A hangszórókból szóló zenének a szövegét dudorászva nyúlok fel az egyik polcra, hogy levegyem a süti hiányzó összetevőjét. Az ujjaimmal kutatgatok a fűszerek között, majd a győztesek mosolyával veszem le a kis tasak vaníliás cukrot, amit azonnal hozzá is adagolok a már majdnem teljes masszához. Nem tudom mi ütött belém, amikor hazaértem az egyetemről, de szinte késztetést éreztem rá, hogy álljak neki sütni. Ez egy kicsit megrémiszt még most is, hiszen egészen kislány korom óta csak olyankor sütök sütit, amikor az agyamat muszáj lefoglalnom, hogy ne gondolkozzak állandóan.

Most pedig ezek szerint megint megszállhatták a rossz gondolatok az agyamat, ha így neki álltam a dolgoknak. Persze, egyébként tudat alatt pontosan tudom, hogy mi is nyomasztja igazándiból a lelkemet, de, annyira utálok még csak bele is gondolni, hogy inkább kizárok mindent és a hülye csokis muffinokra terelem minden figyelmemet.

Ma egész nap ezen járt az agyam, az idióta hétvégi bulin, ahol a többiek megint ekizni akarnak. Sőt, fokozzuk, Lucas felajánlotta, hogy tud szerezni más anyagokat is, amiket kipróbálhatnánk. És nem az basz fel, hogy a barátaim drogozni akarnak. Az basz fel, hogy én is! Igen, az egyik részem ellenkezett a gondolat ellen, hogy megint megtegyem, amit a hétvégén. De a másik konkrétan vágyott rá! Akartam újra beállni, és elveszteni a józan gondolkodásomat. Az a leírhatatlan, mámorszerű érzés beköltözött a tudatomba és nem akar onnan szabadulni. Olyan szinten megijedtem a saját gondolataimtól, hogy még Soojinnak és Marknak sem mertem őket elmondani. Főleg mivel sejtettem, hogy ők is hasonló dolgokkal küszködnek belül.

A pulton hagyom a félig kész masszát és a sütőhöz lépek, hogy előmelegítsem, és készen álljon a sütikre, mire minden masszát kicsepegtetek a papírformákba. Mikor újra a kezembe veszem a kanalat, valaki ráragad a csengőmre és a hallottak alapján nem úgy veszem észre, mintha egyhamar abbahagyná. Kiseprem a szemembe hulló tincseimet, amik a hátra kötött kontyomból előre hullottak és a szemöldökömet ráncolva indulok ajtót nyitni. Útközben megnézem magam az előszobai egész alakos tükörben. Egy egyszerű itthoni fekete, pamut rövidnadrág van rajtam és egy két mérettel nagyobb póló, amire az egyetem logója van nyomtatva. A vállamat megvonva nyúlok a kilincshez, hiszen nem számítottam ma látogatóra, így nem különösebben hat meg, hogy nem vagyok normálisan felöltözve. Nekem ez eddig itthonra tökéletes volt.

- Hiányoztam? – érkezik egyből az önelégült kérdés, amint kinyitom az ajtót. A szememet forgatva nézek a velem szemben álló, ajtókeretnek támaszkodó fiúra, aki pimasz mosollyal az arcán fürkész engem, kiélvezve a helyzetet, hogy ilyen kevés ruhában talált engem.

- Jungkook. – sóhajtom a nevét unottan. – Hogy kerülsz ide?

- Mondtam, hogy nem végeztem ma még veled. – kacsint rám, de én továbbra is rezzenéstelenül nézek rá. – Beengedsz?

- És ha nem? – fonom össze magam előtt a karomat.

- Akkor az ajtóban duglak meg és az egész utca hallani fogja, ahogy a nevemet nyögve élvezel el. – villantja ki az összes fogát. Fújtatva félre állok, hogy beljebb tudjon lépni és nem azért, mert tudom, hogy képes lenne megtenni, amit mondott. Csupán nincs kedvem egy küszöbön beszélgetni vele.

Nem foglalkozva a fiú jelenlétével visszamegyek a konyhába és még csak arra sem veszem a fáradtságot, hogy megnézzem követ-e. Oké, annyira nem zaklat fel, hogy itt van, de ezt neki nem kell tudnia. Sejtettem, hogy meg fog látogatni a mai kis menzai akciónk után, de azért nem mertem volna fogadást tenni rá, mivel az elmúlt években ezt ezerszer eljátszottuk már. Na, nem azt, hogy megujjaz ebédközben, az ma engem is meglepett. Hanem, hogy időnként elejt ilyen mondatokat, hogy találkozunk később és van, amikor a később neki két héttel később van. Így okkal volt nekem kissé fura, amiért meglátogat most.

- Mit csinálsz? – kérdezi levetve magát az egyik székre az asztal mögött, amíg én folytatom a sütik elkészítését, mert nem akarom félbehagyni csak azért, mert hívatlan vendégem érkezett.

- Sütök. – válaszolom egyszerűen, amitől Jungkook hangosan felnevet. A csípőmre teszem a kezemet és a szemöldökömet a magasba húzva nézek rá. – Problémád van vele?

- Nem tudtam, hogy ilyen házias vagy, bébi. – dugja ki a nyelvét a két ajka között, hogy benedvesítve párnáit adja, tudtomra milyen gondolatok járnak a fejében. – Bár én is megkóstolnám, amit a szüleid készítettek...

- Ez a duma halottabb, mint az agysejtjeid. – forgatom meg a szememet, miközben visszafordulok, és lassan elkezdem a papírformákba adagolni a masszát, hogy érzékeltessem a fiúval mennyire hidegen hagy minden szava.

Arra azonban nem számítok, hogy a következő pillanatban karjait a derekam köré fonja és erősen a hátamnak paszírozza felsőtestének minden négyzetcentijét. Köhintek egyet, hogy elfojtsam a kitörni készülő nyögésemet, amit ágyékának a fenekemhez való nyomása vált ki belőlem.

- Lehet, hogy az agysejtjeim halottak. – súgja érzékien a fülembe, ujjait lassan becsúsztatva a felsőm alá, hogy kitapintsa a hasamat. – De vannak testrészeim, amik igen csak életerősek!

- Dolgom van, Jungkook. – mondom figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy cirógatni kezdi az alhasamat, amivel pontosan tudja, hogy az őrületbe kerget.

- Egyszer mondd, azt nekem kérlek, hogy oppa. – szorítja meg a derekamat a másik kezével, amivel magához húz.

- Majd, ha kiérdemled. – kuncogok rá sem nézve, és mintha nem is állna, szorosan mögöttem folytatom a sütik elkészítését.

Jungkook egy szót sem szól a továbbiakban, csak a helyén maradva simogatja a hasamat, amivel kicsit megrémít, mert megint kezdem úgy látni, mintha kívülről egy pár lennénk. De ennek ellenére nem mondom neki, hogy hagyjon békén. Oké, tény, hogy már majdnem minden barátunkkal – és nem barátunkkal is – lefeküdtem már, mert szeretek változatosan élni. Úgy vagyok vele, hogy, addig kell kiélveznem az életem minden percét, amíg még fiatal vagyok. Azonban tagadhatatlanul lányból vagyok, akinek néha jól tud esni egy-egy finomabb érintés, még úgyis, hogy tudom Jungkook most is csak dugni akar.

- Basszus. – szisszenek fel, amikor véletlenül a forma mellé cseppen a csokis massza. Jungkook a vállam felett kikukucskálva lesi meg, hogy mi bajom van, én meg úgy döntök most egy kicsit én is pimasz leszek vele. A mutatóujjammal leszedem a kis foltot és nemes egyszerűséggel a számba dugom, közben fél szemmel a mögöttem állóra sandítok, aki elsötétült szemekkel nézi a kis jelenetemet. Lassan lenyalom a csokit az ujjamról, majd, mintha csak egy lassított felvételben lennénk, húzom ki a számból. Jungkook morogva mélyeszti ujjait meztelen bőrömbe a pólóm alatt, de nem csinál, semmit csak néz engem.

Vihogva befejezem a sütik adagolását, majd kibontakozva a fiú öleléséből beteszem a már előre melegített sütőbe és beállítom az időzítőt húsz percre. Megtörlöm a kezemet egy konyharuhában, amikor Jungkook nekinyom a pultnak és olyan hévvel tapad rá az ajkaimra, hogy félek, megfulladunk. Egy másodpercig sem ellenkezem, hagyom neki, hogy félretolja az útból a kellékeket és felültessen a pultra. Száját átvezeti a nyakamra, én meg hátra hajtva a fejemet hagyom neki, hogy jobban hozzám férhessen. Nem érdekel, hogy már megint lefekszünk, az után, hogy ezt a hétvégén is számtalanszor megtettük. Annyira szükségem van most rá, hogy ne kattogjon az agyam, hogy bármelyik fiúbarátunkkal hajlandó lennék, emiatt lefeküdni. Még Markkal is, annak ellenére, hogy ő a legjobb barátom és megfogadtam, hogy vele nem fekszem le, mert nem akarom tönkre tenni a barátságunkat.

- Sosem gondoltam volna, hogy egyszer az fog beindítani, ahogy nézlek sütés közben! – markolt rá mindkét combomra, közben finoman megharapta a fülcimpámat. – Direkt csináltad azt a végén, ugye?

- Fogd már be! – nyúlok a tarkója után, hogy visszarántsam magamhoz egy csókra.

Jungkook nem tétlenkedik. Egyből benyúl a felsőm alá, ezúttal azonban nem áll meg a hasamnál. Felaraszol egészen a mellemig, amin nem viselek melltartót, mert itthon nem szoktam. Masszírozni kezd őket, ezzel elérve, hogy hangosabban sóhajtozzak, és előre nyomjam magamat, hogy jelezzem neki, mennyire is vágyom rá. A pólójának az alját megragadva lerángatom róla a darabot, és ismételten nem bírom megállni, hogy ne nyaljam meg az ajkaimat kiváló felsőtestének látványára.

- Tetszik, amit látsz? – húzogatja a szemöldökét, ahogy megpróbálja lerángatni rólam a nadrágomat.

- Nem rossz. – mosolygok szélesen és már éppen visszatapadnék erősen duzzadt ajkaira, amikor tökéletesen hallom, ahogy nyílik a bejárati ajtó.

- Hwami-ya, itthon vagy? – bassza meg! Anya mégis hogyan kerül ide?

Mielőtt valaki azt hinné, hogy ez a történet végig, arról fog szólni, hogy ez a két jó madár szexel, azt most megnyugtatom, hogy ez nem így lesz! Csak nem akarok semmit elsietni...