Körübelül fél órája próbálkoztam egy szabad szoba találásával Roden hatalmas házában, a táncoló (néhol éneklő, üvöltöző; helyenként még alig, de a nagyja már teljesen részeg) tömegen átverekedve magam. Miután ma hajnalban hazakeveredtem és a hócsukám televolt - a kapuk folyton váltakozó számaival, a kivetítőkkel, amik percenként más csúszást mutattak és az ingerült emberekkel, akik mind szitkozódva húzták át a bőröndjeiket a lábamon -, Lola úgy állapította meg, hogy a kiadós alváson kívül, most pont egy bulira lesz szükségem. Az első részével teljesen egyetértettem, azonban mire az ötlet második felét is képes voltam felfogni, Lola már értesítette az emberek összecsődítésének kitüntett szakértőit, Angie-t és Bree-t. Roden, mint mindig, egyedül volt a (magántengerparttal is rendelkező) házukban a hétvégén, Hunterék pedig oda is vezényeltek egy nagyobb adag kaja- és piaszállítmányt.

Szóval, már minden mosdót és hálószobát végignéztem (csak 6 párra nyitottam rá, de ebből 4 észre sem vett), most pedig a lépcsőn igyekeztem lefelé, hátha a kertben tudok nyugodtan telefonálni pár percet, anélkül, hogy belelöknének a medencébe.

Mindezt Bray, csakis Bray miatt, nem is tudom, hogy miért.
A mi kapcsolatunk tökéltesen az, amiről a dalokat szokták írni, valahogy úgy, hogy "azt mondják, könnyű téged elhagyni, de nem akarom megpróbálni".ª Mérgező, talán; de mégsem, mert sosem voltunk együtt. Kimondva legalábbis sosem.

Mégis, amikor láttam, hogy volt tőle egy nem fogadott hívásom, a szívem hevesebben kezdett verni, a szemem előtt pedig csak az lebegett, hogy vissza kell hívnom. Bray ugyanis sosem hív többször, mondjuk egyszer, aztán egy óra múlva - nem, ő tudomásul veszi, hogy most nem vagy elérhető, és megvárja, hogy visszahívd, akár 3 nap múlva is.

- Uh bocs - a telefonom hangos koppanással ért a márvány padlóra, pontosan olyannal, amiről azonnal meg lehet állapítani, hogy ennek bizony kampec. A srác, aki nekem nyitotta a súlyos bejárati ajtót, azonnal lehajolt a készülékért, és óvatosan a kezembe nyomta a maradványt. - Jól vagy?
Jogos kérdés, ugyanis a vaskos ajtó nekiütődött a kezemnek, azonban szerencsére semmilyen fájdalmat nem éreztem. Abbahagytam a főgomb nyomogatását, beismerve, hogy az eszköznek annyi, és felnéztem a srácra.
- Persze, Corbyn, semmi baj - vágtam zsebre a telefont, és válaszomra a szőke fiúval nevetésben törtünk ki.
- Szia, Emmaline, szörnyűek a fények, ne haragudj - túrt a hajába kínosan. - Hogyhogy itt?
- A barátaim szervezték a bulit - hadartam, mert Bray felhívása úgy néz ki, még csúszni fog, így hogy egy használható telefont is kell keresnem. - És te?
- Na jó, ez most egy kicsit bonyolult lesz. Szóval Zach barátnője, Kay ismer valami Coreent vagy Coralee-t, aki jóban van azzal, aki az itt lakó srác legjobb barátjának a barátnője. Összefoglalva, csak jöttünk növelni a tömeget.
- Mind az öten?
- Ja, nem, csak Zach nyilván, Daniel meg én.
- Vágom - bólintottam. - Figyelj, Corbyn használhatnám egy kicsit a telód?
- Persze - vette elő a farzsebéből az említett tárgyat. - Alap, és ha lesz időd, írj rám Instán, és elmegyünk nézni egy újat.
- Ugyan, dehogy - vettem el a készüléket, miután a Face ID feloldotta. - Csak egy hívás, utána megkereslek, és köszönöm! - kiáltottam utána, mivel a söröshordó érkezésére összegyűlt tömeg elsodort minket egymástól.

Corbyn fiókjából gyorsan átjelentkeztem a saját iCloudomba, majd másodpercek múlva már hallottam is a kicsengő idegörlő búgását.
Hajnali egy itt, tehát reggel nyolc Londonban, vagyis Bray már jó eséllyel fentvan, a koránkelés mániája miatt.
Szombat van, tehát csak délután kezdődik az edzés.
Éjszaka tölti a telefonját, tehát biztosan nincs lemerülve.
- Szia, Emms!

ª. Magyarra fordított részlet a Years & Years "King" című számából.