𝟐𝟎𝟐𝟏.𝟎𝟓.𝟎𝟓.

A velem szemben ülő fiúval percekig csak néztük egymást. Nehezen bírtam állni a tekintetét, úgy éreztem magam, mintha teljesen átlátna rajtam. A fiú zöldes szeme fel-alá cikázott testemen, nézésével mintha meztelenre vetkőztetett volna le.

A körülötte ülők nem igazán értették a helyzetet, így átváltottam inkább angolra, következtetve arra, hogy a fiúk nem értik az olasz nyelvet.

– Milyen itallal szolgálhatok? – ismételtem meg a kérdésem.

7 kiváncsi szempár meredt rám. Soha életemben nem láttam még ennyire jóképű férfi társaságot, ahol egytől egyig mindenki makulátlanul tökéletesen néz ki. Egy pillanatra apró pír öntötte el az arcomat, amire a fiúknak hatalmas mosoly ült ki az arcukra.

A srác aki az elején rajongónak hitt, még mindig engem nézett, egy pillanatra sem vette le rólam a tekintetét. Zöldes barna szemei szinte égették bőrömet, csontig hatoltak, úgy éreztem átlát rajtam, és a csinos álarcomon, amit komoly munkámba telt felépítenem.

Megijesztett, hogy ekkora hatást gyakorolt rám, de be tudtam annak, hogy ez csak azért történt, mert úgy nézett ki, mint egy félisten.

– Én egy sört szeretnék kérni – szólalt meg erős spanyol akcentussal egy kreol bőrű, borostás férfi.

– Ez most nagy fájdalmat okozott a bartender énemnek – mondtam, miközben bal kezemet mellkasomra helyeztem, hogy még drámaibbá tegyem mondatomat. A legtöbb fiú nevetéssel ajándékozta meg megszólalásom.

– Én mondtam Carlos, hogy egyszerűen nem értesz a nőkhöz – mosolygott egy fiatalabbnak tűnő barnahajú fiú - ezek szerint - Carlos bal oldalán.

– Na mert te annyira értesz hozzá kisfiú – szólalt meg egy idősebb, ezer wattos, hollywoodi mosollyal rendelkező srác.

Csak úgy kapkodtam a fejem az emberek között, mindenki egyszerre akart megszólalni, egymást be- és visszaoltani. Egy kis káosz uralkodott el a társaságon.

– Kuss már! – emelte fel hangját egy velem egy idős fiú. Erőteljes brit akcentus hallatszódott beszédjéből, amit muszáj volt megmosolyognom.

– Köszönöm – mosolyodtam el miután a társaság lecsendesedett – Szerintem inkább megleplek titeket valami különlegessel, annyit kérek tőletek, hogy mondjátok el nekem a kedvenc alkoholjaitokat, és abból én majd ügyeskedek valamit.

– Á, micsoda jó tartásban van részünk! Már is tetszik ez a hely – kacsintott rám egy szőkés hajú, akinek akcentusából áradt, hogy ízig-vérig francia.

Szép sorjában a fiúk elárulták keresztneveiket, valamint azt is, milyen italból kérik a koktéljaikat. Roppant büszke voltam magamra, hogy szereztem náluk egy plusz pontot, ugyanis annak ellenére, hogy lövésem sem volt kik is ők valójában, nagyon is befolyásos embereknek tűntek itt Monacóban.

– Vodkával szeretnék kérni valamit. A lényeg, hogy erős legyen, de ne legyen intenzív alkohol íze – meg sem rezzent a fiú arca, aki érkezésem óta minden apró mozdulatomat figyelemmel kísérte – A proposito, – Egyébként – A nevem Charles.

Mosolyogva bólintva vettem tudomásul kérését, majd azon nyomban meg is fordultam, hogy ne lássa mennyire zavarban jöttem előle.

A szívem majd' kiugrott a helyéről, miközben a hatalmas tömegen át próbáltam áttuszkolni magam. Zavart, hogy ennyire vonzott magához az ismeretlen, mert az eszem azonnal megnyomta a piros vészvillogót a fejemben, miszerint nem szabad. A férfiak úgyis csak összetörik a szíved.

Szörnyen nehéz az agyunkkal parancsolni az ösztöneinknek, érzéseinknek, sokan azt mondják nem is lehetséges, ám én az évek során, valahogy kifejlesztettem rá egy módszert. Rengeteg maszkom van előre kifejlesztve bizonyos szituációkra, hogy még véletlenül se tudja senki sem áttörni a védelmi rendszerem. Tudom, hogy ez nem jó módszer, hogy előítéletes vagyok a férfiakkal szemben, hogy egy rossz élmény nem határoz meg egy egész nemet, de egyszerűen csak így tudom saját magamat távol tartani még több csalódástól. Az elmúlt években annyit kaptam, hogy attól félek egy újabb, teljesen összetörne.

Visszaérve a pult mögé nagyot sóhajtva hajtottam le a fejem. Normalizáltam a szapora légzésem, majd felfrissítve magam egy kis vízzel, neki álltam az italok elkészítésének.

Igyekeztem olyan koktélokat keverni, amit első ránézésre meg tudtam állapítani a fiúkról. Danielnek például egy Singapore Sling-et csináltam, ugyanis számomra ez az ital az egyediséget, sokszínűséget jelenette, a maga furcsa és különleges ízvilágával pedig bohém életérzést adott, ez pedig tökéletesen illett a fiú igazán vidám, mindig mosolygós arcához.

A legnagyobb fejtörést Charles italának az elkészítése okozta. Egyszerűen hiába kezdtem el négy féle italt, mind a négyszer a mosogatóban landolt még az elkészítés legelején.

Végül egy Moscow Mule mellett döntöttem. Ez a koktél tökéletesen leírta azt, amit éreztem akárhányszor a fiúra gondoltam: a furcsaságot. Az ital egyszerre volt keserű, ám mégis édes, a vodka annak ellenében hogy jelentős mennyiségben szerepelt benne, szinte teljesen elveszett a háttérben. Valahogy így érzékeltem a fiú összetettségét is.

– Minden rendben? – lépett mellém Henri, miután hosszú perceken keresztül csak magam elé meredtem.

– Persze, csak kicsit elbambultam – legyintettem mosolyogva, pedig az igazat megmondva picit valóban szédültem és émelyegtem, nagy valószínűséggel azért, mert a mai nap folyamán, még nem ettem semmit.

– Adeline biztos? Sápadtnak látszol – fürkészett hatalmas kék szemeivel a mellettem álló fiú. Kezembe fogtam egy pohár vizet, majd miután megittam az egészet, kifújtam magam és bíztatóan a fiúra mosolyogtam.

Magabiztosan kezembe vettem a tálcát, amin az italok elhelyezkedtek, majd megindultam a tömeg felé, hogy lehetőleg pohártörés nélkül jussak el a rám váró fiú csapathoz.

Mikor ismételten beléptem a kis elkerített részre, hangos nevetés csapta meg a fülemet. Széles mosoly húzódott arcomra, amikor megláttam az önfeledten viháncoló férfitársaságot.

– Sziasztok, meghoztam a rendeléseteket – mondtam nekik amint az asztalukhoz értem – Mindannyiótoknak mellé tettem egy tequila shotot, ami a ház ajándéka - a fiúk erre a mondatomra ujjongásban törtek ki.

Tudom, hogy a boldogságot nem az ingyen ital okozta nekik, ugyanis gyanítom, hogy ez a pár eurós rövidital igazán nem haladná meg a keretüket. Szimplán csak élvezték, hogy gondoltak rájuk.

– Lando, neked egy Border crossing-ot készítettem, de nyugi nem is fogod érezni, hogy van benne bármilyen alkohol is – tettem le a fiú elé az italát – Danielnek egy Singapore Sling, Maxnek egy Old Fashioned, Carlos neked kedves pedig sör helyett az egyik legjobb sör alapú koktélt hoztam el, a Dark and stormyt.

Mivel a többiekhez az asztal innenső végéről nem férten hozzá, így át kellett sétálnom arra a felére, ahol Charles is ült. Rá sem nézve álltam meg mögötte és folytattam az italok asztalra pakolását.

– Pierre, a tied lesz ez az isteni Francia koktél, George neked egy Ridley-t készítettem, Charles ez a Moscow Mule pedig csak rád vár.

– Potresti aspettarmi anche tu – Te is várhatnál rám – szólalt meg váratlan az előttem ülő srác, miközben féloldalasan hátrafordult, és az este folyamán először megvillantotta gyönyörű mosolyát.

Egy pillanatra azt hittem elejtem a tálcát, vagy hogy rosszul hallok.

– Massimo nei tuoi sogni – Az álmaidban maximum – mondtam neki mosolyogva, hogy a többieknek ne essen le miről is beszélünk pontosan.

Egyszerre volt hízelgő és nagyon is bosszantó Charles előbbi megszólalása.

– Köszönjük szépen kedves – mosolygott rám a túlsó végről Daniel – Maradj itt, és koccints velünk egyet.

– Kedves vagy, de vissza kell mennem, a kollégám így is egyedül csinál most mindent - viszonoztam mosolyát – De, ha bármire szükségetek van, megtaláltok a pultban.

– Várj, legalább a nevedet megtudhatjuk? – érdeklődött Lando Daniel árnyékából kihajolva.

– Adeline – válaszoltam egy kis gondolkodás elteltével. Nem szeretek magamról bizalmas információt kiadni teljesen vadidegen emberek számára.

– Akkor, igyuk ezt a mi drága gyönyörű bartenderünkre, Adelinre! – állt fel hirtelen Carlos kezében a tequilával megtöltött feles pohárral, mire a többiek sorban követték őt.

– Adelinre! – kiabálták a nevem, miközben koccintottak poharaikkal.

A szemem sarkából láttam, hogy Charles és Pierre nagyon sutyorognak, lopva-lopva felém pillantva, de nem fordítottam különösebb figyelmet felé, gondolván, hogy valószínüleg csak beképzelem azt, hogy rólam van szó, mint ahogy az esetek kilencven százalékában.

– Azt hittem már elraboltak valakik – nevetett Henri amint vissza értem mellé a pultba.

Csak nevettem megszólalásán egy jót, majd vissza is tértem a helyemre, és folytattam a vendégek kiszolgálását. Az embertömeg egyre csak nőtt, én pedig egyre homályosabban láttam magam elé. A fülledtségtől vizes hajam a halántékomnak tapadt, ami egyre inkább növelte a meleg érzetemet.

Össze-vissza forgolódva keresgéltem egy már megkezdett vodkás üveget, amikor hirtelen egy kéz nyúlt csípőm felé, egészen pontosan a nadrágom farzsebébe. Ijedten fordultam hátra, és még nagyobb rémület uralkodott el rajtam, amikor megláttam, hogy a kéz tulajdonosa egy nagyjából negyvenes éveiben járó, erősen ittas pasasé volt.

– Bocsánat, éppen egy másik vendéget szolgálok ki – igyekeztem tisztelettudóan eltolni a kezét a fenekemről.

Alapból nem bírtam elviselni, ha megérintenek. Zavart, ha megfogták a felkarom, ha úgy öleltek meg, hogy nem én kezdeményeztem, az ha meg olyan helyen fogtak meg ami még intim is volt, az teljesen kiakasztott.

– Na, kislány – mondta a velem szemben álló részeg – Szerintem tudsz nekem szorítani helyet. Hacsak nem akarod, hogy szóljak a felettesednek – húzott magához közelebb.

Magam elé helyeztem mindkét kezemet, hogy minél távolabb tudjam magamtól tartani az idegent. Erőteljes alkohol szag áramlott belőle, amitől még inkább megszédültem. Minél inkább próbálkoztam kiszabadulni karjai közül, a férfi annál erősebben szorított magához. A félelmtől a pulzusom az egekbe emelkedett, a légzésem is egyre szaporább lett. Úgy éreztem meg fogok fulladni, ha perceken belül nem enged el, a mellkasomon mázsás súly nehezedett el. Szörnyen rosszul éreztem magam.

– Minden okés drágám? – lépett be hirtelen a pult mögé mellém Charles. Kezeit derekamra helyezte, és védelmezően magához húzott.

Ahogy a bőrünk egymáshoz ért a gyomrom összehúzódott, az arcomat pedig vörösség öntötte el. Egyszerre éreztem szörnyen magam attól, hogy megérintenek, és vágyat arra, hogy a pillanat soha ne szakadjon meg.

Soha nem éreztem még ilyet.

– Van bármi gondja az úrnak, vagy elrabolhatom a barátnőmet? – Charles szemeiből csak úgy szikrázott a düh, azt hittem ott helyben megfolytja az előttünk álló férfit.

– Nem, nem. Bocsánat, nem tudtam, hogy az ön barátnője a hölgy – szabadkozott a férfi, majd abban a pillanatban el is tűnt a táncoló tömegben.

Az eddig benn tartott levegőmet kifújtam, majd Charles karjai közül kiszakadva arréb léptem pár lépést. Belül tomboltam, legszívesebben elsírtam volna magam, de tudom, hogy nem mutathatom magam gyengének, vagy sebezhetőnek. A kicsiket mindig eltapossák.

– Megoldottam volna magamtól is – szólaltam meg egy kis idő után.

Nem oldottam volna meg, ez tény, de nem akartam áldozatnak tűnni, azt a szerepet elég ideig játszottam már. Charles is csak azért tette ezt, hogy meg legyen a napi jó cselekedete, hogy el tudja mondani a haverjainak, hogy mekkora hős. A férfiaknak ez egy bevált taktika, hogy az ágyukba csalogassák a lányokat.

– Legközelebb elég lesz egy köszönöm is – mosolygott. Markáns, férfias arca egy szempillantás alatt átváltozott igazán kisfiússá, amint megvillantotta mosolyát.

– Köszönöm – húztam félmosolyra én is a számat.

– Meghálálhatnád egy vacsorával – nézett rám. Tudtam, hogy nem jófejségből mentett meg, de egészen eddig a mondatáig reménykedtem benne, hogy kivételesen nincs igazam. De hát miért is lenne más egy ismert ember, akit nyilvánvalóan minden nő imád?

– Mio caro – Drágám – néztem rá egy fél pillanatra – Maximum az álmaidban. – Charles a mondatomra csak széles mosolyra húzta a száját.

– Tudod tetszik, hogy nem adod könnyen magad, szeretem a kihívásokat – támaszkodott le a pult szélére. Mindössze egy szemforgatással válaszoltam.

– Nemhogy könnyen, sehogyan sem adom magam – jelentettem ki nemes egyszerűséggel.

– Majd meglátjuk – mondta magabiztosan. Hihetetlen, hogy lehet ekkora egója egy embernek, hogy ne tudja elfogadni a visszautasítást se.

– Szolgálhatok esetleg  más valamivel a testemen kívül? – ignoráltam előző megjegyzését. A srác a kérdésemre nevetve eltolta magát a pulttól, amitől egy pillanatra fekete inge alól kikandikáltak kidolgozott izmai.

– Még egy ugyanilyen kört kérnék a fiúknak – mondta egy kacsintás kíséretében, majd rögtön hátat is fordított nekem, és elindult visszafelé a helyére.

❀ ❀ ❀

Sziasztok Kedveseim!

Megérkeztem a legújabb résszel, remélem elnyeri a tetszéseteket!

Hogy bírjátok F1 nélkül? Mivel ütitek el az időtöket?

Van már karácsonyi hangulatotok? Nekem őszintén még nincs, rengeteg elintézni valóm van még, plusz mivel végzős vagyok, és idén érettségizek, így a napjaim még mindig tételdolgozással telik. De már alig várom a szentestét, hogy a családommal lehessek, és átadjam a szeretteimnek az ajándékokat!

Ha tetszik nektek a rész, csillagozzatok, és kommenteljetek, számomra hatalmas erőt ad a visszajelzéseitek.

Vigyázzatok magatokra nagyon!

Millió puszi,
Windee