Ez a dolog konkrétan a semmiből jött.

Felix éppen a palacsinta tésztát keverte egy nagy sárga edényben, Chan oversitzed pulcsijában és egy rövid nadrágba.
Nem tűnt fel neki, hogy az idősebb szinte a legszeretetteljesebb szemeivel nézi, míg folyatja a fehér tészta bekeverését.

- Szeretlek.

Ha nem a konyha pultnál kavargott volna, akkor mint a két fiúnak pokoli lett volna a kesöbbiekben takarítandó rendetlenség, figyelembe véve azt, hogy Felix agya nem tudja feldolgozni a szót ami elhangzott, és közben keverni.
Chan a tarkójához nyúlt és félre nézett, talán most érezte magát először kicsit kényelmetlenül.

- Ne ejtsd le dolgokat - motyogta.

- M-mi?

- Azt mondtam, hogy ne ejtsd le a dolgokat.

- Tudommitmondtáldeénarról
beszélekamitelőttemondtál...- összefüggően hadarta el a szavakat, amilyen gyorsan csak tudta, majd Chan felsóhajt és egy kis nevetéssel elégeli meg. Előre lép egyet, hogy kezébe vehesse Felix gyönyörű arcát.

- Angyalom, nem értettem mit mondtál.

- S-semmi, csak felejtsd el..

Az idősebb előre hajol egészen addig, hogy homlokuk össze érjen.

- Lix, meg akarom tudni mire gondolsz.

- É-én.. én még egyszer hallani szeretném, azt amit m-mondtál.. - Chan egy pillanatot sem habozott.

- Szeretlek. De nagyon.

Felix mosolya olyan gyorsan ragyogott fel, ezzel együtt a pír is megjelent arcán.
Hangot adott boldogságának és lassan Chan nyaka köré vezette karját, így ölelve őt magához.

- Tényleg?

Chan lágyan felnevetett és hálát adott az istennek, hogy nem tántorodott el  Felix tőle.

- Persze. Igen, teljesen!

A szeplős különféle vidám és játékos hangokat ejtett ki ajkai közül, majd Chanhoz hajolt, hogy egy puszit adjon az arcára.

- Én is szeretlek - mondta két kuncogás között.

Az idősebb elvigyorodott és kifejezni nem tudta mennyire boldognak érezte magát. Felemelte Felixet, mire a másik fiú, lábaival körbe ölelte barátjának a derekát, egy apró sikollyal kísérve a hirtelen mozdulatot.

- Hagyjuk a palacsintát, most "szeretlek" összebújást akarok.

•●•●•●•

Felix ismét Chan ölelésébe bújik, amin nem tud nem mosolyogni.  Az idősebb szíve lángol, ahogy a fiatalabb közelebb férkőzik mellkasához, míg egy aprót ásít mint egy kiscica.
A szeplős annyira biztonságban és szeretve érzi magát, ahogy Chan könnyed csókokat hagy az arcától egészen a nyakáig.

- Elég.

Felix hatalmasra nyitja a szemeit, ahogy az idősebbet bámulja.

- Hmm?

- Ne legyél ennyire édes. De most komolyan, úgy érzem magam, hogy személyes bántalmazáson megyek keresztül a létezésed gyanánt.

Felix felnevetett.

- Sosem fogod megunni? - kérdezte.
Na most Chanra került a sor, hogy értetlenül nézzen.

- Mármint mit...?

- Csak... - húzta fel vállait. - ...nem igazán tudom, talán a figyelmet amit nekem szánsz? Megcsókolni és aranyos neveken hívni minden nap? -

Chan kissé elhúzódik, hogy végig nézhessen Felix arcán és az összeráncolt homlokán.

- Mi- Persze, hogy nem baby, kicsit én érzem magam megsértve, amiért ilyet kérdezel mint ez. Szó szerint élvezem, hogy szeretetet adok neked, napról napra egyre többet.

Felix felkuncog és elgondolkozik azon, pontosan hány nap volt, mikor Chan sikertelenül adott neki szeretetet a találkozásuk óta.
Konkrétan értelme nincs ezen agyalni, hiszen nincs olyan nap.

- Okés oké~

Chan elmosolyodott és apró puszikat nyomott a fiatalabb ajkaira újra, s újra.

- Szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek.

- Én jobban szeretlek~~ kuncogott a fiatalabb.
Chan felmordult és megforgatta szemeit.

- Ne folytasd, én SOKKAL jobban szeretlek - hangsúlyozta ki, mire Felix felült.

- Nem! Láttam ilyet sokszor a filmekben és olyan idegesítő. Mindketten ugyanannyira szeretjük egymást- NEM! - mondta el az álláspontját, de kezét már Chan szájára tapasztotta, mikor éppen közbe szólt volna. - És ennyi.

A szeplős visszahelyezkedik az idősebb ölelésébe, mire az említett hezitálva szóra nyitotta volna ajkait, de inkább magában kért bocsánatot, ezt követően a vállára hajtotta fejét.

- Még mindig jobban szeretlek.

•●•●•●•●•●•●•●•

Na sziasztok babák!

Ezennel, avagy az utolsó bónusz résszel végleg befejeződik
a könyv <3