karinacchi kérésére~ 💖✨ (elnézést a késésért!)

- Kész végeztem! - kiáltott Rin, majd kiviharzott a házból. Amint realizálódtak bennem a szavak amik kijöttek a száján összerogyva a falnak döntöttem hátam, majd kissé kócos [H/sz] hajamba túrtam.

Rin, és én is mostanság elég stresszesek vagyunk, és ez most jött ki mindkettőnknek egymáson. Mégis a szavak amiket egymásnak vágtunk fájtak. Nagyon is. Voltak már kisebb vitáink, de sosem vezetett el odáig, hogy szakítunk. Mostanáig.

Hétfőn rendbeszedve magam, álarcomat felvéve mosolyogva léptem ki a házból, ahol legjobb barátnőm Shiemi várt.

- Biztos jó lesz, ha ma be jössz? Nem lenne könnyebb, ha szólok Yuki-channak, hogy nem vagy jól? - kérdezi aggódva. - Nem is! Szépen itthon maradsz, és szólok Yuki-channak! - tol be az ajtón.

- Shiemi! Minden rendben van ne aggódj! - mondom neki apró mosollyal.

- Ezt annak mond aki nem veszi észre a karikákat a szemed alatt! Nyomás átöltözni, és vissza az ágyba! - parancsol rám, mire rá hallgatva el is indultam. - Ha késve bejössz suliba, akkor suli után számolunk! - mondja kedvesen, majd elment.

|Shiemi szemszöge|

Amint Yuki-chan beért a terembe első dolgom volt, hogy oda siettem az asztala elé.

- Szeretnél valamit? - kérdezi kedvesen.

- Igen. [Név]-chan nem érzi jól magát, ezért otthon marad a héten! A pótolni valókat vállalom, hogy elviszem neki! - mondom halkan, mire bólint egyet.

- Tudom mi történt. Köszönöm, hogy segítesz! - mosolyog rám, mire kissé meghajolva foglalok helyet a kissé ideges Rin mellett.

|Reader szemszöge|

Pár nap telt el a Rinnel való veszekedésünk óta. Azóta nem beszéltem vele, és a veszekedés utáni napon meglepően Kamiki, és Paku is ellátogattak Shiemivel. Nagyon jól esett, hogy törődtek velem, mégis hiányzott Rin, és a hülyeségei.

Éppen befejeztem a pótolandó házikat, és feltettem a vizet forrni, mikor a csengő hangját hallottam. Otthagyva a vizet mentem ajtót nyitni.

- Yukio-san? Mit szeretnél? - nézek rá a magas szemüvegesre.

- Zavarok? - kérdezi meg, mire megrázom fejem. - A Rinnel való veszekedésetekről jöttem beszélni. - sóhajt egyet, mire látom, hogy nagy a probléma.

- Fáradj beljebb. - nyitom ki jobban az ajtót. - Mindjárt kész a tea. Addig nyugodtan foglalj helyet. - biccentek a kanapéra, mire bólintva elindul a kanapé felé. Egy 5 percel később két csészével, és a teás kannával ültem le Yukio mellé, miközben mindkettőnknek töltöttem a teából.

- Azt észrevettem, hogy nagyon stresszes voltál az elmúlt hetekben, és már rá akartam kérdezni, hogy ennek mi az oka. - néz rám érdeklődve, mire kortyolok egyet a teámból.

- Családi viszályok. - mondom, mire bólint egyet.

- Rin is nagyom stresszes volt mostanában, de szerintem ezt te is észrevetted. - mondja, mire bólintok egyet. - És a veszekedésetek óta egyre irányíthatatlanabbak a dühkitörései. - mondja egy sóhajjal.

- Szóval szeretnéd, hogy segítsek? - kérdezek rá.

- Ennyire nyilvánvaló? - kérdez vissza.

- Megpróbálok beszélni vele. - adom be derekam. - Ígyis, már terveztem felhívni. - motyogom.

- Köszönöm. Hatalmas segítség vagy. - mondja, miközben kissé meghajol. - Köszönöm a vendéglátást. - hajol meg, majd elmegy.

Ilyen este 8 lehetett mikor csengettek. Egyből az ajtóhoz mentem, majd ajtót is nyitottam. Ahol egy nem éppen nyugodt Rinnel találkoztam.

- Örülök, hogy eljöttél. Fáradj beljebb. - nyitom ki jobban az ajtót, mire szó nélkül bejön, és reflexszerűen veszi le cipőjét, majd megáll előttem.

- Mit akarsz? - kérdezi meg fejét földre szegezve.

- Beszélgetni. Nemrég itt volt Yukio-san-

- Neki is mindenbe bele kell szólnia! - morogja idegesen.

- Kuss! Én beszélek. - mondom, mire végre rámemeli gyönyörű kék íriszeit. - Tisztában vagyok vele, hogy mindketten hatalmas tajparasztok voltunk, és egymáson vezettük le a feszültségeinket. Viszont ezt szeretném megbeszélni. - nézek rá komolyan, majd észre veszek, hogy ajkai megremegtek. - Tudom, hogy stresszes vagy mióta kiderült, hogy a sátán fia vagy, de ne felejtsd el, hogy én akkor is melletted leszek, ha senki más nem. Mivel én így szeretlek ahogy vagy! - fogtam arcát tenyereim közé, majd mélyen belenéztem kék íriszeibe.

- Én olyan hülye vagyok. - mondja rekedtes hangon. - Nem szabadott volna azokat mondanom rád, és kérlek bocsáss meg! Nagyon szeretlek, és nem akarlak elveszteni! - ölel át szorosan, majd fejét nyakhajlatomba fúrja.

- Nem is voltam rád mérges! - simogatom hátát. - Mindketten stresszesek voltunk, és ezt egymáson vezettük le.. - emelem fel fejét, majd homlokomat, övének támasztom. - Szóval ne legyél szomorú! - cirógattam meg arcát.

- Te mindig tudod, hogy miket kell mondanod! - kuncogja el magát, majd apró csókol lehel ajkaimra.

- Na gyere te nagyra nőtt gyerek! Aludjunk, mert álmos vagyok! - kezdem el húzni a szobámba.

- Oi! Ugyan annyi idősek vagyunk! - mondja idegesen, amire egy kuncogással reagálok.

*Time skip*

- Még mindig nem tudom, hogy hogyan nyugtatod le Rint, de köszönöm. - mosolyog rám Yukio.

- Igazából én sem tudom, hogy hogyan csinálom. - kuncogom el magam, ahogy barátom kékes tincseit cirógatom. Majd Rin hirtelen arcát hasamba fúrta. - Jó reggelt! - mosolygok, ahogy kékes hajú fiú rámemeli gyönyörű íriszeit. Válaszul pedig egy morgást kapok. - Yukio-san eljött érted, csak te még aludtál. - mondom, mire szemei egyből kipattantak.

- Y-Yukio?! - néz öccsére. - Mit keresel itt? - kérdezi nyugodtabban.

- Kíváncsi voltam, hogy meg-e tudtátok beszélni, de akkor ezek szerint sikerült. - mondta kedvesen Yukio.

Végül sikerült kiszednünk Rint az ágyból. Ezek után mindhárman megreggeliztünk, majd elbúcsúztunk egymástól.

Na hát itt az új rész, és gommen a sok késésért! De visszatértem, és még élek! Na, de mennék is!

Tsókacsaládnak!! 💖