Miután beszéltünk Luke-al elindultam haza, mivel tudtam, hogy nem lesz otthon senki. Mikor hazaértem, egyből a pince felé indultam, hogy találjak valami kézen foghatót. Mindent felforgattam. Végül egy óra szerencsétlenkedés után találtam egy dobozt, a padló alatt. Tényleg voltak levelek. Gyorsan felrohantam a szobámba és eldugtam. Végül anyát hallottam megérkezni.

- Kicsim itthon vagy? - kérdezte lentről látta, hogy az ajtóm nyitva maradt.

- Persze anya, máris megyek!

Lesiettem hozzá a konyhába.

- Anya, elutazhatnék a mamához Londonba?

- Ugyan minek? Suli van.

- Csak hiányzik. Kérlek. Soha nem szoktam tőled semmit kérni.

- Faith..

- Anya, légyszives.

- Jól van, legyen. De felhívsz, ha odaérsz!

- Rendben.

Furcsa, milyen gyorsan beleegyezett. Ezek után átsiettem Luke-hoz és onnan felhívtam a mamám, hogy tartsa a hátam.

- Szia mama!

- Szia Faith kicsim! Miujság?

- Mama kérhetek egy nagy szívességet?

- Mégpedig?

- Anyának azt mondtam hozzád repülök, de Louis-hoz fogok New York-ba. Nem akartam elmondani neki, mert meg akarom lepni Louis-t és tudod milyen. Nem tud titkot tartani, eljárt volna a szája.

Hallottam a vonal másik végén, ahogy a mamám édesen felnevet.

- Jól van, de ugye meglátogatsz?

- Igen mama, majd meglátogatlak!

- Szeretlek kicsi tündérkém.

- Én is mama.

Letettem s fellélegeztem.

- Megtaláltad? - kérdezte Luke.

- Igen.

- Jó hogy kitaláltad ezt a Londoni cuccot. Legalább nem fognak aggódni.

- Nem tudom mi lesz, Luke.. Lehet azokban a levelekben nincs is semmi.

- Nem hiszem. Ha eldugta biztos, hogy van itt valami.

- Louis szerinted mit fog csinálni, ha megtudja?

- Nem tudom, de mivel van pénze van befolyása is, így mellette talán biztonságba leszel.

- Leszünk!

- Igen.

- Nézz egy járatot, minél előbb.

Luke biccentett és megtette, amire kértem.

- Egy óra múlva.

- Tökéletes. Így is sok idő mire odaérünk. Szedd össze a cuccaid kicsim - utasítottam, de ő már összepakolt így elindultunk hozzám.

A kocsimba betettük a bőröndjét majd felsiettünk hozzám. Sam is ott volt.

- Ohh hova mentek drágáim? - kérdezte láttam, ahogy Luke izmai megfeszülnek.

- A nagyihoz Londonba. Anya megengedte.

- Mikor jöttök?

- Szerintem a hétvégén. - mosolyogtam.

- Jó szórakozást! - mondta.

Addig lesz jó szórakozás, amíg meg nem látja a hiányzó leveleket. Isten tudja, mikor jön rá. Gyorsan összepakoltam s elindultunk. Dylan szobájába indultam még előtte.

- Kísérj ki, haza kéne majd hoznod utána a kocsimat.

- Hova mentek?

-A nagyimhoz.

Dylan furán méregetett mivel tudta, ez nem igaz. Átlátott rajtam, mégis úgy tett, ahogy kértem.

Luke remegett, amikor felszállt a gép, próbáltam nyugtatgatni.

- Kicsim, nyugodj már meg. Itt vagyok!

- Tudom csak, csak..

- Nincs csak. Nyugi. Még egy ideig repülni fogunk, nyugodj meg. Kérlek - mondtam s a vállára hajtottam a fejem.

- Inkább olvassunk el egy-két levelet.

Bólintottam. Elővettem a legrégebbit, mivel meg voltak számozva.

1. Levél;

2012, Október 4. /három éve/

„Drága Sam!

El nem tudom mondani mennyire, hiányzol. Téged kellett volna választanom Violet helyett. Tudom rég beszéltünk már, de muszáj írnom mivel börtönbe kerültem és rajtad kívül nincs senki, akivel beszélhetek. Elővették a Stockholmi ügyet, amit ugye, kicsit elbénáztam. Így lecsuktak vagy 25 évre. Szeretnék tőled kérni egy szívességet. Nekem tudod lett egy családom. Meg két gyerekem. A nagyobbik Louis, a másik Faith. Szeretném, ha megnevelnéd őket helyettem is, mivel elszöktek tőlem pár hónapja. Louis eléggé pimasz, sose tudtam erről leszoktatni, bármikor visszamert nekem szólni. Szinte nem is kezelem fiamként. Aztán ott van, Faith. Ő jó kislány. Aranyos, és kedves bár, inkább az anyjára üt, ami felettébb idegesített. Ha bármi rosszat csinál, nyugodtan elbánhatsz vele, ahogy csak szeretnél. Hülyén hangzik, de tudom, hogy te meg fogsz érteni. Talán azért bántom őket, mert ők is arra emlékeztetnek, hogy veled jobb életem lehetett volna. Remélem, válaszolsz.

Scott."

Kihullott a levél a kezemből, és felfordult a gyomrom, de nem csak nekem, úgy láttam Luke-nak is.

- Az apád meleg volt? - suttogta erőteljes hangon.

- Bazdmeg.. Ezt nem hiszem el..

- Akkor Sam is az?

- Mindjárt hányok Luke. (ehem itt Ré, mielőtt azt hinnétek hogy van valami bajom a melegekkel, nem nincs! de én is valahogy igy reagálnék egy ilyen szitura:D)

- Ez hihetetlen.

- Az.. De kit érdekelt volna? Miért nem kereste fel miután megszülettünk? Esküszöm, ha vele lett volna, boldogabb ember lett volna apából és talán nem így alakult volna.

- Te hallod magad, Faith? - nézett rám kikerekedett szemekkel - Gyilkosok! És még védenéd apádat?

- Nem tudom Luke..

- Tudjad! Hisz azt írta neki, azt csinálhat veled, amit csak akar. Faith, nem is kellene apának hívnod. Ő egy szörnyeteg, aki nem is szeret téged, sőt soha nem is szeretett.

- És akkor ki szeretett Luke? Hm?

- Én. Őrülten szeretlek. És foglak is.

Letörölte a könnyeim, s megcsókolt. Elmosolyodtam.

- Annyira jó, hogy vagy nekem.

- Hát még nekem. Visszatérve a dolgokhoz. Louis is szeret.

- Persze csak, alig vagyok vele. Az meg más.

- Tudom. Olvassuk tovább.

- Nem tudom képes leszek-e rá.

- Muszáj.

- Jó - sóhajtottam fel.

Huszonöt levél volt, a legtöbb levélben csak arról ír, milyen jók voltak az együtt töltött idők. Még mindig nem fogtam fel, apa másságát. A levelekből megtudtam szülei hozták össze anyámmal régen, és abban az időben megölték volna, ha kiderült volna, hogy meleg. De akkor sem értem, mire nagyobbak lettünk, miért nem hagyott el minket, hogy boldog lehessen? Miért volt arra szükség, hogy éveken keresztül bántson minket? Minek? Miért? Én elfogadtam volna őt, ha más. Talán ha boldog lett volna, velünk is másképp bánt volna. Nem tudom. Elértünk a 23-ik levélhez. Ami egy év után jött, mert addig nem irt apa neki. Fura.

23. Levél

2015, Szeptember 22.

„Faith tényleg ennyire gyönyörű lett? Aszta mindenit, Louis meg szupersztár. Soha nem is gondoltam volna, hogy ilyenek lesznek a gyerekeim. Faith-nek volt már barátja? Amúgy visszavonom, amire kértelek. Nagyon sokat gondolkodtam, megbántam mindent, amit tettem. Mármint velük. Annyi fájdalmat okoztam nekik, mégis úgy tűnik, hogy boldogok. Nem akarom, hogy bántsd őket, csak azt, ha már ott vagy légy jó apja nekik. Főleg Faith-nek. Annyira szeretném neki elmondani, mennyire sajnálom, amiket tettem. Egyszer mondd, el neki kérlek!

Scott"

Felcsillant a szemem, amikor elolvastam. Luke homlokát ráncolva nézett rám.

- Ezt nem teljesen értem.

- Megbánta a dolgokat, ennyi. Olvassuk tovább.

24. Levél.

2015. Szeptember 29.

„Nem teheted ezt, Sam. Nem akarom, hogy bántsd Faith-et, amikor semmit sem tett. Nem az ő hibája, amiért nem lehettünk együtt. Tudom, hogy nehezteltem rájuk, de minden az én hibám volt. Tudom, hogy élvezed, ha kínozhatsz valakit, hisz mindig rád bíztuk az ilyen dolgokat, ha gyilkolni kellett, mint pl. ami Calofornia-ban történt, vagy ami Texas-ban. De ezt az én lányommal nem teheted meg. Egyszerűen nem, és kész. Ha szeretsz, nem teszed meg.

Scott"

Nem minden levél volt ilyen rövid, de apát annyiból ismertem, hogy nem tud rizsázni sokáig valamiről. Egyre inkább összezavarodtam. Most védeni próbál engem? Na meg, felsorolt itt két ügyet is, talán ez bizonyíték lesz Sam ellen.

25. Levél

2015. Október 7. /a szülinapom után, két nappal/

„Ne! Miért tetted ezt vele? Hogy voltál rá képes? Mit tett, amiért ezt érdemelte? Beteg vagy kértelek, hogy hagyd őt. Dylan-t felőlem kínozhatod az idők végezetéig, de Faith az én vérem akármi is történt. Nem bánthatod többet Sam, én kijövök innét és megöllek! Megesküszöm rá! Mondok rosszabbat is, tuti feldoblak, ha örökké kell bent maradnom is. Erre megesküszöm! És tudom, hogy Faith okos lány, és ki fogja találni hogy, szabaduljon meg tőled.

Scott"

- Ez meg mi az isten?

- Én már semmit nem értek.

- Nem Louis-hoz kellene menned, hanem hozzá.

- Azt sem tudom, melyik börtönben van.

- Nyilván Londonban.

- Basszus Luke ezt elbasztuk! Azt mondtam fedő sztoriként hogy oda megyek. De most elolvastam a leveleket, rá fog jönni arra, hogy eltűntek. Így ő is erre fog gondolni, amire te.

- Ha Louis-hoz értünk, kitaláljuk.

- Ezt nem hiszem el. - fakadtam ki.

- Cshh! Aludjunk.

Kiszálltam az ülésemből és az ölébe feküdtem. Pont leszartam ki mit fog szólni.

-

Egy zöld réten kergettem a kiscicámat, apával.

- Apuci miért fut el előlem?

- Mert biztosan sokat bántották és fél, Hope.

- Bántották? Miért?

- Mert élvezték. Rossz emberek.

- Te bántanál engem apuci?

- Soha kincsem. Szeretlek. - mosolygott rám, s felemelt.

-

Zihálva keltem ebből az álomból. Luke is felriadt. Sírva fakadtam.

- Hé, mi a baj? Szerelmem, nézz rám. Faith!

- Csak apáról álmodtam. - néztem rá, s keservesen hangon válaszoltam.

- Mit?

- Hogy azt mondja, szeret. Ez.. Nem is álom volt, hanem egy emlék.

- Faith én nem értelek. Meg tudnál neki bocsájtani?

- Rögtön nem.

- Nem hiszlek el, komolyan. Ennyire rózsaszín köd lett úrrá az agyadban?

Hirtelen felálltam az öléből, s a wc-hez siettem. Megbántott.

Közben hallottam, hogy vissza kell ülni mivel most fog leszállni a gép. Rá sem néztem Luke-ra annyira feldühített. Leszálltunk és felhívtam Louis-t.

- Szia Louis!

- Te vagy az Faith?

- Igen itt vagyok New York-ban.

- Én is.

- Tudom, emiatt jöttem.

- Akkor érted küldöm a testőröm kocsival együtt.

- Köszönöm.

Luke magához húzott, de nem viszonoztam az ölelését.

- Sajnálom, oké? Tényleg Faith. Szeretlek.

- Ő az apám, akármit is tett. És ha megvéd, még jó hogy megbocsájtanék neki. Akármilyen nehéz is lesz ez nekem.

- A te döntésed. Melletted leszek, ígérem.

- Na jó, gyere csak ide - mondtam perverz hangon, megfogtam a piros fekete kockás ingje gallérját és magamhoz húztam. A csókunk kissé túlfűtött lett, hosszú és szenvedélyes. Louis testőre visszarángatott minket a valóságba és egy hotel felé indultunk.

- Mindennél jobban szeretlek. - suttogta.

- Én is Luke.