3 év múlva..

Három év. Három telt el az óta mióta eljöttünk. Kezdjük talán apánál. Elővettek egy régi ügyet. Kiderült, hogy megölt egy embert így le is csukták. Felettébb örültem neki. Louis amint megtudta, visszament Angliába a nagyihoz. Jelentkezett az X-factor-ba és tovább jutott egy bandában. One Direction néven futottak be. Harry Stlyes igen az a Harry, aki az osztálytársam volt. Vele együtt Liam, Zayn és Niall. Nagyon örültem neki, mivel elérte azt, amire vágyott, viszont borzalmasan hiányzott. De mindig, amikor csak tudtunk, beszéltünk. Felhívott, nem hanyagolt el. A mai napig sem. Anya is örül a sikerének. Mikor befutottak pénzt is küldött így bérlakásból egy rendes házba költözhettünk. Louis sokszor elhívott a turnéjukra vagy bármilyen eseményre, de sose mentem. Kerültem a rivaldafényt. Semmilyen közösségi oldalra nem regisztráltam fel. Egyetlen közös képünk van fent Louis-al a twitter profilján, és még így is sokan megismernek ez pedig engem felettébb zavar. Anyát persze nem. De térjünk vissza inkább hozzám. Megváltoztam. Nem kicsit. Az a Faith aki 14 évesen visszahúzódó volt meghalt. Így tizenhét évesen rájöttem, hogy nem szerettem azt az énem. Most sem vagyok az a lázadó típus. Inkább az vagyok, aki kedves és épp ezért is népszerű a suliban. Na meg hát.. Jobban is nézek ki. Kicsit több az önbizalmam, de persze egoista nem lettem. Egy ideig nem voltak barátaim. Pfh, na igen, jut is eszembe! Hemmings uraságnak megírtam a levelem. Első dolgom volt, mikor ide költöztünk. Leírtam mennyire szeretem, anya fel is adta a levelet. Csak válasz nem jött. Elképzelni nem tudtam, hogy olyan hamar elköltöztek volna az otthonból és nem kapta meg. Tuti megkapta. Csak nem válaszolt. Ő tudta a címem, és nem írt nekem. Igazam lett. Elfelejtett engem. A helyzet az.. Hogy én őt egyáltalán nem. A mai napig hordom a karkötőt, amit tőle kaptam. Nem vettem le. Nekem legalább számított ez még valamit. Bizonyos idő után már a szerencsehozó kabalámmá vált, így aztán főképp nem vettem le. Csalódott voltam, mert azt hittem betartja, amit ígért. Ez nagyon sokáig kínzott. Egy éven át minden reggel kimentem a postaládához azt remélve, hogy válaszolt. De nem tette. Nem tette. És onnantól kezdve feladtam, viszont emellett borzalmasan éreztem magam, mivel Ashley-ről sem tudtam. Legalább miatta írhatott volna...

A suliban a másodikos évem unalmas volt. Sokszor magamba roskadtam. Mire belekezdtem a harmadik osztályba minden megváltozott. Két cserediák jött hozzánk Sydney-ből Arizonába egy évre. Az egyik Dylan O'Brien volt. Dylan rohadt helyes volt, csak ilyen félénkebb fajta. Nagyon jóban lettünk, vele tanultam sokszor. Ő lett a legeslegjobb barátom. Bár helyes volt, viszont tényleg csak barátként tekintettem rá. Nem úgy, mint Luke Hemmings-re. Sokszor eljátszom a gondolattal vajon, hogy nézhet most ki?! Tuti szívdöglesztő pasi lett.. Na, mindegy szóval.. Dylan. Vele mindent megbeszélhettem még ilyen csajos dolgokat is. Ahogy ő is velem az ilyen-olyan dolgait. Főleg azt, hogy belezúgott menthetetlenül egy csajba akit Emily-nek hívnak és Sydney-be jár suliba. Elvileg ő ott az egyik legszebb csaj. Na meg a legproblémásabb is. És itt jön szóba Candy az alacsony, szexi, akaratos lány, aki a másik barátom lett. Az ő legjobb barátnője volt Emily. Candy-vel úgy barátkoztam össze, hogy egyik nap keservesen zokogott a suli öltözőjében. Tudni kell róla.. Nos, oltári makacs. El akart küldeni, el akart lökni magától bármikor, amikor segíteni akartam neki. Én persze nem tágítottam. Ez eléggé meghatotta, és egy idő után a szívébe fogadott. Kis idő múlván Dylan-t is. Azelőtt is ismerték egymást, hisz egy suliból jöttek, én aztán cselekedtem és miattam összebarátkoztak. Így hárman elég jóba lettünk. Róluk tudtam, hogy magam miatt szeretnek, és nem azért mert Louis Tomlinson húga vagyok. Ezt sosem szerettem hangoztatni. Amíg itt voltak rendesen be is vadultam. Megvolt az első részeg estém, az első füves cigim, ami után hánytam, nem kicsit. Minden első alkalom megvolt buli terén, kivéve a szexet. Senkivel sem feküdtem le. Max eljutottunk egy kis tapizásig vagy csókig, de onnan tovább soha sem. Úgy akartam valakinek odaadni magam, hogy teljes lényemmel szeretem. Ilyen Luke óta nem volt. Nem találtam hozzá foghatót. Talán soha sem akartam. Candy mindig faggatott az ex pasikról vagy, hogy voltam-e szerelmes, de neki sem meséltem Luke-ról. Olyan volt, mint egy fájó emlék, amit a szekrényem mélyére temettem. Amit bármikor újra élnék. Neki persze voltak zűrös pasis ügyei. Mindig egy Calum nevű srácról dumált, akiért odavolt.. Aki egy fasz paraszt és csak végig kúrogatja a csajokat. Nem tudtam elképzelni a srácot, a neve is eleve furcsa volt. Viszont, Candy-nek volt egy rossz szokása. Mindig megkínált cigivel. Így rászoktam, és nekem is lett egy úgy mondd rossz szokásom. Anyát nem hatotta meg. Nem foglalkozott velem. Lett más, akivel foglalkozzon. Nem más, mint Mr. O'Brien, Dylan apja. Nagyon sokáig randizgattak. Még nyáron sem szálltak le egymásról. Pedig Dylan-ék visszamentek Sydney-be. Folyton telefonálgattak. Míg végül úgy határoztak, összeköltöznek. Vagyis, költözünk. Sydney-ben fogom befejezni az utolsó évem. Csodás. Tényleg az, mivel ott lesz Candy. Na meg az újdonsült mostoha bátyóm Dylan.

2 nappal később...

Lett egy nagy szobám. Igaz, illene itt még kifesteni. Ez a fehér elég lehangoló. Majd keresek valakit, akivel megcsinálhatom. Dylan nagyon visszakozott ebben a témában. Érdekes, de az apukáját, Sam-et nagyon bírom. Nagyon kedves. Egyelőre. Szerencsére Dylan egyke. Anya az idefelé vezető úton végig faggatott, hogy bejön-e nekem Dylan. Nos „úgy". Mert, hogy az szerinte elég ciki lenne. Megnyugtattam persze, hogy ilyesmiről szó sincs. Ráadásul most már olyan, mintha a tesóm lenne. És már hivatalos is. Második napja van suli. Szerencsére az első napot ellóghattam, a másodikat már nem hagyta anya. Annyira izgulok, mert félek, hogy az itteniek nem fognak szeretni. Tudom, tudom ott van nekem Dylan meg Candy, de nem szeretném, ha utálnának.. Csak szeretnék beilleszkedni.

Reggel kivasaltam a hajam egy kicsit, tettem fel egy kevés sminket, belebújtam a kék farmeromba, egy fehér topba és egy szürke pulcsiba, amit nem húztam össze. Na meg a fekete adidas cipőmbe. Elindultam az emeletről a konyha felé. Anya adott egy puszit, és elém tolta a reggelim. Közben Louis hívott.

- Sziaaa! - köszönt vidáman.

- Sziaa! Ajj úgy hiányzol Lou! Mikor jössz haza?

- Ohh Faith, Sydney máris az otthonod lett? - kacagott.

- Istenem, hát mit mondjak? Ne kötözködj! - vágtam rá durcásan s közben belapátoltam a rántottámat.

- Te is hiányzol, majd nem sokára megyek. Szólok majd, ígérem. De most menj ki a ház elé, van neked egy meglepetésem!

- Képzelem - nevettem fel, felkaptam a táskámat és elindultam kifelé. A szám tátva maradt.

- Itt vagy? - kérdezte kíváncsian.

- Bazdki ez egy BMW m3-as? - sipítoztam majd odarohantam a kocsihoz és puszilgatni kezdtem a motorháztetőt, mint egy elmebeteg.

- Igen, az. Anya mondta már, hogy siránkozol egy kocsiért. Így vettem egyet neked, ha már anyának is.

- Úristen, ezért meg fognak verni a suliban! - nyafogtam örömömben. - Köszönöm, de jobban örülnék, ha többet látnálak!

- Lesz pár hónap szünetem. Bepótlunk mindent. Rendben?

- Komolyan?

- Komolyan!

- Nagyon szeretleek! - kiabáltam a kocsim mellett a felhajtón.

- Én is! Majd hívlak! Szia!

Elköszöntem én is és kinyomtam. Úristeen! Visítoztam. Anya és Sam vigyorogva álltak a ház ajtajában. Örültek, hogy örültem. Fekete volt és olyan tökéletes. Beültem, és szerelmet vallottam az új kocsimnak. Ezerszer. Gyönyörű volt. Elindultam, mire a sulihoz értem nem volt senki a parkolóban. Bazdki! Elkéstem. Picsába! Leparkoltam, majd berohantam. Megkerestem a 13-as termet. Hirtelen beléptem, minden szem rám szegeződött.

- Én.. Izé elnézést a késésért.. - mondtam miközben rákvörös lett az arcom.

Két srác elkezdett fütyörészni.

- Hm, na ez igen! - mondta egy srác, akinek göndör szőkésbarna volt a haja miközben végigmért.

Lepacsizott vele egy fekete hajú srác, akinek volt egy szőke melír a hajában.

- Ashton ez itt nem a randi vonal! Maga lenne az új tanulónk Arizónából?

- Úúú Arizónából! - színlelt izgatottságot a fekete hajú srác.

Csak arra gondoltam, hogy legszívesebben megfojtanám.

- Elég Calum! - szólt rá - A nevem Mr. Reed és én vagyok az angol tanár. Elég furcsa egy akcentusod van.

- Ömm, igen Angliában éltem 14 évet talán ezért.

- Akkor már értem. A neved?

- Faith - könyörgően a tanáromra néztem, hogy ne mondja ki a vezetéknevem.

Úgy látom, vette az adást.

- Nos, gyerekek ő itt az új tanulónk Faith! Faith, foglaljon helyet Mr. Clifford mellett! - mutogatott a leghátsó padra ahol egy fekete hajú srác ült.

Miközben odamentem az Ashton nevű srác rávágott a fenekemre. Szívesen felpofoztam volna, de nem akartam első nap balhét. Leültem a srác mellé. Ránéztem, ő pedig rám. Egyből elvörösödött.

- A nevem Michael. De mindenki csak Mike-nak hív! - mosolygott rám kedvesen.

- Ohh értem.

- Ne haragudj Calum és Ashton nevében is. Barmok.

- Ashton kezét eltöröm. - vágtam rá gépiesen.

- Miért? - nevette el magát, egy pillanatra találkozott a tekintetünk. Kék szeme volt.. Basszus, ő rohadt helyes. Hirtelen beharaptam az ajkam.

- Mert rávágott a fenekemre.

- Akkor mindenképp tedd meg! - nevetett, majd egy lány felé fordult.

- Hemmo hol van már Mikey?

- Nem tudom. Nem hívtad fel?

- Nem veszi fel - majd rám pillantott - Ohh szia! A nevem Camila Cabello!

- Faith! - mosolyogtam rá, kedves lánynak tűnik. Majd visszafordult.

- Tudod Hemmo Camila-val jár azért aggódik ennyire.

- Ohh, értem.

Hemmo? Érdekes név. Vállat vontam s az órára figyeltem.