Az út alatt Giyuu nem csak az utat figyelte, hanem engem is. Én annyira néztem előre, hogy erre fel se figyeltem. Vajon mit nézhet rajtam? Ez kavargott még a fejemben amíg nem szólt, hogy megjöttünk. Már két hónapja, hogy pillér vagyok és azóta sok minden történt amióta csatlakoztam a srácokhoz, de ebbe most nem nagyon megyek bele. Felmértük a helyzet súlyosságát aztán elfoglaltuk a szállást hiszen elég messze vagyunk az otthonunktól. Éppen néztem ki a szobám ablakán mikor kopogásra lettem figyelmes. Kinyitottam és hoztak nekem ágyneműt meg hálóruhát erre az éjszakára. Nem tervezünk sokáig itt maradni, hiszen amint végzünk megyünk is haza. Megköszöntem az idős hölgynek aztán berendezkedtem a szobámban. Néhány perccel később újabb kopogásra lettem figyelmes. Akkor társam Giyuu jelent meg az ajtómban. Mikor meglátott egy kisebb mosoly jelent meg az arcán. Tuti, hogy most is full vörös vagyok eme pillanat hatására. Közelebb jött hozzám és a hajamat eltűrte, hogy jobban lássa az arcomat. A tekintettünk találkozásakor valami furcsát éreztem. Olyan más volt ez az érzés, mint mikor először találkoztunk. Egyszerűen lefagytam és nem tudtam semmit se reagálni arra, ami most történik.

Giyuu: Olyan gyönyörű vagy Hiroko *simogatta az arcát*

Hiroko: *mosolyog* Tényleg így gondolod még akkor ha ez van az arcomon? *mutatja a szeménél lévő sebet*

Giyuu: Igen még így is. Számomra te mindenhogy szép vagy. Hiroko amióta csak újra találkoztunk azóta szeretném neked elmondani az érzéseimet irántad

Hiroko: *meglepődik* E..ez igaz Giyuu?

Giyuu: Igen. Az elején igazából nem hittem volna, hogy pont te leszel az igazi, de..*megfogja a kezét* Most már tudom, hogy számomra te vagy az akivel képes lennék az egész életemet leélni. Szeretlek Kamado Hiroko teljes szívemből

Hiroko: *jobban pirul* Giyuu én nem tudom mit mondjak. Ez most nagyon meglepett engem és hát nagyon őszinte szeretnék lenni hozzád. Számomra semmi más nem volt fontos csak is a családom, de ez idővel változott. Ahogy telt az idő rájöttem, hogy nem élhetek mindig egyedül és elkezdtem keresni magamnak azt a személyt, akivel boldog lehetek. Most ezen napon meg is történt általad. Tomioka Giyuu én is szeretlek téged

Giyuu: *halványan pirul* A többieknek mikor mondjuk el?

Hiroko: Még ráérünk vele

Giyuu: Rendben! Gyere meg kell keresnünk a démont

Hiroko: Rendben!

*Pár perccel később*

       Giyuu szemszöge: Végül a szerelem engem is elért. Először Shinobu-t szerettem, de ő nem viszonozta az érzelmet inkább faképnél hagyott. Még egy ideig próbálkoztam hát ha lesz valami, de nem úgy lett. Mikor Hiroko-val másodszor találkoztam akkor kezdett újra azaz érzés átjárni, mint Shinobu-nál. Először nem akartam elhinni és inkább hanyagoltam a témát aztán, hogy többször találkoztam meg beszéltem vele akkor az iránta érzett szerelem egyre erősebb lett. Mikor elmondtam neki a dolgokat akkor kicsit féltem, hogy el fog utasítani csakhogy nem ez lett. Újra boldog vagyok és ez annyira jó érzés csak most koncentrálnom kellene a feladatra. A démon hirtelen megjelent a hátam mögött, de sikerült ki térnem a támadását. A képességével próbált magához húzni és átnyúlni a felső testemen, de Hiroko gyorsan levágta a kezét. Volt annyi időm, hogy a katanámmal letudjam fejezni az ellenséget. Miközben én a lefejezett lényt néztem addig egy másik démon jelent meg és majdnem megölte a szerelmemet. Gyorsan közbe avatkoztam még mielőtt baja esik Hiroko-nak. Mikor nem figyeltem a démon a bal kezemet eltörte aminek hatására felszisszentem. Még az a jó, hogy nem a jobb kezem sérült meg, mert akkor nem tudnék harcolni. Nagy nehezen legyőztem az ellenséget majd arra lettem figyelmes, hogy a kedvesem megjelent mellettem és a karomat rögzítette. Ezután elmentünk a szállásunkra ahol lepihentünk aztán másnap reggel elhagytuk a falut.

Miután visszaértünk a rezidenciára egyből szóltunk Shinobu-nak, nézze meg Giyuu karját. Szerencsére nincs nagy baja és mondta a rovar pillér, hogy jól rögzítettem a kezét. Giyuu lepihent addig mi elhagytuk a szobát és csak azt vettem észre, hogy megfogja a vállamat.

Shinobu: Nee nee Hiroko. Beszélhetek veled négy szemközt?

Hiroko: Persze Shinobu! Mi baj van?

Shinobu: A pillér gyűlésen eléggé bunkó dolgot tettem mikor csak úgy elviharoztam, de sajnos el kell mondjam, hogy elég féltékeny lettem rád aztán nem volt semmi értelme. Mikor te és Giyuu közelebb kerültetek egymáshoz az bántott hiszen szerelmes lettem belé csak ez későn esett le számomra. Most már nem tudok vele mit csinálni, minthogy elfogadjam a helyzetet ami van

Hiroko: *megfogja Shinobu kezét* Shinobu tudom mit érzel, de ne csüggedj hiszen neked is lesz valakid majd idővel

Shinobu: *mosolyog* Amúgy mi van köztetek?

Hiroko: Már egy pár vagyunk

Shinobu: Úristen! Mióta

Hiroko: Tegnap jöttünk össze

Shinobu: Gratulálok!!

Hiroko: Köszönjük szépen!

Shinobu szemszöge: Itt az idő, hogy valaki mást keressek magamnak Giyuu helyett. Boldog vagyok, hogy talált magának valakit és remélem sokáig fog tartani a kapcsolatuk Hiroko-val. Mostani beszélgetésünk Hiro-val (így fogja becézni, de van ilyen rendes név is) jobban megkedveltem, mint barátot. Már korábban is beszélgettünk csak akkor még nem igazán mertem benne megbízni. Mielőtt szétváltak volna utjaink közöltem vele, hogy Tanjiro és Nezuko a kovács faluban van. Megköszönte aztán elment valahova én pedig a szobámba mentem, hogy megetessem a halaimat meg mérget készítsek. Habár itt lenne az ideje annak is, hogy beszéljek Rengoku-val. Néha szoktam segíteni az embereknek lelkileg és lehet a láng pillér is arra szorul a múlt miatt. Mikor megemlítettem őt pont akkor kopogott be hozzám.

Shinobu: Nee nee Rengoku-san!

Rengoku: Szia neked is Shinobu! Tudsz rám szánni néhány percet?

Shinobu: Persze!

Rengoku: *le ül*

Shinobu: *felé fordul* Mesélj miben tudnék neked segíteni?

Rengoku: A családom és ti úgy látjátok, hogy túl vagyok anyám halálán, de ez nem így van. Sokat gondolok rá és az Akaza-val való csatám után amíg gyógyulgattam minden álmomban megjelent. A legtöbbször azt kívánom, hogy bárcsak életben maradt volna..

Shinobu: Értem..Sajnos arra a betegségre amiben édesanyád szenvedett az ellen nincs igazán ellenszer, de ha az orvos tudomány továbbra is így halad lehet pár évszázad múlva lehet meg lesz rá

Rengoku: Lehet csak ez még a jövő kérdése

Shinobu: Igen. Van még ami bánt tégedet lelkileg?

Rengoku: A magány

Shinobu: Megértelek, de néha megéri várni, mint elkapkodni a dolgokat

Rengoku: Hogy érted?

Shinobu: Nem szabad hamar belevágni egy kapcsolatba hanem inkább hagyni, hogy az kialakuljon. Amúgy én is ugyan úgy érzek, mint te csak nem mutatom ki

Rengoku: Értem amit mondasz. Megfogadom, amit mondtál és igyekszem most a fontosabb dolgokra figyelni

Shinobu: *bólint*

Rengoku: Köszönöm! Sokat segítettél

Shinobu: Örülök, hogy tudtam neked segíteni *mosolyog*

Folytatás..