A világ legjobb barátja címet Izuku Midoriya kaphatná meg. Nála pozitívabb, gondoskodóbb, szeretetre méltóbb emberrel soha nem találkoztál még. Minden lány eléggé szeszélyes, ahogyan te is, de Deku teljes mértékben tudta kezelni a problémáidat, megértett, amiben tudott, segített. Mindig megdicsért, ha például kicsinosítottad magad neki. Észrevette, ha levágattad a hajad. Olyan srác volt, aki az önbizalmadat is növelte, amennyire csak tudta. Hiszen egy lánynak fontos, hogy éreztessék vele, hogy vonzó. Deku folyton tudtodra adta. Igyekezted viszonozni ezt a sok jót, amivel elárasztott.

Hol ment, hol balul sült el, de Deku értékelte a próbálkozásodat. 

Négy év alatt sokat változtatok, hiszen gólyaként jöttetek össze. Még sem adtátok fel igazi valótokat és ez volt az, ami igazán összekötött titeket. Mindennel együtt, feltétel nélkül szerettétek egymást, nem számított mi történjék. A legtöbb nehézségen átverekedtétek magatokat. Teljesen a lélektársadat vélted felfedezni benne és boldog voltál a tudattal, hogy ő van neked.

Igen, így volt, viszont bejött egy igazán nagy.. akadály, amit nem tudtál, hogyan ossz meg vele. Tudtad, hogy Deku megértő lenne, de ez egy olyan dolog, ami nagy változást hozna mindkettőtök életébe. Fogalmad sem volt, mitévő legyél. Mikor kéne elmondani neki? Ezen töprengtél, amíg vártad őt, mivel ma volt a végzősök báli estje. 

"(T/N)" kiáltott fel anyukád az emeletre. "Megérkezett Izuku kun!" 

Még mindig pillangók kavarognak szüntelenül a hasadban, ha csak meghallod a nevét. Megigazítottad fehér spagetti pántos fehér ruhádat, pördültél még egy utolsót benne a tükör előtt, leellenőrizted sminkedet és elindultál volna, de gondolkodóba estél. Ruhád alja úgy térdig ért, de talán nem kellene ilyen hivalkodónak lennie?! Öltözéket cserélni az utolsó pillanatban sem lenne valami szerencsés, így hát elindultál az előszobába, hiszen nem akartad megváratni Dekut, aki már várt rád, fekete nadrágban, fehér ingben és szmokingban. Csodálva bámult téged, ahogy lesétáltál a lépcsőn. Ahogy az lenni szokott bókolt rendesen.

"(T/N) chan.." akadt el a lélegzete. "Gy-gyönyörű vagy!"

Belepirultál a bókba.

"Te is, Deku!" 

Anyukád, mint valami keselyű úgy ugrott közétek. Szépen beállított titeket egymás mellé és csinált vagy száz képet. 

Ezek után végre elszabadultatok otthonról. Deku kocsival jött érted, amit az apukája adott neki kölcsön, majd feléjük vezetett.

"Nem a bálra megyünk?" 

"Oda is megyünk, csak gondoltam akarsz egy kicsit kettesben lenni velem" felelte mosolygósan végig az útra figyelve.

"I-Igen" helyeseltél kissé szomorkásan.

"Látod" fogta meg a kezed és adott kézfejedre egy puszit. "Ilyen jól ismerlek már, (T/N) chan!"

Nem bírtad tovább.

"Állj meg, Deku" szóltál rá erélyesen.

Deku félre állt és kérdőn nézett rád. Könnyeid megindultak ő pedig egyből be pánikolt.

"Jesszus, én csináltam valamit?" firtatta aggódva. "Ne sírj, kérlek, ki bántott? Mi történt?"

"D-deku, nem tudom, hogy mondjam el" kezdtél bele remegő hanggal.

Érezte, hogy immáron ez komoly dolog. Újra megfogta a kezed, szembe nézett veled és megsimította arcod.

"(T/N) chan.." húzta biztatóan ható mosolyra száját. "Én vagyok az, Deku. Bármit elmondhatsz nekem, rendben? Kezdj bele, nyugodtan, oké? Tudni akarom! Nem akarlak ilyen elkeseredettnek látni, helyesbítek.. nem akarom életem nőjét így látni!"

Ajkaid megremegtek, majd kiengedtél minden fájdalmat, ami zokogással végződött.

"Dekuuu!" kiáltottad keservesen, kicsatoltad az övedet, ölébe ültél, átölelted, fejed vállára hajtottad és úgy folytattad a sírást.

Ő a hátadat simogatta nyugtatásképp, apró puszikat hagyva nyakadon. Tudta jól, hogy ha vár, hogy megnyugodj, képes leszel vele megosztani mi történt.

Pár perc elteltével szembe néztél vele. Adott egy zsepit, aminek segítségével letörölted kósza könnyeidet. Homlokod az övének tapasztottad, s lehunytad a szemed.

"K-kérlek, sz-szorosan ölelj át" suttogtad ajkaira, aminek eleget tett. Izmos karjai derekad köré fonódtak. Nyeltél egy nagyot. Ideje lesz elmondani. "A h-helyzet az, hogy.. e-elköltözünk.. " közölted vele nagy nehezen. 

"Mennyire messze?"

"E-Európába.. szóval, túlságosan messzire" közölted reménytvesztve.

Deku nem szólt egy szót sem, te pedig még mindig nem merted kinyitni szemeidet. Deku cselekedett, lassan, hezitálva csókolt meg. Automatikusan mindkét kezedet hajába vezetted. Bele adtatok mindenféle érzelmet ebbe a bizonyos csókba, fájdalmat, kétséget, szerelmet.. egyszerűen mindent. 

Deku óvatosan megtörte a csókot, majd arcodat halmozta el sok-sok puszival, aminek köszönhetően kuncogásba kezdtél. Kezeibe vette arcodat és elmosolyodott.

"Felejtsük el ezt most, rendben? Érezzük jól magunkat ma, mintha.. nem lenne holnap, oké?" 

Hálásan mosolyogtál rá. Erős maradt egy ilyen nehéz helyzetben. Csodáltad érte.

"Imádnám" vágtad rá.

****

Később kedvenc számotokra lassúztatok. Dekunak feltűnt, hogy kerülöd a tekintetét, így homlokon puszilt.

"Tudod miért nem aggódom?" kérdezte vigyorogva.

"M-miért?"

"Nos.. úgy is egy egyetemre jelentkeztünk. Itt maradhatsz kollégiumban, nem?"

"Nem tudom, apa mennyire engedné meg.." osztottad meg kétségeid ötletével kapcsolatban.

"Nézd. Négy éve együtt vagyunk és.. én.. mindent veled képzeltem el, (T/N) chan" vallotta be vidáman.

"H-hogy érted ezt?"

"Tudod jól, hogy sok pár mondogatja, hogy örökké, meg ilyesmi, miközben nem éltek meg annyi mindent, mint mi. Elcsépelt lehet, de..."

"De?"

Jó ég, mire akar célozgatni?

"Te is így gondolsz rám? Velem képzelnéd el az életedet?"

"Igen" vágtad rá rögtön, mire Deku megkönnyebbülve sóhajtott fel.

"Most, hogy ezt tisztáztuk.." kezdett bele, s elővett zsebéből egy piros gyűrűt, aminek cukorka volt a tetején. Megfogta kezed és felhúzta gyűrűs ujjadra. Övére zöldet húzott. "Azt hiszem jegyesek lettünk!"

"K-k...komolyan... ezt.." motyogtad zavarodban. Hitetlenkedve néztél kezedre, majd rá. "Ezt szeretnéd, Deku? Velem? Biztos vagy benne?"

"Semmi másban nem voltam még ennél biztosabb. Egek, ha te nem lennél velem teljesen elveszett lennék. Ki szidna le, ha valamit rosszul csinálok? Ki lenne ott, ha szomorú vagyok? Ki vigasztalna meg mézédes csókjával? Ki lenne az, aki miatt úgy érezném igazán élek? Ki lenne reggel az első gondolatom? Olyan vagy nekem, mint valami drog, amiről már sosem akarok leszokni, ugye értesz engem, (T/N) chan?" kérdőn nézett szemeidbe, mialatt megemelte állad, tekintélyt parancsolva.

"E-ez most azt jelentené, hogy ennyire szeretsz?" kérdeztél rá félénken.

Deku elnevette magát.

"Ennél már többről van szó, azt hiszem. A kérdés, hogy te így érzel-e?"

"Igen" válaszoltad teljes odaadással.

"Akkor mondhatom, hogy örökké, még ha nagyon gáz is?" nevette el magát.

Aprót biccentettél és csókba húztad. Ez a srác tényleg életed szerelme.

[én igyekeztem, lol. drágáim, megírtam a Haisés sztorit, szóval lessetek be, Infinity love lett a címe. :') ]