Valamiben meg kellett kapaszkodnom. Elszédültem. Valami nagyon nem jó. Érzem ahogy a mellkasom egyre jobban törik felfelé.
-James...én.. sa..-sírta, és kikelt az ágyból majd oda rohant a ,,pasijához".

A látványtól ledöbbentem. Teljesen lebénított. A lány akit szerettem, család, ház. Minden szerte foszlott, és csak egy nap kellett hozzá! Egy boldog nap, amit tönkre tettek. Nehezen vettem a levegőt, és a fogaim fájnak, a fejem fogom. Hirtelen átváltoztam, és ott álltam az ajtó előtt, abban az alakomban, amiben sosem akartam újra látni magam! De van egy régi indián bölcsesség, vagy történet. És most értettem meg, hogy miről is szól.

''A csata két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban ott lakoznak. Egyikük a Rossz – a düh, irigység, féltékenység, sajnálat, szánalom, kapzsiság, erőszak, önsajnálat, bűntudat, harag, kisebbrendűség, hazugság, hamis büszkeség, felsőbbrendűség és az ego...
Másikuk a Jó – az öröm, béke, szeretet, remény, nyugalom, alázat, kedvesség, jóindulat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és a hit.
És, hogy melyik győz? Hát az amelyiket eteted."

Itt az igazság, csak bennem nem a farkas civakodik, hanem én, és egy hatalmas tigris. De melyik a jó? Melyik a rossz? Sosem fogom megérteni.

Vicsorogva álltam, a farkam mozgott mérgesen ide oda. Nem akartam átváltozni! Egyszerűen kitört belőlem! A mancsaim hatalmasok voltak, és karmaim is ki voltak engedve. Szememben a pupilla összehúzódott, majd sárgán villogott. Addigra a majom is felkelt.
-Fogd a babát és húzzunk el!-kiáltotta Aaron.-Menj már!-lökte meg erősebben a lányt, aki annyira megijedt, hogy nem mert megmozdulni.
Elvesztettem a fejemet. Nem tudtam mit csinálok. Mintha nem is én irányítottam volna! Oda kaptam Freyának, felsértve a karját, és ott állt a három méretes karmolás nyom. Felsikított, de valaki neki ugrott az oldalamnak, akit azonnal lelöktem magamról és a falnak nyomtam a mancsommal. A férfi próbált menekülni, de semmi esélye nem volt. Egy kattanást hallottam, majd egy hangos csilingelést.
Pont amikor nem figyeltem, Aaron megfogta a lámpát, ami a szekrényen volt mellette, és én bömbölve hátráltam. A férfi elfutott előttem, ki a folyosóra, de én nem tudtam utána menni termetem miatt. Vissza változni meg egyáltalán nem voltam képes.

Sírás, bömbölés üvöltözés zengett a fejemben és már ez teljesen összezavarta a koncentráló képességemet.
-Gyere gyorsan!!!-kiabálta Freya, majd beült a kocsiba a gyerekkel. Az ablakot kitörtem, és megálltam a háztetőn, onnan pedig leugrottam vicsorogva elé. Mintha lopakodnék, úgy mozdultam feléjük. Fekete énem, démonként tekintett rajuk. Aaron, beült a volán mögé mezítelenül, és farolással tolatni kezdet kifele a kapun majd bebaszták előttem a rácsos kaput. Idegesen sétáltam, oda vissza, mintha egy igazi tigris lennék az állatkertben.

Hajnali egykor változtam vissza. A düh váltotta ki ezt belőlem. Csak az nem rögzült bennem, hogy miért nem tudtam vissza változni, és hogy miért van az, hogy a felére nem emlékeztem annak amit tettem, vagy csináltam. Vér volt a körmöm közt, az rögzült meg, hogy valakinek oda kaphattam. Ott ültem nyomorogva a nappaliban egyedül, összetörve. Felmentem, és láttam a gyereket is magával vitte. Még jó. Ezek után, soha nem kérek senkit feleségül, és soha nem kell gyerek.

Éreztem, hogy depresszióba fogok zuhanni, ha nem teszek valamit. Felkaptam egy bőrdzsekit, a kulcsomat, kimentem a kocsimhoz és beültem. Ahogy lassan kivezettem az udvarra láttam Aaron kocsija kerekének a nyomát. Hátul volt az ülésen a babahordozó, és az ülés. Kiszálltam, és kirántottam az ülés meg a babahordozót. Egyiket belebasztam szó szerint a kis tóba, amiben az aranyhalak voltak. Nahh legalább lesz örömük. A másikat meg előre hajítottam. Vissza ültem, majd padlógázzal hajtottam át, a babahordozón, ami azonnal ripityára tört. Az ajtót meg gombnyomással vezéreltem arra, hogy nyitódjon ki. Ez olyan mint a szezám, tárulj. Próbáltam terelni a gondolataimat. Nem tudtam. Határon voltam azon, hogy ne sírjam el magamat. De én, sose sírok kemény leszek, és vagyok is.

Az éjszakában, láttam a fiatalokat, akik mentek buliba, vagy esetleg onnan jöttek. Vissza emlékeztem amikor én ilyen idős voltam, és azonnal bevillant egy ötlet. Lefordulta. Az egyik utcában, kiszálltam, kivettem pénzt, zsebre vágtam, majd átmentem a zebrán, fejemet lehorgasztva, zsebre gyűrt kézzel.

Rájöttem, hogy az élet amiben élek egy hatalmas csalódás, és hazugság! Teljesen átéreztem, hogy mit érezhetett Brian, amikor Sarah megcsalta. Pokoli érzés, és olyan mintha az egész világ ellened fordulna, és nem számíthatsz senkire.

Most jelenleg egy bárban ülök a pultnál, és részegre akarom inni magamat. Fogynak a pálinkák, és magamba fordulva iszom, amit csak elém raknak. Hátra néztem, és egy lány jött oda hozzám.
-Szia Cica. Van gazdád?-mosolygott és rögtön az ölembe ült. Meglepődtem, de jól esett ez a gesztus, sőt! Hiányzott. Nem is értem miért hagytam abba ezt, a korszakomat.
-Nem kell ez a duma.-mondom határozottan komolyan, és megfogom a csípőjét.-Csak mond azt, hogy leakarsz feküdni velem,, vagy hasonló.-vigyorogtam rá perverzen.
-Jaaa..-kuncogott. Rövid szoknyát viselt a haja meg ki volt engedve.-Akkor gyere velem..-súgta a fülembe. Szerintem csak tizenhét lehetett, de a mai világban már nem érdekelt.

Elmentünk a lakására, ami olyan száz méterre volt, és belökött az ágyba. Időm sem volt reagálni. A-a! Én vagyok a dominánsabb! Ahogy rám mászott, fordultam vele felé másztam, és azonnal vetkőztetni kezdtem. A csajból áradt a pia szag. De én csak arra gondoltam lesz egy jó estém vagy hajnali háromtól pirkadatig.

Reggel egy másik ágyban ébredtem. Morogva ültem fel, csalódottan túrtam bele a hajamba. Rá néztem a mellettem lévő lányra aki békésen aludt. Felemeltem a takarót, és megnéztem a katonámat, aki azonnal vigyázzban áll amikor kell.
-Jézusom.. hány kört mentünk...?-kérdeztem miután olyan volt, mintha vízben áztattam volna. Elfintorodtam a méretes szerszámomon, majd kikeltem, halkan felöltöztem és bűntudat nélkül hagytam ott a lányt, akinek még a nevét sem tudtam.

Kilépve az utcára, olyan szinten nem tudtam hogy hol vagyok, hogy örültem egyáltalán ha azt tudom hol van a kocsim. Jó az meg volt hála Istennek. Ahogy a járgány felé tartottam, lecsekkoltam a telefonomon az időt.
-Bassza meg! -futottam a kocsihoz, miután láttam mennyi az idő.

Teljes forgalom. 12:49 van, és én nem ülök az irodán. Ennyi! A megbeszélést tuti lekéstem. Frusztráltan parkoltam be a helyemre mint mindig, és oda futottam Trixy jelenlegi helyetteséhez.
-Jó reggelt Uram!-mondta a vöröske.-Elég rosszul néz ki. Minden rendben van?-Persze. Minden rendben van. Csak megcsalt a menyasszonyom, kiderült, hogy a gyerek mégsem az én gyerekem. Lefeküdtem valakivel, depressziós vagyok. Egyébként tényleg jól vagyok semmi vész.
-Minden rendben van..-hazudtam komoly tekintettel.
-Jaj.. mielőtt elfelejtem. A fél még mindig nem gyógyult meg, ezért nem volt tárgyalás Uram.-mosolygott betegen. Ez a nő rémisztő. Olyan mint egy Barbie baba.
-Hála az égnek. Papírok amiket ki kell töltenem, fent vannak már?-váltottam komolyra. Talán a munka segít nekem.-Köszönöm.-sóhajtva mentem fel.
-Szép napot!-kiáltotta utánam. Olyan csilingelő volt a hangja, hogy azt hittem, falba verem a fejemet.

Lassú léptekkel araszoltam végig a folyosón. Alig volt dugó. Egy órámba telt beérni. Rekord. És rekord késés.
Kinyitva az iroda ajtót, lehuppantam a székbe, és kinyitottam az aktatáskát. Megakadt a szemem, egy újságon. Lassan nyúltam érte. Ez volt az, amit Hope itt hagyott, amikor bejött. Nyeltem egyet erre az emlékre.
Az ölembe vettem, és kinyitottam, megakadt a szemem a főcímen.

"Brutális káosz London erdejében!

A turisták, hatalmas állatokról beszéltek, akiknek világított a szemük. Kutya testük volt, de a farkasoknál jóval nagyobbak voltak.
Egy házat is találtak a sűrű erdő közepén, de hiába kopogtattunk, nem nyitottak nekünk ajtót. Lehet új rém van a városban?"

Nyeltem egyet, majd eszembe jutott valami. Ők ott voltak nekem, amikor szükségem volt rájuk, de.. én meg.. Jesszus pepi. Hogy, viselkedtem.
Telefont a fülemhez emeltem.
-Lisa, szólj a helyettesemnek, és szerezz nekem egy repülő jegyet!
-Mikorra uram?-kérdezte lágyan
-Még mára.-sóhajtottam, majd feltettem a lábamat az asztalra.