" melyben Lando segít megbirkózni Dairának a téli depressziójával "

2019. december

- 𝓤tálom ezt az országot - csörtetett be Daira Lando házába abban a pillanatban, ahogy a fiú ajtót nyitott.
- Köszönjük - sértődött meg azonnal a brit - Ez az ország is utál téged.
- De hogy lehet ennyire lehangoló egy alapból egész szép hely? - a spanyol meg sem hallotta a pilóta beszólását, beleveszett saját monológjába, miközben lerúgta magáról színes Air Max 90-jeit és a mentazöld pufidzsekijéből is kibújt. - Esik az eső, métervastag a köd, majdnem elfújt a szél, amikor jöttem, ráadásul rohadt hideg van.
- Nem te akartál ide jönni erre a sulis izére? - Lando a szemét forgatva vette el és akasztotta fel Daira kabátját.
- Senki nem mondta, hogy itt szibériásat kell játszani december tizedik napján! Alig várom már, hogy hazamehessek - szidta tovább az időjárást a lány.
- Amúgy még visszajössz? Karácsony után? - kérdezte Lando, figyelve arra, hogy ne hangozzon túl aggódónak (nehogy már itt félreértse Daira!), miközben a páros a konyha-étkező-nappali térségbe vonult.
- Van három hónapom vissza - bólogatott a spanyol, megigazítva magán világoslila kapucnis pulcsiját. - De aztán, hasta la vista, angol tél!
- De január-februárban még itt leszel akkor, idióta - húzta meg vigyázva Daira egyik göndörödő tincsét a fiú.
- Úgy értem, hogy következő évben - fintorgott a spanyol. - Amúgy is, az már könnyebb lesz, mert hazamegyek, és elraktározom magamban a jó időt meg a napsütést, meg azt, hogy az emberek kedvesek - öltötte ki a nyelvét a britre.
- Ezek után várhatod, hogy megkínáljalak teával - nevette ki Lando a lányt, aki erre csak hitetlenkedve bámult rá, ahogy felült a pultra.
- Már miért adnál nekem teát? - akadékoskodott a YouTube-er - Ahj, Landito, hát semmit nem tanulsz tőlem? Chocolate caliente, más szóba sem jöhet.

A brit fiúnak esélye sem volt megvédeni nemzeti italukat, ugyanis Daira a forrócsoki gondolatán annyira fellelkesedett, hogy — otthonosan mozogva Lando konyhájában — azonnal keresett egy kislábost, kivette a hűtőből a tejet, és kakaóport hozatott a pilótával; majd pár perc múlva két bögrébe adagolta a sűrű, mennyei illatú, gőzölgő folyadékot, tejszínhabbal megspékelve.

Az italok elkészülése után a páros Lando hatalmas kanapéval és óriási plazmatévével berendezett nappalijába tévedt, ahol megkezdték szokásos "mit nézzünk?"-vitájukat.
- Ne, légyszi, ne nézzük hatvanhetedjére is a Harry Pottert! - fogta könyörgőre a dolgot a fiú, miután Daira nemes egyszerűséggel elutasította az ötletét, hogy folytassák közösen nézett sorozatukat, a Money Heistot.
- De valami karácsonyias kell! - kötötte az ebet a karóhoz a spanyol, miközben nagyot szürcsölt a forrócsokijából.
- Reszkessetek, betörők! - közölte Lando unottan - mást nem vagyok hajlandó nézni. Meg amúgy is a Harry Potter távolról sem karácsonyi.
- Jó, akkor hagyjuk az ünnepi vibe-ot - enyhült meg Daira, Lando durcás arckifejezése láttán - de most nagyon nincs kedvem sorozathoz - tette hozzá, és tovább görgetett a pilóta Netflix-filmes My Listjén.
- Ú, Pókember! - örült meg a fiú, de barátnője (na nem olyan barátnő) azonnal elléptetett a filmről.
- Felejtsd el - rázta a fejét a spanyol, amitől göndör tincsei szórakoztató rugózásba kezdtek arca két oldalán.
- Transformers?
- Na persze.
- Harcosok klubja?
- Nem!
- Na jó - elégelte meg Lando - nem tudod eldönteni, én választok! - jelentette ki, és egy könnyed mozdulattal kikapta volna Daira kezéből a távirányitót, de a lány fürgébbnek bizonyult, és két tenyere közé szorította a kapcsolót.
- Arról szó sem lehet - nézett lesajnálóan a britre, de tekintetében játékosság csillogott. - Nagyon maximum két opciód van: Az emlékek őre vagy az Ilyen az élet?
- Mi? Egyik sem! Add azt ide! - háborodott fel a pilóta, újra megpróbálva elvenni a spanyoltól az eszközt, de Daira ezúttal is gyorsabb volt, és a háta mögé rejtette a szabályzót.

A következő pár perc merőben emlékeztetett két kölyökkutya pajkos veszekedésére — már ha valaki figyelte a sztárpárost, ami azért elég bizarr lett volna —, ugyanis Lando fejébe vette, hogy megszerzi a lánytól a távkapcsolót, amit természetesen Dairának eszében sem volt odaadni. Amikor a pilóta már majdnem kiszedte a lány szorításából a tárgyat, hirtelen egy díszpárnával adott pofon gazdája lett, majd nagy nehezen sikerült elvennie; de amikor diadalittasan vigyorogva a magasba tartotta az eszközt, a spanyol félig Lando ölébe mászva, hirtelen mozdulattal azonnal visszavette azt.
- Nem hagysz más választást - sóhajtott az angol, majd a következő pillanatban pimasz mosollyal kezdte csiklandozni Daira oldalát.
- Ne! - üvöltött fel a lány kétségbeesetten nevetve - Lando, én már rúgtam hasba úgy valakit, hogy kórházba kellett vinni, te akarsz lenni a következő? - kérdezte, de a folyamatos hahotázása miatt a fiú nem igazán vette komolyan.
Hiába nevetett a spanyol annyira, egy másodpercre sem engedte el a kapcsolót, így a fiatal pilóta kénytelen volt elkapni Daira csuklóját, és óvatosan kifeszegetni a kanapén fekvő, folyamatosan kacagó lány ujjai közül a tárgyat, majd elégedetten huppant vissza addigi ülőhelyére a térdelő helyzetéből.
- Ez nagyon gonosz volt! - bokszolt a lány Lando vállába pár másodperccel később, még mindig kipirosodott arccal.
- Talán nem jársz így, ha odaadod a távkapcsolót, amikor még szépen kérem - vigyorgott Dairára a fiú.
- Nem is kérted szépen!
- Akkor amikor először mondtam, akkor kellett volna.
- Persze, basszus - sértődött meg azonnal a lány - Nem fizetsz nekem azért, hogy azt csináljam, amit csak úgy kiejtesz a szádon - húzta fel az orrát dühösen.
- Naaa - lökte meg vállával picit Dairáét Lando bocsánatkérően - Tudod, hogy nem úgy gondoltam, D.

Azonban a pilóta nem számított arra, hogy a spanyol kihasználva, hogy a fiú egy pillanatig nem oda figyel, azonnal visszavette a Lando combjáról a kapcsolót.
- Megbocsátok - villantott ezer wattos mosolyt a lány, és gondolkodás nélkül elindította Az emlékek őrét, amire Lando csak félmosolyra húzva a száját, egy szemforgatással válaszolt.

Már vagy tíz perce magukhoz képest viszonylag nyugodtan (értsd: csak egyszer vesztek össze azon, hogy kinek hol legyen a lába a szófán), chocolate calientét kortyolgatva nézték a Daira által választott filmet, amikor Lando fura dologra lett figyelmes.
- Mi az, fázol? - vizslatta szemüvege mögül, felvont szemöldökkel a spanyolt, aki a "lábcsata" után végülis térdeit átölelve, pulóvere ujját a kézfejére húzva ült az L alakú bútor sarkában.
- Kicsit? - kérdezett vissza Daira grimaszolva.
- Sok a baj veled - tápászkodott fel a fiú, majd pár perc múlva két vastag pokróccal tért vissza a nappaliba. - Adok egy takarót, ha - kezdett egyezkedni Lando - helyet cserélünk.
- De ahh - morogta a lány - ez a legjobb spot a kanapén, ne már - biggyesztette le a száját, aztán kelletlenül arrébb csúszott. - Nagyon jó vendéglátó vagy, Landito. Vagy halálra fagyok, vagy üljek a béna helyen.

Természetesen, a spanyol körülbelül kettő percig bírta a bútor kevésbé kényelmes részét, utána folyamatos fészkelődésbe és helyezkedésbe kezdett, aminek valahogyan az lett a vége, hogy Daira Lando oldalának dőlt, félig fekve, a fejét pedig a fiú vállán pihentette; az angol pilóta bal karja pedig lazán ölelte körbe a lány derekát.
Aztán, nem sokkal később, a brit Daira egyenletes szuszogására lett figyelmes - na, szépen vagyunk, D, már kíváncsi vagyok a végére, és most nézhetem egyedül.

Azonban a maradék percek leteltével Lando nemcsak álmos, hanem tanácstalan is volt: mit kezdjen a kanapén békésen alvó lánnyal?
Végül, vigyázva felállt, és saját felkarja helyére egy párnát rakott a spanyol feje alá, majd megigazította a takarót is Dairán, hogy a melegítőnadrágba bújtatott lábai még véletlenül se lógjanak ki a pléd alól.

Aludj jól, D, bár nem mondhatnám, hogy így terveztem az első sleepoverünket.

A MESSAGE FROM @vasarnap!
- heyhey!! szóval, ez lenne az első alkalom, hogy írok ide Nektek egy ilyen kis jegyzetet a fejezet végére. ennek én amúgy nem vagyok híve, mert egyrészt fogalmam sincs, mit kellene; és ebből következik a másik ok, ami az, hogy ne rettentsenek el senkit ezek a borzasztóan kínos szövegeim.
- tehát ígérem, nem lesz belőle rendszer, de most mégis úgy éreztem, egyszerűen már pofátlanság nem idebiggyeszteni valamit, hogy megköszönjem mindenkinek azt, aki olvassa a történetet, hogy itt van!! azoknak pedig hatalmas hála, akik ezen felül még csillagoznak is!! azoknak, akik pedig időt és energiát nem kímélve írnak kommenteket a részek alá, nem is tudom mit mondjak, elmondhatatlanul nagy örömöt nagy szereznek nekem mindig a véleményeitek, nagyon-nagyon szépen köszönöm!!
- ezenkívül, remélem, aki idáig eljutott, annak tetszenek az egyes storyline-ok, esetleg már kedvenc is van (habár egyet még homály fed...), és kezditek megkedvelni a szereplőket: a pilóták általam elképzelt személyiségeit és a lányokat egyaránt. :))
- ezúton is jó olvasást mindenkinek, találkozunk a következő részben!!

much love,
L.