James:

Eltelt egy kis idő, és Viky nem tért vissza és ha ez nem elég Hope miatt illetve Katy miatt is aggódhattam. Viszont ahogy a napok egymást követték Hope-nak a hasa egyre csak kerekedett. Természet ellenesnek gondoltam, hogy egy nő, aki a harmadik hónapban van, hatalmas hasat tudhat magának. Sokat gondolkodtam rajta és arra jutottam, hogy mivel természet felettiek vagyunk ez hatással lehet a magzatra, aki gyorsabban fejlődik mint az átlag. Próbáltam Hope-ot elbújtatni Bryan elől, hogy ne lássa meg, de ez már kivitelezhetetlen volt és egyszer meglátta. Utána pedig leordította, hogy miért nem szólt neki arról, hogy terhes. Az volt a szerencséje, hogy nem voltam otthon mert Katynél voltam. Mivel titkolnunk kell Bryan elől, hogy életben van, így én látom el élelemmel, ruhákkal és egyebekkel. Megtiltottam neki a barlang elhagyását, így ha ezt megszegi magára vessen. Ha nem vagyok ott, akkor nem tudom megvédeni, viszont nem vagyok képes még sajnos egyszerre három felé szakadni. A titkos szerelmem az otthonnak nem nevezhető odúban pihent, mi pedig Cole-al végig fésültük az erdőt, hogy megtaláljuk az elveszett lányt. A csapat vezetője egyre jobban gyanakodott, és utánunk küldte Igort, aki szintén nem értett egyet mostanában a volt barátjával és nem tudta hova tenni a viselkedését,.. Megígérte nekünk, hogy nem árul el semmit, legalább is abból amit elmondtunk neki ami nem más volt, hogy Viky eltűnt, és ő is besegített a keresgélésben.

Senki nem volt a lakunkban. Bry a lányokat tanította a vadászatra, Cole eszeveszettül kereste Igorral Vikyt, Noah meg a lányokkal ment, hogy besegítsen a ,,falka" vezérének. Én pedig ismét Katytől értem haza. A lány kezd helyre kupálódni, de még azért soványka. El kell telnie még egy hétnek, hogy olyan formája legyen mint amilyen volt. Szót váltani még mindig nem tudtam vele, és a papír ceruza nem igen áll a módunkban mostanság mivel elég szegénykésen élünk. Pedig ő tudná a válaszokat minden kérdésre.

-Jól vagy?-ültem a fűbe Hope mellé, aki épp egy pitypanggal játszott.

-Persze..-sóhajtotta. Nehezen, de igyekezett feldolgozni a vele történt eseményeket.

-Nem fáj semmit? Kérsz valamit? Mert akkor azonnal hozom..-aggódtam túl kicsit az egészet, mire megfogta a karomat és halvány mosollyal oldalra biccentett fejjel rám nézett.

-James. Terhes vagyok és nem fogyatékos. Nyugi. Jól vagyok...-simogatta meg a hasát óvatosan. Csodás érzés volt, hogy itt van mellette és ráadásként a fiamat várja. Biztos vagyok benne, hogy újabb Ford fiúval fog gazdagodni a családom ahogy eddig is.

-Oké nah.-pusziltam meg az arcát. Végre volt egy kis időm, hogy együtt lehessek vele kettesben. Nem is akarom tudni mit művelne vele Bryan, ha megtudná az igazságot.-Kérdezhetek valamit?

-Már kérdeztél is.-kuncogta el a végét, és jobban kényelembe helyezte magát a fa tövében.-De persze.

-Miért viselkedtél olyan ellenszenvesen az elején velem? Amikor segíteni jöttem?-tettem fel a kérdésemet, amire csak félig tudtam a választ. Nem válaszolt azonnal, hanem azon gondolkodott, hogy hogyan is tudassa velem az igazságot.

-Miután kezet emeltél rám féltem, és tartottam tőled..-kezdett bele nehezen.-Sokáig nem akartam elfogadni, hogy a munkát fontosabb mint a saját barátaid, és a szerelmed. A munkád lett a mániád, ami már nem volt egészséges. Nem a pénzért hajtottál már, hanem a karrierért. Tudtad mennyire vágyok családra, de téged ez nem érdekelt.-lassan beszélt, és néha néha rám pillantott egyet, hogy biztosítson arról, hogy ez igen is nekem szól.-Aztán amikor elmentél New York-ba és megtudtam, hogy egy másik nő terhes tőled, kicsit lelki beteg lettem. Nem tudtam, hogy az a lány mit tudott neked adni amit én nem és miben volt más. Ne haragudj, hogy kárörvendő vagyok, ám amikor kiderült, hogy mégsem a tied a gyerek és már nem vagy vele együtt megkönnyebbültem.-figyelmesen hallgattam, ahogy a saját szemszögéből mesélte el azt ami közöttünk történt.-Amikor közeledni kezdtél, nem tudtam mit csináljak. Veled akartam lenni, de egyszerűen féltem, hogy megint bántani fogsz és nem csak lelkileg fogsz sebeket okozni hanem újra fizikailag is.-elszégyeltem magamat. Az egész az én hibám volt. Látnom kellett volna az egész végkimenetelét, de hülye voltam és ennek az eredménye egy hegként mutatkozik meg Hope hasán.-Aztán megtörtént ugye ez.-mutatott a kerek pocakjára mosolyogva.-Mindent megváltoztatott bennem. Nem tudok az agyamra hallgatni James. Veled szeretnék lenni. A gyermekemnek majd apára lesz szüksége, és azt szeretném, hogy ott legyél mellette.-nem bírtam tovább és, ha akart mondani még utána valamit ha nem, én azonnal megcsókoltam és magamhoz húztam.

-Megígérem, hogy soha nem foglak bántani téged Hope Cooper! Soha!-határozottan mondtam el mondani valómat, mire ő felnézett rám, és utána belefúrta az arcát a mellkasomba.

Egy ideig így voltunk mikor zörgést hallottunk a közelben, így azonnal szét rebbentünk, persze én résen voltam.

-Cole.. csak te vagy az..-sóhajtottam egyet megnyugodva, majd felálltam és kezet ráztam vele.-Tudsz valamit?-néztem a szemébe. A kezét nem engedtem el azonnal, ám mikor mégis megtörtént, a farzsebembe vágtam a sajátjaimat.

-Igen. Logannal van. Egymás mellé vannak bezárva, és Diablo eléggé türelmetlen. Ott kellett volna először keresnem, ahol Logant is bütykölték. Nem áll jól a szénája. Viszont sikerült beadnia Willnek a pirulát, ám Diablo folyamatosan sürgeti, hogy adja ki neki ennek az ellenszerét. Igazat mond ahogy szokott. Nem tudja, és ennek vagy ő, vagy mi fogjuk meginni a levét.-hadarta el aggódóan.-Segítsünk neki!

-Még nem lehet!-vágtam rá.

-Nem hagyhatod cserben James! Fogy az ideje, ahogy nekünk is! Gondolj bele! Viky mindig segített mindenkinek és ideje ezt viszonozni. Nem akarom, hogy megtapasztalja azt, amit Brigittnek is sikerült!-húzta fel magát, és elém lépett fenyegetően. Igaza volt, és ezt tényleg nem engedhettem meg.

-Jó figyelj! Ki fogjuk szabadítani! Legalább is én meg Igor. Te pedig megtudakolod Katytől, hogy mi ez az egész Bryannal! Csak, hogy felgyorsítsuk az eseményeket.-ajánlottam egy rövid, de normális tervet.-Amikor pedig Igor hazaér megbeszélem vele, hogy hogyan fogjuk ezt véghez vinni.

-Szó sem lehet róla! Én megyek veled!-mondta ellent mondást nem tűrő hangon.

-Igor nem tud mást Viky eltűnésén kívűl, és nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet lenne-e bevonni. Érted! Kérlek elfogjuk intézni!.-nyújtottam neki ismét a kezemet, ígéretem betartására.

-De ha egy haja szála is meggörbült akkor..-félbe szakítottam, mielőtt befejezhette volna.

-Azonnal hívlak, és rajtam verheted le. Rendben?-kezdett zsibbadni a karom. Egy ideig gondolkozott, ám utána végre elfogadta a kezemet, és Hope-hoz fordult.

-Jól vagy kismama?-kérdezte hatalmas mosollyal a száján.

-Azon kívűl, hogy egy gyerek van bennem, tökéletesen.-kuncogta el a végét.-Amúgy tudtad, hogy suliban ameddig  meg nem ,,gyilkoltak" tetszettél nekem?

-Really?-döbbent le egy pillanatra.-Olyan visszahúzódó voltál, és azt hittem utálsz, mert néha nem is szóltál hozzám.

-Nem voltam egy pasizó gép az a szerep Brigittere jutott. Meg ha tetszett is valaki azt nem mutattam ám ki.-boldogsággal emlékezett vissza arra az időre, amikor még semmi gondjuk nem volt csak a tanulás. Én pedig kezdtem féltékeny lenni.

-Wow. Jó új dolgokat megtudni! Zsír!-mutatott egy like jelet, majd megindult, hogy felmenjen a lengő létrán a faházba.-Én mentem! Majd jöttök!

Egy darabig csaj néztünk a srác után, majd eltűnt. Az erdő csendes volt, és olyan mint amikor még itt éltem. Nem is tudom mi lesz velem ez után a kaland után, ha vége lesz. Szerintem maradok itt, és újjá építem azt amit leromboltak. A munkámat kell már csak végig gondolni, hogy azzal mit kezdjek. De erre még van időm.

-Ez most komoly?-fordultam a ,,párom" felé, aki nem értette előszőr, hogy miért kérdezek.

-Mi?

-Tetszett neked Cole? És ezt miért itt kellett előttem megbeszélni?-tártam szét a karjaimat értetlenkedve, majd megvakartam a fejemet. A lány csak megforgatta a szemét, és felállt nehézkesen de biztosan.

-Csak nem féltékeny vagy?-jött közelebb felém, majd amikor megállt előttem megcirógatta az ujjával az orromat.

-Nem...

-De..-játszadozott, és élvezte az igazát.-James. Tizenhét éves voltam, és középiskolába jártam. Szerinted, mennyire gondoltam annyi idősen komolyan bármi olyan dolgot ami a fiúkhoz köthető? Hm?-tette a csípőjére a kezeit, és bolondosan változtatta az arcmimikáját.

-Ha jól tudom, akkor annyi idősen jöttél velem össze..-kötöttem bele.

-Te rosszabb vagy mint egy nő. Ezt komolyan mondom.-csapta homlokon magát, de mivel túl erősen sikerült neki, ezért elkezdte azt dörzsölni.

-Csak vicceltem.-húztam mosolyra a számat, és homlokon csókoltam. Imádtam húzni az agyát. Jó lehet egy kicsit féltékeny voltam, de igazából nem volt mire. Kit csókolt meg Hope? Engem! Kivel szeretkezett hosszú éjszakákat? Velem! Kihez jött vissza miután cserben hagytam? Hozzám! És az utolsó kérdés ami felvetül, hogy ki gyermekét várja a méhében? Az enyémet! Ennyi minden esetben engem választott. Ebbe most nem tartozik Bryan. Valamiért megtudom neki bocsátani neki ezt a ballépését. Kényszerítették erre, és nem tudott ellene mit tenni. Nem tudta, hogy blöfföl-e Bryan vagy nem, és inkább megelőzte a bajt. Emlékszem amikor széttépte azt a szerencsétlen kismacskát Miltont. Aztán egy kis mutáns anyaggal vissza hoztam az életbe. Nem tudom, hogyan de sikerült! De csak azért, mert boldoggá akartam tenni. Azt sem tudom, hogy merre van az a cica. Jó ideje nem láttam. A lényeg, hogy az akkor tanúsított viselkedése Bryannak mély nyomokat hagyott Hope-ban. Így befolyása alá került.

Egy ideig még álltunk együtt csodáltuk az erdő csendjét, hangjait és színeit, ám nem sokkal később megérkezett Igor, akinek elmondtuk a legújabb fejleményeket. Hope-ot felsegítettük a faházba, és hát meg kell mondjam terhesen nem ez a legpraktikusabb otthon. Nem volt senki otthon rajtunk kívűl, és a társamat megkértem, hogy menjen pihenjen le. Nem valószínű, hogy elvetélne, de megkell előzni a bajt. Cole mondta el az első ötletét, de az nem volt praktikus mindenképpen benne akart lenni a mentőakcióba.

-Cole!-szóltam rá határozottan.

-Jó akkor megyek Katyhez és szerzek egy kurva lapot és tollat, hogy megtudjuk azt, hogy mi a faszért szedte szét Bryan! Így megfelel?-kérdezte Cole idegesen, mire döbbenten ránéztem mire leesett neki, hogy elszólta magát.

-Micsoda?-kérdezte az akcentusával Igor, és csend ülepedett közénk.-Még egy ok, hogy segítsek, ez már nem normális! Az elejétől éreztem, hogy van valami baj Bryannal de ez már túl megy minden határon!

-Nem is kérsz magyarázatot?-fordultam felé meglepetten. Azt hittem mentegetni fogja a haverját, hogy soha nem tenne az ilyet, de kellemeset csalódtam.

-Net!-válaszolt nemmel, folytatta.-Majd elmeséled amikor elmegyünk felderíteni a terepet! Akkor, mi a terv a következőben?-megnyugodtam, hogy megúsztam ennyivel egyenlőre, így legalább lesz időm arra, hogy hogyan tálaljam a volt barátunk idiótaságát. Folytattuk az eszmecserét, és érdekes dolgok születtek.