- Utálom, amikor elmész - fonja össze a karjait mellkasa előtt Nate. - Mindig ezt csinálod. Jössz, két hét, aztán elmész.
- De mindig visszajövök - nyomok egy puszit durcás arcára. - Addig is, Nels sokat gyakorol a gitárján, és legközelebb koncertezünk egyet. Apa azt mondta, a nagyiék is eljönnek.
- Megígéred? - néz rám nagy szemekkel.
- Persze. Figyelj, van egy fontos feladatom számodra - guggolok le hozzá - amíg nem vagyok itt, minden nap hétkor szólj Nelsnek, hogy próbálja el a darabjait. Oké?
- Oké - ölel meg sugárzó arccal, majd követve a testvéreit, visszamegy a verandára.
- Sziasztok! -kiáltom, ahogy beszállok az autóba, Mr. Egan pedig beindítja a motort.
Az öcséim, apa és Odelle még hosszan integetnek utánam, ám én már visszaléptem a londoni életembe.
Ezt körübelül úgy tudnám leírni, mint egy fiókváltást. Mondjuk, két Facebook-profilod van, egyik az egyik életedhez, másik a másikhoz - csak a felhasználó neved és a jelszavad ugyanaz. Az ismerőseid, a megosztott dolgaid, a képeid és az események, amiken résztveszel, mind teljesen különbözőek.

A LAX repülőterén ma egy Maroon 5-válogatást hallhatnak tőlem az emberek - úgy látom, élvezik a népszerű, dallamos popdalokat. A legfelkapottabb dalaik után - mint a Sugar és a What Lovers Do - következik a személyes kedvencem: a Payphone. A szöveget halkan dúdolom, a zongora pont elnyomja hangom.
Ezért is lepődök meg, amikor valaki a második refrén környékén belép a dalba - énekelve, valamint egy gitárral is kísér. Tekintetem felkapom a billentyűkről - természetesen, a hangokat vakon is tudom, így nem tartva a hibázástól, folytatom a játékot. A zongora előtt egy korombeli fiú áll, kezében egy akusztikus gitárral, és énekel, persze a clean verziót. Szép, kellemes és tiszta hangja van, az a fajta, amit ezer közül is azonnal megismernél. Ő is engem néz, arcán hatalmas, őszinte mosollyal.
Miután leütöm az utolsó hangot is, hátára fordítja a hangszerét, és odajön mellém. Szó nélkül leül, és egy mindenki számára ismerős dallamot kezd el játszani - a Stitchest. Mivel egyértelműen az alsó szólammal kezdett, én a magasabb hangokon kezdek el játszani. Énekli is a dalt, majd a refrénnél érzékelem, hogy rám néz, talán várva, hogy beszálljak, de megrázom a fejem, így egyedül folytatja.
- Daniel vagyok - mutatkozik be, miután a reptéren várakozó emberek megtapsoltak minket.
- Emma - rázom meg finoman a felém nyújtott kezét.
- Állatian zongorázol - bök a billentyűkre.
- Te is. Meg ahogy hallom, a gitározás sem megy rosszul, sőt énekelni is tudsz.
- Egy bandában vagyok - vonja meg a vállát szégyenlősen elmosolyodva, mire bólintok. - Van egy ötletem - néz rám hirtelen csillogó szemekkel. - Hé, Jonah, gyertek ide! - kezeit a feje fölé emelve integet, mire négy másik fiú bukkan fel.
- Ők itt a barátaim, vagyis a banda... - kezdené Daniel, de a többiek félbeszakítják.
- Mi vagyunk a Why Don't We - mondják tökéletesen egyszerre, majd a neveiket is elsorolják, mire én is elárulom, hogy hívnak.
- Arra gondoltam, csinálhatnánk egy mash upot - néz Daniel a többi fiúra inkább, majd nekem is elmagyarázza, ez alatt mit ért.
- Rendben, én bennevagyok - mosolyodom el. - Milyen dalokkal?
- Attól függ. Miket tudsz elzongorázni most?
- Igazából bármit - vonok vállat, mire elképedve néznek rám. - Vagyis, ha nem ismerem, akkor előtte azért játszátok le egyszer a gitáron.
- Abszolút hallásod van? - kérdezi a szőke srác, akinek valami egészen különleges neve van, amit így az én felettébb megbízható névmemóriám azonnal el is felejtett.
- Valami olyasmi - felelem, arcomon halvány félmosollyal. A zene világában az ilyesmi képességet istenadta előnynek tartják, tehát nem ritka, például kisgyerekeknél, hogy irigykedni kezdenek az adottsággal rendelkező társukra. Azonban a fiú arcán az előbb semmi döbbenet vagy hasonló nem látszott - nyilván ő sem tegnap kezdte az ipart.
A fiúk eközben már - valamilyen okból - az Instagramot görgetve állítják össze a dallistát, időnként rám pillantva, hogy megerősítsem, nekem is megfelel a kiválasztott szám.
- Kell még egy - ráncolja a homlokát a göndör Jack (vagy Jonah?) - Emma, neked van ötleted? Valami, ami passzolna azokhoz, amiket eddig mondtunk.
- Such a Boy, Astrid S - vágom rá egyből, ahogy felidézem magamban a többi dal ritmusát és dallamát. Illetve egy kivétellel - az 8 letters cím egyáltalán nem ismerős. - Bár ezt számot még nem hallottam, gondolom, ha többihez jó, ehhez is az lesz.
Mivel a fiúk nem ismerik az általam említett zenét, megmutatom nekik Daniel gitárján, majd a fiú is lejátssza nekem az 8 letterst - amiről megtudom, hogy a saját daluk.
- Wow - csodálkozom el - azért ez nem semmi!
- Köszi szépen - mosolyodnak el egyszerre, tekintetükből hála tükröződik.

- Na, akkor mehet? - kérdezi Daniel, miután átbeszéltük, hogy a dalok hogy váltják majd egymást és ők eldöntötték egymás között az éneklési sorrendet is. Az utóbbiból én nem kértem, ők pedig még győzködtek kicsit, de amikor kijelentettem, hogy nem szeretnék énekelni, nem erőltették a dolgot.
Ahogy én nekiállok Taylor Swift Delicate-jét játszani, az egyikőjük elkezd énekelni - méghozzá kimondottan jól. Mire az utolsó, saját dalukhoz érünk, világossá válik számomra, hogy mind az ötüknek nagyszerű hangja van, tehát a bandájuk valószínűleg hatalmas sikereket fog elérni.
- Isn't it amazing,
how almost every line
on our hands align,
when your hand's in mine,
it's like I'm whole again,
isn't that a sign,
I should speak my mind - ezt Daniel énekli. Mivel az előbb már hallottam, rájövök, hogy a korábbi állításom helyes volt: nagyon különleges, azonnal felismerhető hangja van. Nem nézek fel a billentyűkből, hiszen először játszom a dalt, és nem szeretném elrontani; de valamiért tudom, hogy mosolyog.

- Ez király volt, srácok! - állítja le a felvételt a srácok barátja, Eben. - Csak le ne cseréljetek engem Emmára! - nevet, mire a többiek is felkuncognak.
- Nyugi, Eben, majd maximum kettő előzenekarunk lesz - paskolja meg a hátát nevetve Zach, majd kiveszi a kezéből a telefont, amivel eddig videózott. - Akkor ezt posztolom!
- Várj, jelöljük meg benne Emmát - lép mellé a magas srác, aki az egyik J betűs névre hallgat. - Hogy vagy fenn Instán?
- Ó - kapcsolok - @emmalinehnewmont. N-E-W-M-O-N-T.
- Várj, akkor a neved, Emmaline - kezd gépelni Zach - utána egy h betű?
- A középső nevem, a Harmony miatt - bólintok.
- Szép név - mosolyog rám Jack kedvesen, mire én is így teszek.
- Akkor Emmaline, a h, és Newmont?
- Pontosan.
- Okés, be is követtelek - nyomkod még valamit Zach, a táskámban lévő telefonom pedig egy csipogással jelzi a tevékenységét.
- Umm, köszi - nyögöm ki, ő pedig egy félmosollyal jelzi, hogy semmiség.
- Csinálunk egy közös fotót? - néz rám Daniel, a bandatársai értelemszerűen bennevannak, így én is beállok melléjük, ő pedig a magasba tartja az eddig Zach által használt telefont. - Három, kettő, egy!