Felix láthatóan pánikolni kezdett és megtapasztalta az intenzív deja vu érzést.

- É-én nagyon sajnálom, uhm, nekem barátom van.

A férfi a barista előtt állva össze ráncolta homlokát.

- Gyerünk, csak adj egy esélyt.

- N-nem, tényleg - nyel egyet enyhén Felix és távolabb lép a pulttól.
Az ismeretlen fiú felvonja a szemöldökét, nem igazán hisz neki, de ugyanakkor nem is kérdez ellenségesen.

- Mi a neve? - mielőtt a megrémült fiú felszólalhatott volna, egy hang mögülük válaszolt helyette.

- Szia, Christopher vagyok. Tudok valamit tenni érted?

Felix oldalra pillantott, hogy lássa a barátját, viszont mondhatni nem teljesen őt látta.
A vonásai szilárdak és ridegek voltak... eléggé ilyesztő.
A szeplős határozottan megrémülne tőle, ha nem tudná róla, valójában milyen lágy és édes személy.

A másik férfi észre vette a célzást, majd mozgolódni kezdett, hogy elhagyja a kávézót.

- Hacsak nem tudod nekem adni a barátodat... - motyogja.

- Tessék?

- Semmi semmi - válaszolt gyorsan majd kisietett az épületből.

Chan zsebre tett kezekkel Felixre emeli tekintetét, aki a történéseken nem tud nem nevetni.

- Sziaa~ megkerüli a pultot és átöleli az idősebbet kuncogva, majd az ujjával bökdösni kezdni a mellkasát.

- Úgy nézel ki, mint aki a negyedik világháborút akarja kirobbantani~

Chan szemet forgat és félre pillant, ezzel nonverbálisan tagadva a vádakat. Bár mindketten tudják, hogy ez így igaz, Felix úgy dönt nem bonyolodik bele a témába.

Enyhén megrázza az idősebbet, jelezve, hogy ölelje meg.
Az említett a kezeivel - sóhajjal kísérve - zárja körbe a szeplős fiút.

- Sziaa~

- Ki volt ez a srác?

Felix lágyan felnevetett.

- Nem tudom. Csak bejött és a telefonszámom felől érdeklődött.

- Hihetetlen - ejtette ki a szavakat gúnyolódva Chan.
A barista ismét felnevet, viszont most eréjesebben az előzőnél.

- Ez nem az amit te is csináltál?

- Hát, nem, az más.

- Uhm, nem? Te egyenesen rákérdeztél a telefonszámomra. Nagyon butának tűnt.

- És tessék, végül szépen belém estél - egy kacsintással spékelte meg mondandóját.
Felix hirtelen nagyon kicsinek érezte magát Chan karjai között.

- Én...én nem is..

- Higyj nekem, de.

- Beszéljünk arról, hogy mennyire mérges lettél.

- Nem vagyok ideges. Nem "lettem" az - mutatott idézőjeleket a levegőben az idősebb, ahogy Felix az ajkait egy vonalba formálja, így feldolgozva Chan hülyeségét.

- Pedig eléggé úgy néztél ki, mint aki kiabálni kezd-

- Nem is.

Hirtelen a szeplős még jobban kapaszkodni kezd a másik fiúba, közben az ajtóra szegezi tekintetét.

- Ch-Chan.. az a srác az előbb... vissza jött - suttogta.
Amint ez kimondta az idősebb azonnal hátra fordult és készen állt volna neki ugrani.
De mikor nem volt ott senki, felhúzta a szemöldökét és vissza fordult a fiatalabbhoz, aki levegőért kapkodva nevetett.

- Nem vagyok IDEGES - gúnyolódott.

Chan beharapta ajkait és barátjához kezdett közeledni.

- Gyere ide te kis- Felix felsíkított, ahogy az idősebb elkapta, így csapdába szorítva őt és csiklandozni kezdte.

- Nagyon mérges voltál! - nyögte ki a nevetés közepette.

Mikor úgy döntött, hogy megkegyelmez Felixnek, abbahagyta cselekedetét, mire az említett majdnem elesett.

- Most mit csináljak - sóhajtott az idősebb. - Mindenki beléd esik.

Felix a kijelentésére elpirult.

- Akkor jó, hogy én csak beléd estem -
Mondeni sem kell, Chan agya kikapcsolt, mikor rápillantott a kis koalára, aki szinte belé csimpaszkodik.

- Te most flörtölsz?

A szeplős pírja ismét felkúszik arcára.

- Hát nem nevezném annak... - motyogta.
Mikor megindult volna vissza a pult mögé, Chan a kezénél fogva vissza húzta.

- Lix.

- Igen?

- Mit mondott pontosan?

- ...m-mi?

- Amikor az a... srác ide jött, mit mondott neked? És ne mond azt ho-

- Uhm, semmit..

-...hogy nem mondott semmit.

- Ne aggódj emiatt Channie - nyújtotta el a barista mondandója végét.

- Mond el. Kérlek - rakta hozzá.

- Ő-ő, megkérdezte az én t-telefonszámomat és uhm...ᵃʳᵃⁿʸᵒˢⁿᵃᵏ ⁿᵉᵛᵉᶻᵉᵗᵗ...-

- Egy kicsit hangosabban.

- A-aranyosnak nevezett engem..

- Aranyosnak?

Felix bólintott, elkerülve a szemkontaktust az idősebbel.

- Aranyosnak.

- Igen..

Chan közelebb húzza magához a szeplős fiút, majd apró puszikkal kezdi elhalmozni orcájától egészen az álláig.

- Nem tévedett, nagyon aranyos vagy - nem számít már mennyiszer nevezte így, Felix minden alkalommal elpirul.

- De az enyém vagy - motyogta a fiatalabb nyakába.

-...még mindig féltékenynek hangzol.