Ezt kedves húgom kérte, aki nem szeretné, hogy expose-oljam so nem fogom megjelölni 🤣💖✨ annyit kért, hogy ilyen softos rész legyen so🥺 (De azért van ízlése✨)

- Üdvözöllek a Nyomozó irodában! Kunikida Doppo vagyok! - hajol meg egy szőkés hajú srác. - Gyere elviszlek az irodához, és majd ott bemutatkozol. - tessékelt téged maga elé, majd ahogy elmész mellette észre veszi a kezedet befedő kötéseket, ami egyből rossz gondolatot ad neki. Persze mivel ez tiszteletlenség ezért inkább nem kérdez rá.

|Reader szemszöge|

Ahogy az irodának az ajtajához értünk Kunikida-san kinyitotta előttem az ajtót, így ráláttam mostani kollegáimra. Viszont egy ismerős alakot is fel véltem fedezni, aki pont akkor tekintett felénk, és hát ő is kissé meglepődött.

- [Név]-chan~ téged aztán ritkán látni! - kezd felénk sétálni barna hajú.

- Dazai! Meg se próbáld a közös öngyilkosságra kérni! - kiállt rá Kunikida-san, mire elnevetem magam.

- Miért kérném meg erre? - kérdezi meg, mire egyből mindenki elhalkul, és sokkoltan néznek barna hajúra.

- Dazai-san? - jött ide egy szürkés hajú srác. Mire Dazai gyorsan leintette.

- Dazai! Te ismered talán az új kollégánkat? - kérdezi Kunikida-san.

- Hai~! Elég régóta! - mosolyodik el.

- Tán a Maffiában is ott volt? - kérdezi meg Dazait, mire néhány rossz, de sok nagyon jó emlék ugrik be onnan.

- Hai! - simogatja meg fejem.

- Nii-chan maradj már. - suttogom halkan.

- Mutatkozz be! Akkor mindent megértenek! - csettint egyet Dazai, mire sóhajtok egyet, majd a többiekre mosolygok.

- Sziasztok! Dazai [Név] vagyok, a legfiatalabb Dazai a családban! - hajolok meg mire a mellettem álló ember fűzete kiesett a kezéből. - Nii-chan szerintem leállítottuk őket. - nézek bátyámra, aki csak nevet egyet jóízűen.

- DAZAINAK VAN EGY HÚGA?! - kiállt fel mindenki egyszerre.

- Hai hai! - intem le őket. - De Kunikida-san.. Mi is lesz a dolgom? - nézek fel magasabbikra.

- Azokat a papírokat kitölteni, amikre nem lesz időnk a küldetések miatt. - tolja feljebb orrán a szemüvegét, majd hirtelen megszólal a telefonom. Tudtam ki hív, hisz külön csengőhangot állítottam be neki.

- Elnézést! - mondom, majd kisétálok az ieodából, és felveszem a telefont. - Szia Ryu! - mondom halkan ám boldogan.

- Hol vagy? - kérdezi meg egyből.

- Még állás interjún, de lassan végzek. - mosolyodok el halványan.

- Rendben. A szokásos kávézóban várlak. - majd le is tette a telefont.

- Bocsánat mégegyszer! - megyek vissza az irodába.

- Semmi gond. Holnaptól kezdődik számodra a munka, szóval hazamehetsz! - adott át egy papírt Kunikida-san.

- Renben! Akkor sziasztok! - majd integetve kilépek az irodából, és elég gyorsan a kávézóhoz értem, ahol az egyik sarokban megláttam ülni fekete hajút. - Szia Ryu! - adok puszit arcára, majd beülök elé.

- Szia. - köszönt általános hangján. - Rendeltem neked [Kedvenc ízű] teát, és egy [Kedvenc sütemény]-t. - néz mélyen szemeimbe.

- Köszönöm! - mosolygok rá, majd hirtelen az ajtó nyílását hallottuk, én meg szokásomhoz híven megnéztem ki tévedt be. - F@szom! - bújok egy kicsit beljebb a két személyes széken.

- Ki az? - kérdezi meg reakciómat látva.

- Osamu, és az a szürke hajú kollégám. - suttogom, mire elkerekednek szemei.

- Most ne koncentráljunk rájuk. - néz rám kedvesen, mire a szívem teljesen elolvad. - Jelenleg randin vagyunk, így megpróbálok én sem rájuk koncetrálni. - fogja meg asztal alatt a kezemet.

- Rendben Ryu! - ülök vissza normálisan, és abban a pillanatban meg is hozták a rendelésünk.

- Dazai-san? - hallom meg a tigris fiú hangját. - Hogy értetted, mikor [Név]-channak, azt mondtad, hogy ritkán látni őt erre? - kérdezi kíváncsian.

- Mivel eddig a Maffiánál dolgozott sok munkája volt. - felelt daloló hangnemben Atsushinak.

- Köszönöm, hogy rendeltél nekem. - mosolygok rá, ahogy üres lesz a tányérom. Igazából ott hagyva mindent felálltunk az asztaltól, és egyből összekulcsolta ujjainkat.

Ahogy kifele indultunk az ő oldala felől voltak Osamuék, de persze elterelte a figyelmemet, azzal, hogy megkérdezte milyen napom volt, amit én teljes beleéléssel kezdtem mesélni.

|Írói szemszög|

- Az ott Akutagawa, és [Név]-chan? - kezd hunyorogni Atsushi.

- Igen.. - motyogja Dazai meglepetten, ahogy régi tanítványa, és a húga kézen fogva sétálnak ki az épületből.

- Várjunk! Te sem tudtad, hogy együtt vannak? - kérdezi teljesen meglepetten Atsushi.

- Lehet nem látszik, de nagyon jól titkolják mindketten az érzéseiket... Csak arra vagyok kíváncsi mióta! - ugrik fel az asztaltól Dazai.

- Dazai-san.. Szerintem hagyjuk magukra őket. - sóhajt Atsushi ahogy feláll az asztaltól. - Ez nem a mi dolgunk.

- De a bátyja vagyok! Az egyetlen élő családtagja! - mondja durcásan. - Majd ki kérdezem! - emeli fel mutató ujját.

|Reader szemszöge|

Éppen olvasgattam szokás szerint az ágyban fekve, míg mellettem Ryu nagyban próbál aludni. De valahogy nem tud, és csak mocorog.

- Ryu, minden rendben? - teszem le a könyvet, majd a nekem háttal fekvő fiúra nézek.

- Csak nem tudok aludni. - motyogja, mire a kisasztalra rakom az könyvet, lekapcsolva az éjjelilámpát, majd hátulról barátomhoz bújok, majd elkezdem cirógatni karját.

- Így jobb? - kérdezem kedvesen, mire bólint egy aprót. - Oyasuminasai Ryu. - adok lágy puszit tarkójára, majd hátába temetem arcom.

- Oyasumi. - motyogja ő is.

Igazából másnap félúton találkoztam Osamuval, aki nem csak, hogy kioktatott, hogy miért nem tudott a kapcsolatomról Ryuval, de még ki is kérdezett. Azért elég kellemetlen beszámolni egy másfél éves kapcsolatról, szóval csak röviden mondtam el. De végülis támogatja a kapcsolatunkat szóval happy van.