" melyben megtudhatjuk, milyen kimenetelei vannak Charles részeg ötleteinek "

2019. szeptember

𝓐 monacói bánatos képpel forgatta ujjai között a telefont, aminek hátlapja igencsak felforrósodott az elmúlt két órában való hosszas telefonálástól a barátnőjével. Elnézést, a volt barátnőjével.
Ezt fontos hozzátenni, ugyanis a hosszúra nyúlt hívás tárgya nem volt más, mint annak a kényes témának a megvitatása, hogy Charlotte mikor jön a lakásban hagyott dolgaiért.
Természetesen, nem telefonon szakítottak, azért egy Leclerc-től nyilvánvalóan nem ilyesmire kell számítani. Tulajdonképpen a Ferrari-versenyző teljesen nyugodt körülmények között, az — egészen addig közös — otthonukban törte össze az egyetemista szívét, azután pedig még jónéhány órán keresztül vigasztalta az igazán nekikeseredett lányt.
A fiú körülbelül három hétig érlelte magában a gondolatot, mielőtt megosztotta volna a franciával, aki elég nehezen dolgozta fel az eseményeket, valljuk be, teljesen jogosan: számára úgy tűnt, Charles egyik pillanatról a másikra hozta meg a döntést, pedig minden rendben volt közöttük.

Az egy hónappal ezelőtti szétválás óta viszont rengetegszer hívták egymást. Kezdetben a beszélgetések nem álltak másból, minthogy a monacói próbálta jobb kedvre deríteni a vonal másik végén pityergő lányt, de mostanra esetleg lehetett szó másról is, nemcsak azt kellett hajtogatnia órákon át, hogy "nem, tényleg nem a te hibád"/"én sem tudom, mi van velem, de őszinte akartam lenni hozzád"/"nagyon sajnálom". Ellenben ezek a mondatok teljesen igazak voltak, és Charles boldogan ismételgette volna őket az idők végezetéig, ha ez azt jelenti, hogy enyhíthet Charlotte szomorúságán és saját bűntudatán. De így, négy héttel később már majdnem baráti csevegésnek lehetett volna nevezni a dolgot, a francia lány csak kétszer sírta el magát.

Charles legszívesebben pofán vágta volna magát, de úgy igazán. De az embernek saját arcára ütést mérni azért elég nehezére esik, szóval azon kezdett filozofálni, hogy hányadik körben karambolozzon Max Verstappennel a következő versenyen úgy, hogy a holland fiú biztosan beverjen neki egyet.
Ő ezt nem akarta, ezt az egészet utálta, és nem tudta megmagyarázni.
Ez van, baszki, én soha nem fogok megállapodni. Mindig jönni fog valaki új, akit hirtelen életem szerelmévé nyilvánítok, és elhagyom érte az addig atomtámadás-biztosnak tartott pontot.

Ugyanis, Charles szerelmeinek históriájában valahogy két epizódot forgattak le ugyanazzal a cselekményszállal: az elsőben a fiú az olasz Giadát hagyta ott egyik pillanatról a másikra, a másikban pedig Charlotte-tól vett szívfájdalmas búcsút egy újonnan megismert lány miatt.

Ennek az "újonnan megismert lánynak" a kiléte pedig biztosan nem titok már senki előtt: Eloise volt, aki körül a monacói pilóta gondolatai a nap nagy részében forogtak.
Mint már említettem, ez eléggé váratlan és betervezetlen jelenségként érte a Ferrari ifjoncát; de ha valamiben ő rossz volt, akkor az az érzelmei kontrollálása. Magával a ténnyel, hogy Charlotte-ot szinte elfelejtve belehabarodott a kanadai modellbe egészen gyorsan megbirkózott, azonban ez az esemény számos nemkívánatos másikat is eredményezett.

Ráadásul, Charles hiába szakított több, mint egy hónappal ezelőtt a barátnőjével, ettől még Eloise nem hullott egyik napról a másikra a fiú ölébe. Mitöbb, a májusi közös vacsorájuk óta alig látta a lányt: csak futólag beszéltek pár szót a lépcsőházban vagy integetéssel/biccentéssel köszöntek egymásnak a parkolóban.

Magánéleti gondjai (szerelmi tipródása mellett egyik közeli barátja elvesztésével is meg kellett birkóznia) miatt némileg kárpótolták azonban a karrierjében elért sikerek: a nyár folyamán a pilóta sorra halmozta a dobogókat és a pontokat a piros autóval, gyakran maga mögött hagyva idősebb csapattársát.

A szép helyezések megünneplésének pedig nyilván meg kellett adni a módját. Mikor Charles visszautazott Magyarországról Monacóba a kéthetes vakációra, a barátai apellátát nem tűrve szerveztek meg egy nagy összejövetelt a Casino de Monte Carlóba.

-——————-

Eloise egyszerűen nem tudott elszakadni a nappalijában lévő plazmatévé képernyőjétől. Mostanában ez elég jellemző látvány volt: minden munkával töltött, kimerítő napja végén, hazaérte után vett egy forró zuhanyt, majd vacsorájával az ölében telepedett le a kanapéra, hogy megnézze a Lucifer következő, következő és következő részét; mígnem vagy azon kapta magát, hogy hajnali két óra van, vagy békésen elaludt a szófán.

A csengő dallama váratlanul szakította félbe a két főszereplő társalgását, a lány ijedten összerezzent a hirtelen felcsendülő melódia hallatán. Önkéntelenül is visszagondolt arra, hogy utoljára akkor hangzott fel a vendégérkezést  jelző dalocska, amikor alsószomszédja csengetett be hozzá egy vacsorameghívás céljából. Ezt továbbszőve rájött, hogy csengővel kapcsolatos emlékeihez többnyire Charles személyét tudja kötni, hiszen előtte is ő tenyerelt az apró gombon a megismerkedésük éjjelén.

Meglehetősen furcsállta, hogy három hónappal az ominózus este után megint ilyen későn érkezett látogatója, de végül megállította a Netflixet, lehámozta magáról a pokrócot, és pár másodperc múltán már az ajtókeret belső oldaláról meredt a Ferrari fiatalabbik versenyzőjére.
- Szia, Eloise - a monacói részegesen kuncogott, szórakozottan mérte végig a vele szemben álló lányt.
- Eggyel lejjebb laksz, Charles - a kanadai alig bírta visszatartani a nevetését a lábán alig álló fiú láttán.
- Jaj, tudom, tudom - bólogatott a pilóta, kicsit beleszédülve a mozdulatba. - De egy valamit meg kell beszélnünk! - közölte, mutatóujját figyelmeztetően feltartva.
- Ó, vagy úgy - vette tudomásul Eloise elfojtott mosollyal. - Pont most?
- Most találtam ki - válaszolta a ferraris, majd pár másodperces csend következett: Charles úgy nézett ki, mint aki nagyon elgondolkozik, mit is mondjon; ezalatt pedig a modellnek lehetősége volt végigvezetni a tekintetét a fiún: kockás bomberdzsekit viselt fekete pólóval és nadrággal, lábán az egyik designer márka tornacipője, csuklóját pedig egy drágának tűnő óra díszítette, az öltözék látványa pedig megerősítette a lány azon feltételezését, hogy a monacói valószínűleg egész éjjel partizott a város valamelyik híres szórakozóhelyén. - Nem felejtettem el. Csak hirtelen nem jut eszembe.
- Értem - bólogatott aprókat a kanadai, komoly kontroll alatt tartva az arcizmait, nehogy elnevesse magát - Akkor tudod mit? Most menj haza, aludj egyet, és akkor holnapra tuti emlékezni fogsz. Utána pedig írsz egy dm-et Instán, hogy mit is akartál, jó?
- Neeem, nem. Dehogy. Túl fontos.
Újabb néma perc következett, aztán Charles váratlanul kiadott valami olyasmi hangot, mint aki fél év után jöhetett fel a víz alól levegőt venni, majd sugárzó arccal nézett újra Eloise-ra.
- Ez nem is egy mondás, inkább egy kérdés - fogott bele a fiú, mire a modell furcsállóan összevonta a szemöldökét. - És mondhatod azt, hogy nem, és én csak kicsit fogok elszomorodni, de mindig azt tanították nekem, hogyha akarok valamit, akkor mindent meg kell próbálnom megtenni érte - mondta mélyen a lány szemeibe nézve - Szóval...arra gondoltam, hogy...szeptemberben elmehetnél Olaszországba.
- Micsoda? - kérdezte a kanadai, egyúttal pedig az egész eddig benntartott nevetés is kitört belőle. - Minek mennék Olaszországba? Nagyon szép hely, félre ne érts, de semmi keresnivalóm ott - rázta a fejét, és magában realizálta, hogy szomszédja szépen benyomott.
- Hát de van. Vagyis akkorra lesz. Én - közölte a pilóta, mintha ez teljesen magától értetődő lenne.
- Keresselek meg téged Olaszországban? Valamilyen internacionális bújócskára készülsz, Charles?
- Nem! Nem érted? - kérdezte, homlokát ráncolva, úgy nézve Eloise-ra, mintha a lány lenne illuminált állapotban kettejük közül. - Elhívlak, a nagydíjra. Nem kell megtalálnod, elárulom, hogy Monzában lesz.

-————–—-

Az incidens után három héttel pedig Eloise a méltán híres Autodromo Nazionale előtt állt, és gondolatban hitetlenkedve nevetett saját magán. Maga sem hitte el, hogy abból, hogy igent mond csupán annak érdekében, hogy megnyugtassa és elküldhesse a berúgott monacóit, az lesz, hogy ténylegesen eljön a nagydíjra. (Mert ugyan Charles az eset másnapján az éjszakai randalírozásáért elnézést kért, de a meghívást továbbra is fenntartotta; a kanadai pedig, undercover autósportrajongóként, végül igazából is elfogadta azt. Még mindig Charles fricking Leclerc-ről beszélünk, helló!)

A tőle megszokott, örök mosolyával, magabiztosan lépett át a paddock kordonos beengedőrendszerén (azzal a kártyával, amit a pilóta még két hete hagyott nála), holott igazából fogalma sem volt arról, mit csinál, de ez egy olyan lányt, mint Eloise Bergeron nem igazán állít meg. A kellemes 20 fokban a konkrétan a kifutóról érkező modell egy bő szabású farmert viselt, felette egy ejtett vállú, rövid derekú, fodros ujjú, igazi Ferrari-piros blúzzal — csak az autentikusság kedvéért.

Csak megtalálom a bazinagy lovas épületet, gondolta magában, ahogy napszemüvege mögül jobbra-balra sandított, próbálva kitalálni, merre induljon, hiszen Charles előző nap azt kérte, hogy a Ferrari mobil főhadiszállására menjen. Az "egyenesen" pedig a lehető legjobb választásnak bizonyult, mert az utcácskán végighaladva Eloise végül a piros színű hospitalitynél lyukadt ki, ahonnan a Paddock Clubba irányították — egészen pontosan ekkor esett le a lánynak, mennyire kiemelt vendég is ő. A napsütötte teraszon már számos ember várakozott izgatottan a futam kezdetére, de addig is a főképp öltönyös úriemberekből álló társaság (rajtuk kívül még pár fiatal, valószínűsíthetően eléggé hardcore rajongó lézengett a balkonon) kedvtelve beszélgetett mindenféle italok mellett.

A kanadai tudta, hiszen megbeszélték, hogy a fiút közelebbről egészen biztosan csak a verseny után fogja látni, így addig a madártávlatos látvánnyal kellett beérnie: félő volt, hogy átfordul a korláton, és egy szaltóval a garázsok elé érkezik, annyira kihajolva sasolta a 16-ossal ellátott piros kocsit.
- Hát azt nem nehéz kitalálni, hogy te kinek szurkolsz - szólalt meg valaki hirtelen a modell baljáról, erős hispán akcentussal és barátságos tónussal.
- Mondjuk ne pont Max Verstappen szerelőire ess rá, mert lehet beidegesedik, ha azért nem tudnak neki kereket cserélni, mert előbb téged kell összetakarítaniuk - tanácsolta egy másik hang, ám jóval unottabban, mint az előző beszélő.
- Ó - hangzott egy harmadik szájából - Ő nem az, aki amúgy is mindig mérges? - kérdezte bizonytalanul.
Majd elhallgattak, Eloise pedig elszakította a tekintetét a pályáról, hogy szemügyre vehesse szomszédjában ácsorgó társaságot (hamár fültanúja volt a beszélgetésnek), és amikor realizálta, hogy két, különböző színű szempár is kitartóan bámul rá, rájött, hogy a mondatokat (de az első kettőt biztosan) neki címezték.
A valamikor mellékerült három lányból kettő tehát valamiféle választ várva pislogott rá (az egyik barátságos mosollyal, a másik kicsit kétségbeesetten), a harmadik pedig kifejezéstelen arccal bámulta a pályát, ezenkívül az különböztette meg a másikaktól, hogy Red Bull-os csapatruházatot viselt.
- Forza Ferrari - bólintott szélesen vigyorogva a kanadai, ujjával saját piros felsőjére bökve (megértve, hogy a göndör a blúz színére utalt) aztán kicsit előrehajolt, hogy a tőle legtávolabb álló, fekete hajú fiatal nőhöz szólhasson: - Ígérem nem fogok levetődni innen csak, hogy ezzel szabotálni tudjam a versenyeteket - mondta, mire a két normál ruhás lány kuncogott egy sort, az RBR-es pedig meglepő módon csak megvonta a vállát.
- Nekem aztán teljesen mindegy.
Nos, erre a kijelentésre még az elveszettnek tűnő magas lány is furcsállóan vezette át a tekintetét a fekete hajú lányra.

Így történt, hogy az Olasz Nagydíj délutánján Eloise megismerte a Red Bullnál gyakorlatozó, de nem túl elkötelezett Ludovicát (aki azért lehetett a VIP-zónában, mert a tapasztalati programot intéző egyetemi professzora is ellátogatott a futamra, és behozta magával a lányt); Lando Norris különleges vendégét, Dairát (akit egyébként felismert YouTube-ról, és készítettek is egy közös fotót), és George Russell egyetemista barátnőjét, Stefit. A futamot a lányok együtt izgulták végig, a kanadai modell autósport-rajongásmérője kiakadni látszott, pláne, hogy már személyesen ismerhette kedvenc pilótáját. Ujjai elfehéredve szorították a korlátot, amikor Charles a célegyenesbe fordult még levegőt venni is elfelejtett.
- Nyert Spában, nyer Monzában! Charles Leclerc a 2019-es Olasz Nagydíj győztese! - hangzott a kommentátorállásból, mire Eloise és a több tízezer tifosi eufórikus üvöltésben tört ki. A hatalmas kivetítő a további beérkezőkről a Charles autójában lévő, apró fedélzeti kamera képére váltott, amin jól látszott, hogy a fiú a sisakja alatt alig hiszi el, mi történt. A lelátókon ülő tömeg megőrült: hangosan kiabálva és dalolva ugráltak egymás karjaiba, csak úgy, mint a boxutcába érkező piros ruhás szerelők és mérnökök.

Eloise-nak azonnal könnybe lábadt a szeme, egyszerűen leterítette a hirtelen kialakult atmoszféra varázsa. Mellette Stefi is tátott szájjal, elragadtatva bámulta az ünneplő szurkolókat, Ludovica pedig visszafogott mosollyal tapsolt, Daira valahol a hátuk mögött az öltönyösökkel összekapaszkodva óbégatott, kitörő örömmel (máig megfejtetlen okokból), az eseményeket telefonjával rögzítve.

-————–—-

Eloise fél órával és a pódiumcermóniával később a spanyol és a magyar lány kíséretében sétált le a teraszról, vissza a csapatok mobil épületei közé. Stefi hamar elköszönt, ugyanis neki a Williamshez szólt a kártyája, ellenben, Dairával szinte ugyanaddig mentek volna, ha a kanadai lány nem sprintel el a YouTube-er mellől abban a pillanatban, ahogy észrevette a Ferrari-hospitalityből kilépő Charles-t, hogy a szomszédja nyakába ugorjon. A friss nyertes pilótát kicsit váratlanul érte a támadás, de kezében addig cipelt táskáját habozás nélkül ejtette a földre, hogy elkapja a nála alig alacsonyabb modellt, kezét Eloise derekára vezetve.