Ott állt előttem szipogva és össze törten. Nem is tudtam mit válaszoljak rá, vagy hogy mit is kellene tennem. Oda léptem hozzá, mire eltávolodott tőlem, és az egyik fát ölelve sírt.

-De hogyan? Kitől?-kérdeztem halkan, a pólóm alját piszkálva. Valamiért a fesztivál járt az eszemben.

-Szerinted hogyan James!? Most az egyszer légyszíves ne legyél hülye!-kiáltott rám, miközben abban reménykedtem, hogy Viky messze jár és nem fogja meghallani a vitánkat. Nem is mertem ebben az állapotban válaszolni neki, és tűrtem a gyilkos pillantását amit csak is nekem szánt.-Tőled te barom! Kettő hete nem jött meg a menstruációm!-a végén, már nyugodtabb volt, és lecsúszott a fa tövébe, hogy leüljön, és felhúzta a lábait.

Próbáltam menteni a menthetőt, hiszen ott van Bryan is akivel több időt együtt volt mint velem. Végül is velem csak egy estét töltött el.

-És Bryan?-guggoltam le hozzá, és bánatos kutya szemekkel néztem rá. Annyira váratlanul ért, hogy hirtelen nem tudtam miket beszélek, vagy miért mondok valami hülyeséget, és kérdezek baromságokat, ahelyett hogy örülnék.

-Mi lenne Bryannal? Mindenki tudja, hogy impotens csak ő olyan barom, hogy nem képes elviselni. -törölte le kezével a könnyeit.-Meg fog ölni...-Hope-nak nem ez volt a szerencse napja. A szülei, Bryan és a baba miatt is aggódhatott. Ösztönösen cselekedtem.

-Hope! Nézz rám!-tettem az ujjamat az álla alá, hogy a szemembe nézhessen. Amikor a hatalmas kék szemével rám tekintett, egy pillanatra meghökkent.-Amíg én itt vagyok, sem neked sem a kicsinek nem esik bántódása! -úgy megcsókoltam volna, de nem voltam biztos benne, hogy ez a legjobb alkalom hozzá. De ahogy ezeket kimondtam, ő megnyugodott, és a könnyei sem folytak tovább. A homlokát, az enyémnek érintette, mire a szívem elkezdett hevesen dobogni mint régen, amikor csak megcsókolt.

-Megígéred?-kérdezte halkan, és lehunyta a szemeit.

-Meg.-leheltem az ajkára, mire megcsókolt, és szorosan a karomba fonta magát és felálltunk egymást el sem engedve. Végül csak vissza szereztem a lányt, akit szerettem és szeretek. -Hope...-szólítottam meg, amikor elengedett és az arcára tettem a kezemet. Érdeklődve figyelt, és várta, hogy befejezzem amit elkezdtem. -Sajnálom! Amiért itt hagytalak, és amiért bántottalak.-néztem el róla. Nem érdemeltem meg, hogy megbocsájtson, hisz annyit szenvedett az én hülyeségem miatt.

Ő csak rázta a fejét, és egy apró mosoly húzódott a szája sarkában, bár ugyan olyan lehangolt volt. Vissza bújt a biztonságot nyújtó karjaim közé.

-Ne hagyj el...-kérlelt szívszorítóan. -Soha többé...

-Nem foglak. -súgtam a fülébe, és még szorosabban magamhoz öleltem. -Tehát apa leszek..-mire kimondtam hangosan, az arcom felragyogott. Most tényleg apa leszek, és nem egy szét sminkelt picsától, aki közben nem is tőlem várta a gyereket, hanem a biztonsági őrtől. Nem hittem, hogy megadatik nekem, és azt sem, hogy attól akit tényleg szeretek.

-Mi lesz Bryannal?-kérdezte aggódóan. Hope-nak időre lesz szüksége, hogy feldolgozhassa azt a sok fájdalmat, amely mostanában illetve a mai napon érte. És Bryan nem könnyített a helyzeten.

-Mi lenne? Itt vagyok nem?-kérdeztem komolyan, és levettem magamról a bőrdzsekimet, és ráterítettem, hiszen kezdett hűvös lenni annak ellenére, hogy késő délután van. Elidőztünk a szülői háznál.-Megmondtam! Nem lesz bántódásotok. Az enyém vagy, ahogy a csöppség is! Ami az enyém, azt megvédem, és nem nyúlhat hozzá senki! Még a legjobb barátom sem akire jelenleg nem ismerek rá!-szorítottam ökölbe a kezemet. Hope megbízott bennem, és tudta hogy befogom tartani a szavamat. Ahhoz képest, hogy néhány évvel ezelőtt egyáltalán nem akartam családot, csak kufircolni, és esetleg egy barátnőt mostanra megváltoztam. Feleséget és gyereket akartam. Mindent elvehetnek az embertől, de a család mindig is ott lesz. Szegény apámat is kikell engesztelnem majd miután vége ennek a balhénak.

Az erdő nyugodt volt, és a szellő bár kellemesen, még is hideg levegőt fújt.

-Tovább megyünk?-kérdezte kisírt szemekkel Hope. Bólintottam, majd a levegőbe szagoltam. Eddig eszembe sem jutott használni a képességeimet amivel a sors megáldott. Éreztem valami igazán büdöset. Alvadt vér, és egy levadászott őz szagát, amely egy irányból jött.

-Gyere azt hiszem tudom merre van.-lépdeltem előre, mire mellém futott és a karomba csimpaszkodva jött. Felkuncogtam, és a szagra koncentráltam. Nem igen beszéltünk utána, pedig rengeteg kérdésem lett volna, és felemeltem volna őt a magasba, hogy megpörgessem mint azokban a nyálas filmekben.

Egyre és egyre erősebb lett a szag, ahogy közeledtünk, és egy kisebb barlang bejáratánál álltunk meg.

-Itt lesz!-mondtam határozottan, és megindultam, hogy bemehessek a barlang száján, ám valaki vissza rántott.

-Légy óvatos.-szólt nekem határozottan, mire egy puszit adtam a homlokára.

-Sose lesz bajom.-kacsintottam, és hatalmas léptekkel folytattam, hogy elérjem a célomat. Bármi is van a barlangban, vagy bárki nála lesz az a valami, amire szükségünk van. Hope nem sokáig időzött kint, és utánam jött bár óvakodva. Egy kisebb fény áradt a barlang gyomrából, így tudtuk, hogy merre haladjunk.

-Katy!!-szólítottam meg a lányt, aki egy őzet nyúzott. Ápolatlanul nézett ki, tele volt sebekkel, és az egyik szemét eltakarta egy kisebb ruha darabbal. Nem számított az érkezésünkre, így azonnal felénk nyújtotta fenyegetően azt a kést, amely nem volt egy mai darab.

-Katy! Nyugalom! Mi vagyunk!-szaladt oda, a barátnőjéhez Hope, és térdelt hozzá. Kicsit aggódtam a hirtelen mozgása miatt nehogy bármi baja essen a babának, de Hope tudja mit csinál. Olyan gyorsan történt minden, és ezzel még nyaggatni fogom a lányt.

Amikor észre vett minket, azonnal felragyogtak a szemei, és a feszült állását felváltotta a nyugodt és megkönnyebbült énje. Ez nem az a flegma Katy volt, akinek fekete volt a haja. Ez az a Katy volt, akit régen ismertem. A fekete kezdett lenőni a hajáról, és ott bújt alatta a természetes vörös.

-Jézusom veled meg mi történt!?-kérdezte Hope, és elkezdte minden egyes porcikáját végig nézni.-Az összes sebed elvan fertőződve! Mi lett a szemeddel!?-úgy pörgött ahogy még sohasem láttam. Mint egy anya, aki a gyerekét vizsgálja át, miután elesett a biciklivel. De legalább ez eltereli a gondolatait az eddig történtekről.

Katy nem válaszolt csak rázta a fejét. Majd előre nyújtott a kezében egy fiolát.

-Nahh beszélj már!-szólalt meg kicsit idegesen a ,,párom" és noszogatta. Katy, újra megrázta a fejét, mire kinyitotta a száját.

-Te lerágtad a nyelved?-kérdeztem teljesen kiakadva. -Nahh várj csak!-mentem odébb és kerestem egy kavicsot amellyel lehet valamis féle írást produkálni. Oda adtam neki, mire elkezdett firkálni a falra.

-Bryan volt?-kérdezte Hope sokkoltan.-Még is miért?

Csalódottan nézett rám, majd Hope-ra és folytatta az írást. Lassan írt, és próbált valami értelmeset kihozni. Egyre jobban kopott a kavics amely írószernek használt.

-Diablo és Bryan alkut kötöttek?-kérdezte Hope, mire hevesen bólogatni kezdet.-James Logannak igaza volt! Nagyon rossz oldalon állunk.-amikor Hope kimondta Logan nevét, Katy azonnal felfigyelt, és nem értette a helyzetet. -De miért tette ezt veled?

-Valószínűleg olyat hallott amit nem szabadott volna..-sóhajtottam, majd felsegítettem a sérült lányt. -Nem vihetjük azonnal vissza. Ha Bryan megőrült akkor az lesz az első dolga, hogy amikor nem leszünk a közelében megöli..-gondoltam tovább a helyzetet. Katy kalimpált a kezével és nyögdécselt, hogy rá figyeljünk.-Tessék csak..

Legyetek óvatosak

Írta fel, és elkopott a kezében a ,,kréta".

-Van nálad telefon nem Hope?-kérdeztem határozottan, miközben a szemem erősen villogott.

-Igen miért?-nem mozdult Katy mellől, és végig nyugtatva simogatta a fejét.

-Hívd fel Vikyt.-adtam ki az utasítást, miközben a kezemet ökölbe szorítottam. Nem tudom, hogy mi a terve a férfinak, de meg fogom ölni az egy szent. Az ellenséggel alkut kötni, még is miért? És miben?

-Ohh.. rendben.-vette elő a telefonját, és azonnal elkezdte tárcsázni a tudós barátunkat. Lehet messze jár, de muszáj, hogy kezdjen valamit Katyvel mert nem fest jól. Lefogyott, és a sérülései ahogy Hope említette elfertőződtek. A jobb szeméről és a nyelvéről már nem is beszélek. Mi mindenre képes az ember, hogy megvédje a kis titkát. De nem sokáig.

Hope arrébb vonult, hogy beszélhessen Vikyvel, én pedig közelebb mentem Katyhez.

-Nagyon sajnálom Katy..-bánkódtam megértően, majd eszembe jutott amit az elhunyt Hope mama említett az utolsó pillanataiban.-Ha jól tudom, nálad van valami ami mindent megváltoztathat..-halványan mosolyogtam, mire ő is oldalra biccentett fejjel húzta mosolyra a száját. A ruhája szakadt volt, de az egyik zsebében néhány percig kutakodott, majd elővett egy kis pirulát, majd a tenyerem közepébe helyezte.-Köszönöm, hogy elmentél érte. Egy hős vagy.-adtam egy puszit az arcára. Szegény lány már régóta itt kuksolhat, és lehet még azelőtt került ide jóval, mielőtt hazaértünk a Kadabráról.

-Azt üzeni, hogy már itt is van.-tért vissza Hope, majd meglátta a pirulát a kezembe.-Hát meg van! Katy csupa meglepetés vagy!-örült meg neki Hope, mire Katy azonnal elpirult a sok dicséret miatt. -De most a pirulát kinek fogjuk beadni?-kérdezte tőlem, mire én csak megvontam a vállamat. Hope erős volt, a kötelességet tette előtértbe, és utána a gyászt. Irigyeltem, hogy ilyen tulajdonsággal bír, bár nem tudtam mennyire nehéz ez most neki, hisz minden rosszban van egy kis jó. Jelenesetben a baba.

Egy órán keresztül vártunk Vikyre, aki egy elsősegély táskával érkezett meg.

-Atyám Katy..-döbbent le, és a pirospozsgás arca falfehérré vált.

-Viky ne kérdezz csináld!-szóltam rá, hogy vissza húzzam a jelenbe, mert elbambult.

-Ohh persze! Bocsi.-térdelt le a lány mellé, aki hálás szemekkel tekintett rá. Viky a nyakán lévő szétnyílt sebbel kezdte.

-Kinek adjuk be a ,,mérget"?-kérdeztem meg tőle, mivel ő járt az ikrek közelében.

-Willnek.-válaszolta egyszerűen, miközben elkezdte fertőtleníteni a sérülést. Katy sziszegett, ám összeszorított fogakkal tűrte.-Neki van olyan képessége, hogy tud a köddel fojtani.

-És a másik?-szállt be Hope is a ,,tervezgetésbe".

-Fill ártalmatlan. Ő csak vakítani tudna, de akkor is ott van nekünk a szaglásunk.-magyarázta, miközben elkezdte össze varrni Katy nyakát.-Elmegyünk a táborukba, és beadom neki a gyógyszert. Ti pedig majd kiszabadítjátok Logant.-mondta le röviden, mire Hope-al össze néztünk és vártuk a terv további részét.