• Hibák lelhetőek fel benne! •

- Szóval Felix.

Még mindig vissza tért a kávézóba, csak azért mert finom a latte. Nyilván.

Chan a pultnál ült, nem a kassza mellett, de egy kicsit mégis távolabb tőle. Ő és Jisung már rég végeztek a kávéjukkal, így Chan csak "lógni" van itt.

- Igen? - a barista még kicsit távolságot tart, az idősebb kacérsága miatt, de ennek ellenére beszélget vele.

- Ausztrália melyik részéről származol?

- Sydney.

- Tényleg? - pillantott Felixre. - Én itt Koreában születtem, de ott is éltem!

Felix boldognak látszott. - Végre! Találtam valakit aki szintúgy ausztrál.

- Szóval... - kezdett bele Chan - van bennünk közös.

Nem igen kapott választ, így Chan abban maradt, hogy Felix éppen mondatot formál vagy csak a padlót vizslatja.
Megprobálta kicsit figyelmen kívűl hagyni és gondosan kis formákat kezd el rajzolni a márványos felületű pultra, míg Felix átrendezi maga körül munkaeszközeit.

Nem gondolkozott, mielőtt szóvá tette volna az idő közben eszébe jutott brilliáns kérdését.

- Szerinted helyes vagyok?

Hangos puffanás. Chan felkapta a fejét és észre vette, hogy mindössze két másodperc alatt Felix levert három köteg papír poharat.

Amíg a fiú szemei a földön guruló objektumokra fókuszál, addig az előtte ülé férfi, Chan össze szorítva ajkait, megpróbálja elfolytani nevetését.

- Mi?

- Helyes vagyok?

Felix lehajolt, hogy felvegyen pár csészét.

- Uhm..

Jóképű? A szeplős egy pillanatra felnéz, hogy így tanulmányozni tudja Chan vonásait, majd vissza tereli figyelmét a poharakra.

Hogy helyes-e?
Igen.
És Felix ezt fogja mondani neki.
Chan ajkai felfelé íveltek. - Szóval úgy gondolod, helyes vagyok?

- Mi? Nem!

Az isősebb eltúlozva homlokát kezdi ráncolni és ajkait lebiggyeszti.
- Akkor.. nem gondolod azt, hogy helyes vagyok?

- É-én sose mondtam azt!

- Azt csináltad Felix.

- Én....én...
Felixet megmenti valaki, aki éppen belép az ajtón, Chan pedig felpattan a pult mellől.
A barista kisimítja a kötényét és köszönti a vendéget.
Az idősebb túlságosan is bele volt merülve a szeplős ragyogó mosolyának bámulásába, ezért nem vette észre, mikor Jisung elindult felé.
A fiú csendesen int Felixnek, aki szintúgy viszonozza a gesztusát egy mosollyal, majd elkezdi vonszolni Chant.

Jisung felsóhajtott.
- Reménytelen vagy.

- Kérleeeeeek?
Felix megrázza a fejét mosolyogva már a harmadik alkalommal.
Chan a kezével ütögetni kezdi a pultot mint egy kisgyerek. - Gyerünk mááááár..

- Nem adom meg a számomat. Mi van ha a végén csúszómászó leszel? - kérdezte Felix a kassza mögül.
Chan hitetlenkedve vezette rá a tekintetét.

- Nem vagyok az! Tudod, hogy nem vagyok az.

- És én? - ugratta Felix.
Az idősebb felsóhajtott, és kezeiben támasztotta meg fejét.
Ez lényegében egy "rituálé" volt.

Chan eljött a kávézóba Jisunggal, rendelt kávéz és Felixet győzködte vagy tízszer a számáról percekkel azelőtt, hogy Jisung elhúzta volna onnan újra.

Chan hirtelen felkapta a fejét.

- Felix, akarsz játszani??

A fiú enyhén szólva szkeptikusan nézett rá. Nem volt
biztos abban, hogy Chan mit tartogatott a tarsolyában.

- Kissé foglalt vagyok - hazudik.
Chan körbe pillantott a kávézóban és mindössze 5 vendéget lehetett látni, bele értve Jisungot is.

Vissza pillantva a szeplősre tekintetével egy "Tényleg?" üzenetet tükröz, mire zavarodottan megvakarja tarkóját.

- Szóval, felteszek neked néhány kérdést és, ha bármelyikre is helyesen válaszolsz, akkor meg kell adnod a számod.

Felix értetlenül pislogott párat.

- Várjunk...ha helyesen válaszolok?

- Igen, az a cél, hogy rossz válaszokat adj vagy veszítesz.

- Oh? - a barista szája egy "o" alakot formált és oldalra billentette a fejét, mint egy kiskutya, ami kuncogásra késztette Chant.

- Na? - kérdezett rá, mire Felix elgondolkozott, majd végül bólintott.

- Nem lehet olyan nehéz..

Nos, valójában Felix téved, de ezt ő még nem tudja..