánlatot Németországban. Tudtam, hogy ha elfogadom, akkor távol leszünk egymástól. Nem akartam távkapcsolatban élni. Tudod, hogy nem preferálom- mire csak bólint, mondván folytassam- Ha visszautasítottam volna, valószínűleg egész életemben bántam volna.

-Miért nem mondtad el ezt nekem?- csukja le egy hosszabb időre szemeit.

-Féltem neked elmondani. Nem akartam probélmát.

-Inkább kiprovokáltad, hogy szakítsunk. Szerettelek Vik...- néz rám olyan szemekkel, amiktől mardosni kezd a bűntudat.

-Azt hiszed nekem olyan könnyű volt?- akadok ki egy kissé.

-Ha elmondod, talán megoldhattuk volna.

-Túl sok a 'talán' Alex- sóhajtok egyet.

-Igazad van- ért egyet csalódottan- Szép évek voltak- mosolyodik el, mire bólintok.

-Valóban az volt- mosolygok- De úgy hallottam te is tovább léptél.

-Nos igen, szeretem Perrie-t. Csodálatos lány- mondja őszintén. Volt olyan idő, amikor rólam is így beszélt. Kezdek féltékeny lenni? Nem, az lehetetlen.

Rengeteget beszélgettünk Alexszel. Nagyon jól éreztem magam, ha lehet ilyet mondani.
Néha felmerült bennem a kérdés, miért voltam ilyen bolond, hogy szakítottam vele, de akkor nem ismerném Rolandot. Vele boldog vagyok, mert szeretem.

-Köszönöm, hogy elkísértél- állok meg a szálloda túlsó oldalán levő park kijáratánál. Nem szabad, hogy bárki meglásson vele.

-Örülök neked Vik- lép közelebb, mire szakadozva veszem a levegőt. Mintha levert volna a víz is.
Percekig nézünk a másikra szótlanul.
Csak azon kapom magam, hogy Alex karjait derekamra fonja és ajkaimat pásztázza, de valamiért én is így teszek.
Lassan hajol felém, mire ösztönösen nyakába kapaszkodok. Lecsukom szemeim, mikor megérzem magamon puha ajkait, amikkel először csak ízlelget. Tudom, hogy nem helyes, amit csinálunk, de nem tudok nemet parancsolni magamnak nem akarok.
Levegő hiánytól szenvedve szakadok el tőle és nézek szemeibe, amelyek mámorban úsznak. Nem akarom elengedni, de muszáj. Engem a szállodai szobámban vár az a férfi, akit szeretek. Nem tehetem ezt vele.

-Ég veled, Alex- simítok végig borostás arcán, majd elszakadok karjai közül és vissza se nézve szedem lábaimat a szálloda felé.

A liftbe belépve tudatosul bennem, mit tettem.
Megcsaltam!
Nem, egy csók nem minősül annak. Semmi más nem történt, ez bárkivel megeshet.
Próbáltam magam meggyőzni, de nem igazán sikerült. Bűntudatom volt. Nem lett volna szabad találkoznom vele. Hiba volt.

Halkan nyitottam ki a szobaajtót, aminek túlvégén sötétség honolt. A homályban jól kivehető volt Roland, aki az ágyon aludt és egyenletesen vette a levegőt.
Halkan átvettem hálóruhámat és bebújtam mellé, mire mocorogni kezdett.

-Milyen volt a találkozó?- morogta lecsukott szemekkel, miközben átölelte derekamat.

-Egész jó volt- válaszolom halkan gombóccal torkomban.

-Hiányoztál- szuszogja, ami mosolygásra késztet.

-Te is nekem- nyomok egy puszit arcára, majd a párnára hajtom fejem és csak élvezem ölelő kezeit.
Szörnyeteg vagyok.

~•~

-Olyan fura vagy mióta megjöttünk Londonból- szól hozzám Roland a kanapén ülve. Kiskutyám az ölemben, ő pedig tévét néz- Nem jól sikerült a klipp?- néz rám kíváncsian.

-Minden rendben, csak kifáradtam. Ennyi az egész- mosolyodok el erőtlenül.

-Terhes vagy?- kérdezi hirtelen, mire felszökik a szemöldököm.

-Nem- nevetem el magam és közelebb mászok hozzá, hogy át tudjam ölelni.

-De elmondanád, ha úgy lenne?- húz szorosan magához, mire bólogatni kezdek.

Roland

-Na milyen volt két hét London?- szól be a telefonba Szalai köszönés nélkül.

-Egész jó hely, csak hideg van- nevetek, majd intek Vikinek, aki Petrával beszélt meg egy találkozót én pedig Ádámmal, ezért is hívtam fel.

-Láttam találkoztatok Viki exével- folytatja.

-Mi?- térek magamhoz- Nem találkoztunk senkivel- ülök fentebb a kanapén.

-Ó, én azt hittem, hogy te tudsz erről- halkul el.

-Ádám, mi a fenéről beszélsz?- akadok ki teljesen.

-Nem olvastad a cikket?

-Milyen cikket?- kérdezem idegesen.

-Átküldöm- hallom ahogy kihangosít és pötyögni kezd telefonján, majd üzenetem is érkezik.

"Újra egymás karjaiban

Alex Oxlade-Chamberlaine, a Liverpool sztárfocistája és Kósa Viktória, a magyar táncos újra egymásra találtak. Viktória a napokban utazott Londonba, hogy egy klippet forgassanak, amibe meghívást kapott. Egyúttal részt vett a hétvégi Liverpool mérkőzésen is, majd másnap Chamberlaine társaságában látták a Strandfordban.
A fiatalok négy évvel ezelőtt hozták nyilvánosságra, hogy útjaikat egymástól külön folytatják, ami mindenkit megdöbbenve ért. A szakítás után Chamberlaine teljesítménye kissé hanyatlani kezdett, de nem sokkal ezután megismerkedett a gyönyörű énekesnővel, Perrie Edwardszal, akivel 2016 óta egy párt alkotnak.
Viktória pályafutását Magyarországon folytatja tovább a sok évi külföldön élés után. Együtt él párjával, Varga Rolanddal, aki a Fradi kiemelkedően fontos játékosa.
Vajon mi történt, amiért Viktória és Oxlade újra egymásra találtak? Vajon ez végetvet mindenki boldogságának?"

És egy kép csatolva Vikiről és Chamberlaineről.

-Ott vagy még?- hallom Szalai hangját.

-Otthon vagy?- kérdezem idegesen.

-Ja, átjössz?

-Inkább találkozzunk a szokásos helyen- mondom ellentmondást nem tűrő hangon.

-Egy óra múlva?- kérdezi.

-Igen- válaszolom, majd kinyomom.

Hazudott nekem!!
Azt mondta, egy régi barátjával találkozik. Ehelyett az exbarátjával hetyeg.
Idegesen mentem be a hálószobába, hogy magamra vegyek egy farmert és egy inget, majd elvettem a töltőről mobilomat és bezártam a lakás ajtaját.
Egy óra múlva tett ki a taxi a Szalaivak megbeszélt helyszín előtt. Rendeztem a fuvart, majd kezet fogtam engem váró barátommal.

-Remélem nem kocsival jöttél- lépünk be kedvenc kis helyünkre.

-Viccelsz? - neveti el magát, majd a pulthoz ülünk.

-Sziasztok, mit adhatok?- jelenik meg a számunkra már ismerős pincérlány.

-Szia Gréta- vigyorog rá Ádám- A szokásos kis kezdőlöketet kérjük.

-Még csak 6 óra van- neveti el magát- De ti tudjátok- tölti ki a rövid italokat, majd elénk teszi.

-Beszéltél vele?- néz rám Ádám, miután lehúztuk az italt, ami csak úgy mardosta torkomat.

-Nincs otthon, Petrával ment moziba- rázom a fejem.

-Biztos van erre magyarázat- kezd nyugtatni, de nem jár sikerrel.

-Szala, megcsalt!- nézek rá mérgesen.

-Na, azért én ezt nem merném kijelenteni. Viki nem hülye. Mellesleg szeret téged, ez biztos, csak egy félreértés.

-Akkor sem volt velem őszinte- majd intek Grétának, hogy töltse újra poharainkat- Én ki a bánatért nem tudtam erről a Chamerlaine-ről?

-Nézd, nem nekem kellett volna elmondani, hanem neki. De ez is egy válasz a kérdésedre. Nyilván azért nem mondta, mert neki már nem jelent semmit. Ettől függetlenül szívesen berúgok veled- koccintja össze poharainkat, majd újra legurítjuk ezt a kört is.

-Neked, összejött már az ügyvéd csaj?- kérdezem terelve a témát.

-Ne is mondd, már tudom az egész Törvénykönyvet és anyám milyen jó nő az ágyban- kinevetem barátomat, neki mindig minden összejön.

-Van erre is valami jogszabály?- emelem fel italos poharamat nevetve.

-Egytől tíz deciig gyomorban letöltendő- koccint újra, majd rendeli a következő kört. Végül whiskyvel folytatjuk.
Már órák óta a bárban ülünk és iszunk, közben kipanaszkodom magam Szalainak, aki bólogatva hallgat.

-Viki az- nézek mobilomra, amin Viki neve villog.

-Nyomd ki- utasít, majd így is teszek. Nem akarok vele beszélni, valószínűleg olyat mondanék, amit megbánok.

-Tudod Rolikám- fogja meg vállam- Az élet sarkalatos törvénye: Épp mikor be kéne rúgni, akkor nem szabad.

-Teszek rá- megiszom poharam tartalmát, majd ránézek- Én szeretem Vikit!

-Biztos vagyok benne, hogy meg tudjátok beszélni és minden helyre jön- vereget hátba- Gyere, ideje mennünk- néz telefonjára, ami már közel éjfélt mutat.

A taxiban ülve éreztem magamon, hogy kótyagos vagyok és belassultam. Ádám kifezette nekem a fuvart, majd a házam felé sétáltam zsebre dugott kézzel. Fejem zúgott, ahogy csak tudott. Hiába dörzsöltem meg arcom, nem lett jobb a helyzet.
Az ajtón belépve Viki fogadott már pizsamában. Érkezésemre elém sietett.

-Hol a fenében jártál?- kérdezi idegesen, hangjától még jobban fájni kezd fejem.

-Halkabban kérlek- hunyorgok.

-Te berúgtál!- közli, mire csak legyintek.

-És ha igen? Mi van akkor?- indulok a nappali felé, de kissé megszédülök. Viki karom után kap, amit szorosan fog.

-Legalább azt az idióta telefont felvehetted volna! Nyolcszor hívtalak. Nem vetted észre?- kér számon idegesen.

-De igen, ki is nyomtalak- nevetem el magam, de már nem tudok tisztán gondolkozni.

-Mondd, neked mi bajod van?- kezd veszekedésbe.

-Azon kívül, hogy azzal a Chamberlainenel csalsz, semmi- vetek szemrehányást, mire kikerekednek szemei.

-Honnan tudsz Alexről?- fonja keresztbe maga előtt kezeit.

-Sajnos nem tőled- megyek el mellette a lépcső irányába. A korlátba kapaszkodva vonszolom fel magam az emeletre, ahova követ.

-Nem fogok neked magyarázkodni, nem vagy magadnál, úgyse fognád fel- jön be a szobába, ahol leülök az ágyra.

-Nem is érdekel Viki- rázom fejem hisztérikusan- Miért csináltad?

-Szeretlek Roland, ezt ne feledd!- néz rám komolyan, majd segít levetni ingemet. Nadrágomból kibújok és felteszem lábaimat is az ágyra.
Az egész szoba forog velem- Idd ezt meg- nyújt felém egy poharat, amiben víz van és kezembe akar adni egy pirulát, amit nem fogadok el- Nyisd ki a szád!- parancsol rám mérgesen, amire engedelmeskedek. Számba helyezi a fehér tablettát, majd megiszom rá a vizet.

-Itt maradsz?- nyúlok keze után, mikor fel akar kelni mellőlem. Eddig mellettem ült és nézett.

-Itt- bólint, majd visszaül.

Szemhéjim elnehezednek, s végül lecsukódnak.

Viktória

Sosem láttam még így Rolandot. Teljesen kifordult önmagából. Ez az én hibám. Én csaptam be, nekem kell helyre hoznom.
Egész éjjel nem aludtam, csak ültem az ágy szélén és gondolkodtam. Mindenen.
Hogy lesz most tovább?
Mit fogok neki mondani, ha felébredt?

Mikor kezdett vikágosodni lesétáltam a konyhába reggelit csinálni és egy erős kávét, hiszen erre mindkettőnknek szüksége lesz.
Gondolkodás nélkül tárcsáztam Szalait a pultnak dőlve.

-Mi ilyen sürgős?- hallom morgó hangját, de nem különösebben érdekel.

-Mit csináltál vele?- szegezem neki azonnal a kérdést.

-Én semmit. Csak meghallgattam bánatát- válaszolja semlegesen.

-Akkor sem kellett volna engedned berúgni! Ennyi eszed van?- sziszegem, nehogy felébresszem az emeleten alvó focistát.

-Még hogy nekem?!- akad ki a vonal másik végén- Te keverted meg a szart! Mi a fasznak kellett Londonba menned?! Magadat okold ne engem- nemes egyszerűséggel kinyomott.

Na ezt még megbánod Szalai Ádám!
Köntösöm zsebébe ejtettem mobilomat, majd kávéval a kezemben ültem a konyhaasztalhoz.
Könnyeim egymást után engedtek maguknak utat.
Elővettem a telefonom, hogy legalább valamivel elüssem az időt. Megakadt a tekintetem egy szalagcímen, amiről még Petra beszélt nekem hónapokkal ezelőtt.

"Varga Roland Spanyolországban folytatja

A Fradi csatárának karriere felfelé szárnyal és sorra keresik meg a labdarúgót nevesebbnél nevesebb külföldi klubbok. A Spanyol Valencia olyan ajánlatot tett, amit kár lenne visszautasítani.
Ha minden jól megy Varga márciusban írja alá a szerződést, miszerint az újabb szezont már Spanyolországban kezdi meg."

Hogy micsoda?
El akar igazolni és nekem nem szól. Igaza volt Petrának...
Ezek után nem tudtam megálljt parancsolni könnyeimnek. Mobilomat az asztalra tettem és csak néztem magam elé.
Csoszogást hallottam, majd megjelent az asztal mellett Roland elég nyúzott fejjel.
Egy mozdulattal töröltem le könnyeimet és néztem fel az engem vizslató férfire.

-Ülj le, csináltam reggelit- mutatok a székre, ahol helyet foglal, majd elé teszem a rántottát és a pirítóst.

-Te nem eszel?- kezdi falatozni.

-Nincs étvágyam- hagynám ott, de karomnál fogva visszaránt és leültet a mellette levő székre. Sóhajtva nézek szemébe, melyekből most semmit se tudok kiolvasni.

-Beszéljünk- mondja ki, mire lesütöm szemeimet.

-Mégis miről? Arról, hogy hazavánszorogsz részegen és nekem esel? Köszönöm, ehhez nincs kedvem- kelnék fel, de visszahúz.

-Igazad van, sajnálom. Nem így kellett volna viselkednem- sóhajtja- De mérges voltam rád, amiért nem beszéltél róla. Az meg a pláne, hogy a hátam mögött találkozgatsz vele.

-Ezt úgy mondod, mintha én szeretőt tartanék- akadok ki.

-Nem akarok veszekedni Viki, de legyél velem őszinte- fogja meg kezemet.

-Én legyek őszinte?- pattanok fel- Mikor a hátam mögött döntesz és Spanyolországba mész?!- majd ott is hagyom.

Sziasztok!
Remélem tetszett ez a rész, várom a véleményeiteket😏
Pénteken jelentkezem. Utána lesz egy hét szünet. De ne aggódjatok nem hagylak magatokra 😊
Millió puszi & ölelés ❤❤