*biiisshnemvállalokfelelősségetadurvaságértésapszichogondolatokértúgyolvasdlovelovelove*

feladtátok a leckét, na jó, lókakát, régen mennyi psycho sztorit írtam, gosh

Szuperhős akadémia. Mekkora baromság már ez az egész hősökről kialakított kép. Sosem akartál hős lenni, sőt, igazi erőd sincs hozzá. Te inkább másban jeleskedtél. Az árvaház kapuin belül egy olyan nő nevelt, aki bérgyilkos volt. Természetesen ezt nem adta tudtodra, hosszas kutatás és régi dokumentumok rejtelmeiből jöttél rá. Megzsaroltad, hogy ha nem tanít meg mindenre amit tud - feldobod őt és kitálalsz a múltjáról, ezért aztán kénytelen volt úgy tenni, ahogyan te fütyülsz. Megtanított lőni, kést használni, önvédelmi fogásokra és hogy hogyan kell ölni, hiszen nem mindegy, milyen feladatot kapsz egy megbízótól. Van, hogy egy halálnak balesetnek kell látszania, esetleg direkt üzenetként kell hasson. 

Így hát, ez a kemény munka meghozta számodra gyümölcsét. Felvettek téged is az akadémiára, de hogy mi is volt a célod?

Inkább.. ki volt a célod?

Addig kellett intézkedned és manipulálnod az iskolát, amíg Aizawa Sensei osztályába nem kerültél. Ő volt a te célod. Már egész kicsi korod óta ő volt az egyetlen jó az életedben. Csodálva nézted, akárhányszor felröppent a hírekben. 

És most, a tudat, hogy végre test közelből is láthattad... majdnem megölt. Szíved fájdalmasan dobogott mellkasodban. Épp arra várt az osztály, hogy betérjen. Deku és a többiek az ajtóban beszélgettek, mire felfigyelt mindenki egy puffanásra. Aizawa Sensei kikászkálódott alvózsákjából. Ott menten azt hitted elájulsz, annyira édesnek vélted. Kiegyenesedett és szokásos unott fejjel bámult az osztályra.

"A nevem Aizawa Shota. Én leszek az osztályfőnökötök! Örvendek" világosított fel titeket kevésbé lelkesen.

Mindenki viszonozta ezt, majd volt egy kisebb osztályfőnök-diák beszélgetés. A csengő jelezte, hogy vége az órának. Utána loholtál volna, de Bakugo eléd állt megakadályozva ezt.

"Az egy dolog, hogy bekerült ebbe a suliba egy olyan semmirekellő erő nélküli patkány, mint Deku. De hogy te is?" förmedt rád úgy, akár egy tacskó akit épp egy nála magasabb nézett le.

"Állj félre" néztél rá erélyesen, s ridegen rá parancsoltál.

Bakugo felnevetett és készült olyat tenni, amit még ő maga is megbánt volna. Megemelte feléd kezét, mire megragadtad karját, kicsavartad és hátához szorítottad. Másik kezedbe késed vetted és torkához szorítottad.

"Mi lenne, ha levágnám a karodat? Akkor te is egy semmire kellő lehetnél, erő nélkül" búgtad fülébe gúnyosan még is fenyegetően.

"(T/N) chaan, nyugalom, ő cs-csak viccelődött veled" nyugtázta Deku aggódva, mire elengedted, seggbe rúgtad és arccal előre esett. Késed megforgattad kezedben, majd visszatetted harisnyatartódba.

Emelt fővel lépted át a földön heverő Bakugot és igyekeztél, hogy elérhesd a Senseit. Ahogy átlépted a terem küszöbét, hallottad Bakugo rikácsolását, hogy tönkre fog tenni, darabokra zúzni és a többi szarságot, ami a száján kijött. A folyosó végén viszont láttad, hogy egy lány egy másik osztályból beszélget vele. Vigyorgott rá, meg minden.

Rögvest elkapott a féltékenység. Hogy merészelt egyáltalán hozzá szólni az a semmire kellő liba?

Megvártad, hogy el váljanak. Annyira dühbe jöttél, hogy tudtad, vesznie kell, amiért feltartotta. Hiszen te akartál vele beszélni, erre ez az ostoba liba megelőz? Még mit nem!

Pár óra lefolyása alatt kiderítettél a lányról mindent, megvártad a suli előtt, előadtad, hogy milyen szomorú és depressziós vagy és szükséged lenne valakire, akivel megoszthatnád a gondolataidat, erre ő kedvesen belement és felajánlotta segítségét. 

Fogalma sem volt mit vállalt magára szegény. 

Felhívtad magadhoz és az első adandó alkalommal rá támadtál. Hátulról jól leütötted, minek következtében elájult. Kikötözted egy székhez és vigyorogva vártad, nem is, izgatottan, hogy magához térjen. Óvatosan nyitotta ki szemeit és hosszasan pislákolt.

"Ohh, __ Saan. Magadhoz tértél! Micsoda megkönnyebbülés!" kiáltottad felvillanyozva, de ő sikoltozásba kezdett, s azonnal letapasztottad a száját. "Nézd, én kérdezek, te bólogatva jelzed majd, ha igen a válasz. Tudod, nem szeretem, ha valaki üvöltözik, mint valami fába szorult féreg, holott még semmit nem csináltam vele.. úgyhogy örülj, hogy nem vágtam el a torkodat érte, de ami késik nem múlik.."

A lány szemei kikerekedtek. Könnyei kibuggyantak és már szinte kérőn nézett rád.

"Kawaiii! Imádom látni az emberek érzelmeit. Olyan.. csodálatosak, tudod" áradoztál neki őszintén, de ő csak szörnyülködve díjazta azt. "Ne, __ San.. szereted Aizawa Senseit?" hangod komolyabba váltott immáron, amitől a hideg rázta ki a lányt. 

A lány rosszallóan ingatta fejét. Közel hajoltál hozzá.

"Tényleg?" nevettél fel. "A hosszú kócos haját, férfias és szexi mély hangját, de még a sötéten csillogó szemeit sem? Mondjuk, nekem akkor tetszik a legjobban, amikor vörösre változnak.. eszelősen szexi, nem gondolod?"

Újra ugyan az a reakció.

Óriásit sóhajtottál.

"Az a baj, hogy nem hiszek neked" vágtad rá durcásan. "Pedig akarok ám, hidd el! Nem villanyoz fel a tudat, hogy sok meló lesz veled. Például nem tudom, hogy elvágjam-e a torkodat, bár az sok meló lenne és nincs kedvem véredet pucolni a padlóról" vallottad be, majd felcsillantak a szemeid. "Ohh, dehogynem. Látni akarom a véred színét. Vajon olyan mint mindenki másé? Vagy kissé fakóbb színű? Esetleg világosabb vagy eltér a többitől és kicsit sötétebb? Nem is tudom, így már egészen elkezdtél érdekelni" közölted vele felvillanyozva és csak a nyöszörgését hallottad. 

Torkához nyomtad késedet.

"Aizawa Sensei az enyém és hiba volt megközelítened őt" mondtad ki, s egy mozdulattal elvágtad ütőerét, vére pedig arcodra spriccelődött. 

Csalódottság kapott el. Annyira átlagos és unalmas volt a színe, amilyen életet élt. Végig nézted, ahogyan elvérzik, majd eltakarítottál utána. 

Másnap próbáltál szóba elegyedni Aizawa Senseivel, sikertelenül. Immáron két lány legyeskedett körülötte és velük is ugyan ez volt a forgatókönyv. 

Harmadik nap szintén.

Ahogyan negyedik nap is.

Aztán leálltál ezzel, hiszen megint figyelmetlen és óvatlan voltál, azzal kapcsolatban, hogy ilyen hamar végezted ki őket. Apránként kellett volna, úgy talán össze zavarhattad volna a nyomozást, ugyan is ügy lett belőle. Természetesen nem féltetted magad, hiszen talán az első lánnyal láthattak mutatkozni a többivel már körültekintőbb voltál.

Még is.

Aizawa Sensei behívatott magához egy üres terembe. 

Leültél vele szemben, de csak mosolyogtál és belepirultál a tudatba, hogy ti kettesben vagytok.

"(T/N) chan, mi olyan szórakoztató?" kérdezte unottan, elfeküdve székében.

Hanyagul felcsapta lábait az asztalra és választ várva bámult téged.

"Olyan rég vártam már erre a pillanatra, Sensei!" 

"Ha?"

"Mindig is.. a Sensei volt az én hősöm! De nem ebben a nyálas értelemben, hanem.."

"Elég" vágott a szavadba durván és kiegyenesedett. 

Előhívta erejét, haja égnek állt, szemei pedig vörösen izzottak. Szemeid felcsillantak. Szalagjaival elkapott és magához húzott.

"Tudom jól, hogy te tetted. De miért?" vont kérdőre, mire arcára illesztetted mindkét kezed és adtál egy puszit ajkaira, minek hatására ledöbbent.

"Miattad, Sensei" susogtad. "Nem szerethet rajtam kívül senki más" mondtad s a füléhez hajoltál. "Senki. Te voltál a fény az én sötét életemben. Mindent megtettem azért, csak hogy láthassalak. Felnézek rád, minden gondolatom körülötted forog, én.. én.."

Aizawa Sensei hátrált egyet és visszaöntötte rendes formáját. 

"Bármit megtennél, ha ilyen fontos vagyok?" 

Lázasan bólogattál.

"Akármit is tettél.. többet ne csinálj ilyet. Mint a tanárod, ezt tanácsolom neked. Elengedlek, de csak ha megfogadod ezt. Ha meghal egy újabb lány a te kezed által, muszáj leszek megölni téged."

"S-Sensei! Komolyan?" fakadtál ki teljesen meghatódva.

"Igen" egyezett bele nagy nehezen, de azt gondolta, úgy is a közeledben lesz, így szemmel tud tartani.

"Ígérem, így lesz, esküszöm, csak is miattad, mert te kértél rá!"