Erre a vacsorára egy héttel és egy nappal később került sor.
Anya egész nap nem ment be a kutatóintézetbe. Hosszú órákon keresztül készítette a padlizsánnal töltött húst és a különböző köreteket. A desszertre érthető módon már nem volt ideje, ezért engem küldött el a hatalmas sajttortáért.
Az ikeröcséink, az akkor nyolcéves Newt és Barry feladata a házunk viszonylagos rendberakása volt. Ez igen érdekesre sikeredett, ugyanis egy mini matekzseni egy apró vegyésszel karöltve amúgy is sok kupit csinál, hát még ha ennek az ellentétje a feladatuk. Szóval Ever feltakarított, amíg az ikrek egy új roboton dolgoztak.
Ezek a munkálatok körübelül délután négyig tartottak, amikor apa hazaért már mindenki az öltözéssel foglalatoskodott. Ugyanis anya és Ever közölték, hogy egyikőnk sem lehet farmerban, ha fontos vendégek -vagyis Finn és a szülei- jönnek.
Az említettek pontosan fél hatkor érkeztek meg a nagyon sznob lakásunkhoz, ahol másfél kilométeres távlatban egy szomszéd sincs.
Mielőtt a csengő megszólalt volna, apa a lelkünkre kötötte -mármint nekem és a fiúknak-, hogy jól viselkedjünk és ne feledjük a szabályokat.
Amikor apa beengedte a vendégeket alaposan végigmértem őket, és megállapítottam, hogy egy átlagosnak tűnő kanadai családdal van dolgunk. De nem sokáig gondolkozhattam ezen, ugyanis elkezdtük a bemutatkozást a nappalinkban, ahová időközben besétáltunk.
-Slator Wayland- rázott kezet apa a szülőkkel, majd Finn-nel is, akit a kézfogás közben szemeivel alaposan megvizsgált. Ez amolyan családi dolog, azt hiszem.
-Eleanor Dearborn- folytatta a sort anya, majd Everett Charity Wayland-Dearborn következett. Egy hülye szokás a sok közül, hogy nekünk, gyerekeknek mindig a teljes nevünkön kell bemutatkoznunk.
-Laughlin Liberty Wayland-Dearborn- hadartam el, miközben én is kezetfogtam a szülőkkel, majd a nővérem híres barátjával is.
-Finn Nincsközépsőnevem Wolfhard- mosolygott ő, és a mosolya egészen a szívemig hatolt. Ez volt az első fura jel.

Ha valakinek az Everett és Laughlin nevekből nem esik le, hogy a szüleink híres fizikusok vezetékneveit adták nekünk, az idősebbik ikernél általában leesik az álla.
- Newton Coleman Wayland-Dearborn- húzta ki magát a fent említett, a Wolfhardok pedig igazán elcsodálkozva meredtek Newtra. Azután meg végképp hülyének tarthattak bennünket, hogy Barkla Connoly is bemutatkozott. Végülis igazuk van, akik azt mondják, a szüleink furcsák. Ki ad a gyerekének 4 családnevet?
-Milyen érdekes neveitek vannak- nevetett zavartan Mrs. Wolfhard. - Mi mindig azt hittük, hogy a Finn már különlegesnek számít.
-Ír felmenők- válaszoltuk kórusban az ikrekkel. Ez egy belső vicc, úgy teszünk mintha a tengertúli őseink tehetnének a fura neveinkről. Mintha csak azzal lenne baj.
De erre csak három csúnyán néző szempár volt a válasz a saját családtagjainktól. Hé, ők ezt mióta nem értékelték?