" melyben Mallory első látásra beleszerelmesedik Mickbe "

2020. január

𝓣él, hó, Észak-Olaszország, síelés.

Cortina d'Ampezzo több mint tíz éve szolgált a Todhunter család téli pihenőhelyeként, így nem volt kérdés, hogy 2020 januárjában is lécekkel és síbakancsokkal felpakolva elindulnak a festői kisváros felé. Lausanne-ból szokásosan körübelül 8 órányi kocsiban zötykölődést vett igénybe a síparadicsomba jutni, de az utazás teljes "nyaralásos" nyugalomban telt.

Mallory őszintén remélte, hogy a szülei továbbra is ragaszkodni fognak a téli hagyományhoz, és még jónéhány havas vakációra viszik a húgát és őt. Habár Milena a maga 14 évével egyelőre kérdés nélkül a családi nyaralós kategóriába tartozott, az idősebbik lány már a tizenkilencedik életévét taposta. A famílián kívül már rendszeresen utazgatott barátokkal is, de az összes kiruccanást ugyanúgy élvezte, csak máshogy. Az autóút alatt viszont végig az járt az eszében, hogy mi lesz, ha mondjuk két év múlva anyáék bejelentik, hogy már elég idős, mehetnek nélküle is, ő pedig megy külön.
(A félelme azonban — mint a legtöbb esetben, amikor aggódott — teljesen alaptalan volt, ugyanis az első üléseken utazó Todhunter házaspár, pepitában gondolkozott: mi lesz, ha a nagyobbik lányuknak már nem nagyon fűlik a foga a családdal való utazgatáshoz?)

De amint kiszállt a járműből, Mallory összes kétségét és egyéb baját elfújta az enyhe napsütéses, de hideg olasz délután szele, és mélyen belélegezte a friss hegyi levegőt. Parkolás után a szülei előresiettek a recepcióra bejelentkezni, neki pedig azt az instrukciót adták, hogy húgával együtt kezdjék el kipakolni a csomagokat az autó hátuljából.
- Hé! Megjöttünk! - próbálta a kocsi hátsó ülésére térdelve, félig bemászva az autóba keltegetni a húgát, sikertelenül. Milena nyitott szájjal, fejhallgatóval a fején zavartalanul szunyókált tovább, és a nővére hamar megelégelte az óvatos ébresztgetést. - HAHÓ! - kiáltotta erélyesen, a fülest elhúzva testvére fejétől. A fiatalabbik Todhunter lány erre már hajlandó volt lustán kinyitni a szemeit, és csak egy fáradt "miért is ébresztettél fel?" pillantással nézett a szőkére.
- Gyere, álomszuszék, megérkeztünk - közölte az egy perccel ezelőtti vidám mosolyára és bársonyos hangszínére visszaváltva Mallory, majd újfent kikászálódott az SUV-ból.

Napszemüvegét hajáról a szemére csúsztatta, vastag flannelingjét pedig összébbhúzta az alatta viselt pólón, majd egy egyszerű mozdulattal felnyitotta a csomagtartót. Közben Milena is előmászott a járműből, vörös tincsein a fejhallgató helyét egy kötött sapka vette át. Az idősebbik lány sok éves rutinnal, szakszerűen pakolta fel testvérét mint málhás szamarat: pár perc elteltével a húga úgy indult meg a hotel bejáratának irányába, hogy még a füléről is lógott valami.
Így Mallorynak már csak egy sporttáska és a saját hátizsákja maradt, valamint az Audi tetőboxában szállított léc- és bakancstáskákat kellett előszednie. A kocsi padlózatának szélére állva felnyitotta a dobozt, és egyesével előhalászta belőle a sícípőket, de a hosszú és nehéz, léceket és botokat rejtő csomagokkal már nehezebb volt az egyensúlyozás. Egészen biztosan le is szédül az autóról, ha egy határozott kéz meg nem ragadja a vállán lévő táska hátsó részét, ezzel megmentve az eséstől a lányt.

Mallory néhány pillanatig fel sem fogta, hogy valaki a segítségére sietett, csak kihasználva, hogy visszanyerte az egyensúlyát, azonnal leugrott a betonra. Csak ekkor fordult szembe a jótevőjével, egy szülei korabeli, szőke hölggyel, aki egy barátságos mosollyal nézett a hatalmas szemekkel és elnyílt ajkakkal rácsodálkozó lányra, majd elengedte a síléctáskát, és folytatta útját a parkolóból a szálloda felé. Az angol-svájci lány a meglepettségből felocsúdva, becsukta a száját, majd rövid morfondírozás után újra kinyitotta, és végül olasz nyelven kiabálta a köszönömöt jelentő szócskát a nő után.

Miután a teljes família sífelszerelésével együtt elszenvedte magát a recepcióra, kiderült, hogy a családja már elindult a szobáik felé; így miután a léceket és botokat bepakolta a sítárolóban lefoglalt kabinjukba, a többi cuccal tovább kínlódhatta magát a liftig. A felvonóban egy két kisgyerekes család lett a megmentője, a szülők és a két apró gyerkőc is segítőkészen pakolták vele ki, aztán be a súlyos táskákat. Nekik egy 'Merci!' jutott, mert Mallory könnyedén kivette az egymásközti szavaikból, hogy bizony franciák.

- Kijönnél? A liftek előtt állok, és kábé mindenkit akadályozok - sóhajtott a telefonba a szőke lány angolul, majd két perc múlva már húgával, megfelezve a csomagokat, cipekedtek a szobákig. Beadták a szülőknek a hozzájuk tartozó cókmókot, a sajátjukkal pedig a szemközti lakba vonultak be.

-——————-

- Nézted az előrejelzést mára? - kérdezte Milena a nővérétől a Cortina d'Ampezzóban töltött harmadik napukon, tekintetét a telefonja képernyőjére szegezve. A Todhunter nővérek aznap csak ketten reggeliztek a hotel étkezőjében, ugyanis az őseik valamilyen nordic walking túrára jelentkeztek, így már rég a hegyet járták, mire a lányok egyáltalán felkeltek.
- Ez milyen hülye kérdés? - ráncolta össze a szemöldökét Mallory.
- Látom, még az elgondolás, hogy gyakorlatias legyél, is összezavar - csóválta a fejét a vörös.
- Itt vagy nekem te, és tudod, az a szép bennünk, hogy ennyire kiegészítjük egymást - vigyorgott az idősebbik, majd megkezdte a hatalmas adag csokis gabonapelyhét.
- Tök erős szél lesz - folytatta egy szemforgatás után Milena az eredeti témát - Remélem, anyáékat nem dönti hanyatt a kis botjaikkal - jegyezte meg gúnyosan, hangjából sütött, hogy mennyire "nyugdíjasnak" találja a síbotos sétafikálást.
- Havat mond? - érdeklődött egy rosszalló pillantás után a szőke.
- Egyelőre nem.

- Egyelőre nem - visszhangozta szemtehányóan testvére reggeli szavait Mallory pár órával később.
- Én csak azt mondtam, amit láttam, baszki, nem vagyok levelibéka! - kiabálta vissza a vörös.
- Azok az esőt jelzik! - válaszolta kétségbeesett kiáltással az idősebbik, még a jelenlegi helyzetben sem bírva ki, hogy ne az övé legyen az utolsó szó.
A két Todhunter lány nemcsak a kis vita kirobbanása miatt kommunikált emelkedett hangerővel, hanem maga az összeszólalkozás kiváltója okán is: a hirtelen kerekedett, orkánerejű szél és tenyérnyi méretű, elképesztő sebességgel lefele közlekedő hópelyhek miatt alig látták/hallották egymást, hiába álltak a másiktól fél méterre.
- Jó, ne pánikolj! - váltott kedvesebb hangnemre Milena, ismerve nővére gyenge idegrendszerét, amit igencsak próbára tett, hogy a semmiből rájuk szakadó viharban nem találták a hotelhez visszavezető lecsúszópályát. A lányok mellett csak néha-néha húzott el valaki, nyilván a többi síelő még a körülmények bedurvulása előtt lesietett a hegyről.
- NEM PÁNIKOLOK! - üvöltötte vissza a hisztiroham küszöbén lévő Mallory. - De a sírógörcs mindjárt rámjön, szóval a félig fotografikus memóriád azonnal kerítse elő a legközelebbi hüttéhez vezető útvonalat!

Milena közölte nővérével, hogy lélegezzen mélyeket — illetve saját megnyugvása érdekében ő is így tett —, majd egy határozott mozdulattal ellökte magát botjaival, és óvatos tempóban elindult lefelé a hegyről. A szőke lány, mint mindig, gondolkodás nélkül és a lehető legjobban bízva a húgában, azonnal követte. Az átlagnál jóval hosszabb közlekedési idő alatt evickéltek a melegedőhöz, ahol a lecsatolt léceiket az ott sorakozó rengeteg másik pár mellé helyezték, majd egymást támogatva lépkedtek a faház bejáratáig. Belépőjük egész hatásosra sikeredett: valószínű, addigra az apró étteremben beállt a rend és a hóviharba beletörődők nyugalma; a két lány érkezése előtt egy ideje már senki nem távozott vagy jött. Az egyik felszolgáló férfi azonnal odaugrott a behavazottan bevánszorgó testvérekhez, és megérdeklődte, hogy jól vannak-e, majd ellentmondást nem tűrően kijelentette, hogy máris hoz nekik két bögre forró csokit, üljenek csak le nyugodtan.

- Mint Leo DiCaprio a The Revenantban - szakértette meg kinézetét telefonja kijelzőjében Mallory, miután a két lány elfoglalta az utolsó szabad asztalt a hüttében.
- Amúgy tényleg - nevette ki húga bájosan, majd jó testvér módjára inkább szólt a szőkének, hogy ahelyett, hogy összeveszik a tükörképével, inkább fejtsen le magáról néhány réteget, mert egy darabig biztosan a benti melegben ragadtak. Az idősebbik szófogadóan levette először a softshell kesztyűit és kibújt sötétkék-halványpink orkánkabátjából, majd megszabadult a sisakjától, mindkét sáljától, valamint a világosszürke polárpuloverétől is, ami alatt még egy vékonyabb változat lapult.

Amíg az italok érkezésére vártak, Milena a mobilját bűvölte, megpróbálva értesíteni a szüleiket; Mallory pedig az asztalra könyökölve nézelődött. Elég vegyes társaság kényszerült össze a nem túl nagy hütte falai között, de főként fiatal felnőttek ücsörögtek a kabátok és sapkák halmai között: a kisgyerekesek és az idősek nagytöbbsége nem várta meg, hogy bedurvuljon a vihar, és még az enyhébb hószállingózásban visszamentek a hoteleikbe. Azonban a vakmerő idősebb tinédzsereket és huszonéveseket, valamint a bevállalósabb felnőtteket csak a felerősödött időjárási viszonyok kezdték zavarni, és könnyelműségük ára a hegyen vesztegelés lett.

- Baszki! - nézett maga elé pislogás nélkül néhány másodpercnyi hálózatkeresés után Milena, mire a nővére rögtön elszakította a tekintetét az emberektől, és ő is a képernyőre meredt.
- Mi az? - ráncolta a homlokát az elsőrangú technikai analfabéta Mallory, egy adatot sem igazán értve a megjelenítettek közül. - Nincs Wi-fi, kapcsold be az adatforgalmat - tanácsolta húgának, majd visszatért a tömeg figyeléséhez.
- Mallory, nincs szolgáltatás, hülye! - közölte idegesen, szája szélét rágva a fiatalabbik lány, újra és újra megpróbálva a csatlakozási lehetőség keresését.
A szőke Todhunter persze azonnal hófehérre sápadt, mert azt még az ő nüansznyi technikai hozzáértésével is felfogta, hogy nagy gáz van. Halvány mosollyal köszönte meg az éppen odaérkező pincérnek a gőzölgő bögréket, és finoman megérdeklődte, hogy van-e internetkapcsolata a hüttének, de a válasz hallatán nem lett nyugodtabb: az aprócska épületben már fél órája semelyik cég szolgáltatása nem működött. Milena egy frusztrált fintorral ejtette az asztal falapjára a telefonját, és tanácstalanul nézett a nővérére.
- Anyáéknak fogalma sincs, hogy mi van velünk - jegyezte meg halkan a szőke, halálra vált, üveges tekintettel.

-——————-

A Todhunter lányokéval szemben lévő asztalnál Mick Schumacher hasonlóan idegesen, szótlanul ücsörgött néhány barátja társaságában. A többi fiú jókedvűen beszélgetett, és próbálták feldobni a fiatal német pilótát is, de természtesen megértették, hogy a szőke elég pocsék kedvvel ült mellettük, ahogy a szörnyű emlékek minduntalan elárasztották a faházban rostokolva.
Mick sok év után most volt először síelni a családjával és pár régi baráttal, akik mind próbálták feledésbe erőszakolni a múltbéli tragédiát, és pozitív élményként felfogni a téli vakációt.
Ez a Cortina d'Ampezzóban eltöltött első néhány napban egészen jól ment, a társaság csak nagy mosollyal emlegette az idősebbik Schumachert, és szó sem esett az amúgy is agyontárgyalt balesetről.

Azonban a hét vége felé teljesen váratlanul kerekedett egy hurrikán által kísért erős havazás, amire valahogy senki nem volt felkészülve, ugyanis a kora délelőtti órákban még hétágra sütött a nap és levegő is csak alig mozgott.
A fiatalabbak társasága még a vihar első jelei előtt állt meg enni valamit, igazából teljesen függetlenül az akkor még csak szállingózó hótól és gyenge széltől, és egyáltalán nem számítottak rá, hogy körülbelül egy órával később már nem fogják tudni kitenni a lábukat a hütte ajtaján.

Jó másfél órával azután a német fiú egy másik ajtón viszont kitette a lábát, és ennek is hasonló következménye lett, mint ha ilyen időben elindultak volna a sípályán: valaki csúnyán megsérült.
Egy kislányhang jajdult fel a mosdó bejáratának nehéz falapja mögött, abban pillanatban, amikor Mick szélesre tárta azt. A rövid visítás után pedig egy éktelen káromkodás hallatszott (csak azért tudta megállapítani, hogy olaszul, mert a Prema garázsaiban is gyakran hangzott el a szókapcsolat egy-egy szerencsétlenebb versenyhétvégén), majd egy vörös hajú kiskamasz került a pilóta látókörébe, ahogy gyorsan visszacsukta az ajtót.
- Jézusom! Ne haragudj, nem láttalak! Jól vagy? - Mick rémülten hajolt le a nála egy fejjel alacsonyabb lányhoz, olaszul hadarva.
A vörös csak egy szemforgatással egybe kötött "semmi baj"-t adott válaszul, majd megkerülve a németet visszaindult a vendégtérbe. A fiú mindenre számított, csak erre nem egy 13 éves forma, aprócska lánytól, így pár másodperces fáziskéséssel, de a feltűnő színű hajkorona nyomába eredt.

A Mick miatt sérülést elszenvedő szinte az ő helyükig ment, de ahelyett, hogy az unokatestvére, David, mellé huppant volna le, a lány a szemközti asztal előtt állt meg. Fejét felfelé tartotta, sorra szedve fel a szalvétákat az asztalról, amiket aztán erősen az orrához nyomott.
A fiú csak a lefékezése pillanatában látta meg, hogy a vörös kislány takarásában egy szőke, idősebbnek tűnő ül, összeszorított szájjal és szemekkel, angolul folyamatosan azt kérdezgetve a kisebbiktől, hogy mi történt és mennyire fáj.
- Öhm, hello - lépett hozzájuk a német erőt véve magán. A vörös lányka az orra elé tartott papírrétegtől alig látott ki, de Micket látva amolyan "már megint te?" stílusban megforgatta a szemét, majd a fiúra meredt, várva, hogy mondjon valamit. - Nézd, tényleg nagyon sajnálom, esküszöm, hogy nem vettelek észre. Mennyire vérzik? - kérdezte aggódva, mire a kislány egy pillanatra elhúzta az arcától a szalvétákat.
- Elég rendesen - közölte. - Ugye nem kezdett el belilulni? - fintorgott az apró vörös.
- Ami azt illeti, de - vizsgálta meg jobban a lány orrnyergén kialakuló duzzanatot Mick, maga is sejtve, hogy sikerült eltörnie a csontot.

-——————-

- Pompás - sóhajtotta válaszul feszülten Milena a fiatal férfihang olaszul hangzó mondatára.

Mallory abban a pillanatban, ahogy meglátta húgát nagy tempóban visszaérkezni az asztalukhoz csupa véres arccal, undorodva összeszorította a szemeit. Azóta is ebben az állapotban ücsörgött a beszélgetés hátterében, de nem tudta pontosan kivenni a két fél szavaiból, hogy valójában mi történt.
- Milena - szólt közbe a szőke - Mit műveltél? - kérdezte, résnyire nyitva a jobb szemét, így két dolgot tudott homályosan kivenni: hogy a vörös rögtönzött magának valami kötésszerűt az orrára, illetve az asztal mellett ácsorgó másik figura sziluettjét.
- Teljes mértékben az én hibám volt a baleset - válaszolt a fiatalabbik Todhunter helyett az idegen - Véletlenül pont akkor nyitottam ki az ajtót, amikor ő mögé került, és beütötte az orrát- mesélte kínosan a fiúhang, furcsa olasz akcentussal.
- Mi az, hogy kinyitottad? Szabályosan kiVÁGTAD azt a marha nehéz falapot! - puffogott Milena németül, de a legnagyobb meglepetésére a srác tudott reflektálni erre a mondatára is.
- Igazad van - dörzsölte meg a homlokát zavartan, az újonnan a társalgásba vezetett nyelven beszélve - eszembe sem jutott, hogy jöhetnek abból az irányból. Őszintén nagyon sajnálom.

Mallory úgy érezte, ha nem avatkozik bele, a húga még a sírját is megásatja a bűnbánó fiúval (vitatkozhatnánk, hogy ki az igazi dramaqueen a családban), így szintén németül szakította félbe az újabb bocsánatkérést.
- Oké, hát nyilván nem volt szándékos, és nem hiszem, hogy agyrázkódást vagy valamit kaptál volna, Milena - beszéd közben még mindig csak fél szemét volt képes nyitva tartani (a vér láttán ugyanis elég hamar felfordult volna a gyomra), de próbált biztatóan a fiúra mosolyogni, akit továbbra is csak egy pacának látott.
- Én vertem be a fejem, de örülök, hogy még mindig te vagy a hülyébb - szólt felháborodva a vörös - Valószínűleg eltört az orrom, Mallory!

A húgának erre a kijelentésére az ajtócsapkodó maga felé fordította a lányt, és a lány szalvétákat tartó kezét elhúzva az orrától, óvatosan megvizsgálta a csontot. Magában hümmögött valamit, majd nagy léptekkel a pulthoz sétált, onnan pedig egyenesen ki a hütte ajtaján, aztán jó egy perccel később egy zacskónyi friss hóval tért vissza. Szelíden leülésre utasította Milenát, aki vonakodva bár, de tűrte, hogy a fiú hozzányomja a hideg csomagot az orrnyergéhez.
Mallory kihasználva, hogy a húga neki háttal foglal helyet a széken, kinyitotta mogyorószín szemeit, és a szakértő mozdulatokkal tevékenykedő idegenre nézett.

A fiút magával körülbelül egyidősnek tippelte, és első blikkre is rá tudott jönni, hogy miért beszél olyan könnyedén németül: szőke haja, valószerűtlenül kék szemei és igazi germános vonásai is engedtek következtetni a származására. Összepréselve vékony ajkait, nagyon koncentráltan, szinte pislogás nélkül jegelte a vörös orrát, és észre sem vette, hogy a másik lány fél perce elképedve stíröli: ugyanis Mallory Todhunter ennyi idő alatt eldöntötte, hogy szívesen hozzámenne az idegen sráchoz.