-Jó reggelt, szerelmem! -köszöntött engem a párom az ágyban korán reggel.

-Neked is Drága! Hogyan aludtál? - furdultam felé.

-A lehető legjobban. Ugye nem fájt annyira a tegnap este? Lehet, hogy túlzásba estem kicsit az ágyban. - simogatta meg a fejem bubját.

-Nem, dehogyis. Nagyon jó volt és élveztem. - nyomtam egy hosszú puszit az ajkaira.

-Ezt örömmel hallom. Viszont nekem most mennem kéne dolgozni. De ma korábban lelépek és haza jövök hozzád, oké? - puszilgatott engem össze vissza.

-Jól van, csak menj már. - kuncogtam.

-Jövök hamar. Hozok neked ajándékot is. Szia, Jimin. Pihenj még egy kicsit. - puszilt a homlokomra, majd gyorsan felkapta magára az elegánsabb ruháit.

-Szia, vigyázz magadra, Édesem! - intettem neki, majd egy utolsó csókot váltva kilépett az ajtón és eltűnt a látókörömből.

Ám akkor még nem is sejtettem, hogy ez volt az utolsó alkalmam látni őt és vele kelni a közös házunkban.

Április 14-e: egy borús sötét napon

-A párja holttestét a bejárati ajtótól nem messze a földön találtuk meg. A halottat már elszállítottuk, de a nyomai még ott vannak. Tessék, itt van egy zsebkendő. - nyújtotta felém az említett tárgyat a nyomozó nő.

-Köszönöm... - vettem el tőle, majd sírva fújtam vele orrot.

-Mondja... Ön még tényleg nem járt ebben a házban? - kérdezte a nyomozó.

-Nem. Tudja, én és a párom egy családi házban laktunk Szöul külvárosában. Ez a lakás csak a munkahelyemhez van közel. Életemben nem jártam még itt és a párom sem emlegette ezt a helyet egyszer sem. - magyaráztam neki.

-Ezt furcsa... Az igazat megvallva szerintünk öngyilkosságot követett el. Ez a senki lakta lakás valójában tényleg független, mert senki nevére sincs ráiratva és a párja szervezetében iszonyat nagy mennyiségű drogot találtunk, a kezében pedig egy tűt. Belőtte magát, ami a végzetéhez vezetett...

-Hogy mondhat ilyet?! A párom igenis tiszta ember volt és nem nyúlt semmilyen drogokhoz, a lelki állapota is stabil volt. Meg különben is... Mit keresett pont itt, egy társasháznak pont abban a lakásában, ahol nem lakik senki. Ez teljesen értelmetlen és összefüggéstelen. - hadonásztam a kezeimmel. - Itt valami tuti van a háttérben.

-Sajnálom, de ha lenne valami a háttérben, mi akkor sem tudnánk kinyomozni azt, mert nincs nyomunk, amin el tudnánk indulni. Ezt öngyilkosságnak fogjuk elkönyvelni. - jelentette ki a nő.

-Még csak meg sem próbálnak tenni ennek érdekében valamit? - kérdeztem elhűlten.

-De, viszont nem jutottunk eddig sokra, ez van.

-A rendőrség sem olyan már, mint régen. Köszönöm, hogy egy drogos öngyilkosnak állítják be a valójában szeretetteljes páromat. További jó "nyomozást". - léptem ki az ismeretlen lakásból, majd egyenesen lebaktattam az autómhoz és zaklatott szomorúsággal haza felé indultam.

Immár egyedül voltam abban a nagy házban. Már pár napja csak egyedül vagyok. Magányos lettem és a depresszió szélére kerültem ezalatt a pár nap alatt.

Nem tudtam feldolgozni, hogy a szerelmem meghalt egy ismeretlen ok miatt és valahogy nem is akartam ezt tudomásul sem venni.
A munkahelyemen 1 hónapnyi szünetet kaptam emiatt, ami most jól is jön.

Ha az a fos, semmirekellő rendőrség nem csinál szart sem, akkor itt nekem kell kézbe vennem az irányítást.

Márpedig én tudom, hogy a párom halála nem csak szimplán egy öngyilkosság volt...