Nem jó szívvel utaztam végig a repülő utat, főleg úgy, hogy álmomban emlékeztem vissza a történtekre, és végig kisértett.
Amikor oda értünk Los Angelesbe, leszálltunk de persze Hope-ot felébresztettem aki végig aludta az utat. Így az utam abból a kevéske alvásból állt, amit az elején produkáltam, illetve abból, hogy Tom and Jerry-t néztem. Meg persze egy kis telefon nyomkodásból amit már akkor kikapcsoltam amikor eljöttem innen.

Taxival mentünk a fesztivál területére, de megkértem a sofőrt, hogy út közben legyen szíves megállni egy ruha boltban, mert szeretnék venni magamnak néhány göncöt. A választásom a boltban, három farmerra esett, illetve három pólóra. Egy fehérre, feketére, és egy mintásra, melyre a Coca-Cola feliratok voltak szétszórva, piros alapon. Vettem magamnak egy napszemüveget, amelyet azonnal fel is tettem magamnak. Általában a fesztiválok idején szokott sütni úgy a nap, hogy kiégeti a szemét az embernek, ezért Hope-nak is vettem egyet.  Nem, nem bűntudatból...

Los Angelestől egy óra volt az út autóval oda érni csodálatos Kabadabra fesztivál területére amiről már ,,annyit hallottam".  Ennek a mindenségnek kapuja előtt tett ki minket a sofőrünk. Odaadtam neki a pénzt az ablakon  keresztül és ráadásként még borravalót is kapott hozzá. Egy szava se lehet.
-Parancsolj. Ezt a szemüveget neked hoztam. Vedd fel ha nem akarod, hogy kiégjen a szemed. – nyújtottam a lánynak a pilóta stílusú napszemüveget, és felvettem a táskát amit szintén abban a boltban szerváltam, ahogy a ruháim is, és beleértve a hátitáskát is. – Még mindig ragaszkodsz a saját táskádhoz, vagy szabad? – néztem rá nyugodtsággal .
-Hozom köszönöm. – mosolygott rám. Én csak megvontam a vállam azzal a ,, te tudod" módon, és nekivágtam a kapunak. Itt is volt kettő őr. Kiszedtek mindent a táskánkból, mindent alaposan megnéztek. Komolyan mondom, itt nagyobb a biztonság mint a repülőtéren. Egy lány adta ránk a karszalagokat, és hogy legyen alvóhelyünk lefizettem, mert nagyon nehezen lehetne amúgy szerezni. Oda vezetett minket egy srác, akit az adóvevőjén hívott magához, mert nem mozdulhat el a helyéről.
A srác egy kicsit nyurga volt. Hosszú lábak, és vörös haj, amely begöndörödött neki. Hát, amikor Bryan azt mondta, jól nézzük meg kiket választunk, akkor szerintem ő nem tartozott bele. Ja meg mellette egy haverját meg is kell keresni. Ahogy, haladtunk a területen, az egyik színpadról már hallatszódott a zene, aminek tetszésemet fej bólogatással jeleztem és dudorászással. Szerintem ez valami afrikai dobosok csapata volt, de nem mertem róla meggyőződni. Kora reggel volt, és már most rengetegen voltak. Főleg azoknál a sátraknál ahol lehetett inni. Nagyon nem néztem körül, mert próbáltam megjegyezni a sok sátor felé vezető utat.
-Ez is lenne a tietek. – mosolyodott el. Úgy nézett ki mint valamilyen mese figura. Talán mint Pumukli.
-Kössz. – zártam le gyorsan, hogy lekopjon, mert nem szeretem annyira az embereket, és nem akarok vele puszi pajtikat játszani. Elég egyenlőre Hope is. A srác megértette a célzást, és adott egy térképet, hogy tudjuk mi merre található. Nem nagyon érdekel mi található itt, így ahogy megfordult én össze gyűrtem a papír darabot és beléptem a sátorba ahol már Hope bent volt.
-Nagyon szép ez a sátor. – nyitotta a beszélgetést és körbe nézett egy szobának megfelelő sátran. Egy francia ágy volt benne, meg egy kanapé és hűtő. Meg persze szőnyeg is.-Nahh mutasd csak. – vette ki a kezemből az össze gyűrt papírt és elemezgetni kezdte ameddig én azon gondolkodtam, hogy tudnak ide minden évben ennyi francia ágyat szállítani. Külön kamion van rá, esetleg ezek itt vannak hagyva?- Oké akkor akkor a terv, hogy lepakolunk, te felveszel magadra valamiféle göncöt, amit már mondjuk nem kettő napja hordasz, és addigra pont annyi lesz az idő, hogy neki tudunk indulni a napnak. – igazította meg közben a napszemüveget amit tőlem kapott. – Jajj és köszönöm a szemüveget. – mosolygott rám angyali tekintettel. Egy fél percig szerintem csak állhattam, hogy : Mi van? De megszólalt és nem hagyott kicsit elveszni a saját világomban.-Jaj persze bocsi. – fordult el, mire nekem leesett miért is teszi.
-Minek fordulsz el? Úgy is láttad mindenemet.. – mondtam a végét kicsit perverzen a lány pedig homlokon vágta magát mire kuncogni kezdtem, de azért elkezdtem vetkőzni, hiszem az a specialitásom. Meg persze más levetkőztetése.
-Az nagyon régen volt, és már nem vagyok kíváncsi a részletekre. – sóhajtott, és lábdobogással jelezte türelmetlenségét, illetve, hogy mennyire unja a sátor oldalát nézni.
-Jól van ide nézhetsz. – szóltam neki lágyan, és a szennyest bevágtam a táskába. Kicsit benyálaztam a kezemet, és megigazítottam a hajamat. – Bryanra is így szoktál nézni, vagy mi van? – kérdeztem tőle oldalra döntött fejjel komolyan.
-Nem. És nem magyarázkodok, de ezt úgy érted ahogy akarod. Na fordulj el, mert én viszont nem akarok műsort nyújtani neked. – mutatta az ujjával, hogy forduljak meg, mire meg fordultam felemelt kézzel és egy tükröt fedeztem fel, ami nagyszerű kilátást nyújtott. Elvigyorodtam.
-Ne már. Megnéztem volna. – hazudtam mintha nem is látnék semmit de egy párnát éreztem a fejemen, amitől azonnal fel nevettem. Öltözködése alatt több mindent megfigyeltem. A bőrét, a mellét. Nem hagytam ki egyetlen porcikáját sem. Még a hegeire is vetettem egy pillantást, és teljesen át engedtem magam az érzésnek, hogy még mindig tetszik nekem és, hogy igen kár volt elengednem, Vikynek meg igen igaza volt. A kis ocelot lány igazával diadalmaskodott. Elfordítottam a fejemet a tükörtől, és megvártam, hogy szóljon. Nem csodálom, hogy unta a banánt a sátor oldalának nézegetésével, hiszen tényleg unalmas volt.
-Kész. Nézhetsz. – mondta és pakolászott el, miközben megfigyeltem a ruháját. Farmer rövid nadrágot viselt, és fehér ing szerű felsőt, amit a hasánál össze lehetett kötni, így olyan volt mint egy haspóló. Teljesen megnyílt. Nem titkolta a hegét. Olyan volt, mintha újjá született volna, és levedlette volna a gátlásait. Gátlásait, amit miattam kellett elszenvednie. Az én ruhám az övéhez képest semmi sem volt. A Coca-Cola-s póló, és egy farmer halásznadrág, piros cipővel, de ez eddig is rajtam volt, így az nem újdonság. – Hahó?  Elvitte a cica a nyelved? – mosolygott rám nevetve. Kicsit talán a szemei még fénnyel is játszottak volna, vagy beképzeltem, mert nem sok fény volt ott bent. Köhintettem egyet.
-Semmi. Csak indulunk kellene, mert így is késésbe vagyunk. Van még a fesztiválból nekünk kettő napunk, mert csak annyira szól a jegyünk, addig meg kellene néhány erős ember, és nő is. Bele értve azt akiről Bryan mesélt. – tereltem a témát fontosabb dologra, és kiléptem a sátorból és egy hatalmas pálmafával találtam szemben magamat.
-Ahha. De most kedd reggel van és annyi időnk van mint a tenger. – jött ki utánam és körül nézett, gondolom tetszett neki a hely. Tényleg szép volt a környezet. A hangulatot meg is adták ezek a gyönyörű pálmafák, meg virágok és a szép zöld selyem fű.
-Akkor hát, hol is kezdjük? – kérdeztem tőle, és megindultam az egyik színpad felé, ahonnan még mindig azok a dobosok hallatszottak. Hope megpróbált abban a tempóban haladni, amiben én mentem és megszólalt, miközben a térképet nézegette.
-Kezdjük a sörös padoknál. Elméletileg a tag imád inni, és az ilyenek korán kezdik. Uuu! – csattant fel örömében és az arcomba dugta a térkép hátulját ahol a programok voltak. – Ma lesz a Pan!c At The Disco meg ezen a héten lesz a Shawn Mendes koncert is!!! – örömködött. – El sem hiszem, hogy látni fogom őket élőben Shawn nem nagyon érdekel, azt nem néztem mikor lesz de kérlek a Pan!c At The Disco-t muszáj megnéznem!  – elvettem tőle a térképet és egy komor tekintettel próbáltam jelezni, hogy igen komoly dolgunk van.
-Nem szórakozni jöttünk, de majd belehallgatunk. – mondtam neki mosolyogva, mire a lány szorosan megölelt és előre futott nevetve. A haját a szél fújta, és olyan természetes volt.
-Mire vársz! Gyere itt van a közelben az egyik bódé! – simított ki egy tincset az arcából, én meg megindultam utána, őt követve, és nyugodtság árasztotta el a szívemet. Hatalmas kavalkád volt, jó hogy nem tévesztettem  el szem elől. Végül sikerült mellette maradnom. Az az inkább mögötte. Hirtelen megállt egy oda épített kis épület előtt, amire mindenféle nyelven az volt rá írva, hogy: Sörözde
Rettentően kreatív, bár több név közül lehetett volna választani, az aki ezt vezeti biztos nem gondolkodott sokáig a történeten. A lényeg végül is a bevétel. Bármi is a neve, így is úgy is inni fognak itt az emberek.
-Kit látsz? – kérdeztem meg miközben a vállára tettem a kezemet. Nagyon elmerengett valakiben akit láthatólag felismert. Próbáltam a szememmel keresni a tagot, de nem jutottam előrébb, hisz annyian ültek bent.
-Ő lesz a mi emberünk. – mutatott egy srácra, aki egy szürke izompólót viselt, rádőlt a padra, és egy üveg rumot ivott. Bátor. A haja barna  színű volt, és eléggé nagy vállakkal rendelkezett. Izom is volt, de abban nem mertem meggyőződni, hogy igaziak e. Lehet csak szteroid. Egy jó ideig néztük őt, mivel nem igen volt ott társasága. – Menjünk oda hozzá. – biccentett a tag felé Hope rám nézve, és elém ment én meg követtem.  A srác stílusa olyan volt mint régen az enyém, egy kicsit Loganéval keverve. Bőrdzseki pipa. Fekete pilóta napszemüveg pipa, de persze a sötét farmer se maradhatott el, miközben haját kicsit felfelé zselézte, így szerintem az eget karcolta minden egyes hajszála. Sose gondoltam volna, hogy ennyi zselé tud segíteni azon, hogy hajat az égbe érjen. Nahh most már én is tudok valami újat. Minek nekem zselé? Ott a nyálam.
-Elnézést. – ültem le mellé. – Ön Bryan barátja? – próbálkoztam az udvarias stílussal, mire tekintetét felém szegezte és levette a napszemüvegét. Gesztenye barna szemekkel áldotta meg a sors amiben alul volt egy pici sötétebb barna folt. Ez tette különlegessé.
–Da. Deh nekem kihez lenni szerencsém? – kérdezte meg tőlem mély hangján, majd Hope-ot is szemügyre vette. Oké nem szteroidok csak sportos alkat. Mint én. Csak vastagabb csuklókkal. Egy picikét vastagabb csuklókkal. A beszédéből kiindulva, orosz akcentusú, így vagy orosz, vagy valamelyik szülője az. Nahh meg ezek általában nem sok szteroidot tolnak, bár most minket nézhet idiótának, hogy kettő vadidegen kényelembe helyezte magát mellette, és próbálnak vele cseverészni.
-Az én nevem Hope. – kezdte a drága lányka mellettem. – Ő pedig James. Azért jöttünk, hogy toborozzunk, meg leginkább, hogy veled beszéljünk. Bryan személyesen küldött minket. Ha jól tudom beszéltetek már erről.-rövidítette le Hope, de amikor bemutatott csak intettem neki egyet.
-Jahh! Háth persze!-agy faszt fogok kapni az akcentusától. A persze neki egyelő a pörszével és sorolhatnánk. – A nevem Igor. – mutatkozott be és kezet fogott velem a lánynak pedig kezet csókolt.
-Hagyd el. – szólt rá Hope, aki elvette a kezét.-Figyelj. Röviden. Kellenek nekünk emberek a csapatba, és Bryan szerint te lennél a legalkalmasabb, hogy újoncként vezesd az újoncokat. Elfogadod a lehetőséget? Életre szóló. – szögezte le, miközben ujjával az asztalra bökött akkorát, hogy koppant. Próbálta komolyan venni a történetet, de most én nem voltam a toppon, ugyan is egy üres pohárkával játszottam. Letakartam az ott hagyott papírzsebkendőt, majd levettem róla a poharat. Varázslósat játszottam, de a ruszki hangja, az az Igor hangja engem varázsolt vissza a jelenbe, így rá figyeltem.
-Nekem Bryan annyit mondott, hogy toboroz majd a csapatába néhány embert mert, hogy kell erősítés. – rágta meg a szavakat, és lehúzta az utolsó kortyot a poharából. – Milyen lehetőségről van itt szó? – köszörülte meg a torkát, és ahogy beszélt a szél felénk fújta az erős rum szagát.
-Hülyének fogsz nézni de.. – hajoltam közelebb, hogy ne hallja senki. – Mi nem csak simán emberek vagyunk. Vadmacskák génjei lakozik bennünk.-a férfi elröhögte magát, és ököllel rácsapott az asztalra.
-Ne szórakozz velem! Vagy mondj valami olyat amit én is elhiszek, vagy húzzatok el. – hűha valaki nagyon bekeményített. Ekkor rá néztem, és a szemem felvette a tigris énemét, de nem azt amikor tág a pupillája, hanem amikor vad és kiakar szabadulni, vagy mint amikor megfigyeli a prédát.
-Ha több bizonyíték kell, hátra mehetünk a sátor mögé ahol valamelyikünk átalakul, és vissza. Ott szemügyre veheted azt amiben eddig nem hittél. Hidd el. Van néhány tündér mese ami létezik. – mesélte nyugodt hangján Hope, és elmosolyodott. A srác köpni nyelni nem tudott, csak hátrébb ült a székkel, mintha tartania kellene valamitől. Jól teszi. Tőlem kell.
-Joh. De téged szívesen látnálak átalakulni mondjuk ruha nélkülivé. – vigyorgott miközben megindult hátra ahhoz a sátorhoz, ahol sose szokott lenni senki. Csak este elméletileg mert, hogy tele hányják a területet.
Hope megelőzte, és kuncogott. Nem tetszik az amikor így csinál. Megálltunk a sátor mögött de meglepődtem azon, aminek neki állt.
-Tudod mit? – mosolyodott el perverzen. – Essünk túl rajta most.. – nekem le esett az állam, a srácnak meg szintén. Nem volt felkészülve erre a fordulatra és én nekem se tetszett, így karba fontam a kezem és bevágtam a durcát. Hope elkezdte kikötözni a haspólóját, ami ugye az a fazon volt hogy elől össze kell kötni majd kibújt a cipőből, és lágyam oda suhant a srác elé megfogva a dzsekijét, majd egy bátor pillantást szegezett felém ami egyszerre volt nyugtató, és gerjesztő.
Hope hirtelen átváltozott, és a srácot azzal a mancsával maga alá parancsolta, amelyikkel a dzsekijét fogta. Vicsorgott a srácra. Nem pártolta ő ezt a beszédet, hisz tiszteletlennek gondolta, de ahogy érzem fekete fehér barátosném most megfogja leckéztetni a tagot egy életre. A srác próbálta elnyomni a pofáját, és a haja is össze vissza állt már, nem pedig abban a rendezettben. A sikolyt valószínűleg azért nem hallották mivel valami koncert ment, és ott sikoltottak a nézők. Hope abban a pillanatban fogai közé vette a dzsekijénél keresztül, és az óriási tigris belehelyezte a kukába, majd vissza alakult angyali alakjába.
-Nahh ezt a vetkőzést nyeld le. – morogta és kinyújtotta a nyelvét. A srác hebegett habogott, és mire kiszállt a kukából, elmúlt a dadogása. Leporolta magát, és megtartotta a távolságot.
-És te mi vagy? – kérdezte meg tőlem. Nem fért ki más a torkán.
-A legrosszabb rémálmod, haver. – fogtam meg a vállat. – Szeretnél olyan lehetőséget amit egy valaki csak egyszer kaphat az életben? Csapj le rá. Élj vele. – mosolyogtam és Hope-ra néztem aki szintén mosolygott.
-És többet nem rágcsállak meg. – döntötte oldalra a fejét azzal a kedves tekintettel. Igor nem sokáig gondolkodott rajta. Vonzotta ez az életmód és okos gyerek volt. Élt vele.
-Benne vagyok! De házimacska ugye nem lehet? – kérdezte meg kicsit a végét lágyan, mire felnevettünk mind a ketten és ő is csatlakozott.
-Kezet rá. – rázta meg velem kezét, ezzel megbélyegezve a jövőjét ami azt jelenti ő benne is élni fog az a bizonyos Macska lélek!