" melyben Stefi éjszakai nyugodt pihenését egy nem várt hazatérő háborgatja "

2019. április

𝓢tefi úgy érezte, már vagy fél órája mered az éjjeliszekrényen lévő digitális óra pirosan világító kijelzőjére, azonban a számok csak nem akartak átváltozni a sorban utánuk következőre. Ám végülis, akkorra már mindegy volt, hiszen hiába nézte az órát, amit ő várt, az nem volt specifikus időponthoz kötve - vagyis de, csak az már háromnegyed órája elmúlt.

George és a lány már két napja nem hallották egymás hangját, hiszen a fiú Kínában tartózkodott, Stefi pedig Angliában maradt, és az időeltolódás még rátett egy lapáttal arra, hogy összeegyeztethetetlen napirendjeik miatt ne tudjanak beszélni. Azonban néhány órával ezelőtt (amikor George lefekvéshez készülődött, Stefi pedig még az egyetmen volt) a brit fiú egy vidám üzenet formájában tájékozatatta barátnőjét, hogy a reggeli megbeszélései előtt mindenképp felhívja.

De ez nem így történt, George neve azóta sem jelent meg többet Stefi telefonjának kijelzőjén, hiába várt a lány nagyokat ásítozva, ám rendületlenül. Igazából tudta jól, hogy szenvedése értelmetlen a hajnali órában, mégsem hagyta pihenni a tudat, hogy a fiú nem hívta, és még csak nem is tájékoztatta erről. Azzal nyugtatta magát, hogy még bármelyik percben felcsendülhet az iPhone jól ismert alapértelmezett csengőhangja, de a percek múlásával az esély egyre haloványodott: ha George nem hívja a korai ülésezése előtt, később sem fogja, hiszen egyből indul a reptérre. Szóval majd itthon találkozunk, grimaszolt Stefi a félhomályban csak alig kivehető tükörképének, ami George hálószobájának faláról nézett vissza rá.

Néhány érintéssel kilépett azokból az alkalmazásokból, amikkel az idő agyonütésének céljából eddig szórakozott, aztán lenémította a készüléket, majd zárolta és az éjjeliszekrényre helyezte, az óra mellé. Pár mozdulattal elérte, hogy a lehető legkényelmesebb pozíciót találja meg, így a 176 centi magas lány átlóban feküdt a hatalmas franciaágyon, tulajdonképpen az egészet elfoglalva. Stefinek ez a nap is hosszúra nyúlt: nemcsak az egyetemen fáradt el, az éjszakai várakozás is rendesen kimerítette, így szemei lecsukása után szinte azonnal álomba is merült.

Pár óra alvás után azonban ismeretlen eredetű mozgolódások keltették az édesen szendergő magyart, aki a felébredése után még pár percig gyűjtötte az energiát, hogy egyáltalán szémhéjait fel tudja nyitni. Mit számít, ha valaki kirámolja a lakást, attól, hogy két perccel előbb érek le a lépcsőn, még nem fogom tudni megállítani, nyugtázta Stefi, és miután az agya ténylegesen nem váltott át alvó üzemmódból, mindösszesen annyira tellett, hogy hason fekvésből az oldalára fordult, és teljesen beleveszve a takarók és párnák sokaságába, még jobban elnyúlt az ágyon.

- Hahó - suttogta egy hang, mire Stefi félálomban óvatosan kisandított az időközben fejére húzott takaró alól. Az alak, akire ráhunyorgott, levette a pólóját, majd óvatosan leült az ágy szélére, és ez volt minden, amit a lány az újbóli álomba zuhanása előtt konstatálni tudott.

-——————-

George igyekezett a lehető leghalkabb kulcscsörgéssel és legtompább lépésekkel betámolyogni a lakásának ajtaján. A fiatal brit pilóta szinte alig látott az álmosságtól, de még ilyen fáradtan is mardosta a bűntudat, amiért nem szólt barátnőjének a megváltozott utazási időpontokról, ezért a lány feltehetőleg késő éjjelig várta a hívását. Óvatosan pakolta le a táskáit az előszobában, nem akart zörögni azzal, hogy felvonszolja a cuccát az emeletre; meg hát energiája sem nagyon lett volna rá, majd alvás után elintézem, beszélte meg magával, és a lépcső felé vette az irányt.
Hálószobájába érkezve azonnal melegség öntötte el, ahogy meglátta barátnőjét édesdeden aludni a hatalmas pokrócok között. Stefi aprót mozdult, nyilván kibillent a nyugodt pihenési állapotból pár másodpercre George érkezése miatt; de mivel a fiú szólongatására nem jött válasz az ágyneműhalom alól, az angol — jól ismerve Stefit — inkább meg sem próbálta felkelteni barátnőjét. Úgy döntött, a repülés közben viselt melegítő megfelel az alváshoz, így csak a Hilfiger-emblémával ellátott felsőjét dobta le magáról az ágy mellé. Azonban George terve, hogy akkor mostmár csak beájul a pihe-puha ágyba, csúnyán meghiúsult: Stefinek a bútor felületének szinte minden négyzetcentijén volt egy testrésze. A fiú egy na még ez hiányzott típusú komment után állhatott neki átlogisztikázni alvó barátnőjét — bármennyire is volt aranyos — egy olyan pozícióba, hogy esetleg ő is ráférjen az egyébként két méterszer két méteres matracra.

-——————-

Stefi amúgy is díjnyertes mélyalvó volt, a mostani esetben pedig méginkább jól tartotta magát ezen a fronton, hiszen a kimerültsége extrém méreteket öltött. Azonban amikor az zökkentette ki a REM-fázisból, hogy valaki nagy igyekezettel pakolja arrébb a végtagjait, egyből felriadt. Így pedig farkasszemet nézett egy kócos, karikás szemű angol fiúval, aki hatalmas tenyereiben az ő két bokáját tartotta, majd ahogy tekintete találkozott az immár ébren lévő Stefiével, azonnal vissza is ejtette barátnője lábait a matracra.

- George? - motyogta elképedten a lány, és egy nagy lendülettel felült, ám hiába: barátja egy széles mosollyal vetette rá magát, és ölelésébe vonva lökte vissza a magyart a párnák közé. - Azt hittem, csak holnap jössz, hogyhogy már itt vagy? - tette fel az újabb kérdést Stefi, ahogy karjai automatikusan barátja köré fonódtak, ujjai pedig megtalálták szokásos helyüket a fiú szőkésbarna hajában.
- Átvariálták a gépek indulásait, már tegnap elhagytuk Kínát - magyarázta George Stefi vállába, majd hirtelen megemelte a fejét, hogy bűnbánóan a lány szemébe tudjon nézni - Ne haragudj, hogy nem szóltam, csak nagy volt a kavarodás, minden az utolsó pillanatban derült ki, azt sem tudtam, hol vagyok.
- Aha, és arra hol van a kifogásod, hogy az elmúlt két napban egyszer sem hívtál fel? - bökte meg barátja orrát rosszallóan Stefi, ám hangja játékos tónusával igyekezett leplezni, hogy igenis haragszik, amiért a brit nem volt képes napi pár percet szakítani rá.
- Nagyon mérges vagy? - kérdezte a fiú, és a legfrissebb fejlesztésű Puppy Eyes 4.0-val meredt a magyarra. Nyilvánvalóan ez után Stefinek lehetetlenség volt az "igen" szócskát kipréselnie magából, habár nagy erőkkel próbálkozott. Inkább elszakította tekintetét barátjáétól, és lejjebb csúszott az ágyon úgy, hogy fejét George mellkasán tudja pihentetni; ennek következtében hatalmas barna hajzuhataga a fiú egész felsőtestét beterítette.
- Már nem - fogalmazta át álláspontját a lány, és újra lehunyta szemeit. Néhány perccel később Stefi és George, álmukban szinkronizálódott szívverésekkel, már a lehető legmélyebben aludtak.