/Spoiler veszély!! Az utolsó két rész a manga végének tartalmát fogjátok olvasni. Nem teljesen ugyanolyan lesz, de megpróbálom jól megírni a story-t./

Giyuu: *ledermed amit kedvese mond neki*

Hiroko: Giyuu kicsit félek attól, hogy elfoglak titeket veszíteni..*könnybe lábad a szeme*

Giyuu: Hé hé szerelmem nincs semmi baj. Nem fogsz elveszíteni senkit hidd el nekem. Minden a legnagyobb rendben lesz. Megöljük a Telő holdakat és Muzan-t aztán békésen élhetjük tovább az életünket, ahogyan mi szeretnénk rendben? *megöleli*

Hiroko: *bólogat aztán viszonozza az ölelést*

Giyuu: Menj dőlj le. Pihened kell

Hiroko: Rendben. Az edzés mikor lesz?

Giyuu: Három nap múlva. Addigra remélem Shinobu meggyógyul

Hiroko: Én is remélem

Giyuu: Megyek haza én is. Aludj jól kedvesem

Hiroko: Úgy lesz. Te is pihenj ha tudsz

Giyuu: *bólogat majd megcsókolja*

Hiroko: *viszonozza*

  Miután Giyuu elment egyből a szobámba indultam, hogy egy kicsit aludjak. Pár óra múlva Tanjiro és Nezuko hangjára lettem figyelmes. Ekkor felkeltem és a hangok irányába mentem. Mikor megláttam Nezuko-t egyszerűen nem akartam elhinni, amit láttam. Nem volt rajta a bambusz és már reggel volt ő pedig nem éget el a napon. Egyből odafutottam hozzájuk és jó szorosan megöleltem őket a fiúkkal együtt. Ennyire boldog még soha nem voltam és most már biztos, hogy lassan újra ember lesz. Mondta Tanjiro, hogy voltak Oyakata-sama-nál, aki szintén nagyon örült a hírnek. Azonban az unokahúgom első számú célpontja lett Muzan-nak, mivel immunis lett a napfényre és ha a démon király megöli akkor ő is immunis lesz a napfényre. Mester idefogja hívi Urokodaki-san, hogy majd ő vigyázzon az unokahúgomra amíg mi harcolunk a démonokkal. Már jó pár nap telt el és ma lesz edzés a pilléreknek amiről nem szabadna elkésnem. Mikor odaértem már mindenki ott volt és rám várt ekkor kicsit kínosan kezdtem érezni magamat, de egy kar érintését éreztem a vállamon. Sanemi volt az, aki szintén most ért ide a főhadiszállásra egy küldetés után. Rám nézett halvány mosolygással és így szólt:

Sanemi: Nyugi nem csak te késtél el. Gyere ne várassuk a többieket

Hiroko: Rendben!

     Sanemi szemszöge: Kár, hogy Tengen nincs itt márcsak ő hiányzik a csapatból, de inkább visszavonult a sérülései miatt. Mindenki küzdött mindenkivel és nagy meglepetésemre Giyuu ugyan úgy küzdött mint én. Habár legyőztem őt kicsit furcsa volt a harcstílusa. Lehet valamit változtatott vagy csak én nem vettem észre? Na mindegy szép küzdelem volt és most jönnek a lányok akik hozták a szokásos formájukat kivéve a halál pillért. Most Kanae és Hiroko jött erre kíváncsi vagyok, hogy melyikük marad talpon. Hát csak kettőt pislogtam mikor Kanae a földre került. Ekkor mindenki lefagyott és egy árva szót sem tudott szólni hiszen tudtuk jól, hogy a virág pillér volt a lányok közül a legerősebb és most őt legyőzték. Én továbbra is csak nagyokat pislogtam aztán gratuláltam neki.

     Kanae szemszöge: Egyszerre vagyok boldog és meglepődött ami mostani eset után. Ilyen még nem volt, hogy bármelyik lány leterítsen az edzés alatt, de ez most megtörtént. Sose hittem volna, hogy valaki lefog győzni és ennek napnak is elkellett jönnie. Büszke vagyok Hiroko-ra aki csak hét hónapja tagja a hadtestnek és négy hónapja vált pillérré, de már lekörözött néhány démonvadászt. A többiekkel együtt én is gratuláltam a sikeréhez mondjuk nem ő az első, aki ilyen hamar ilyen pillér lett. Muichiro és Gyomei után senki nem tudott így bizonyítani, mint most Hiroko. Még egy kicsit tudtunk így beszélgetni aztán megjelent a mester. Meghajoltunk mindannyian és vártuk a parancsát.

Oyakata-sama: Jó napot gyermekeim!

Pillérek: Jó napot önnek is mester!!

Oyakata-sama: A mai naptól fogva egészen jövő hétvégéig itt fogtok tartózkodni és készülünk a nagy csatára. Ha leakarjuk győzni Muzan-t és a Telő holdakat akkor mindent bele kell adnunk. Irány gyakorolni!

Pillérek: Igenis!

A hét alatt nagyon elfáradtam, de legalább tudtam gyakorolni a többiekkel. Ez az idő elég volt arra, hogy minden technikámat fejlesszem. Oyakata-sama minden lépésünket figyelte és addig nem hagytuk abba az edzést, amíg mindenki meg nem felelt az elvárásainak. Innentől a figyelmünk nem lankadhat ugyanis bármikor ránk támadhatnak. Urokodaki-san már megérkezett a rezidenciára, hogy magával vigye Nezuko-t, amíg nem végeztünk az ellenséggel. Gyorsan elbúcsúztunk tőle aztán elindultak a hegyek fele. Tengen a varjával küldött üzenetet Oyakata-sama-nak, hogy ha kell testőr a rezidenciára akkor ő szívesen jön segíteni. A mester nagyon örült az ötletnek és írt neki amit aznap vissza is küldött a volt hang pillérnek. Ami a mestert illeti az állapota egyre rosszabb lehetséges, hogy nem fogja túlélni a másnapot. Félek a jövőtől hiába csak részletekben látom a dolgokat már az is megrémiszt, ha erre gondolok. Muszáj lesz kitartanom legalább azokért, akik sajnos rég eltávoztak az élők sorából. Most jobb lesz az, hogy inkább Tanjiro-ra és a fiúkra összpontosítok. Nekik szükségük van rám és legalább sikerül most a problémákról elterelni a figyelmemet.

     Shinobu szemszöge: Nagyon hosszú hét van mögöttünk, de a java csak most fog jönni. Kanae és én várjuk, hogy újra találkozhassunk a Felső Telő hold kettővel, aki miatt a nővérem majdnem az életét vesztette. Visszatérve az edzésre láttam, hogy Rengoku nem igazán bírta a vége fele szinte hallani lehetett a lélegzetvételén, hogy valami nem oké vele. Mikor odamentem hozzá és megkérdeztem tőle, hogy jól van-e ő csak annyit válaszolt, hogy ,,persze''. Nagyon aggódom miatta főleg ami mostanság történik vele. Remélem túléljük ezt az egészet és végre nem kell félnünk a másnappal kapcsolatban.

     Rengoku szemszöge: Fáj minden porcikám szinte már vonszolom magamat hazafele. Egyre nehezebbnek érzem a testemet és már az összeesés határán vagyok. Még pár lépés és otthon vagyok csak ki kell bírnom, de lassan elfogom veszíteni az irányítást a testem felett. Majdnem odaértem a kapuhoz mikor a földre estem, de akkor megjelent az apám, aki egyből rohant hozzám. Nagy nehezen feltudtam állni a földről aztán apám segítségével bementünk a házba. A szobámba bevitt és segített lefeküdni a futonra mikor észrevette a kezemen a sérülést. Ekkor kicsit lefagyott aztán döbbenten rám nézett. Először nem értettem, hogy miért vág ilyen fejet az öreg, de mikor a kezemre néztem akkor leesett. Sóhajtottam egy nagyot aztán elmeséltem neki, hogy mi történt az edzés alatt. Apa arca teljesen elsápadt és a tekintette rémült lett a hallottak miatt. Mondtam neki, hogy nincs nagy bajom csak most nagyon fáradt vagyok meg ez a sérülés akkor keletkezett mikor egymás ellen kellett küzdeni. Valamennyire sikerült fateromat lenyugtatni aztán ledőltem aludni.

/Eközben a Végtelen kastélyban:/

Muzan szemszöge: Egy kis időbe telt mire rá leltem a napfénytől való immunitásra így már nincs szükségem a Kamado leányra. Most vagyok olyan erős, hogy nem fognak kelleni a telő holdak a csatához. Itt az ideje, hogy átvegyem az uralmat egész Tokió felett. Semmit nem mondtam a telő holdaknak és inkább elindultam az Ubuyashiki család házához.

/A pillangó rezidencián:/

     Tanjiro szemszöge: Nezuko végre biztonságban van és most készülünk elindulni felkutatni a telő holdakat. Nagy rajtam a félelem, de koncentrálnom kell és nem szabad, hogy a félelem átvegye az uralmat az agyam felett. Zenitsu és Inosuke is mintha kicsit félne, de teljesen megértem őket ezzel kapcsolatban. Unokanővérem a pillérekkel már elindult Tokió fele aztán egyszer csak jön az üzenet, hogy nekünk is mennünk kell. Ekkor felkaptuk katanáinkat és rohantunk a város fele.

     Aoi szemszöge: Tengen-san és Rengoku-san itt maradnak a rezidencián, hogy vigyázzanak ránk amíg a pillérek és a démonvadászok teszik a kötelességüket. Remélem, hogy épségben visszatér mindenki. A lányokat le kell valahogy foglalnom, hogy ne féljenek csak hogyan?? Lassan lemegy a nap a démonok hamarosan támadni fognak. Asszem jobb lesz ha most a lányokhoz megyek meg amúgy is el kell küldenem őket fürdeni.

/Ubuyashiki háznál:/

     Kagaya szemszöge: Már várom a találkozást Muzan. Nagyon is remélem a pillérek és a démonvadászaim kitartanak a végsőkig ahogyan kell. Lehetséges, hogy ma el kell búcsúzzak a gyerekeimtől és a világtól. Nagyon fáj a szívem, hogy itt hagynom őket, de nincs elég erőm ahhoz, hogy tovább éljek. Itt az idő szembe nézni a halállal.

Odaértünk Tokióba mikor hirtelen egy szokatlan helyre kerültünk. A csapat már nem is volt együtt és ez eléggé megrémisztett. Eközben Shinobu és Kanae a második telő holdat kereste. Tanjiro, Giyuu és Rengoku is itt van valahol, hiszen hallom a hangjukat. Mindegy is próbáltam felfedezni a helyet ahol vagyok csakhogy folyton változtak a szobák. Nem tudom hányadik szobába kerültem mire megtaláltam Sanemi-t, Genya-t, Muichiro-t és Gyomei-t, de örültem az ismerős arcoknak. A Felső Telő hold egy, akivel volt már szerencsém összefutni most ő vele harcolnak. Kokushibo sikeresen megsebesítette egy kard csapással Sanemi öccsét. A szél pillér egyből az öccséhez rohant, hogy segítsen neki. Muichiro a falra volt szegezve a kardjával és már csak egy keze maradt éppen. Most már Gyomei és mi is rátámadtunk aztán Sanemi is folytatta a csatát. Közben Muichiro és Genya segített egymásnak ellátni a sebeket és lassan a szél pillér öccse előhozta démon énjét. Sikeresen rá lőtt Kokushibo-ra, aminek hatására kicsit meggyengült. A démon hirtelen előhozta a rondábbik formáját és azzal kezdett el támadni. A végső csapást én adtam meg neki a légzés technikám utolsó formájával. Lassan a Felső Telő hold egy szét foszlott éreztem, hogy összetudnék esni a fáradságtól, de próbáltam talpon maradni. Mikor hátra fordultam akkor vettem észre, hogy Genya és Muichiro meghalt. Innentől jobban gyűlni kezdett a düh és mondtam a srácoknak, hogy a java most jön..

Folytatás..