Tudom, hogy beszélnem kellene Everrel.
Nagyon jól tudom, de mégsem akarom megtenni.
Mit mondanék? Szia, Ever, tudom, hogy mostanában amúgy is eléggé magad alatt vagy, szóval ezt hadd tetézzem azzal, hogy én is most zúdítom rád azt, hogy én azóta szerelmes vagyok Finnbe, mióta először megláttam. De ugye nincs harag? További jó sírást!
Viszont közben Ever megérdemelné, hogy tudja. Több, mint egy éve hallgatom el előle az igazságot. De hiszen pont azért, hogy ne bántsam meg! Biztos, hogy ha elmondtam volna, azonnal szakít Finn-nel. Miattam állt volna a saját boldogsága útjába.
De mostmár úgyis szakítottak! Akkor végülis, itt az ideje, nem?
Vagy ezzel csak több fájdalmat okoznék neki. Azt pedig nem tudnám elviselni, ha Ever nemcsak Finn, hanem miattam is szenvedne.
Nem mondhatom el neki.

- Mi újság? - huppant le mellém a nővérem a kanapéra egy lusta szombat délutánon, pár nappal a rögtönzött ottalvós bulink után Finn-nel.
Egyébként, fontos megjegyeznem, hogy Ever sokkal jobban néz ki, mint egy hete: a haja újra vidáman lebeg utána minden egyes mozdulatánál; arcára visszaköltözött az állandó mosoly és újra van étvágya is.
- Arra gondoltam, megnézem a Sabrina legújabb részét. Csatlakozol? - néztem rá kérdőn, leemelve a tekintetem a tévéképernyőről, amin a Netflix-fiókom kezdőlapja ajánlotta fel, hogy nézzek meg valami klisés tinifilmet.
- Már láttam, de Ross Lynchből sosem elég - kacsintott rám, majd törökülésbe helyezkedett a kanapén.

Körübelül a huszadik percnél következett a jelenet, amiben Harvey és Sabrina az erdőben sétálnak, amikor is a nővérem hangosan sóhajtott egyet. Egyik szemöldökömet felvonva néztem rá, mire csak nosztalgikusan elmosolyodott.
- Finn-nel régen rengeteget sétálgattunk így az erdőben - meredt a terasz üvegajtaján keresztül a házunk melletti kisebb fenyvesre. - Csak beszélgetve, andalogva, kéz a kézben... Ennyi jutott eszembe - vezette vissza a tekintetét a tévére.
- Hiányzik? - kérdeztem, egy újabb adag chipset tömve magamba.
- Ő maga hiányzik. Nem az, hogy járjunk, nem a szerelmes része, az elveszett, már jóval azelőtt, hogy szakítottunk. Csak az, hogy beszélgessünk, hogy ittlegyen velem, velünk a vacsoraasztalnál, hogy mindenki azon nevessen, ahogy ti ketten veszekedtek...
- Akkor miért nem maradtok barátok? - szakítottam félbe teli szájjal.
- Ez nem ilyen egyszerű, Laugh.
- Mert?
- Mert iszonyúan megbántott, és már sohasem fogok úgy nézni rá, mint azelőtt! - csattant fel hirtelen, rá egyáltalán nem jellemző módon. - Csak neked erről fogalmad sincs, mert saját magadon kívül semmire sem figyelsz, és semmit nem is veszel észre! - hogy mi?
- Ever, bocsánat, de nem értem, hogy hogyan illek én ebbe az egész szövegkörnyezetbe, amikor a te és Finn kapcsolatáról beszélünk - háborodtam fel én is, némileg kérdő hangsúllyal.
- Mert te vagy az oka, azért!

Nem, én sem tudom, mi van velem, de remélem, tetszik ez az új rész, vagy legalább meglepődtetek.
Nagyon boldog új évet mindenkinek! <3