anonymassassin kérésére~ 💖✨

Míg a lányok nagyja a szoknyákat, a rózsaszínt, és a sminket szerette, addig én a sötétebb színeket, bőbb ruhákat hordtam. Sokan meg is kérdezték, hogy fiú, vagy lány vagyok,mivel lehet az arcomról látszik, hogy lány vagyok, de az öltözködésem, és a dolgok iránti szeretetem inkább a fiúnak való. De gyerekként sem barbiztam, vagy hercegnőset játszottam, hanem verekedtem, és fociztam, és a foci egész máig az életem része. Egy elég jó játékos vagyok, és sokszor kaptunk versenyeken első helyezést, és ez ahhoz vezette az edzőnket, hogy én lettem a csapatkapitány, amit az akkori kapitányunk nem is bánt. Még mikor gimis voltam, egy foci meccs miatt találkoztam jelenlegi párommal, aki jégkorcsolyázik.

- Elnézést! Maga [Teljes Név]? - hallok meg mögülem egy kislány hangot, mire megfordulva egy alacsony 10-11 éves kislányt látok meg.

- Igen, én vagyok! Segíthetek valamiben? - kérdezem egy kedves mosollyal, mire szemei felcsillannak.

- A kislányunk hatalmas rajongója! - hallok meg egy idősebb hangot. - Nagyon hálásak vagyunk a munkásságodnak, hisz sokan csúfolták őt mikor kisebb volt, mert focizott. - magyarázza el a lány édesanyja. - Mikor először meglátott a tévében másnap be nem állt rólad a szája, és nagyon inspiráltad.

- Örülök, hogy segíthettem! És ha megint csúfolnának csak rúgd őket meg az érzékeny pontjukon! Többet a közeledbe sem mennek azt garantálom! - mondom aprót mosolyogva. - Tudod mit? - kérdezem meg, mire kérdően néz rám. Az oldaltáskámból elővettem a labdámat, majd egy alkoholos filcet, mellyel aláírtam azt, majd a lány felé nyújtottam. - Ez a tied! Használd egészséggel! - mondom, majd meglátom ahogy a kislány szemeiben könnyek gyűlnek.

- Köszönöm! - mondja, ahogy elveszi a labdát, majd megölel. Persze a kamerák kattogása nem maradt el, ahogy a sok paparazzi képeket, és videókat csináltak.

- További sok sikert, és ne feledd, hogy ne érdekeljen más véleménye, hisz az nem számít, ha szereted azt csinálni amit csinálsz! - mondom, ahogy megsimogatom a haját, majd elbúcsúzom tőle, és folytatom az utam hazafele.

- Kedves volt tőled, hogy odaadtad neki a labdád! - hallok meg egy ismerős hangot mögüllem.

- Yuri! Azt hittem otthon vagy! - mondom, miközben összefűzöm ujjainkat.

- Nem, Victorral, és az idióta Japán Yurival edzettünk. - morogja idegesen.

- Értem! A lábaid nem fájnak? - kérdezem meg, hisz elég fájdalmas órákig a korcsolya cipőben, vagy miben ugrálni.

- Kicsit, de nem nagy ügy. - ránt vállat.

- Rendben! - mondom, majd végül csendben telt az utunk.

Hazaérve viszont mikor Yuri levette a cipőjét a lábfeje zöld, és kék foltokkal volt tele, melyre egyből hoztam a fagyasztóból a jeget, mellyel be is borogattam lábait, amint leült a kanapéra.

- Szerintem holnap mindketten tartsunk szünetet. - mondom beülve mellé, mire kérdő pillantást vet rám.

- Neked miért kell? - kérdezi meg.

- Meghúztam a bokámat, megint. - sóhajtok, mire tekintete, kissé meglepett lesz.

- Észre sem vettem! - vallja be, mire elkuncogom magam.

- Mert nem is sántítottam. Ez semmi a többi sérülésemhez képest. - mondom, mire megforgatja szemeit.

- Akkor telefonálok Victornak, hogy lehet kettesben a pasijával. - mondja Yuri szarkasztikusan mire elkuncogom magam.

- Áhh! Hétvégén be kell, hogy mutassalak a szüleimnek, szóval szépen jössz velem a szülőm országomba! - jelentem ki, mire teljesen lesápad szegény fiú.

- Na ne! Biztos hogy nem megyek! - mondja, mire elnevetem magam.

- Felőlem leboxolhatjuk. - mondom kiroppantva ujjaimat.

- Mikor is megyünk? - kérdezi meg, mint egy kis angyal, mire elnevetem magam, majd egy idő után kettőnk nevetését lehetett hallani a házban.