- Hyung! Mi a franc?!

Felix szemei kitágultak, és a hideg idő ellenére is nehéz volt neki megpróbálni nem elolvadni a hallottak miatt.

Jisungból kicsúszott egy hamis és egyben kínos nevetés, majd belemarkolt Chris karjába.

- Hahaha, bocsi Felix csak viccelt - próbálta odébb vonszolni barátját, viszont nem mozdult.

- Várj, azért szeretném azt a lattét! - a hangja nyugodtan és lágyan csengett, szemét le nem véve a baristáról.

- Uhm o-oké... név? - motyogott Felix, miközben kétségbeesetten írt a számítógépbe.

- Chris - előrébb hajolt, majd folytatta. - De te.. - bökte meg Felix orrát. - ..hívhatsz Channek.

- O-okés Ch-Chan, a rendelésed 10 percen belül kész lesz.

- Rendben, köszi édes - kacsintott, de Felix reakcióját már nem látta, mert Jisung elrángatta őt a pulttól.

- Hyung mi a fasz?! - kiált fel Jisung.

A két fiú leült a kanapéra, mely a kávézó sarkában található. Ez a tökéletes hely ; közvetlenül az ablak mellett van és nagyon tiszta rálátást lehet kapni egy bizonyos személyre.

- Egyszer hozlak el ide.. istenem, hogy csinálhatsz ilyet? Ne mondj ilyesmit, mert pokollá teszed a munkáját..-
Úristen, milyen helyes.
Chan nem tudta abba hagyni Felix bámulását. Többek között haját, szemét, orrát, az arcát, mindenét.
Annyira imádnivaló, hogy zsebre akarná tenni.

-... miért is hoztalak ide... ugye figyelsz rám?! - Chan ledöbbent Jisung kitörésén.

- Öhm, a "mi a fasz"-nál abba hagytam az odafigyelést -
Jisung felnyüszített és az asztalra hajtotta fejét, közben átkozva magát.
Ez az oka annak, hogy nem vette észre mikor Felix odalépett hozzájuk, mindkét itallal a kezében, valamint a nyugtával.

- Tessék, srácok... - vigyáz rá Lix, hogy kerülje Chan pillantását, bár így is érzi, ahogy tekintete őt fürkészi.
Leteszi a kávékat, majd visszarohan a pult mögé.

- Látod milyen kínosan érzi most magát? Komolyan Hyung!!

- Jisung.. - szólította meg Chan.

- Mivan?

-...annyira aranyos..-
Jisung egy mély lélegzetet vett és lehunyta szemeit. Majd kinyitotta azokat, amikkel aztán mérges pillantásokat vetett az idősebbre.

- Hyung, hagyd békén.

Chris megnézte az előtte lévő lattét. A kávé világosbarna színű volt, Jisungéhoz hasonló kicsi virágokkal díszítve.
Szkeptikusan ajkaihoz emeli a csészét, ezt követően pedig bele kortyolt.
A szeme felvillant az ízére és arra, hogy felmelegíti nyelőcsövét a forró ital.

- Jisung...?

- Oh istenem, most mi van?

- Miért ilyen jó?

Jisung hitetlenkedve hátra dőlt.

- Viccelsz igaz? Mondd, hogy viccelsz.

- Huh, mi az isten? - kortyolt bele egymás után többször is a gőzölgő lattéba. - Ez elképesztő!

Jisung nem tudta mit mondjon erre.

- Megpróbáltam megkóstoltatni veled az összes kávét a Coffe City-ben de az összeset kiköpted. Az. Összeset. -
Az asztalt bökdöste ujjával, ezzel hangsúlyozta ki minden szavát. - Mi bajod van?

- Fogalmam sincs, de ennek az íze valami mennyei - megitta a csésze tartalmát és felállt.

- Hova mész? - kérdez Jisung.

- Megyek és bedobom a csészét oda a fekete kukába - Chan az említett szemetesre mutatott, ami tele volt használsz csészékkel és üres tányérokkal.

- De Felix általában minden asztalhoz oda megy és gondoskodik róla.

Chan csak intett Jisungnak, majd elindult a kasszához. Felix érzékelte, hogy valaki felé tart, de csak akkor nézett fel mikor az illető kidobott valamit a kukába és elindult a pulthoz.

- Elvihettem volna a csészét - motyogta Felix.

Chan elmosolyodott. - Nem akartam, hogy a kis aranyos pofiddal aggódj emiatt.

Felix tekintete a pultra vándorolt és megpróbál egyenletes hangon beszélni. - Köszönöm.

- Véletlenül nem ausztrál vagy?

A szeplős felkapja a fejét és halványan elmosolyodik.
- De! Most vettem csak észre az akcentusodat.

Chan viszonozza a mosolyt, majd bólint. Szólásra nyitotta volna a száját, de félbe szakította a csengő. Megfordult és meglátott egy új vendéget besétálni.

- Van egy vendégem...

- Igen, úgy is Jisungnak meg nekem mindenesetre mennünk kell. Szia! -
Intett, majd elindult barátja felé. Mindketten kiléptek az épületből és szinte egyszerre végig futott hátukon a hideg, az idő miatt.

Jisung végig szidta hazafelé, - viszont Chan csak mosolygott magában, gondolva az édes szeplőkre.