[Teljes Név] nem egy átlagos lány. Gyerekkora óta érdekli a bérgyilkosság, és amikor egy fekete hajú bérgyilkos megölte édesanyját, az akkor még csak 6 éves gyereknek, nem elszörnyedt, hanem tanítványának akart jelentkezni. Amit fekete hajú el is fogadott. Egy fiúval találkozott a bérgyilkos lakhelyén. Egy közös volt benne, és a srácban összesen. Még pedig, hogy mindkettejüket érdekli a érgyilkos szakma. Így végül is együtt tanultak az akkori legjobb bérgyilkostól. Mikor viszon a lány betöltötte a 11. életkorát a virágos fiú(a társa)elárulta őket. A bérgyilkos utolsó mondata a lányhoz "Kérlek ne add fel az álmod e-miatt, és fejlődj." A lány elmenekült, és ahogy mestere kívánta folytatta az álma beteljesedését.

Amikor a lány betöltötte 14. életévét (vegyük úgy ennyi idős vagy xd) felkereste Asano Gakuho, Japán legjobb iskolájának vezetője, hogy segítsen nekik kinyírni egy sárga polipot. Amit persze el is fogadott. Az igazgató aznap elmagyarázott mindent, és bemutatta Karasuma-senseinek a lányt. Így Hétfőn már kezdhet is.

Ahogy felértem a hegyre meg is pillantottam az épületet melybe mostantól "tanulni" fogok.

- Áhh! Te lehetsz az új diák! - szólal meg a sárga polip,miután beléptem a terembe. - Mutatkozz be kérlek! - mondja kedvesen a tanár.

- Sziasztok! [Teljes Név] vagyok! Remélem jóban leszünk! - hajolok meg, mire a polip feje hirtelen szürkés lett.

- Valami gond van sensei? - kérdezem meg, mire megrázza a fejét, ami vissza is változik eredeti színére.

- Kérlek ülj le hátra Karma-kun mellé! - mondja a polip, mire egy vörös hajú gyerek felrakja a kezét.

Egyből megindultam, és le is ültem a mellette elhelyezkedő helyemre. Egész órán azon agyaltam, hogy mi baja lehet a Sensei-nek, és miért olyan ismerős a hangja. De nem nagyon foglalkoztam vele.

- Karma Akabane! - szólalt meg hirtelen mellettem ülő, miközben engem nézett.

- [Teljes Név], de ezt már tudod! - kuncogtam el magam. - Úgy látszik padtársak leszünk az évben! - mosolygok vörösre.

- Hai~! - húzza el a szót.

Igazából lassan 3 hónapja, hogy az osztályba járok, és mindenkivel nagyon jól kijövök. Ahoz képest miket beszélnek róluk a többi osztályban, nem is rosszak. Csak egyszerűen gyengébbek tanulás ügyileg.

- Nagisa-kun! Asszem tudom egy gyengeségét Koro-senseinek! - megyek oda a kék hajú fiúhoz, aki a jegyzeteit nézte.

- Tényleg? Mi az?! - vett elő egy tollat, miközbdn izgalommal teli szemeit rámemelte.

- Ahogy lekövetkeztettem Koro-sensei egyik legnagyobb gyengesége... Mi vagyunk! Az E osztály! - mondom ki teljesen magabiztosan.

- M-Mi? - néz rám sokkoltan Nagisa, majd elkezd gondolkodni. - Igazad lehet! Sokszor leszidott minket, mikor egymás élete árán próbáltuk megölni! - ért velem egyet. - Köszönöm [Név]-chan! - mondja, mire megsimítom kobakját.

- Csak logikusan gondolkodom! - nevetek fel.

- Hai! - mosolyog rám.

- Yo! Nagisa-kun! [Név]-chan! - halljuk meg Karma hangját.

- Karma-kun! Hali! Kiderítettük Koro-sensei mégegy gyengepontját! - nézek izgatottan vörösre.

- Oke~! Ügyesek vagytok! - borzolja össze mindkettőnk haját.

- Naa! - mondta Nagisa nevetve.

- Na de menjünk mert elkésünk! - mondom, mire a fiúk egyetértően bólintanak egyet.

Szünetekben álltalában Kayanoval, Rioval, és Nagisaval beszéltem, órán pedig Karmával. Mivel nem tud kussban maradni 1 percre sem órán.

Miután kicsengettek szépen lassan mindenki elkezdett összepakolni, majd elhagyni az osztálytermet. Ahogy személy szerint én is. Viszont mikor tetőn ugrálva mentünk haza, mert ez egy "jó" ötlet volt valaki ráugrott egy öregemberre. A virágárus jött, és hívta a mentőket. Viszont mikor egymás szemébe néztünk a virágárussal mindketten lesokkoltunk. Hisz ismerjük egymást. Ő a hibás a mesterünk haláláért.

- [Név]-chan! Valami gond van? - kérdezi meg Karma.

- Áh semmi-semmi Karma-kun! - mosolyodok el kénylmetlenül.

- Hát újra találkozunk [Név]? - mosolyog ártatlanul.

- Ne vedd a szádra a nevem Shinigami! - nézek rá összevont szemöldökkel.

- Karma-kun! Itt maradsz, vagy jöddz velünka kórházba? - kérdezi meg mellettem állót Nagisa.

- Maradok. - mondja tömören. Majd halljuk ahogy elmegy az autó.

- Csak nem vagy még azon fennakadva? - néz rám teljesen normálisan.

- Idefigyelj! Lehet neked nem számított ő, de nekem mintha az apám lett volna! - emelem fel ruhája nyakánál, majd erősen a fallba verem Shinigamit.

- Szerinted büszke lenne rád, ha ezt látná? - kérdezi, mire alsó ajkam megremeg, és elengedem. - Én is így gondoltam! - igazítja meg ruháját, mire tenyerem egész erősen csattan az arcán.

- Karma-kun! Menjünk! - nézek teljesen normálisan az összezavarodott vörösre.

- H-hai! - mondja, majd egyből mellém fut, és elindulunk egyenesen. - Ez meg mi volt? - kérdezi egy kicsivel később.

- Majd megtudod, mikor lesz erőm elmondani! - nézek rá könnyes szemekkel, ezzel teljesen elhallgattatva a vöröst.

A történtek óta ismét eltelt 1 hét. Most jelenleg azon gonsolkodunk, hogy hogyan jussunk ki ebből a cellából. Mivel is Shinigami bezárt minket. Mármint a Kaszás. De rajtam kívül szerintem senki nem tudja, hogy ő nem az eredeti.

- Nézzétek ott egy kis rész! Ha ki tudjuk tágítani átférünk rajta! Viszont sensei maga maradjon itt! - mond Karma egy ötletet.

- Ez jó ötlet! - nézek Karmára.

Ahogy úgy kitágítóttuk a lyukat, hogy Terasaka is átférjen rajta egyből ki is szöktünk. Én Karmával mentem kettesben kihallgatni egy beszélgetést. Valahogy nem tudom elhinni, hogy pont Bitch-sensei árult el minket. De hogy miért az örök titok.

Végül is mikor találkozunk újra a "Kaszással" rátámadunk. Ám mindannyiónkat levert. Velem nehezebben bírt, de még így is falnak verődtem, és beszédültem. Karasuma-sensei volt aki végül mindannyiónkat megmentett.

- Azt hiszem eljött a pillanat amit nem akartam, hogy eljöjjön. - mondja Koro-sensei. - Elmondom, hogy milyen életem volt emberként! - mondja, mire mindenki kíváncsian kezdte kémlelni. - Jó magam is egy bérgyilkos voltam. Rengeteg embernek oltottam ki a vérét! - mondja elkeseredetten. - Ám volt 2 kisgyerek akik felnéztek rám, és tanítványaimnak fogadhattam! - mondta boldog hangon, mire teljesen lefagytam. - Egy kislány volt, és egy kisfiú. Számomra mintha a családom lettek volna! A két kisgyerek 11 éves korukig nállam tanultak. De Shinigami elárult engem, és társát. Így engem börtönbe juttatott a lányt meg elűzte. Utána találkoztam egy aranyos nővel! Kayano-chan... Ő volt a nővéred ugye? - kérdezte szomorúbb hangom, mire a zöls hajú lány bólintott. - Ő volt aki egész nap ott volt nállam, és beszélt velem! Viszont mikor átváltoztam, és sikerül megszöknöm, egy csapda miatt életét vesztette! Ti voltatok a mindenei. Ezért fogadtam meg, hogy vigyázok rátok! - néz ránk Koro-sensei. Nekem szemeimből már könnyek folytak.

- [N-Név]-chan? - szólít hirtelen Rio, és Kayano egyszerre, amint meglátják könnyeim.

- K-Kurogane-san? - nézek a sárga polipra, mire mindenki teljesen lesokkol.

- Nagyon sokat fejlődtém [Név]! Megfogadtad a tanácsom, és folytattad amit elkezdtél! És nézd meg! A mestered a célpontod. - mondja kedves hangon.

- Huh?! - lepődik meg az egész osztály.

- [Név]-chan volt a másik tanítványa? - kérdezi meg Nagisa. - Akkor megvan, hogy honnan tudta a legtöbb gyengepontját! - néz rám Nagisa. - Akkor viszont ezért is lepődött meg a neve hallatán is! - kuncog fel.

- Ilyen egy hűséges tanítvány! - szólal meg hirtelen Karma. - 1 hete, mikor rá ugrottak az öregemberre, és mi ott maradtunk valakit említett Shinigami, és [Név]-chan majdnem elverte a gyereket~! - mondja Karma, cukkolós hangnemben, mire kissé vörös arcomat oldalra fordítom. - De akkor gondolom önt említette! - hallani Karma hangján, hogy mosolyog.

- Igaza van Karma-kunnak! - monda mindenki egyszerre, mire ismét könnyel telnek meg könnyekkel.

- Minna-san! Ideje visszamennünk az iskolába! - szól ránk sensei.

Ezek után Kurogane-san... Koro-sensei végül nagyritkán engem, és Nagisa-kunt, de néha Karma is csatlakozik. Szó-mi-szó Karmával a barátságunk sokkal erősebb lett, és kezdem bevallani magamnak, hogy szerelmes vagyok a vörös démonba. De persze Rio, és Kayano folyamatosan piszkálnak vele, de ez természetes. A lényeg, hogy minden rendben ment... Egy bizonyos napig. Pontosabban a ballagásunk előtti estéig.

- Karma a helyemen vagyok! - szóltam bele mikrofonomba.

- Akkor várd Chiba-kun jelzését! -mondja nyugodt hangon.

Egy pár perc múlva meg is kaptam, és akcióba lendültem. A kis katona csapatot el is intéztem. Amikor az egyik megszólalt.

- T-Ti mik vagytok? - hallom meg az egyik hangját.

- Egy bérgyilkos osztály, akik meg akarják menteni a sensei-üket! Jó magam magával a Kaszással edzettem, és tanultam tőle kis gyerekként! - mondom, majd hirtelen mozdulattal leütöttem. A burokhoz érve én voltam az utolsó aki odaért. - Megérkeztem! - mondtam, majd a narancssárgás burkon be is léptem.

- Oi! Ez veszélyes is lehetett volna! - kiáll rám Nagisa.

- De hát ez Kurogane-san ellen lett kitalálva! - nézek rájuk furálva. - Ez ránk nem hat. - fordulok meg, mire, csak egy pár "Túlságosan óvatlan vagy"-ot kaptam.

odaérve meg is láttuk a senseit aki, amint ránknézett egyből egy megkönnyebbült sóhajt kaptunk.

- Nem kellett csalódnom bennetek! - mondja kedves hangon. - Valami édesset érzek! - lesz rózsaszin a feje,mire Rio előhúzza a tortáját.

- Boldog szülinapot Koro-sensei! - mondjuk egyszerre mire fehér fejjel próbálja elfújni a gertyát, ám ezt valami... akarom mondani valaki megakadájozta.

Elkezdődött a végső harc. Először Koro-sensei, majd rám is rámtámadnak, amitől erősen falnak verődtem, és vért köptem. Végül Kayanot halálosan megsebezték. Szerencsénkre Koro-sensei túlélte, és még nagyobb szerencse, hogy Kayanot meg tudta gyógyítani. Végül le kellett fognunk senseit, hiszen azt akarta, hogy mi öljük meg, hogy legyen értelme meghalnia. Én és Karma egyik csápját fogtuk le közösen. Én viszont már nem bírtam, és könnyeim elkezdtek folyni, és vállaim remegni.

- Sayonara Koro-sensei! - mondja már-már sírva Nagisa.

- Hai...sayonara...- mondta, majd Nagisa le a fejem, és vállára raktma is szúrta.

Hangosan felsírt, ahogy Koro-sensei teste elszállt. Mindenki sírt, még Karma is. Nem akartam látni, ahogy régi mesterem előttem hal meg, így Karmához hozzábújtam, és fejemet mellkasába fúrtam, és úgy sírtam. Karma vállai is rászkódtak, így egyből tudtam, hogy ő is sír. Mellkasából kivettem fejem, és Karma vállára raktam. A kezdeti sokk után Karma visszaölelt, és szorosan fogott magához.

Végül is... Az egész kapcsolatunk úgy kezdődött, hogy meg sem kérdezte, hogy legyek a barátnője. Ezek után már párnak gondoltuk magunkat, de még egyszer sem mondtuk ki egymásnak azt a bizonyos "szeretlek"-et. Egy bizonyos napig.

Már készültem aludni, mikor is besüppedt mellettem az ágy, és az ismerős, egyben kellemes illatot éreztem meg. Majd annak a bizonyos személynek megéreztem meleg kezét derekamon, majd hátamnak simuló mellkasát is.

- Jó éjszakát! - ad puszit fejbúbomra.

- Jó éjt! Szeretlek. - suttogom, mire realizálódik bennem, mit is mondtam,és teljesen vörös lesz arcom.

- É-Én is! - mondja, majd maga felé fordít, és lágy csókot lehel ajkaimra. - Nagyon is! mosolyodik el halványam, majd közelebb vona magához, becsukta szemeit. Végül Karma karjaiban én is.

NA! Készen is lennék embik! Remélem tetszett, és krések nyitva vannak, így a leírásban lévő animék közül lehet kérni akár több karakterrel is részt! Na de én mentem aludni xd khm... éjfél jónapot xD.

Tsókacsaládnak!!! 💖