-Miről szeretnél beszélni?- ül le ágyam szélére Roland óvatosan.

-Kettőnkről- ülök fentebb kicsit. Tudom, mit csinálok. Ez a helyes döntés- Eleget szenvedtem mások miatt, nem szeretnék miattad is- erre csak aprót bólint, majd kimondom a végítéletet- Ezért jobb lenne, ha külön folytatnánk.

Egy percig szinte csak némán meredt rám, majd megrázta fejét.

-Most ugye csak szórakozol?- nyitja nagyra szemeit- Ezt nem teheted.

-De igen, Roland így lesz a legjobb mindkettőnknek hidd el- fogom vissza könnyeimet.

-Viki kérlek- nyúl kezeimért, amiket elhúzok és könnyes szemeibe nézek- Ne tedd ezt velem...

-Te tetted meg velem. Ki tudja mióta csalsz a volt barátnőddel- gurul le egy könnycsepp arcomon, amit azonnal le is törlök.

-Félre érted, én...- nem érdekelnek a kifogásai, félbe szakítom.

-Az üzenetek és a hívogatások magukért beszélnek. Ezen nincs mit félre érteni. Most pedig menj el kérlek- biccentek az ajtó felé.

-Nem engedem, hogy tönkre tedd, ami köztünk van- áll fel megsemmisülten. Azt hiszi nekem könnyű volt meghozni a döntést?

-Te már megtetted- szúrom oda az ablakomat szuggerálva.

-Még nem végeztünk!- jelenti ki, mire odakapom tekintetem. Arcáról lerí a düh. Nem mondott többet, csak kisétált a szobából, majd hallottam, ahogy becsukja maga mögött a bejárati ajtót, nem a leghalkabban.

Ekkor kitört belőlem a sírás, szegény kutyám elég furán nézett rám.
Tudtam, hogy nehéz lesz meghoznom ezt a döntést, de muszáj voltam. Ez így nem mehet tovább.
Sírva hívtam fel Petrát, aki belekezdett a kis beszédébe, milyen úton módon nyírja ki Rolandot.
Őszintén, nem tudott megvígasztalni. Én szakítottam, mégis fájt. Fájt, mert elveszítettem...
A telefonban Petrát Balázs váltotta, aki mint kiderült már beszélt barátjával és mindent tud.

-Hogy érzed magad?- kérdezi félve.

-Szarul, de büszkén- szipogom- Inkább mesélj te. Te sem vagy valami marha vidám.

-Ja, emlékszel Szandrára?

-A holland csaj, persze- lelkesedek be, hiszen Balázs végre talált magának valakit.

-Tegnap találkoztam vele.

-Ez nagyon jól hangzik- örülök meg.

-Aha és tudod ki volt még ott?

-Ki?- kíváncsiskodok.

-A férje- mondta ki fintorogva, én pedig elnevettem magam.

-Szivatsz! Te férjes asszonnyal kavarsz?

-A fene se gondolta- szidkolózik.

-Néha úgy érzem, tényleg mi vagyunk a világ legszerencsétlenebb emberei ilyen téren-sóhajtok nagyot.

-Nézd Viki, Roland rendes srác. Szerintem jobb lenne, ha meghallgatnád, elvégre azt mondta, esélyt se adtál neki.

-Mert nem akarom hallgatni a süket dumát!

-Jó, én csak azt mondtam, hogy nem feltétlen kell egyből nekiugranod. Hallgasd végig. Nem hiszem, hogy olyan megerőltető lenne.

-Ezt még át kell gondolnom Balázs. Nem szeretnék úgy járni, mint Alex után.

-Azt a problémát is te generáltad a hülyeséged miatt!- neveti el magát.

-Tudom- sójatok- De nem szeretnék hülyeséget csinálni.

-Azzal, hogy végighallgatod, nem csinálsz semmit. Én csak azt mondom, hogy láss tisztán.

Balázs mindig olyan jó tanácsokat tud adni, pedig a világ másik végén van. Na jó, nem, de messze van és hiányzik.
Tényleg úgy érzem, mintha lenne egy bátyám.
Úgy éreztem, mintha kiszakítottak volna belőlem egy darabot. Szükségem volt valakire, aki támogat, vigasztal, megért. Petra nincs otthon, Balázs a világ másik végén, anyu az ország másik felén. Egyedül Szalai ugrott be, de mivel a legutóbbi szakításomkor is az ágyában kötöttem ki, így inkább nem tárcsáztam a hívást...

Kisírt szemek, könnyes tekintet, kócos haj, melegítő ruha. Így igyekeztem ki a frankfurti reptérről, magam után húzva bőröndjeimet és taxit készültem fogni. Nem szóltam senkinek jövetelemről és magam sem tudom, miért ide jöttem, de szükségem van most valakire. Valakire, aki végighallgat és megért.
Két óra után háza előtt álltam csomagjaimmal és bátorkodtam megnyomni a csengőt.

-Viki!- döbbent le meglátva, amikor ajtót nyitott- Mit keresel te itt?

-Szia Ádám- mosolyodok el keserédesen.

-Mi történt?- kérdezi hátam mögé pillantva, ahol három csomagom sorakozott.

-Bemehetek?- törlöm le a könnyeimet.

-Kérsz egy teát?- közben segített behúzni böröndjeimet az előtérbe.

-Igen az jól esne- bólintok erőtlenül. Minden megviselt.
A szakítás.
Az utazás.
Úgy éreztem Szalai Ádám az egyetlen, aki most tud nekem segíteni.

-Szóval? -teszi le elém a teásbögrét az asztalhoz, majd leül velem szemben- Mi történt?

-Szakítottam Alexszel- mondtam ki egy hatalmas levegővételt követően. Ezt kimondva nagy megkönnyebbülés lett rajtam úrrá.

-De hát miért? Azt hittem jól meg vagytok- ráncolja homlokát és beleiszik forró italába.

-Ez így is volt, csak... Csak én kaptam egy munkát itt Németországban. Nem működött volna- folynak végig arcomon a könnyek.

-Viki- szól lágyan- Ha tényleg szeretitek egymást, akkor ez nem lehet akadály.

-Tudom, de félek attól, hogy mit okozna a távolság. Az nem megoldás, ha csak hétvégente találkozunk. Milyen kapcsolat az?!- akadok ki.

-Talán igazad van. De ez gondolom nehéz döntés volt neked is. Alex hogy fogadta?

-Kiakadt. Kiabált, hogy nem tehetem ezt meg. Nem érti a lényeget...

-Szerintem pontosan érti- húzza el száját- Csak nem akarja elfogadni.

-Széthullik az életem Ádám- sírom el magam, mire feláll és elém guggol.

-Gyere ide- húz magához, hogy szorosan megöleljen.
Úgy éreztem, ő az aki most egyben tart és nem engedi, hogy padlóra küldjön az élet- Minden rendbe fog jönni- tol el magától, hogy szemembe tudjon nézni- Gyere, pihenj le egy kicsit.

Ádám segített eljutnom szobájáig, ahol lefektetett ágyára, majd leengedte a redőnyt. Betakart, majd elhagyta a szobát, de ebben a pillanatban már el is aludtam.
Csak pár óra múlva nyitottam ki szemeimet. A fáradtságomnak nyoma sem volt. Fejem se fájt már annyira. Jót tett egy kis alvás tényleg.
Óvatosan kikeltem az ágyból, majd kicsoszogtam a konyhába, ahol valamivel foglalatoskodott a focista.

-Jót aludtál?- kérdezi mosolyogva, mikor észrevesz.

-Igen- bólogatok- Ádám, itt maradhatok pár napot?- kérdezem közelebb lépve hozzá.

-Ameddig szeretnél- húzza óvatos mosolyra ajkait, amik hirtelen olyan kívánatosak lettek számomra.
Szemeimbe nézett, majd nagy tenyereit derekamra helyezte. Ez volt az utolsó löket, amire szükségem volt.
Kezeimmel közre fogtam arcát és hirtelen megcsókoltam. Először meglepetésként érte, de visszacsókolt. Egészen elfajultak a dolgok.
Kezeit derekamon végig vezette, majd belemarkolt fenekembe. Egy jóleső sóhaj szakadt ki belőlem. Egy mozdulattal a pultra ültetett, szétnyitott lábaim közé állt és hevesen falni kezdtük egymást. Számról áttért nyakam és mellkasom kényeztetésére, amit örömmel fogadtam.

-Ezért még a pokolra jutunk Kósa Viktória- emel fel karjaiba és a hálóba visz.

-Abban biztos vagyok Szalai Ádám- csókolom meg, majd ledönt az ágyra.

Roland

Nem fogadom el Viki döntését, hiszen teljesen igazságtalan. Nem csaltam meg!
Találkoztam Petrával, de nem azért, hogy megcsaljam a barátnőmet. Nem ment el az eszem.
Senkinek nem mondtam, de Petra beteg és csak én segíthetek neki. A szülei tehetetlenek, a nővérének pedig nincs akkora befolyása, mint nekem.
Nem akartam, hogy Viki tudomására jusson ez az egész, de be kell látnom gondolhattam volna erre.

-Igen?- szól a telefonba Ádám, akit időközben tarcsázni kezdtem.

-Van estére programod?- kérdezek rá egyből.

-Ráérek. Gond van?

-Viki szakított velem- közlöm a tényt, amiért most szükségem van rá.

-Na fasza. Nyolckor a szokásos helyen?

-Ott leszek- sóhajtok, majd kinyomom.

Ezután próbáltam felhívni Vikit, hogy hallgasson meg, de esélyt sem adott rá, mivel nem vette fel. Inkább kinyomott.

~•~

-Szóval? Mit történt, hogy kitette a csinos pofidat?- kérdezi Ádám kezembe adva az üveges sört és leülünk a szokásos eldugott helyünkre.

-Megtudta, hogy találkozgattam Petrával.

-Mi?- teszi asztalra az üveget- Neked elment az eszed?!- akad ki.

-Nem!- vágom rá- Nem az van, amit gondolsz és amit ő gondol.

-Ne haragudj, de akkor világosíts fel- dől hátra és várja a magyarázatot.

-Petra beteg- piszkálom a zöld üveget- Muszáj segítenem neki.

-Miért pont te? Miért nem kéri meg azt, akivel elkefélte a kapcsolatotokat?

-Ádám, ne legyél már ilyen. Értsd meg őt is. Nem számíthat senkire, csak én tudok segíteni.

-Mi vagy te valami csodadoktor?- nevet az arcomba.

-Nézd, ha Petra nem kap mihamarabb új vesét, meghal!

-Hogyan?- eszmél fel- Új vese kell neki?

-Igen. Te is tudod, hogy orvosi úton évekbe telik, mire megfelelő vesét kaphat.

-Hogyan akarsz neki segíteni?

-Van egy svájci orvos, aki két hét múlva elvégezné a transzplantációt, mivel a kórház közvetlen kapcsolatban van az Erurotransplant-tal. Viszont egy vagyon és Petra szülei nem tudják kifizetni.

-Te akarod?

-Mi mást tehetnék? Nézzem végig, ahogy meghal, holott segíthettem volna?- kérdezem indulatosan, hiszen sok bennem a feszültség.

-Inkább tönkre teszed Vikit?- kérdez vissza higgadtan. Sose tudtam olyan laza lenni, mint ő bizonyos helyzetekben.

-Nem! De nem mondhatom el neki!

-Miért nem? Ugyanúgy megértené, ahogy én is. Gondold magad a helyébe.

-Jó, de megígértem Petrának, hogy titokban marad ez az egész.

-Ahogy Vikinek is megígérted, hogy őszinte leszel vele- teszi fel mutatóujját. Igaza van.

-Mit tennél a helyemben?- nézek tanácstalanul barátomra.

-Beszélj Vikivel- utasít elég világosan.

-Meg se hallgat- rázom fejemet.

-Kit érdekel? A kitartást értékelik a nők- húzza piszkos mosolyra száját.

-Nagy szakértő vagy- nevetek fel hangosan.

-Ugyan kérlek- húzza ki magát- Vikinél is bevált- ahogy kimondja, eltűnik a vigyor arcáról, amint meglátja arckifejezésem.

-Hogy mondod?- kerekednek ki szemeim.

-Én... Én azt hittem tudsz róla- süti le szemeit.

-Miről kellene tudnom?- csattanok fel.

-Tudod mit? Felejtsd el- zárná rövidre.

-Nem!- emelem fel a hangom- Most azonnal elmondod, mi van köztetek!

-Roli nyugodj le. Régen volt már ez. Viki szakított Alexszel és beállított hozzám aztán... Megtörtént- nem hittem a fülemnek. Teljesen levert a víz.

-Ezt nekem miért nem mondta soha senki?

-Mert nem jelentett senkinek semmit.

-Hát persze. Viki után is húztál egy stigulát? - kérdezem teli iróniával.

-Te is tudod, hogy ez nem így van. Ennek már semmi jelentősége.

-Én azt hittem, hogy neked tabu Balázs rokona.

-Szerinted Balázs tud róla?- kérdezi nevetve- Már rég megnyúzott volna.

-Minimum, és meg is érdemelnéd- szúrom oda, de mégse haragból. Hiszek Ádámnak. Nincs köztük semmi.

-Roli, ha Viki nem szeretne, szerinted összejött volna veled? Nem. Úgyhogy ne kombinálj.

-Oké igazad van.

-Hogy? Azt hittem minimum, hogy ezért behúzol egyet- csodálkozik rajtam.

-Mi értelme lenne?- vonok vállat- Nyilván zavar, de nem tudom megváltoztatni, ami történt köztetek.

-Erre inni kell- inti le a pincér csajt, aki bólint és már hozza is a rövid italokat.

-Mi van az ügyvédkéddel?- kérdezem, miután lehúztam a magas alkoholtartalmú italt, ami csak úgy marta torkomat.

-Meg volt- vigyorog- De nem akarom elkapkodni.

-Szerintem te fordítva ismerkedsz.

-Ugyanmár- ráncolja homlokát- Ha nem tudod milyen az ágyban, hogy akarsz vele élni?

-Hülye vagy- nevetem el magam, majd újra koccintunk- Van erre valami jogszabály?

-Egytől tíz deciig gyomorban letöltendő- nevet, majd lehúzzuk mindketten.

Nos, ha Szalaival ketten megyünk inni, abból semmi jó nem sülhet ki. Mocskosul berúgtunk mindketten.

Még másnap délben is kótyagos volt a fejem, de elhatároztam, hogy elmegyek Vikihez és beszélek vele. Szeretem és nem hagyom, hogy így legyen vége ennek az egésznek.
Elmondom neki az igazat Petráról. Petra. Basszus.
Teljesen kiment a fejemből. Megígértem neki, hogy elkísérem a kezelésre.

Egy farmert és egy adidas pulóvert húztam magamra, majd rohantam ki a lakásból. Még leakasztottam kabátomat, majd a cipőmet felhúzva távoztam a lakásból. Még csak nem is reggeliztem.
Szerencsére nem volt nagy forgalom, így időben odaértem a kórházba.
Még arra is volt időm, hogy az automatánál kávét vegyek. Valljuk be, szükségem volt rá. Elég ramatyul éreztem magam és nem is nézhettem ki valami üdén.
Petra a folyosón ült és idegesen várakozott.

-Szia!- köszöntem mosolyt erőltetve arcomra.

-Remekül festesz- néz rám visszafolytott nevetéssel.

-Ezt bóknak veszem- vonok vállat és leülök mellé. Fejemet a falnak döntöm és nagyot sóhajtok.

-Szeretnél róla beszélni?- kérdezi óvatosan.

-Nem- nézek rá mosolyogva- Majd megoldom.

-Koleda Petra!- nyitja ki az ajtót a nővér, majd a mellettem ülő felpattan.

-Megyek- néz rám, mire bólintok.

-Itt leszek- mosolygok, majd végül bemegy az ajtón és egyedül maradok.
Néhány orvos lézeng a folyosón, valamint pár beteg.

A kávé valami borzalmas volt. Nem tudom, hogy a másnaposság miatt, vagy egyébként is, de inkább kiöntöttem.
Soha többet nem iszok.
Mondjuk ezt már elég sokszor megfogadtam...

Petra dialízise legalább három órás, így valamivel muszáj lesz elfoglalnom magam. Viszont ez az utolsó kezelése, jövőhéten már megműthetik, ha minden igaz.
Nem hittem volna, hogy miután szakítunk ez fog történni. Hogy miért segítettem neki? Megsajnáltam. Tudtam, hogy eddig is rám volt utalva, most méginkább.
Megbeszéltük, hogy segítek neki elintézni a műtéten és utána végleg elválnak útjaink.
Beszélnem kell Vikivel.
Elővettem telefonomat, majd kikerestem a névjegyzékből és tárcsázni kezdtem, de nem vette fel. Hiába próbálkoztam háromszor is.

-Francba- sóhajtottam a falnak dönve fejemet.

-Történt valami?- üti meg fülemet az ismerős hang, mire odakapom tekintetem. Petra állt meg mellettem.

-Nem érdekes- legyintek, majd felállok- Mehetünk?

-Igen- indul meg velem a lifthez.

Csendben állunk egymás mellett. Az én agyam kattog. Ő pedig fáradtan néz  maga elé.
Segítettem beülni neki a kocsimba, majd elindultunk, hogy haza vigyem.

-A barátnőd mit szól hozzá, hogy segítesz nekem?- fordul felém hirtelen. Eddig csendben ültünk egymás mellett.

-Semmit- válaszolom rezzenéstelen arccal.

-Semmit?- húzza fel szemöldökét.

-Nem tud róla- teszem ki az indexet sóhajtva.

-Te nem mondtad el neki?- lepődik meg.

-Megígértem nem?- nézek rá egy pillanatra.

-Roland, én nem szeretném, ha emiatt gond lenne köztetek!

-Majd megoldom- zárnám le, de nem hagyja annyiban.

-Összevesztetek?- kérdezi.

-Kidobott- nézek rá, mire látom a sajnálatot a tekintetében.

-Beszélj vele!- utasít.

-Jó- mondom, s közben leparkolok háza előtt.

-Mindent köszönök- csatolja ki az övét.

-Ugyan Petra. Te is megtetted volna- mosolygok kedvesen volt barátnőmre- Félsz?

-Inkább izgulok. Végre teljes életet élhetek- mosolyog, ami engem is mosolygásra késztet.

-Minden jót Petra.

-Köszönöm Roland- hajol közelebb és egy puszit nyom arcomra, majd kiszáll az autómból.
Már semmilyen érzés nem mozdult meg bennem, csupán a félelem, hogy Viki nem fog meghallgatni és megbocsátani.

Céltudatosan indultam el házához, hogy beszéljek vele. Szeretem és nem akarom elveszíteni.

Leparkoltam a kocsibejárón és mivel saját autója is kint parkolt, tudtam, hogy itthon van.
Nagy levegőt véve nyomtam meg a csengőt és vártam. Az a pár másodperc, mire kinyitotta az ajtót, óráknak tűnt.

-Te meg mit keresel itt?- szúrja oda kedves megjegyzését, amit figyelmen kívül hagyok. Egyszerű otthoni ruha van rajta. Sosem szokott kiöltözni itthonra.

-Beszélnünk kell- jelentem ki szemeibe nézve, melyek még mindig csillognak.

-Nem voltam egyértelmű? Menj el!- mondja ellentmondást nem tűrő hangon.

-De igen, egyértelmű volt. Viszont én szeretnék beszélni.

-Én meg nem!- csukná rám az ajtót, de lábammal kitámasztom.

-Csak öt percet kérek- nézek rá könyörgően.

-Kettőt kapsz és elmész- áll odébb, hogy be tudjak menni. Levetem kabátomat és felakasztom az előtérben kihelyezett fogasra, majd leültem mellé a kanapéra- Jobb lesz, ha belekezdesz, mert hamar elmegy a két perc- néz rám semlegesen.

-Tudom, hogy nem mondtam neked igazat és jogos a következtetésed. De sosem csaltalak meg, főleg nem a volt barátnőmmel- jelentem ki először is- Petra beteg és a segítségemet kérte. Csak rám számíthatott. Ezt meg kell értened. Ha nem teszem, belehal.

-Hogy?- néz rám furán- Ezt nem voltál képes elmondani?

-Nem akartam, hogy kiakadj, de már belátom, hogy hiba volt. Szólnom kellett volna.

-Roland, abban egyeztünk, hogy nincs több titok és mindent megbeszélünk. Erre te mit csinálsz?!

-Tudom. És igazad van. Hibáztam. De nem történt köztünk semmi. Segítettem neki. Ennyi az egész. Kérlek Viki- nyúlok kezeiért- Bocsáss meg nekem.

-Azt hiszed ez ilyen egyszerű- törli le kibuggyanó könnyeit.

-Tudok rólad és Ádámról.

-Mi van?- akad ki.

-Hogy lefeküdtél vele- válaszolom higgadtan.

-Hát ezt nem hiszem el komolyan mondom- neveti el magát hitetlenül.

-Nem haragszom rád, hiába titkoltad- fogom meg újra kezeit.

-Komolyan azt hiszed, hogy megzsarolhatsz ezzel? Ha azt mondod, nem haragszol, és én is jobban tenném, ha megbocsátanék? Ez nem így működik a rohadt életbe is- pattan fel hisztérikusan.

-Viki- megyek utána a nagy üvegablakhoz, ami előtt ölbe tett karokkal áll- Nem úgy értettem- fogom meg vállát, mire elrántja- Kérlek- fordítom magammal szembe, de nem néz rám, csak csukott szemekkel sír- Adj még egy esélyt kettőnknek kérlek.

-Szeretnék- néz rám zöld szemeivel, amikbe mindig szerelmes leszek.

-Nagyon szeretlek Viki. Ha ez nem így lenne, nem érdekelne most semmi. Veled szeretnék élni! Hallod- fogom kezeim közé arcát és tekintetét fürkészem.

-Soha többet ne hazudj- szipogja, majd mellkasomba temeti arcát.

-Nem fogok, megígérem- ölelem szorosan magmhoz és belepuszilok hajába.

Az én szemem is könnyekkel telt, de tartottam magam. Olyan szorosan öleltem, ahogy csak tudtam.
Hirtelen elárasztott a megkönnyebbülés és megszűnt körülöttem minden. Csak mi ketten voltunk. El sem hiszem.
Annyira szeretem őt. Soha többet nem engedem el.

Sziasztok!
Megérkeztem. Még nem vagyok száz százalékos, de igyekszem. Nagyon köszönöm a sok kis kedves üzenetet, nagyon jól estek !!
Remélem még szeretnétek olvasni a sztorit. Igyekszem a következő részt is mihamarabb hozni.
Ha tetszett, írj egy véleményt.
Millió puszi & ölelés ❤