Neki nyomott az ajtónak a két kezem a fejem fölé emelte és lefogta. Közel hajolt az arcomhoz, száját az enyémre tapasztotta és apró puszikat lehelt rá, amit őszintén nem értettem.

- Hagyd abba! - nyöszörögtem.

- Hm, hagyjam abba Faith? - búgta a fülembe.

Ez most mi? Játssza nekem itt a fejét?

- Azonnal! - parancsoltam rá erőteljesen, mire elengedett.

- Hiányzol, baby.

- Képzelem, azért smárolsz mással.

- Ő nem olyan.. Vele csak néha.. - magyarázta, először nem esett le, de amint rájöttem rohantam is ki onnét a lifthez. Persze utánam jött. Egyszerre szálltunk be, bár ki akartam túrni, de nem ment. Izmosabb, erősebb, magasabb.

- Faith kérlek! - mondta, de nem figyeltem rá. Alig várom, hogy menekülhessek.

Egyszer csak megállt a lift.

- Lu.. Luke csinálj valamit! - szóltam rá kétségbeesett hangon.

Luke megnyomta a vészcsengőt, de nem vette fel senki.

- Ohh hát itt kell véget érjen a szánalmas életem, egy csöves dobozban Luke Hemmingsel! - nyavalyogtam.

Luke elnevette magát.

- Édes vagy amikor hisztizel.

Ugrálni kezdtem, mint egy ötéves, mire hirtelen megmozdult egy kicsit a lift.

- Nos ez az amit nem kéne kicsim.

- Fejezd már be! - ordítottam rá - Ne becézgess! Szakítottál velem! Elhagytál!

- Faith tudod miért! De megbántam. Amikor eljöttem tőled, már akkor.

- Ohh hogyne! Szegény Lukey! Bezzeg mással össze tudsz feküdni. Micsoda megbánás ez kérem szépen! Menj, gyónd meg bűneid! Még a pap is kinevetne!

- Sajnálom.

- Leszarom - vágtam rá kurtán.

- Veled akarok lenni - jött közelebb.

- A-a! Maradj a térfeleden Hemmings! Ne közelíts!

- Mert mi lesz? - kérdezte egy magabiztos vigyor keretében.

- Én... Én.. - habogtam mire észbe kaptam megint hozzám simult és a derekamra kulcsolta a nagy és izmos karjait.

- Te?

A szája a nyakamra tapadt, csókolgatni kezdte, én pedig felnyögtem a jóleső érzéstől.

- Még mindig szeretsz, tudom - súgta a fülembe.

Nagyot nyeltem.

- Igen ez így van - mondtam halkan, mire rám nézett. Felemelt az ölébe, és leült velem a lift padlójára. Elsírtam magam.

- De nem kerestél! Pedig minden egyes nap azt vártam, Luke - mondtam keservesen.

Gyönyörű szemeiben megbánást láttam, kezét az arcomra illesztette és letörölte a könnyeim.

- Te sem engem. Azt gondoltam túl vagy ezen - mondta halkan.

- Kértelek, hogy ne hagyj el. És még nekem kellett volna, keresselek?

- Nem tudom Faith. Sajnálom. Meg tudsz bocsájtani nekem?

- Nem tudom.

Kiszálltam az öléből és mellé ültem. A férfias illatától már-már szédelegtem és csak arra késztetne, hogy lecsapjak az ajkaira és megbocsássak.

- Kérlek! Könyörgök! - fordult felém.

- Ha nem jövök ide, akkor könyörögnél?

- Hazamentem volna két nap múlva. Gondoltam rá.

- Nem tudom Luke. Hogy bízhatnék benned ezek után?

A tetkójára mutatott.

- Látod ezt? Már csak ezért is!

- Luke..

- Nem, Faith! Nekem te kellesz. Hagynom kellett egy kis időt, hogy rájöjjek!

- Egy barom vagy basszameg, nem más! Hogy mondhatsz ilyet? Arra volt szükséged, hogy mással kúrogass, meg arra hogy távol légy?

- Sajnálom, sajnálom! Nem akartam ezt! Nem! Igazad van! Egy barom vagyok, de kérlek! Kérlek Faith!

Hirtelen megindult a lift majd megállt a földszinten és kiszálltam belőle megkönnyebbülve. Luke utánam rohant és elkapta a karom.

- Kérlek!

- Luke, erre aludnom kell egyet. Nem tudom, hogyan bízhatnék meg benned újra. Találd ki erre a válaszod. Vagy bizonyíts. Ennyi most nem lesz elég.

Mondtam, s elindultam a hotel felé. Őszintén nem tudom mi lesz velünk.

Este elmeséltem Louis-nak a történteket, ő nagyon ellene van annak, hogy megbocsássak. Ahogy Candy is mivel felhívtam. De ők nem értik.. Ők nem tudhatják, mennyire szeretem. Másnap Eleanorral és Louis-al voltam fél napig. Majd kikísértek a reptérre, vagyis kihoztak kocsival és ott búcsúzkodtunk, mivel nem akartam, hogy a sok rajongó kellemetlenséget okozzon.

2 nap múlva..

Luke nem keresett a történtek óta. Viszont alig várom, hogy hazaérjek. Hulla fáradt vagyok.

Mikor beléptem a lakásba köszöntem anyának, majd felsiettem a szobámba. Az ágyamon ült. Mikor meglátott odajött hozzám, és letérdelt elém..