-Minden rendben? Szótlan vagy ma reggel- zökkent ki gondolatmenetemből, Balázs reggeli közben.

-Persze, jól vagyok- mosolygok hamisan.

-Viki, szombat óta ilyen vagy- sóhajt nagyot- Mi a baj?

-Tényleg nincs semmi baj- állok fel az asztaltól üres tányérommal, de utánam jön.

-Túl régóta ismerlek ahhoz, hogy tudjam valami bajod van- támaszkodik a pultnak válaszomra várva.

-Tényleg tudni akarod?!- fordulok felé, mire bólint- Roland elhívott vacsorázni- mondom szemébe.

-Várj, mi? Miért nem mondtad eddig?- döbben le.

-Mert még magamban sem tisztáztam- dörzsöltem arcomat idegesen.

-Ne haragudj, de ezen mégis mit szeretnél tisztázni?! Tetszel neki, elhívott randizni. Ennyi.

-Ez csak egy vacsora, nem randi!- forgatom szemem.

-Na hagyjál- nevet ki azonnal- Szerinted csak úgy elhívna vacsorázni?!- hangsúlyozza ki az 'úgy' szócskát.

-Tudod mit? Elkések a munkából- mentem el mellette, de a karomnál fogva visszahúzott.

-Attól félsz, hogy nem vagy elég jó, vagy pedig ő neked?- kérdezi felhúzott szemöldökkel.

-Őszintén? Mindkettő- válaszolok, majd felkapm táskámat és miután felvettem cipőmet, bőrdzsekimet magamra kapva lépek ki az ajtón.

Ezer gondolattal a fejemben sétálok le az utcán a villamosig.
Szaladnom kellett, hogy ne kelljen újabb villamost megvárnom, így konkrétan felestem rá.
Leültem egy szabad helyre, majd telefonommal a kezemben bámultam ki az üvegen.
Rengeteg ember igyekszik éppen munkába.

Gondolkodás nélkül tárcsáztam a megfelelő személyt, akire most szükségem van.

-Szia kincsem!- hallom megnyugtató hangját.

-Anyu- nyelek egyet- szia.

-Hogy vagy édesem? Minden rendben Balázsnál?

-Persze, már beköltöztem teljesen.

-Ha jól érzem nem azért hívtál, hogy ezt elmond- nevet a vonal másik végén. Annyira ismer.

-Nem tudom, mit csináljak- borulok ki, amit lehet nem a villamoson kellene.

-Viki drágám, először mondd el, mi történt.

-Oké- sóhajtok- Szóval, Balázsnak van egy barátja, aki szintén focizik és csapattársak a válogatottban. Szóval ez a srác, elhívott vacsorázni, de Balázs szerint ez randi. Viszont a barátai tudod, hogy számomra tabu.

-Ezt az értelmetlen és igen hülye elméletedet felejtsd el.

-De anyu...

-Semmi de! Felejtsd már ezt el! Igaz, nem ismerem a fiút, de ha elhívott vacsorázni, akkor nem vagy közönbös számára. Remélem igent mondtál!

-De nem randi!

-Az olyan mindegy, minek nevezed. Szívesen mennél el vele?

-Azt hiszem, igen- mondom halkan, de őszintén. Közben leszállok a villamosról és sétálni kezdek a stúdió felé.

-Akkor meg nincs mit agyalni rajta. Ne félj tőle. Ne félj az újtól. Jó lesz, meglátod.

-Köszönöm- mosolygok halványan, de ezt ő úgysem látja. Úgy szeretném most magamhoz ölelni.

-Aztán számolj be.

-Úgy lesz.

-Dolgozol ma?

-Igen, most értem be- nyitom közben munkahelyem ajtaját, ahol a recepciós köszönt egy mosollyal- Később beszélünk.

-Legyen szép napod, drágám- majd bontom is a vonalat.

-Szia Lili- megyek a pulthoz- Miujság?

-Szia, ahj ne is mondd, tegnap összevesztünk Zolival- forgatja a szemét- Nem érti meg, hogy nem akarom tojásszínűre festetni a nappalit.

-Ha nekem csak ennyi problémám lenne, én lennék a legboldogabb- sóhajtok kezembe véve a mai órarendet.

-Nem is meséltél még, milyen volt a szombati buli?

-Egész jó volt- zártam volna le ennyivel, de Lili nem az az ember, aki annyiban hagyja a dolgot.

-Volt valami jó pasi?- kíváncsiskodott a pultra könyökölve.

-Megismerkedtem valakivel, ez minden- mosolyogtam rá- Most mennem kell, szép napot Lili- hagytam ott a táncterem felé igyekezve.

Már átöltöztem és vártam a többieket, amikor megcsörrent a mobilom.
Szívem hevesebben kezdett verni, mikor megláttam ki is hív. Hezitálva, de végül elhúztam a zöld ikont.

-Igen?

-Szia Viki- hallottam meg hangját, amitől el tudok olvadni- Roland vagyok.

-Szia!

-Azt szeretném kérdezni, hogy esetleg lenne kedved ma eljönni velem vacsorázni?- teljesen leblokkoltam- Itt vagy?

-Igen- nyeltem nagyot- Öhm, rendben. Szívesen elmegyek veled- nyögtem ki végül.

-Remek, mikor végzel ma?

-6 körül- nézek órámra, mielőtt válaszolnék.

-Érted megyek.

-Most mennem kell, órám lesz- köszönök el, mivel jönnek be a csoportom tagjai.

-Nem tartalak fel, menj csak.

-Szia!- nyomom ki.

Teljesen feldobott. Nem tudom miért. Ki tudnék szaladni a világból örömömben.

-Kezdhetünk srácok?- szólok tanítványaimhoz, még mielőtt jobban elkalandoznék.

Zsinórban négy órám volt, ebéd időmben Lilivel mentem el a közeli kajáldába.
Hiába kérdezgetett, nem mondtam neki semmit Rolandról. Amíg nem komoly, minek híreszteljem. Úgyse lesz belőle semmi...
A keddek nem a legrövidebb napjaim, csupán két óra pihenőm volt, utána megint nyomtam fél 6ig.
Erőtlenül mentem az öltözőbe zuhanyozni. Kimondottan jól esett a meleg víz fáradt testemnek.

-Viki, elmentem- kiáltott be kollégám, Fanni.

-Rendben, szia!- kiabáltam vissza a zuhany alól.

Mindig én vagyok az utolsó, mivel a tanulókkal én szoktam óra után is egy kicsit beszélgetni.
Megszárítottam hajamat is, majd feltöltöztem az utcai ruhámba.

-Vége mára?- pillant fel a recepción Lili.

-Szerencsére- mondom fáradtan- Holnap találkozunk- intek mosolyogva.

-Szia!

Kinyitom az üvegajtót, majd megcsap a hűs szellő.
Sóhajtva indulok a villamos megállóhoz, ami gyalog negyed óra, de sebaj szeretek sétálni. Mondjuk most fáradtan nem esik annyira jól.
Alig lézengtek emberek, csupán a kocsisor tolongott az úton.
Csupán a furcsa emberek látványától ráz ki a hideg, akik mellett el kell mennem.
Nem vagyok hozzászokva a beszólogatásaikhoz. Kezdek félni is kicsit.
Gyorsan tárcsázom Petrát, aki kettő csörgésre fel is veszi.

-Csá, na mizu?- hallom vidám hangját.

-Petra, olyan érzésem van, mintha valaki követne- fordulok közben hátra, de csak egy férfit látok aki baseball sapkában ballag mögöttem jóval lemaradva.

-Viki, Pesten elég sok ember közlekedik. Érthető, hogy nem mehet mindenki előtted- kuncog.

-Nem Petra, ez most más- erősködök.

-Merre vagy?- kérdezi.

-A kettes villamos megállója felé sétálok- válaszolok gyorsan.

-Érted menjek?

-Nemsokára jön a villamos, kibírom szerintem.

-Hívj, ha bármi baj van!

-Úgy lesz- majd bontom a vonalat és elrakom kabátom zsebébe a telefonom, amikor is indulnék tovább.

Valaki hirtelen a szám elé szorítja kezét és a panelházak falának nyom. Ijedten kezdek kapálózni kezeimmel, hogy ki tudjak szabadulni szorításából, de mit ez sem ér. Hiába próbálok kiabálni, nem hallja senki.

-Milyen szép tárca- veszi kezébe a férfi a táskámból kivett pénztárcámat. Én csak rémülten nézek rá, még mindig szorítja számat a kezével. Félek.

-Eresszen el!- préselem ki magamból, mire csak nevet.

-Miért tenném, szépségem?- hajol közelebb, én pedig csak menekülnék, de nem bírok- Mutasd magad- nyúl kabátom zipzárjához, nekem pedig egy könnycsepp is kicsordul a szememből.

-Viki!- hallok viszonylag messziről egy kiáltást, de úgy gondolom csak képzelődök. Majd egy ajtócsapódást is hallok- Hé! Hagyja békén!- hallom már közelebbről a hangot és tudom is, kihez tartozik.
Pillanatok leforgása alatt történik, hogy támadómat a kabátjánál fogva elrántja tőlem, majd ököllel a földre küldi.
Könnyeimmel áztatott arccal nézek Rolandra, aki igen csak kétségbeesett tekintettel figyel, majd közelebb lép és kezei közé veszi arcomat.

-Nem esett bajod?- vizslat, én pedig csak remegve megrázom fejemet- Sokkot kaptál. Gyere ide- húz magához, hogy megöleljen, én pedig úgy bújok karjai közé, mintha ő lenne számomra a menedék.
Kezébe veszi mobilját, majd tárcsázni kezd egy számot, még mindig karjaiban tartva engem, aki nem tudja abbahagyni a sírást.
-Haló, Kovács kapitánnyal szeretnék beszélni. Varga Roland vagyok.

-....

-Tamás, Roland vagyok. Küldj egy rendőrt a Szél utca sarkára. Sürgős.

-...

-Igen.

-...

-Egy középkorú férfi támadt egy fiatal hölgyre.

-...

-Efelől ne aggódj, nem megy sehova- néz le közben a földön elterülő férfire.

-...

-Köszönöm!- majd kinyomja.

Lassan eltol magától, hogy szemembe nézhessen. Ujjaival óvatosan letörli könnyeimet, majd fülem mögé tűri hajamat.

-A rendőrség már úton van- próbál megnyugtatni, de nem igazán tud, csak újra sírni kezdek és mellkasába fúrom arcomat.

-Félek- motyogom.

-Már nincs mitől, nyugodj meg- simogatja hajamat és szorosan ölel.

Ekkor érkezik meg a hangok alapján a rendőrség.

-Varga úr- lép felénk egy egyenruhás férfi, aki kezet fog Rolanddal.

-Önvédelem volt- mutat a földön fekvő férfire, mire elismerően bólint a rendőr.

-Hölgyem, Kovács Tamás rendőrkapitány vagyok. El tudja mondani pontosan, hogy mi történt?- néz rám kedvesen és segítőkészen, miközben emberei felsegítik a Roland által földre küldött férfit és beteszik a rendőrautó hátsó ülésére.

-A munkahelyemről sétáltam haza- szipogtam, Roland pedig továbbra is karjaiban tartott- Hátra néztem, mert úgy éreztem, mintha követnének. Olyan gyorsan történt- sírtam el magam, kezemmel eltakarva arcomat.

-Bántalmazta is a támadója?- tett fel újabb kérdést.

-Megpróbált... De...

-Ekkor jelent meg Varga úr, aki segítséget nyújtott önnek?- válaszként csak bólintottam.

-Elkérném az igazolványát, hogy hatósági intézkedést tudjunk elindítani- vette elő papírjait, én pedig odaadtam neki a kért iratokat- Köszönöm, meg vagyunk- adja vissza- Ne aggódjon, mindent megteszünk az ügy érdekében. Most menjenek haza és próbáljon megnyugodni- mosolyog, majd kezet fognak Rolanddal.

-Köszönöm Tamás- néz a kapitányra hálásan, majd rámnéz- Gyere, hazaviszlek- vezet lassan a kocsijához, aminek kinyitva ajtaját besegít, majd beül mellém.

Nagyot sóhajtva néz rám, majd elindulunk.
Összekuporodva az ülésen bámulok ki az ablakon, miközben könnyeim már teljesen eláztatták arcomat.

-Hé, minden rendben- szól lágyan Roland, megérintve kezemet, mire ijedten kapom oda tekintetem- Nyugi, nem akartalak megijeszteni- mire csak bólintok.
Újra kezébe veszi telefonját és a füléhez teszi. Szinte nem is figyelek kivel beszél, nem tudok koncentrálni. Csak remegek még mindig az ijedtségtől.

-Én vagyok- szólal meg nem túl hangosan.

-...

-Igen, velem van- teszi ki az indexet a piros lámpánál megállva- Történt egy kis probléma...

-...

-Nem, jól van szerencsére. Hazaviszem és elmondom. Fel tudnád hívni Petrát, hogy jöjjön át hozzátok?

-...

-Rendben- majd kinyomja és ekkor zöldre vált a lámpa.

Még legalább negyed órát utaztunk a viszonylag nagy esti forgalomban, mire bekanyarodtunk Balázs kocsibejárójára.
Roland már pattant is ki, hogy kinyissa nekem az ajtót. Segített kiszállnom és kivenni táskámat, majd vállamat átkarolva sétáltunk a házhoz, ahol Balázs nyitott ajtót.

-Viki! Jól vagy?!- ölelt magához szorosan.

-Minden rendben- motyogtam átölelve unokatestvéremet, aki látszólag nagyon aggódott.

-Gyere, csinálok neked egy teát- ültetett le a kanapéra, Roland pedig letette táskámat az előtérben, majd odajött és leguggolt elém.

-Mindjárt jövök- simogatta kézfejemet és rámterítette a kanapén levő pokrócot- Pihenj egy kicsit- mosolyodott el halványan, majd Balázs után ment a konyhába és hallottam, amint beszélnek, de azt hogy miről, nem.
Szinte rögtön elaludtam. Félálomban lehettem, mikor nyitódott a bejárati ajtó, s lépteket hallottam.

Amikor felébredtem, csak azt éreztem, hogy valaki simogatja a fejem.
Majd óvatosan fel is néztem az illetőre. Roland lecsukott szemhéjjal ült mellettem, de mozgolódásomra azonnal felnyitotta szemeit és rámnézett.

-Hogy érzed magad?- kérdezi, miközben felültem mellé.

-Jobban- dörzsölöm meg szemeim.

-Hozok neked inni- kelne fel, de elkapom karját, mire kérdően néz rám.

-Én...-keresem a szavakat, hiszen nem tudom, mit is mondhatnék- Szeretném megköszönni. Ha te nem vagy ott, én...- bukik ki belőlem a sírás szinte.

-Hé- von ölelésébe- A lényeg, hogy jól vagy- néz szemeimbe.

-Uristen, Viki!- jön ki a konyhából barátnőm, akit Roland a helyére enged- Hála az égnek, semmi bajod- ölel szorosan.

-Petra- engedem barátnőmnek, hogy szinte kiszorítsa belőlem a szuszt.

-Nem vagy éhes?- tér közben vissza a focista egy pohár vízzel- Balázs csinált melegszendvicset.

-Köszönöm, de nincs étvágyam- rázom fejem, de még mielőtt meginnám a vizet, Petra a kezembe nyom egy pirulát- Ez meg mi?

-Egy kis nyugtató, hogy könnyebben tudj majd este aludni- vázolja fel a helyzetet.

Tomi és Balázs két tálca melegszendviccsel jönnek a konyhából.

-Á, felébredtél? Remélem éhes vagy- ad egy tiszta tányért kezembe.

-Aranyosak vagytok, de nem kérek. Köszönöm- húzom fel térdeim és átkarolom azokat.

-Beszéltem a főnököddel- ül le Balázs is a kanapéra- A héten nem kell bemenned tekintettel a történtekre.

-Erre semmi szükség, jól vagyok- mérgelődök.

-Igaza van Balázsnak- értett egyet Tomi- Pihenésre van szükséged.

Vacsora után Petra és Tomi hazamentek, ugyanis Liát haza kellett hozniuk Petra anyukájától.
Roland még késő este is nálunk volt. Balázs szitkozódott, szerintem meg tudta volna verni azt az embert.

-Mit mondott pontosan a rendőrség? Mennyit kap ez a rohadék?- dobolt térdén idegesen.

-Előzetes letartóztatásban van- válaszol Roland- Gondolom, majd hívnak.

-De mégis mikor?!- veszekszik.

-Nem leszünk előrébb, ha idegeskedsz- rázza fejét a mellettem ülő focista.

-Szerintem én megyek, lefekszek aludni- mászok ki öleléséből, mire mindketten rámnéznek.

-Ha bármi van, szólj- simít végig kezemen Roland, én csak bólintok.

-Ha nem tudsz aludni, vegyél be egy altatót- szól Balázs- vittem fel neked.

-Köszönöm- mosolyogtam rá halványan, majd az engem vizslató Rolandra néztem- És neked is- csak bólintott.

-Aludj jól- mosolyodott el kedvesen, én pedig felmentem az emeletre.

Kiskutyám az ágyában pihent, látszólag már aludt. Vettem egy meleg zuhanyt, majd felvettem pizsamámat és bevettem a gyógyszert biztos, ami biztos.
Roland még mindig itt lehetett, mert hangokat hallottam a nappaliból, így résnyire nyitottam az ajtómat, hogy lássam őket.

-Hidd el Balázs, én sem így terveztem az estét.

-Belegondolni sem merek, mi lett volna, ha nem mész érte.

-Ne gondolkodj ilyeneken, ott voltam, nem történt nagyobb baj. Viki jól van, csupán pihenésre van szüksége.

-Igazad van... Kérsz egy sört?

-Nem, most már hazamegyek- kel fel a kanapéról.

-Roli- szól Balázs- Én nem szeretnék beleavatkozni kettőtök kapcsolatába, de mik a szándékaid pontosan?

-Nézd, az unokatestvéred csodálatos lány és szeretném megismerni. Remélem nincs ellenvetésed.

-Dehogy- rázza fejét Balázs- Ellenkezőleg. Örülnék nektek. Na és, hogy halad a dolog?

-Adok neki most időt- sóhajt- Ezt most előbb fel kell dolgoznia.

-Szerintem, ha segítenél neki, könnyebben menne.

-Nem akarok a terhére lenni- dörzsöli arcát.

Hogy lenne a terhemre?! Sőt!
Na állj, ezt én mondtam?

-Ahogy jónak látod- ért egyet- Holnap átjössz?

-Igen, majd jövök- bólogat és közben megindulnak az előtér felé- Ha bármi van légyszíves hívj- ez az utolsó, amit hallok.

Óvatosan becsukom szobám ajtaját, majd ágyba bújok.

Hiába vettem be az altatót, alig tudtam aludni. Fél 6kor untam meg a plafon bámulását és kezembe vettem telefonomat.
Korán van még, nem hiszem hogy Petra vagy Dia fent lenne.
Majd megjelent egy új üzenet. A feladó... Roland.
Kíváncsian nyitottam meg a chatet.

"Hát te hogyhogy már fel vagy? Tudtál éjjel aludni?"

Már pötyögtem is a választ.

"Az túlzás, hogy aludtam. De te miért nem alszol még?"

Azonnal jött is a válasz.

"Korán kinyílt a szemem, csak kattog az agyam..."

"Tudom fura kérdés, de... nem jössz át?"- körmömet rágva küldtem el a kérdést, amit lehet nem kellett volna.

"Ha szeretnéd 😊"

"Csak, ha ráérsz"

"Nincs ma halaszthatatlan dolgom😉"

Próbáltam visszafogni vigyorgásomat, de nem hiszem, hogy sikerült.
Beleléptem papucsomba, magamra kaptam köntösömet és miután a fürdőben kicsit rendbe tettem magam, Mackóval lecsattogtam a lépcsőn.

Balázs a kanapén feküdt és valami sport adót nézett. Mondjuk ez nem olyan meglepő.
Fáradt tekintettel nézett rám, majd elmosolyodott.

-Jó reggelt- nyomott puszit homlokomra, mikor leültem mellé.

-Hogy hogy ilyen korán felkeltél?- kíváncsiskodtam, miközben tekintetemet én is a tévé képernyőjére szegeztem.

-Nem igazán aludtam éjjel, csak forgolódtam. Ideges vagyok a tegnapi miatt.

-Balázs- fogom meg kezét- Jól vagyok, hála Rolandnak.

-Viki, mi van ha ő nem megy érted, hogy meglepjen?

-De nem így történt, szóval kár ezen gondolkodni. Megyek csinálok reggelit- indulok meg a konyhába, de ekkor kopogtatnak az ajtón- Kinyitod kérlek?- nézek hátra, mire feltápászkodik.

-Ha jól sejtem, te már tudod ki a kora reggeli látogatónk- dörzsöli álmos szemeit.

Kiveszem a hűtőből a tojásokat, meg a zöldségeket és a párizsit. Előveszek egy serpenyőt és az olívaolajat, amiből bele is öntök egy keveset és bekapcsolom a főzőlapot.
Hallom, amint valaki közeledik, így meg is fordulok és szemben találom magam Rolanddal, aki melegítőben támaszkodik a pultnak és mosolyog, amit nem tudok nem viszonozni.

-Jó reggelt- lép közelebb.

-Szia- nézek fel rá- Reggeliztél már?

-Még nem- néz mögém mosolyogva.

-Akkor gyere egyél velünk- piszkálom a kezemben lévő fakanalat zavaromban.

-Ilyen ajánlatot nem utasíthatok vissza- vigyorodik el, én pedig menten összeesek- örülök, hogy jó kedved van- hajol közelebb és átölel. Azt kívánom, bárcsak örökké tartana a pillanat. Nagyot szippandok szívdöglesztő illatából, majd el kell engednem, ugyanis az olaj kezd pattogni.

-Na mi készül?- toppan be Balázs.

-Párizsis rántotta- válaszolok, miközben a serpenyőbe öntöm a felkockázott párizsit, hogy megpirítsam.

-Imádom, ahogy te csinálod- mondja Balázs kivéve a szekrényből a tányérokat.
Tekintettel, hogy két focistát kell megreggeliztetnem, így vertem még fel pár tojást.
Amíg én a reggelit csináltam addig Balázs kávét főzött, Roland pedig a kutyámat dögönyözte, akinek szemmel láthatóan tetszett a dolog.

Reggeli után felöltöztem én is itthoni, de normális melegítő ruhába, hiszen Balázs kitalálta, hogy jót tenne nekem egy kis séta.
Mire lementem a nappaliba, Roland és Balázs már vártak, a kutyamon pedig a rózsaszín kis hámja volt.
Tudta, hogy megyünk sétálni, így már teljesen be volt zsongva.
Mosolyogva húztam fel cipőmet.

-Indulhatunk?- kérdezi Roland az ajtókilincsre téve kezét, mire bólintok.

-Jó szórakozást- kísér ki minket Balázs.

-Te nem jössz?- nézek rá kérdően, mire fejét rázza.

-Maradok, le kell nyírnom a füvet- válaszolja diplomatikusan. Direkt hagy kettesben barátjával. Átlátok rajta...

-Majd jövünk- int Roland neki és maga után húz derekamnál fogva.
Mackó, mint akit puskából lőttek ki, úgy húzza a focistát.

-Ne fogjam én?- kérdezem nevetve, mire furán néz rám. Tudom, most azt gondolja ő az erősebb, én mit akarok.

-Egy ilyen kis kutya nem fog ki rajtam- válaszolta nevetve.

Leértünk az utca végén levő kis parkba, ami igen csendes, alig járnak ide. Csak pár futó ember volt, akiknek fontos a reggeli testmozgás.

-Nagyon szótlan vagy- jegyzi meg Roland a kavicsos úton sétálva, tetovált kezét nadrágja zsebébe rejtve.

-Csak elbambultam- nézek fel rá halvány mosollyal arcomon.

-Nem ülünk le?- mutat egy pad irányába, amire pont rásütött a nap, így nem kell félni, hogy fázni fogunk.

-Szeretnék bocsánatot kérni- fordulok felé, mikor leültünk, Mackó pedig a lábunkhoz ült le lihegve.

-Mégis miért?- néz rám nagy szemekkel.

-A tegnapi miatt- kezdem körmömet piszkálni- Hogy meghiúsítottam a vacsorát.

-Viki- nyúlt állam alá és maga felé fordítja- Ez csak egy vacsora. Nekem az számít, hogy te jól vagy. Fogalmad sincs, mennyire megijedtem tegnap... Ami pedig a vacsorát illeti, bármikor be lehet pótolni, amikor szeretnéd- mosolyodik el, én pedig zavartan bólintok, hiszem hüvelykujjával arcomat birizgálja, én pedig libabőrös lettem.
Kezemmel megfogom karját, amivel arcomat fogja.

-Köszönöm- majd odahajolok hozzá és egy puszit nyomok borostás arcára.

-Ezt miért kaptam?- eszmél fel vigyorogva.

-Mindenért- mosolygok pirultan.

-Meg tudnám szokni- mereng el nevetve, majd Mackó egyszercsak közénk ugrik.

-Tökéletes az időzítésed, te szarzsák- nevetem el magam.
Roland nevetve átkarolja vállam és magához húz, én pedig vállára hajtom a fejem. Nem tudom abbahagyni a mosolygást.
Olyan idilli a pillanat, ahogyan ülünk a parkban és karjai között biztonságban érzem magam.

Sziasztoook❣️
Na, hogy tetszett a rész? Már alig vártam, hogy közzé tehessem 😊
Várom véleményeiteket!
Szeretnék egy kis rendszert vinni a részek publikálásába, így valószínűleg hétfőnként vagy péntekenként lesznek új részek.
Legyen további szép napotok!
Millió puszi & ölelés! ❤❤