- Egy pár percig megteszed, hogy nem mozogsz?

Felix egy picit mocorogni kezdett.

-Várj, várj, várj.

- Nem megyek sehova, csak kezdem úgy érezni magam mint egy burrito megint - mondta Lix.

- Folyton bele zavarodok, ne mozdulj. Egy. Kettő. Három. Négy. Öt....

Chan ölében éppen Felix foglal helyet, aki biztonságosan körbe van csavarva egy lila takaróval.
Elkezdett puszikat hagyni Felix szeplőin, számolva őket egymás után.

- Hat. Hét. Nyolc. Kilenc. Tí- Lix! Ne mosolyogj, mert elrontom!

A fiatalabb elmosolyodik, látva hogy Chan mennyire komolyan veszi.
- Bocsi.

A terapeuta hátra dől a kanapén egy sóhajt kiadva magából.

- Meg szeretném tudni, hogy hány szeplőd van - húzza össze szemöldökét.

Ezt a mondatát követve végig fut szeme a barista arcán lévő csillagképen.

- Akár a csillagokat is megszámolhatnád az égen..- motyogta  magában.

Felix nyöszörögni kezd, amint Chan egy puszit nyom a homlokára.

- Channie csomagolj ki innen~

- Fázni fogsz..

- Meg akarlak ölelni.

Az idősebb huncutul elmosolyodik.
- Végülis ki vagyok én, hogy elutasítsam az öleléseidet?

Chan az egyik kezével lassan felemeli Felixet, majd lehúzza róla a piha-puha takarót. Miközben mind kettejük köré teríti az anyagot, addig Lix átkarolja a derekát, és a mellkasának dől egy elégedett hümmögéssel.

- Itt maradsz este ugye? - kérdezte a fiatalabb.

Hallotta a másik fiú hangjában, hogy mosolyog, mikor válaszolt.

- Hát persze. A szeplőid nem számolják meg saját magukat.