V I K T Ó R I A

Roland mindent elkövet, hogy újra a bizalmamba férkőzhessen és el is érte már azt, hogy visszaköltözzek hozzá. Nem könnyítem meg helyzetét, de nagyon jó érzés látni, ahogy küzd. Én is küzdöttem valamivel.
Az érzéseimmel.

Aki ismer az tudja, hogy nem könnyű a bizalmamba kerülni, de azt is tudja, hogy ha a bizalmasom, akkor mindent megteszek érte. Roland eljátszotta a bizalmamat, viszont kétszeresen próbálja bebizonyítani, hogy megbánta, amit tett és szeret engem.

-Min jár az eszed?- érzem meg mentolos leheletét az előbb említettnek nyakamnál. Mosolyogva fordulok vele szemben a pultnak támaszkodva, mivel épp a vacsoránkat készítettük.

-Ha én azt elmondanám- incselkedek lábujjhegyre állva és egy puszit nyomok arcára.

-Szeretnék megbeszélni veled valamit- vált komoly hangnemre és ezzel együtt arca is megváltozik.

-Valami baj van?- kezdek megijedni, hiszen arckifejezése nem enged túl sok jóra következtetni.

-Dehogy- rázza fejét, majd szorosabban ölel- Megígéred, hogy támogatni fogsz, bármi is legyen?

-Roland, kezdesz megijeszteni- ráncolom homlokomat és minél előbb szeretném hallani, ami miatt ilyen.

-Otthagyom a Fradit- mondja ki határozottan, nekem pedig az egekbe szöknek szemöldökeim.

-Hogy micsoda?- térek észhez és elég értetlenül teszem fel a kérdést, mivel ilyen válaszra nem számítottam. Mindenre csak erre nem.

-Az utóbbi idõben nem kaptam annyi esélyt, hogy bizonyítsak és az edzővel is kissé összerúgtam a port. Úgy döntöttem, hat év után ideje váltanom. Az MTK leigazolt- mesél el röviden mindent, amit meglepődötten foadon, hiszen tudom, mennyire szeretett a Fradiban játszani. A barátjai nagy része is ott van.

-Hű, nos ez... -keresem a szavakat, de nem igazán jönnek - Nem is tudom, mit mondjak- nézek rá csodálkozva - Jól átgondoltad?

-Többször is - bólint határozottan - Szükségem van a váltásra. Támogatsz ebben? - kérdezi félve.

-Persze, hogy támogatlak - ugrok nyakába örömömben, amit boldogan fogad.

-Köszönöm! - ölel magához olyan szorosan, amennyire csak tud és én ezt nem bánom.

Valójában úgy gondolom a váltás mindennek a kezdete. A mi kapcsolatunknak is egyben egy új esély is ez. Új esély ez nekem is és az engem ölelő férfi számára is.

-Mit szólnál, ha holnap este megünnepelnénk ezt?- tol el magától, hogy egy kósza hajtincs fülem mögé tûrése után szemeimbe tudjon nézni.

-Mire gondoltál?- kérdezem kíváncsian.

-Elmehetnénk a kedvenc éttermedbe. Elhívhatnánk Tomiékat, Petiéket meg Ádámot.

-Jól hangzik- bólintok mosolyogva- Örülök neked!- nézek szemeibe, amik mindig rabul ejtenek.

-Veled pedig vacsora után is megünnepelhetnénk- csókol nyakamba, amitől a hideg is kiráz, ami ellentétben áll elhatározásommal, miszerint addig nem akarok semmi intim kapcsolatot vele, amíg nem érzem azt a biztonságot, amit szeretném, hogy nyújtson nekem. Hiába a sok bók és kedves gesztus, eltolom magamtól.

-Szeretlek Roland, de- kezdek mondandómba, de belém fojtja a szót.

-De nem bízol még bennem. Világos- kúszik arcára keserű mosoly, ami az én arcomon is valami folytán megjelenik.

-Sajnálom- simítok végig borostás arcán és érzem a szívem ketté hasad. Visszautasítom őt, pedig mindennél jobban vágyok rá. Nem feküdt le a volt barátnőjével, csupán egy csók volt, én mégis eltúlzom a dolgokat.

-Semmi baj- puszil homlokon, majd eltűnik a nappaliban a két kutyával, én pedig folytatom a vacsora elkészítését.

◽️◽️◽️

-Na és milyen újra együtt lenni?- kérdezi Dia a mosdóban, ahol csak rajta kívül csak Petra és én tartózkodunk.

-Nem mondom, hogy mindent elfelejtettem neki, de örülök- igazítom meg vörös rúzsomat a tükörben. Ritkán használok ilyen erős színt, csak különleges alkalmakkor. A mai viszont különlegesnek tekinthető.

-Roli nagyon sokat tepert érted- folyik bele másik barátnőm is a beszélgetésbe - Rengeteget lelkizett Tomival, már rossz volt őket hallgatni- forgatta szemét, amin Diával csak nevettünk.

-Be kell valljam a férfiak néha tényleg rosszabbak, mint mi nők- bólogat Dia egyetértõen.

-Nem tudtam, hogy Roland ennyire ki volt bukva- teszem el táskámba rúzsomat, majd a lányokra nézek.

-Szerintem jobban, mint te- sóhajt Petra - Egy hétig úgy volt jelen a mindennapokban, mint egy zombi. Edzésekre se járt. Szóval örülök, hogy rendbe hoztátok!

-Hidd el, én is- mosolygok halványan, hiszen még nincsenek teljesen rendben a dolgok, ugyanis nem engedtem még meg neki, hogy éjszaka az alváson kívül más is történjen a takaró alatt. Erről viszont még barátnőimnek se kell tudniuk.

Visszasétáltunk társaságunk férfi tagjaihoz, akik éppen valamin nagyon jót nevettek.

-Halljuk mi is, mi a mulatság tárgya- ül le Petra Tomi mellé mosolyogva.

-Elõbb, ha ti is elmondjátok, mirõl beszélgettetek a mosdóban- kontrázik Szalai, mire mindhárman kérdően pillantunk rá - Ugyan, mindenki tudja, hogy a nők nem csak a sminkjüket megigazítani járnak ki a mosdóba.

-Ha ennyire jól tudod, magadtól is kitalálhatnád a kérdésedre a választ- mosolyodom el, mire Roland hátamat kezdi simogatni, magyarán ne menjek el túl messzire a vitában, mert õ is jól tudja, hogy aki velem kezd vitába, annak fel kell kötnie a nadrágját.

-Emelem poharam a mi Rolinkra és az új klubbjára- szólal fel Gulácsi Peti, pezsgős poharát maga elé emelve, amit mindenki követ és koccintunk.

Magamhoz húzom a mellettem ülőt és egy hosszú csókot nyomok szájára, amibe belemosolyog. Meglepődik tettemen, mert mióta megbocsájtottam neki, nem volt ilyen alkalom. Kisfiús mosollyal szemlélt, mikor elváltam ajkaitól, én pedig zavaromban csak tányéromat bámultam. Felnézve találkozott tekintetem Ádáméval, aki bíztatóan mosolygott rám. Barátnőim után neki köszönhetek a legtöbbet, hiszen mindig meghallgatott, amikor magam alatt voltam, vagy ha tanácsra szorultam.

Rolandot sikerült meglepnünk egy meglepetéstortával, amit hat darab gyertya égett. Ez szemléltette a fradiban eltöltött éveinek számát.

-Köszönöm mindenkinek ezt az estét, hogy itt vagytok és együtt örültök nekem!- szólal meg Roland mosolyogva végignézve a társaságon - Remélem még sok ünneplésre méltó alkalom lesz a közeljövőben és együtt élhetjük át azokat.

Büszke voltam Rolandra, hiszen jól tudom, milyen nehéz döntést hozott meg. Ha ő képes volt erre, akkor én is képes vagyok arra, hogy végleg megbocsássak neki. Megérdemli.

Jól tudom, hogy a sértődés nem vezet sehová, fõleg nem egy nyugodt, kiegyensúlyozott élethez, amire én régóta vágytam. El kell fogadnom az életemet úgy, ahogy van.

Minden rossz ellenére be kell látnom, hogy Roland az az ember, akire vágytam mindig is és akivel le tudnám élni az életemet. Benne minden meg van, amit egy férfiben keresek. Magabiztos, jóképű, figyelmes, kedves, céltudatos, elszánt és gondoskodó.

A vacsora igazán jól sikerült, a maradék tortát pedig hazahoztuk. Elég későn értük haza, az úton csendben ültünk hátul a taxiban és folyton összekulcsolt ujjainkat bámultam.

Nem tudom, mi ütött belém, de a lakás ajtót becsukva azonnal letámadtam Rolandot, akit meglepett kirohanásom. Nyaka köré fonva karjaimat húztam magamhoz, ő pedig óvatosan nekitolt a falnak. Egyik kezével a falnak támaszkodott, másikkal ruhám szegélyét kereste meg, ami combom közepéig ért.

-El sem tudod hinni mióta vártam erre a pillanatra- húzódik el egy pillanatra, hogy szemeimbe tudjon nézni, amivel szinte megbénít.

-Beteszem a tortát a hűtőbe- slisszanok el előle és a konyhába viszem a finom desszertet és a nagy hűtő polcára helyezem.

-Megyek lezuhanyzom - hallom hangját a lépcső felől, amin épp felfelé sétál.

Két kutyusunkat megetetve én is felcaplatok az emeletre, ahol magassarkúmat elteszem a gardróbszekrénybe. Hirtelen ötlettől vezérelve, benyitok a fürdőszobába, ahol hallom csobogni a vizet és az üvegajtó bepárásodva rejti a mögötte zuhanyozó focistát. Nem észleli jelenlétemet, így mosolyogva húzom le ruhám zipzárát, majd kibújok minden ruhámból. Ékszereimet a polcra helyezem és halkan lépkedek az üvegajtó felé. Alsó ajkamat beharapom, hiszen sosem csináltam még ilyet. Nem voltam sose ennyire magabiztos.

Roland még arra sem lett figyelmes, hogy beléptem mögé. A zuhanyrózsából kiáradó meleg vízzel áztatta magát, kezeit a csempének támasztva. Pucér fenekében nyönyörködtem, majd végül közelebb lopóztam hozzá és kezeimet izmos, tetovált hátára vezettem. Na erre már feleszmélt és meglepődötten fordult felém. Arcáról csöpögött a víz.

-Most megleptél - közli pimasz mosollyal arcán, miközben lassan végigvezeti rajtam szemeit.

-És ez jó vagy rossz? - incselkedve ölelem át szembõl.

-Szerintem döntsük el együtt - tapad ajkaimra szinte azonnal. Nem ellenkezek.

Nagy tenyerével közre fogja derekamat, hosszú ujjait pedig gerincem vonalán simít végig, amitől libabőrös leszek. Szőkére festett haját borzolom szét kezeimmel, ő pedig ajkaimról áttér nyakam kényeztetésére, amit apró sóhajokkal hálálok meg neki. Olyan gyengéd volt, mintha porcelánból lennék és attól félne, nehogy összetörjön.

Fordított helyzetünkön és nekitolt a hideg csempének, ami nem volt elég ahhoz, hogy kijózanodjak. A fürdőszobát a víz csobogása és sóhajaink töltötték be. Éreztem, hogy nagyon akarja a dolgot, így engedtem, hogy térdével széjjelebb tolja lábaimat. Kissé berogyasztotta térdeit, mivel jóval alacsonyabb voltam nála, majd lassan megéreztem magamban.
Sosem fogom tudni megszokni méretét. Derekamat ölelte, miközben lassan tolni kezdte belém magát, amit hátravetett fejjel élveztem és az sem érdekelt, hogy hajam már csurom vizes. Kezeimet derekáról izmos fenekére vezettem le, amikbe ujjaimat belemélyesztettem. Egy jóleső nyögés hagyta el ajkait. 

Úgy csókolt, mintha ez lenne az utolsó együtt töltött pillanatunk. Nem akartam, hogy véget érjen.

Szerintem még sosem élveztem ennyire az együttlétet vele, mint most. Kifulladva ölelt és próbáltuk mindketten rendezni légzésünket. Lábaim még mindig remegtek a gyönyörtől, ő tartott izmos karjaival, hogy össze ne essek.

Hosszas csókot nyomott számra, majd eltávolodott és vizes hajtincsemet hátra simította. Némán fürkészte arcomat, ami biztos kipirosodott, hiszen a csobogó meleg víz csak tetézte a dolgokat.

-A szüleim holnap meghívtak minket vacsorára - szólal meg pár perc hallgatást követően, mire a magasba szöknek szemöldökeim és kérdően pillantok rá izmos vállaiba kapaszkodva.

-Ezt komolyan mondod? - eszmélek fel halvány mosolyra húzva számat.

-A lehető legkomolyabban - csókol meg újra.

-Ugye nem miattam csinálod ezt az egészet? - célzok szüleire.

-Tényleg szeretnék velük kibékülni, amire te ébresztettél rá. Miattad értékelődött át bennem minden a családdal kapcsolatban. Rájöttem, milyen fontosak is az életünkben ezek a személyek - válaszol mosolyogva, én pedig reakcióképp csupán átölelem.

Minden hibájáról megfeledkeztem és éreztem, hogy így helyes. Ő sem hánytorgatja fel nekem tetteimet, pedig megtehetné. Akkor én miért tenném?

Elsőként én léptem ki a zuhanyból és csavartam magam köré a fehér törölközőmet, majd követett a focista is. Hajamat kifésültem, aztán alaposan megszárítottam. Rolandnak könnyebb dolga volt a pár centis hajával, mint nekem. Ruhákat egyikünk se hozott be, ezért mindketten törölközővel a testünk körül sétáltunk be a hálóba, ahol kinyitottam a szekrényt, ahol az én ruháim és egyben fehérnemûim is voltak. Roland mögém lépett, majd maga felé fordított. Dereka köré csak a fehér anyag volt tekerve, mellkasán még néhány vízcsepp díszelgett. Kezeimet automatikusan tetovált mellkasára vezettem, majd engedtem, hogy megcsókoljon.

Nem bírtam betelni vele, de úgy látszott ő sem. Túl sok volt a külön töltött idő és mindketten ugyanazt akartuk. Minden porcikámmal vágytam rá.

-Felesleges felöltöznöd - nyögi két csók között és egy mozdulattal szedi le rólam az eddig csupasz testemet takaró törölközőt.

-Szerintem neked is - teszek így én is az ő törölközőjével. Most is zavarba jöttem a látványtól, ezért arra koncentráltam, hogy csak szemeibe nézzek.

Lassan húzott az ágy felé, amin végül végig dőltünk. Fentebb kúszott, majd hátát megtámasztotta az ágy háttámlájának és ölébe húzott. Azt akartam, hogy olyan éjszakában legyen része, amit sosem felejt el és sose akar majd másra vágyni ezek után. Elsötétült szemeibe nézve szerintem ez sikerült is.

◽️◽️◽️

-Sziasztok gyerekek! - nyit ajtót Roland anyukája, aki hatalmas mosollyal az arcán fogad bennünket és megjelenik mögötte férje, Sándor is.

-Sziasztok! - köszönünk szinte egyszerre Rolanddal, akinek arcán egy kis mosoly is kirajzolódik, ami szerintem elég biztató jel.

-Éhesek vagytok már? - veszi el tőlünk Katalin kabátjainkat, amiket felakaszt az előtérben levő fogasra.

-Ilyen finom illatok mellett bárki megéhezik - válaszol a kezemet szorító focista. Érzem rajta, hogy izgul, pedig nem egy szívbajos ember. Bátorítóan megsimítom karját, mire megereszt felém egy kis mosolyt.

-Gyertek, foglaljatok helyet - invitál Roland anyukája az ebédlőbe mindannyiunkat, ahol már meg van terítve négy fő részére.

-Nagyon köszönjük a meghívást! - ülök le a focista mellé és szavaimat szüleihez intézem.

-Ugyan Vikikém! Mi örülünk, hogy itt vagytok! - szorgoskodik Katalin a pult mögött.

-Segíthetek valamiben?- állok fel, de leint.

-Maradj csak. Hozom már - lép felénk a vacsorával kezében.

-Nagyon jól néz ki - dícsérem meg, hiszen nagyon guszta volt a tejszínes tengergyümölcse spagetti.

Vacsora után a két Varga a nappaliban telepszik le, én pedig segítek Katalinnak elpakolni.

-Jól vagytok Viki? - helyezi a tányérokat a mosogatógépbe.

-Persze - mosolygok bátortalanul, mivel meglep kérdésével. Vagy csak azért, mert történtek dolgok az elmúlt idõszakban.

-Hallottam, volt egy kis nézeteltérésetek a fiammal - csukja be az ajtaját, majd elindítja a gépet. Nagyot sóhajtok. Tehát hozzá is eljutott a hír.

-Honnan tudsz erről? - térek ki a válasz elől.

-Roland felhívott, mikor összevesztetek - mondja halkan, hogy még véletlenül se hallják meg nappaliban beszélgetők - Nagyon meglepődtem rajta, mert teljesen magába zuhant... Elmondta, mi történt és tanácsot kért tőlem.

-Tanácsot kért? - ráncolom homlokomat értetlenül, hiszen Roland nem is kommunikált eddig a szüleivel.

-Nagyon szerette volna jóvá tenni, amit elkövetett. Ezek szerint sikerült neki - mosolyodik el kedvesen.

-Nos, bevallom őszintén nehéz volt mindkettőnknek - nyelek nagyot - De megolldottuk. Minden rendben van köztünk - nézek Katalinra.

-Ezt örömmel hallom. A fiam nagyon szeret téged - simogatja vállamat, majd a nappaliba terel, hogy mi is csatlakozzunk a beszélgetésbe.

-Anya - szólal meg Roland, ami látszólag megmelengeti Katalin szívét, mikor leül férje mellé - Szeretnék neked is mondani valamit.

-Mondd kisfiam - pillant rá kíváncsian.

-Eligazoltam a Fradiból. Az MTK-nál folytatom tovább.

-Nahát! Ez, meglepett- neveti el magát, de látszólag örül fia sikerének- Ha ezt a döntést hoztad, mi ebben is támogatni fogunk.

-Volna itt még valami- köszörüli torkát a mellettem ülő, amin én is meglepődök, hiszen nem tudok más bejelentésről. Feláll mellőlem, majd felém fordul. Érdeklődve pislogok rá, hiszen nem tudom mit akar - Tudom, hogy nagyon sok minden történt köztünk és azt is, hogy nem ismerjük olyan régóta egymást - kezd bele és jól látom rajta, hogy ideges - Emlékszem arra a napra, mikor először találkoztunk, szó szerint egymásba botlottunk - eszembe jutott nekem is ez a pillanat, ezért apró mosoly jelent meg arcomon - Az első perctől kezdve tudtam, hogy te különleges vagy számomra. Minden pillanatra ki voltam éhezve, amit veled tölthettem. Éppen ezért... - ekkor lassan letérdelt elém, velem pedig forogni kezdett a nappali.

-Úristen! - kapom szám elé kezeimet. Roland csak elvigyorodik.

-Szeretném, ha velem lennél minden pillanatban. Kósa Viktória, leszel a feleségem? - elővesz egy piros bársony kötéses dobozkát, amit felnyit és elém tárul egy csodaszép jegygyűrű. A kérdés egyszerű.
Igen vagy nem?
A válasz már nem az. Meghatározza a jövőnket. Én mégis gondolkodás nélkül vágtam rá döntésemet.

-Igen! - ugrok nyakába és így kishíján eldőlünk a szőnyegen. Könnyeim utat törnek maguknak ls már nem csak én sírok, hanem Roland is. Örül, mert igent mondtam. Örül, mert nem utasítottam el. Örül, mert teljesül mindkettőnk álma, még ebben a zűrös kis világunkban is.

-Szeretlek! - csókol meg hosszasan, majd kiveszi a dobozból a gyűrűt és remegő kezeivel ujjaimra húzza.

Roland szüleinek is könnyes a szemük, ahogy rájuk nézek, hiszen végre ők is részesei lehetnek fiuk életének. Szipogva öleltem Rolandot s közben nevettem magamon, hogy nem esett le mire készül, mikor belekezdett kis mondókájába. Lassan felhúz engem is és úgy ölel magához.

-Gratulálok! - lép oda hozzánk elsőként Roland anyukája sírva és mindkettőnket szorosan megölel. Sándor könnyeivel küzködve öleli magához fiát.

-Amikor a lánykérésről beszéltél nekem, nem hittem, hogy most fogod megtenni - teszi még hozzá Sándor, nekem pedig kikerekednek a szemeim. Roland ezek szerint többet beszélt az apjával az elmúlt pár hétben, mint azt én gondoltam.

-Szerettem volna, ha ti is részesei vagytok ennek a pillanatnak - néz anyjára is, majd rám, aki csak mosolyogva bólint - Szükségtelennek éreztem várni. Az enyém a legcsodálatosabb nő a világon.

-Vigyázz rá! - veregeti vállba apja, majd Katalin előveszi mebilját.

-Álljatok egymás mellé, ezt meg kell örökíteni! - intézi felénk szavait, mi pedig örömmel teljesítjük kérését.

El sem hiszem, hogy megkérték a kezemet. Kislány koromban mindig erről álmodoztam, de sosem tudtam elképzelni, milyen lesz majd a valóságban. Hogy addig mennyi mindenen kell keresztül mennie az embernek és mennyi fájdalommal szegezi át magát a boldogság elérése érdekében.

Sokan úgy gondolják, nincs második esély. De bizony van. Mindenki megérdemli. Örülök, hogy így döntöttem, mert elképzelni sem tudnám Roland nélkül az életemet. Üres lenne és sivár. Színt visz a mindennapjaimba, hiszen egy irtózatosan humoros férfi, aki mindig tudja, hogyan csaljon mosolyt az arcomra. Hihetetlenül hálás mindenéért és nem nagyképű. Segít ott, ahol tud.
Engem pedig érezhetően nagyon szeret. És nekem csak ez számít.
Hogy ha minden veszni látszik, ő jön és kihúz mindenből, mégha ez azzal is jár, hogy maga után minden Összekuszálva marad.
De így tökéletes az éltünk.

Sziasztok Drágáim!

Mint azt érzitek az utolsó sorokból, elérkeztünk a történet végéhez.
Nagyon köszönöm Mindannyiótoknak, akik végigkísértek ezen az úton és támogattatok! Hálás vagyok Nektek! Annyi minden kavarog a fejemben, mit írhatnék még Nektek, de úgy gondolom nincsenek most szavak. Egy szóval :

KÖSZÖNÖM !!

Még hátra van az Epilógus, amivel úgy gondolom még tartozom Nektek!

Nagyon örülök, ha kommentben kicsit kifejtitek nekem, hogy tetszett ez a könyvem!

Millió puszi & ölelés !! ❤️❤️