Jungkook meztelen felsőtestére rajzolok az ujjammal apró köröket, miközben meglepően egyenletes légzését hallgatom. Ő ujjai köré csavarja egy-egy hajtincsemet, majd kiengedi. Rémisztően festhetünk kívülről, mert pont úgy tűnik ilyenkor, mintha egy párt alkotnánk, ami nagyon nem így van. Szimplán csak kifárasztottuk egymást a reggeli ki játékunkkal és most próbáljuk visszaszerezni a reggeli energiáinkat.

- Ahhoz képest, hogy most emlékeztél rá vissza, hogy pár órával ezelőtt két pasi is megdugott nem ellenkeztél, hogy újra berakjam neked. – jegyzi meg Jungkook egy újabb hajtincsemmel játszadozva. Morgásszerű hangot hallatva megpróbálok kibontakozni a karjaiból, de mivel ő erősebbnek bizonyul nálam, maradnom kell a helyemen. – Izgalmas egy lány vagy te Yeon Hwami!

- Tudom. – sóhajtom egy újabb kört írva izmos mellkasára. – Meg kicsit ribanc is vagyok...

- És ez zavar téged? – nyúl az állam alá, hogy maga felé fordítson.

- Nem. – vonok vállat egyszerűen, ettől pedig mindketten szélesen elvigyorodunk. – Csak önmagam vagyok. Azt pedig sosem fogom bánni.

- Tudod, ha lenne szívem és neked is lenne valami hasonló szerved, már rég szerelmes lennék beléd. – tűri a fülem mögé a hajamat, ami szerintem túl gyengéd mozdulatra sikeredik.

- De szerencsére egyikünk sem az a szerelmes fajta! – tolom el magam tőle erősen, mert úgy érzem, kezd a beszélgetésünk olyan vizek irányába evezni, amiket nem akarok még csak messziről sem tapintani. – Lassan ideje lenne hazamennem. Mennyi egyáltalán az idő?

- Szerinted én tudom? – ül fel ő is példámat követve az ágyban. – Hol a telefonom? – kezd forgolódni a hajába túrva. Én is tapogatózni kezdek hátha az én mobilom hamarabb megkerül, de érzem, hogy az esélytelenek esélyével keresgélünk. Mivel tegnap este teljesen öntudatunkon kívüli állapotokba kerültünk, nem meglepő, hogy gőzünk sincs a telefonunk hollétéről.

- Itt van egy telefon! – szedek ki az egyik párna alól egy fekete készüléket, aminek a képernyőjét benyomva egy semmit mondó gyári háttérképpel találom szembe magam. – Délután kettő van. – sóhajtom, majd Jungkook ölébe dobom a tárgyat azt gondolva, hogy hozzá tartozik.

- Az csúcs! Remélem Eunwoo elkezdett magától takarítani... - ropogtatja ki a nyakát, amit nem tudok nem mosolyogva nézni. – Mi van?

- Semmi. – kapom el róla a tekintetemet nevetve, mert nem akarom neki elárulni, hogy rohadtul szexi még olyankor is, amikor csak a nyakát roppantgatja. – Hazaviszel?

- Mi vagyok én? Taxisofőr? – horkan fel, amíg én próbálom összeszedni a ruháimat és fehérneműimet a földről.

- Jó, megkérhetem Eunwoot is. – vonom meg a vállam. – Úgyis szeret a kocsiban...

- Ha befejezed a mondatot, visszalöklek az ágyra, újra megduglak és kibaszottul nem engedlek ma haza! – szakított félbe Jungkook a hangját megemelve, én pedig direkt nem fordultam felé, amíg beletornáztam magam a bugyimba.

- Most aztán nagyon megfenyegettél! – kuncogok fel a melltartóm irányába nyúlva, ami pont a lábánál foglal helyet. Már majdnem elérem, amikor ő gyorsabban érte kap és elveszi előlem. – Ne gyerekeskedj már! Megyek, akkor busszal, ha ennyire nem akarsz elvinni és azt sem akarod, hogy a barátod hazavigyen! – nyögök fel, mert valóban nincs kedvem a hülye játékaihoz.

- Ki mondta, hogy én, nem viszlek haza? – szorítja magához a fehérneműmet és közelebb kezd hozzám araszolni. – Velem is lehet a kocsiban huncutkodni, ám! – nyal végig a száján szokásához híven, de én nem reagálok semmit.

- Ugye tisztában vagy vele, hogy húsz perce sincs, annak, hogy kétszer is elintéztél? – vonom fel a szemöldökömet két kezemmel a matracon támaszkodva, egy szél bugyiban, türelmetlenül várva, arra, hogy végre elindulhassak haza.

- Te megunhatatlan vagy, bébi! – kacsint rám. Megforgatva a szememet kinyújtom felé az egyik kezemet jelezve neki, hogy adja ide a melltartómat. – Tudod, mit? Meg akarom tartani!

- Lófaszt! – hördülök fel. – Az az egyik kedvenc darabom! Nem engedem, hogy odaadd véletlenül az egyik alkalmi ribancodnak!

- Nekem te vagy a kedvencem, mégis kinek adnám oda? – villantja ki a fogait játékosan, nekem meg egyre jobban kezd felmenni az agyvizem, ami ha eléri a kritikus pontot, bajt is jelenthet. – Ugye tudod, hogy rajtad kívül senki nem aludhat az ágyamban?

- Megtisztelve érzem magam meg minden, de mennék már haza. – nyöszörgök újból megkísérelve, hogy elvegyem tőle a fehérneműm. – Ideadod, mielőtt megfojtalak vagy meg akarsz halni?

Jungkook megragadva az államat magához húzz, és olyan erőszakosan kezdi tépni az ajkaimat, hogy akaratlanul is kiszalad egy nyögés a számon. Az ölébe húz, szorosan összepréseli, a testünket én meg nem bírom felfogni, hogy egy férfi hogyan lehet kanos a nap huszonnégy órájában. Azt meg végképp nem, hogy én hogyan lennék képes engedni neki, hogy velem élje ki ez alatt az idő alatt a vágyait.

Amíg Jungkook elfoglalva magát megpróbálja ujjait a derekamon lecsúsztatni a bugyimba, egy hirtelen mozdulattal kiszedem a kezéből a melltartómat és örömittasan lepattanok az ágyról, hogy befejezhessem az öltözködést. Jungkook csalódottan nyalja meg ismét a száját, de esze ágában sincs elfordulni, amíg magamra veszem a visszaszerzett ruhadarabot és a tegnap este viselt zöld kisruhámat. A cipőmet nem találom a szobában, így reménykedek benne, hogy a táskámmal együtt valahol a földszinten van, mert gáz lenne, ha eltűntek volna.

- Na, hazaviszel vagy nem? – teszem csípőre a kezemet kérdőn elindulva az ajtó felé, hogy mutassam valóban indulásra készen vagyok.

- Hazaviszlek. – válaszol lemászva végre az ágyáról. A szekrényéhez lép, kivesz belőle egy tiszta alsót, valamint egy egyszerű melegítőt és pólót és az ajtóhoz lép. Kezem a kilincsre csúszik, amikor megérzem Jungkook hatalmas tenyerét a fenekemen csattanni. – Remélem, tudod, hogy nem végeztünk... - hajol a fülembe és azzal a mély, elképesztően sármos hangjával súgja a szavakat a fülembe.

- Mi sosem. – fordulok hátra a vállam felett, hogy rákacsinthassak és már kint is vagyok az ajtón.

Még látom a szemem sarkából, ahogy a fiú megrázva a fejét követ engem, így szinte egyszerre érünk le a háború súlytotta földszintre, ahol Eunwoo éppen Jihyo segítségével próbál valami rendszert teremteni.

- Jó reggelt vagy faszom se tudja mit. – köszönök rájuk stílusomhoz híven. Jihyo mosolyogva int egyet nekem, de Eunwoo csak mérgesen ráncolva a szemöldökét néz el a mögöttem állóra.

- Bajban vagyok? – kulcsolja össze Jungkook maga előtt a karját.

- Te? Mindig. – bólint Eunwoo. – Amíg ti ketten újabb kört nyomtatok le fent, nekem egyedül kellett hazaküldenem azokat, akik úgy döntöttek itt maradnak éjszakára. Elkezdtem kisikálni a szőnyeget, amit valakik összehánytak, és mindez – mutatott körbe a nappaliban, ahol minden négyzetcentimétert legalább hatszor ki lehetett volna takarítani – rám maradt volna, ha Jihyo nem egy angyal és nem marad itt segíteni nekem!

- Jól van, hyung állj már le! – sóhajt fel Jungkook. – Hazadobom Hwamit, utána jövök vissza és segítek én is.

- Hát persze. – mosolyog gúnyosan Eunwoo, míg Jihyo a háttérben tovább dobálja a hatalmas fekete szemeteszsákba az üres üvegeket, meg mindent, amit talál. – Úgy se fogsz segíteni, de menjetek csak...

- Oké, akkor nem visz el, hanem mindketten segítünk és hamarabb végzünk. – ajánlom fel, mert ismerve Jungkookot biztosan nem akarna időben visszaérni, hogy neki is takarítania kelljen.

Kapok a fiútól egy csúnya pillantást, amit elengedve elmegyek Jihyoval a konyhába, hogy adjon nekem is egy zsákot. A kis felajánlásomnak köszönhetően két és fél óra alatt nagyjából tűrhetőre pofozzuk a házat, ami szerintem azért jön össze, mert mind összeszorítjuk a szánkat és szó nélkül tűrjük az összes mocskot, amit valahonnan fel kell sikálnunk.

- Na, ez fájt, annyira? – bököm oldalba Jungkookot, amikor a ház előtti kukák mellé helyezzük az utolsó zsákot.

- Ne tudd meg mennyire! – kapja színpadiasan a szívéhez a kezét. – El sem hiszem, mikre rá nem veszel engem... - nyúl a derekam után, én meg beleegyezően hagyom neki, hogy magához húzva röviden megcsókoljon.

- Erre magadat kellene rá venned. – veregetem meg a mellkasát gúnyosan rá mosolyogva. – Ketten éltek itt, neked is ki kell venned a részed a takarításban, ha a bulit is ketten szervezitek!

- Oké, anyu. – forgatja meg a szemét és ismét felém hajol, de a szájára tapasztom a tenyeremet és kibontakozom az öleléséből. – Most meg mi van? – fordul utánam, amíg án megindulok be a házba.

- Nem vagyok a barátnőd. – vonom meg a vállamat. – Nem csókolgathatsz és ölelgethetsz, amikor kedved tartja.

- Egyszer te fogsz a sírba tenni, Yeon Hwami! – morogja utánam sietve.

Odabent magamra húzom a szerencsésen, kertben meglelt magassarkúmat és a táskám után nyúlva a szemöldökeimet felhúzva próbálok jelezni Jungkooknak, hogy haza szeretnék menni.

- Köszönjük a segítséget. – lép hozzám Eunwoo és az arcomra nyom egy puszit búcsúzásképp. – Ha nem maradtok, holnap hajnalig sikálhatnám a szőnyeget.

- Szívesen. – villantok egy kedvesnek tűnő mosolyt felé.

- Jihyo, téged is elvigyünk? – érdeklődi meg Jungkook a lánytól, hogy szeretne-e ő is kocsival menni, de barátnőm csak hevesen megrázza a fejét.

- Nem, köszönöm. Még maradok egy kicsit. – tűri rövid barna haját a füle mögé. Jungkook kérdőn Eunwoo felé pillant, aki csak a fejét rázva mondja, hogy induljunk.

Mind a ketten tudjuk, hogy nem fog köztük semmi sem történni, ugyanis Jihyo az egyetlen lány a társaságunkban, aki nem feküdt még le egyik fiúval sem. És nagyon úgy tűnik nem is tervez, így a fiúk békén hagyják. Legalábbis most még, hiszen sosem lehet tudni mikor, kattannak be, attól, hogy Jihyo ilyen tekintetben érintetlen. Jihyo rendes lány, aki ennek ellenére nagyon bulis és jó társaság. Csupán ebben a tekintetben nem hasonlít a többi lányra, miszerint nem fekszik össze az összes fiúval a társaságból.

- Megjöttünk. – állítja le Jungkook a társasházunk előtt a kocsit.

- Köszi, hogy elhoztál. – húzom elő a tisztességes énemet felé fordulva.

- Remélem, tudod, hogy a többi ribancomat nem szoktam hazavinni. – csúsztatja a kezét a combomra és megmarkolja azt. – Csak téged!

- A lányokat sem? – kérdezek rá a társaságunk többi tagjára.

- A lányokat sem. – ismétli meg, amit mondtam kijelentően. – Ők az ágyamban sem aludtak még. És velünk nem fekszem le hetente többször is...

- Jobb, ha leállsz, Jeon Jungkook, mert a végén még tényleg azt fogom hinni, hogy szerelmes vagy belém! – mosolygok rá hitetlenül. – Mindenestre jó ezt hallani. Ha legközelebb szex előtt ilyeneket mondasz nekem, szívesen hallgatom! – csúsztatom a kezemet a kilincsre, hogy kiszállhassak, amikor Jungkook a kezem után kapva visszaránt.

- Búcsúcsókot nem kapok? – csücsöríti a hatás kedvéért a száját felém, amitől felhorkantok.

- Ma már elég plusz csókot kaptál. Vedd az egyiket, annak. – lököm meg a mellkasát, hogy visszazuhanjon az ülésére. – Szia, Jungkook. Holnap találkozunk. – célzok rá, hogy holnap már iskola és meg sem várva a válaszát kiszállok a kocsiból és vissza sem nézve elindulok a lépcsőházba.

Amíg a kódot ütöm be, hallom, ahogy dudálva egyet kihajt az utcánkból, amitól akaratlanul is mosolyra húzódik a szám. Mi üthetett ma belé? Sosem viselkedett ezelőtt így, vagy mondott volna ilyeneket. Biztosan az extazi az oka, annak lehet a mellékhatása ez az egész...

A csípőmmel belököm a berregő ajtót, és amíg szedem, felfelé a másodikra a lépcsőket a táskámból előhalászom a telefonomat, hogy megnézzem kik hívtak, hiszen már elmúlt bőven fél hat, én meg szombat délután óta nem láttam a telefonomat. Négy nem fogadott hívás Soojintól, üzenetek a csoportos beszélgetésben, két nem fogadott hívás Ryujintól és egy-egy Marktól és Hanitól. Valamint ki ne felejtsem, majdnem nyolc nem fogadott hívás és egy rakat üzenet anyámtól. A szememet forgatva hagyom figyelmen kívül anya üzeneteit, majd úgy döntök először visszahívom Soojint utána a többieket egyesével...