N I N A

-És együtt mentetek a lovakhoz? Ez olyan romantikus! Látod én mondtam, hogy tetszel neki! - sipítozik a kamerába Dorina, én pedig szemeimet forgatom.

-Kérlek - sóhajtok. - Csak elhozott a kórházból és ennyi. Nincs ebben semmi, haverok vagyunk. - teszem hozzá csendesen.

-Haverok? - ugrik fel mindkét szemöldöke, én pedig megbánom, amit mondtam - Egy hete még ki akartad nyírni, most meg a haverjának tartod magad?!

-Még most is vannak pillanatai, amikor megtenném! - jelentem ki határozottan, amiért kapok egy hangos nevetést a kamera másik végéről. - Érted te, miért kedves?

-Nem, de szerinted miért járkált volna be a kórházba meg hozott el a hotelbe, ha utálna? - kérdezi elgondolkodva. Ezt a kérdést már én is feltettem magamnak. - Szerintem legtisztább lenne, ha rákérdeznél.

-Dehogy kérdezek - hőkölök vissza azonnal tanácsa után. - Te randizol a haverjával, miért nem kérdezed meg tőle te. Az nem olyan feltűnő! - rántok vállat, s közben átülök másik lábamra a kanapén, mert teljesen elzsibbadtam. Ahogy már kezem is, de a másikkal még a telefont se tudom megfogni rendesen.

-Azért életem, mert az lenne aztán a feltűnő - neveti el magát, és belátom, hogy igaza van.

-Hát jó, akkor sosem tudom meg - sóhajtok lemondóan - Bár amúgy sincs jelentősége.

-Ja persze. Te belezúgtál a srácba! - jelenti ki szemrebbenés nélkül, nekem viszont elkerekednek a szemeim szavai hallatán.

-Ez nem igaz! - vágom rá szinte azonnal. - Még mindig utálom, csak már kevésbé.

-Ha ő se bunkó, akkor te se legyél vele az - figyelmeztet, mintha én ilyenre képes volnék. Igen, képes lettem volna, ezért is figyelmeztetett. Ismer, mint a rossz pénzt.

-Ő bunkózik, már három napja nem hallottam felőle - vonok vállat csalódottan és tényleg kíváncsi vagyok, mi van vele. Lehet, hogy azt várja, most én keressem.

-Mi lenne, ha ráírnál vagy esetleg fel is hívhatod! - javasolja vidáman.

-Nem is tudom, nem akarok túl sok lenni. Nyilván jó, hogy volt eddig társaságom, mert egyedül vagyok, de neki is van élete és barátai. Nem akarok a nyakán lógni - adok logikus választ, amire aprót bólint és belátja, hogy végül is ebben igazam van.

-Ha írsz neki egy rövid hogy vagy üzit, attól még nem fog soknak érezni - vált vissza a témához mégis - Biztos örülne. Lehet, hogy erre vár!

-Na jó legyen - sóhajtom beleegyezően és feltápászkodok a kanapéról, hogy töltsek magamnak egy pohár vizet. Tetszik ez a kis lakás szerűség, nagyon otthonosan érzem benne magamat annak ellenére, hogy teljesen idegen a hely. - És mi van veled meg Haalanddal? - kérdésemre szégyenlősen elmosolyodik.

-Hát....igazából nagyon cuki. Mindennap beszélünk, fel szokott hívni és elküldte már hétvégre a jegyemet is, ami egyenesen Dortmundba szól.

-Ezek szerint kimész hozzá? - kérdezem izgatottan mosolyogva. - Na ez a romantikus, nem Szoboszlai. - teszem hozzá szemforgatva. Egyszer kiesnek a helyükről.

-Igen, anya is támogatta a dolgot, szóval ja - rágja szája szélét. - Csak azért mégis.... tudod mégis olyan hihetetlen ez az egész. Pont Erling Haaland? Ez valami álom lehet - nekem is nevetnem kell, de szerinte nincs mitől tartania.

-Haaland aranyos és tetszel neki, nem lesz baj. Jobban megismeritek legalább egymást. Mész a meccsére is? - kérdezem, hiszen hallottam tőle, hogy lesz meccs és gondoltam, hogy Haaland majd úgy intézi, hogy Dorina megnézhesse őt élőben is játszani.

-Igen, valami VIP helyem lesz, pedig mondtam, hogy ez egyáltalán nem szükséges.

-Szeretné, ha jó helyed lenne. Ez figyelmes - mosolygok.

Dorina és Haaland kapcsolata tényleg olyan rózsásnak indul és remélem, hogy az is marad, hiszen barátnőm látszólag fülig szerelmes. Pedig ő aztán megmondta már évekkel ezelőtt, hogy sosem lesz szerelmes. Ennek ellenére mindig volt valakije, de ez most mégis más.

Még érintettünk néhány fontosabb témát beszélgetésünk során, majd letettem, mert kopogtak az ajtómon. Egy nővér jött ki hozzám a kórházból, hogy levegye a kötésemet végre, ami megnehezítette a mozgásomat. A gipszet sajnos majd csak egy hét múlva veszik le, de már ez is valami.

Szerettem volna írni Szoboszlainak, ahogy Dorina tanácsolta, de miután bepötyögtem a szia, hogy vagy? mondatot, fájdalmasan felnyögve töröltem ki inkább. Ez egy nagyon gyenge üzenet lenne tőlem és totál idiótának nézne. Lehet, hogy nem is kíváncsi rám. Hazahozott, járt be hozzám a kórházba, érjem be ennyivel. Szóval inkább nem írtam neki semmit és még fájdalmasabban vettem tudomásul, hogy ő se nekem.

***

Taxival mentem a Redbull központjába, ahol a focisták voltak. Mi a francért kell a tornára ide járnom? Ez valami rossz vicc? Az egész komplexum hatalmas volt, tehát úgy gondoltam, nem kell attól tartanom, hogy majd esetleg összefutok Szoboszlaival, mert azért mégis kicsit zavarban érezném magam a puszi után és, hogy nem keresett azóta. Nem is tudom, miért vártam mást?!

Lábaim a földbe gyökereztek, amikor meghallottam a parkoló felől a focista hangját, így az üvegajtó előtt állva megfordultam, de nem nekem intézte szavait. Még csak észre sem vett. Csapattársaival üdvözölték egymást nevetgélve. Görcsbe rándult gyomrom a nevetésétől. Ma is tökéletesen nézett ki a csapat melegítő szettjében. Férfias arcvonásai vonzóvá tették, nekem pedig ideje volt bemennem, mielőtt szemet nem szúrok valakinek.

A recepción kaptam egy kis útbaigazítást, amiért hálás voltam, mivel biztos nem találtam volna meg a nekem szánt öltözőt és a termet sem, ahol a gyógytornám lesz. Táskámat lepakoltam a padra és átvettem passzos edzős nadrágomat és egy Nike melegítő felsőt aggattam magamra, amibe könnyű volt belebújni. Izgultam, hiszen még sosem volt ilyen és nem tudtam, mire számítsak. Mindenesetre amíg elsétáltam edzőcipőmben a teremig, azzal nyugtattam magamat, hogy mivel egyedüli nő vagyok, biztos nő lesz az edző, aki segíteni fog, hogy újra normálisan tudjam használni karomat, ami még mindig fájt.

-Szia! Biztosan te vagy Nina! - mosolyog rám egy harmincas éveiben járó sötétszőke férfi, amint beléptem a helyiségbe. Itt mindenki ilyen magas?

-Jó napot! Igen, én. Nina Wagner - fogok vele kezet megilletődötten.

-Daniel Behlau vagyok, én fogok segíteni neked, hogy rendbe gyere a versenyekre - mosolyog rám kedvesen, én pedig csak bólintok. - Pakolj le addig, míg a többiek is megérkeznek - mutat a padok felé, ahová le tehetem telefonomat, vizemet és a kis törölközőmet. Hajamat laza kontyba fogtam. Hogy miről beszél?

-Többiek? - kérdezem kikerekedett szemekkel, mintha nem értettem volna elég tisztán, amit mondott. Én nem akarok senkivel együtt lenni tornán!

-Igen, van még két sérült focistánk, sajnos csak egy időpontba tudtam őket tenni. Remélem nem gond - néz rám kérlelően, én pedig erőt véve magamon megrázom fejemet.

-Nem probléma - mosolygok kedvesen. Dehogynem probléma!

Leültem cuccaimmal a kezemben és vártam, hogy megérkezzenek sérült társaim, addig Daniel tartott szóval. Többek között megkérdezte, hogy érzem magam és mennyire hajlítható a karom. Elmondása alapján nincs nagy vész, szóval ne aggódjak.

A hangok irányába kaptuk fejünket, amit az ajtó felől hallottunk, majd találkozott a tekintetem az egy hete nem látott szempárral, aminek tulajdonosa meglepődötten nézett vissza rám, végül apró mosolyra húzta ajkait. Gyomrom akaratlanul is görcsbe rándult, torkomba hatalmas gombóc szökött.

-Szia Nina! - szólított meg, miközben határozott léptekkel sétált felém.

-Szia! - köszönök csendesen és nem igazán tudom, mit mondhatnék még - Hát te?

-Ugyanazért, amiért te is - válaszol értetlenül elnevetve magát - Csak én nem kamu sportban szereztem sérülést! - szúrja oda, ezzel pedig még jobban megforgatja bennem a tőrt. Szavai rosszul esnek és szeretnék most azonnal eltűnni innen. Nagyot nyelve kapom el pillantásomat róla, pedig várja, hogy visszaszólok valamit. Ehelyett magamban tartottam, mennyire megbántott, pedig titkon reméltem, hogy most is olyan normális lesz, mint legutóbbi alkalmakkor. Csalódnom kellett.

-Na, látom ti már ismeritek egymást - nevetgél Daniel - Willi a másik sérültünk, szintén a keze miatt van most itt. - mutat be a másik focistának, aki kedvesen mosolyog és bemutatkozik nekem, én pedig viszonozom a gesztust. Nagyobb késztetést éreztem arra, hogy vele tartsak szemkontaktust, mint Szoboszlaival, aki ismét seggfej módjára viselkedett.

Nyújtás után csináltam a gyakorlatokat, amiket Daniel mutatott és velem együtt Orban is végezte. Szoboszlai szerencsére tőlünk teljesen távol csinálta a saját dolgát, de így is magamon éreztem égető tekintetét, mégis úgy tettem, mintha nem vettem volna észre.

-Volt köztetek valami, vagy miért néz rád úgy, mint aki mindjárt felfal a szemeivel? - ül közelebb Willi a matracon nyújtás közben és teljesen meglep kérdésével.

-Hogy én és az a segg? - biccentek alig láthatóan a fiú irányába, mire bólint. Halk nevetést engedek el, majd folytatom. - Még, ha fizetnének se! - rázom fejemet, mire elmosolyodik.

-Szóval nem bírod az arcát? - kérdezősködik tovább és úgy érzem, neki olyan, mintha mindig is barátok lettünk volna és simán megosztanék vele hasonló információkat. Tény és való, jófej.

-Így is mondhatjuk - bólintok óvatosan körözve vállaimmal és egy enyhe grimaszt is elengedek, ugyanis a bal, nem igazán akar engedelmeskedni a fájdalom miatt.

-Egyébként gratulálok a verseny kupához! Nagyon jó verseny volt, élveztem - vált témát és hozza fel a hetekkel ezelőtt megrendezett versenyt, ahol első helyezést értem el és emlékeim szerint ő is ott volt a nézők között.

-Köszönöm! Az valóban egy nagyon jó verseny volt - mosolygok vissza rá - Sajna a Redbull Cuphoz nincsenek ilyen jó élményeim. - húzom el számat szomorkásan.

-Figyelj, minden sportoló életében vannak nehezebb időszakok, de te még elég fiatal vagy és, ha felépülsz még nagyon sok versenyt fogsz nyerni! - mosolyogva biztat és komolyan jól esnek szavai.

-Te sportolónak tartasz? - kérdezem megragadva a lényeget, mivel kíváncsi voltam rá, hogy ő is úgy vélekedik-e, mint seggfej csapattársa, aki most is minket néz, ahogy ezt a szemem sarkából látom.

-Nem igazán értem ezt a kérdést - néz rám zavartan.

-Úgy értem... Szerinted annak ellenére, hogy nekem nem kell futkorásznom versenyen, attól még sportolónak számítok? - fejtem ki kérdésem tartalmát, mire is gondolok pontosan.

-Persze, hogy az vagy! - válaszol még mindig értetlenül. - Hiszen nélküled nem tudnának végigmenni a lovak a pályán. Te is kellesz oda és ahogy én láttam fizikumra is szükség van. Szóval naná, hogy sportoló vagy! - mosolyodik el kedvesen és megmelengeti lelkemet. Halványan mosolygok vissza én is, majd tekintetem Szoboszlaira téved és kicsit elidőzik kidolgozott hátizmain, ami még pólón keresztül is jól látszik. - Talán ő állította ennek az ellenkezőjét? - hajol közelebb Willi, teljesen rámutatva a lényegre. Aprót bólintok. - Ne érdekeljen, hogy ő mit mond! Nagyon ért ehhez, hogy elvegye mások önbizalmát és abból táplálja saját magát. Te igenis jó sportoló vagy és ezt meg is mutatod neki, ha folytatod a tornát.

-Köszi! - biccentek felé, majd kicsit elgondolkodva szavain, követem példáját és csinálom a gyakorlatokat. Minden mozdulatomat figyelemmel kíséri az a bizonyos szempár, én most mégis el tudok tőle vonatkoztatni és jókat nevetek Willivel. A beszélgetés annak ellenére sem okozott gondot, hogy egy szót se beszélt szinte magyarul. Poénkodni így is tudott, ami látszólag Szoboszlait idegesítette, én mégis belementem a kis játékba, miszerint idegesíthetem a fiút ezzel.

Két óra kissé fájdalmas torna után hívtam egy taxit és már utcai ruhában sétáltam a folyosón Orbannal magam mellett, aki folyamatosan szóval tartott. Igazából örültem is neki, mert nagyon egyedül éreztem volna magamat, hiszen ez a seggfej is visszatért régi vagy igazi egyéniségének gyakorlásához, amire semmi szükségem nem volt.

-Tényleg ne vigyelek el? Nem nagy kitérő - ajánlja fel még egyszer a fuvar lehetőségét minden hátsószándék nélkül, de én kedvesen utasítom el.

-Köszönöm, majd máskor. - rázom fejemet mosolyogva. - Itt van értem a taxim - mutatok ki az üvegajtót, aminek túloldalán a sárga autó vár rám.

-Ne erősködj Willi, nem szereti a rámenős pasikat! - hallom magunk mellől Szoboszlai tenyérbemászó hangját, amihez ma már nem volt kedvem. Elképedve nézek rá, míg ő csak egy győztes vigyort villant. Willi pedig hitetlenül elneveti magát. A túlsztárolt egómajom amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is távozik.

-Arrogáns fasz! - mormogom orrom alatt magyarul és úgy látszik ezt Willi mégis értette, mert elneveti magát. Zavartan nézek rá. - Bocsánat, nem szokásom káromkodni, de ő . . . - nézek a távolodó focista irányába.

-Kihozza belőled - fejezi be helyettem a mondatot mosolyogva, mire kicsit elnevetem magam és bólintok. Jól átlátja a helyzetet.

Visszaérve az akadémiára utam egyből a lovakhoz vezetett az istállóhoz, ahol kirobbanó örömmel fogadtak. Igaz, még nem gondozhattam őket, azért mindegyik kapott tőlem simogatást, miközben azon gondolkoztam, hogy talán sose lesz jó a kezem és nem versenyezhetek többet és ami a legaggasztóbb volt, hogy aacheni szereplésem is veszélybe került.

Szomorkás hangulatban mentem fel a 17-es számú lakásba és dőltem végig a kanapén, hogy megnézzek néhány részt a sorozatomból Netflixen. Semmi máshoz nem lett volna energiám. Szoboszlai egyetlen mondattal cseszte el az egész napomat.

Még másnap reggel is orromat lógatva mentem be az öltözőbe és a terembe, ahol már a három férfi, akarom mondani két férfi és egy hülye gyerek várt rám. Érkezésemre mindannyian felém kapták fejüket, ami zavarba is hozott egy pillanatra, de azonnal köszöntek is, szóval ettől eltekintettem. Egyetlen bántó megjegyzést sem kaptam aznap Szoboszlaitól, sőt még segített is néhány gyakorlatban, mondjuk Willinek is, de lényegtelen, mert engem rettentően zavarba ejtett érintése, még ha az mentes is volt minden érzelemtől.

Három nappal később már nyoma sem volt bármi utálatnak, amit a fiú iránt éreztem, sőt az imént együtt nevettem velük valami szar poénon, ami Orban száját hagyta el.

-Jó hétvégét srácok! - köszön el Willi az ajtóban.

-Oh várjatok, elfelejtettem taxit hívni - veszem elő telefonomat és megnyitom az app-ot. Annyira belemerültem a beszélgetésbe, hogy el is feledkeztem arról, hogyan jutok vissza az akadémiára.

-Nem kell! Elviszlek - szólal meg Szoboszlai, aminek hatására kérdőn nézek fel rá.

-Rendes vagy, de nem szükséges - válaszolom feleszmélve a bambulásomból, aminek oka barna szemei volt. Tovább pötyögök telefonomon, de ekkor egy hatalmas kéz kiveszi kezeim közül a készüléket.

-Ne vitatkozz folyton! - húzza ajkait félmosolyra és egyáltalán nem szánja parancsolónak mondatát. Sokkal kedvesebb az elmúlt napokban, aminek nem tudom, mi lehet az oka.

-Oké - sóhajtok beleegyezően, miután visszaadja a fehér készüléket és kinyitja előttem az ajtót. Nézzenek oda! Még némi udvariasság is szorult ebbe a fiúba.

Még nagyobb gombóccal a torkomban ültem be fekete autójába, mint először. Egyszerűen nem akartam elhinni és felfogni, hogy ugyanabba a helyzetbe kerültem már megint. Táskámat kivette kezemből és a hátsó ülésre tette, mielőtt bármit is mondhattam volna. Némán csatoltam be övemet és figyeltem, ahogy beül mellém, majd lassan elindulunk és Lipcse utcáit szeljük. Most is lenyűgözött vezetési stílusa, ami szintén a lazaságot tükrözi, mely áthatja egész lényét.

-Ne haragudj! - szólal meg a piros lámpánál és rám néz, én pedig totálisan összezavarodok és erősen elgondolkozok, tett-e valami rosszat velem az elmúlt három napban vagy a tornán, de nem jut eszembe semmi, így értetlenül pislogok rá.

-Mégis miért? - adok hangot értetlenségemnek, mire egy halk sóhaj hagyja el telt ajkait. Ma is a Leipzig melegítő szettjét viseli, de most a fekete változatot.

-Amiért kicsit bunkón viselkedtem. - válaszolja talán még halkabban. Erősen kellett fülelnem, hogy jól halljam a szavakat.

-Kicsit? - kérdezem, visszatartva nevetésemet.

-Jó, igazad van. Idióta módjára viselkedtem. - ismeri be végül és mikor a lámpa zöldre vált, újra elindulunk. - Csak itt van ez a rohadt sérülésem és a média, ami állandóan cikkezik rólam. Rajtad vezettem le a feszültséget, pedig máshogy is lehetett volna - vigyorodik el, de nem néz rám. Ölni tudnék szemeimmel, hogy ő még ezt a meghitt bocsánatkérő szituációt is elrontja.

-Nincs semmi baj, mindenkinek vannak nehéz napjai - vonok vállat, pedig a hét elején még be tudtam volna törni az orrát. Ráadásul mindezt mosolyogva.

-Köszönöm, hogy ilyen megértő vagy Nina! - mosolyog rám egy pillanat erejéig és utána újra a forgalomra koncentrál.

Az akadémiáig nem szólunk egymáshoz, mindketten el vagyunk a saját kis gondolatainkkal és ez most így van jól. Utáltam, hogy ilyen szürke idő volt és ráadásul lógott az eső lába. Az esőt egyedül akkor szeretem, ha éjjel esik és el tudok rá aludni.

Nem tudtam, hogyan köszönjek el a focistától, de nem engedett sokat tanakodnom, mikor leparkolt autóm mellé, mert leállítva a motort ős is kiszállt. Nem értettem, mégsem szóltam érte.

-Köszönöm, hogy elhoztál . . . megint! - biccentek felé mosolyogva.

-Semmiség - ránt vállat, majd kivesz táskájából egy zacskót, amiben . . . sárgarépa van?! - Ezt oda akartam neked adni, de ha megengeded személyesen adnám oda Dominónak. Kifejezve, hogy nem haragszom rá - teszi hozzá mosolyogva és várja válaszomat.

-Ez kedves tőled, annak ellenére, hogy neki kellene bocsánatot kérnie - nevetem el magamat, saját táskámat magamhoz véve.

-Eltekintek tőle. Hátha így megszeret - jön utánam és nem igazán tudom hova tenni ezen kijelentését, hiszen nem igazán értettem, miért akarja pont az én lovam barátságát elnyerni.

Megkértem, hogy várjon meg az aulában, amíg felmentem letenni táskámat és már siettem is vissza hozzá. Egy picit szitált az eső, ezért sietősen indultam az istállóhoz, hogy Szoboszlai minél gyorsabban végrehajtsa tervét. Néhány munkás kíséri figyelemmel társaságom megtestesítőjét, amint Dominó boxához vezetem és a fekete ló kidugja fejét.

-A lényeg, hogy úgy add neki oda, hogy véletlenül se tudja bekapni az ujjaidat - adok útmutatást, hiszen nem úgy néz ki, mint aki sok lovat etetett már bármivel is élete során.

-Én adjam neki oda? - kerekednek el szemei, amin elnevetem magam.

-Hát nem is én. Velem már jóban van. Te akarsz vele barátkozni!

-Oké - nyel egyet, ami nyilvánvalóan az idegesség miatt volt, én pedig kezdek nagyon jól szórakozni rajta, milyen suta. - Akkor hogy csináljam? - vesz ki a zacskóból egy répát, amit Dominó ki is szemel és nyakát nyújtogatva akarja elérni, amitől szegény Szoboszlai nem kicsit ijedt meg.

-Ne félj tőle, nem öl meg! - fogom meg Dominó kötőfékét, hogy ne tudja fellökni szegény fiút.

-Biztos? - néz rám kissé félve.

-Biztos - bólintok. - Fogd meg a végénél és tartsd oda neki. - utasítom és mindent úgy csinál, ahogy javaslom neki. Dominó leharapja a végét, majd miután megrágta elveszi a focista kezéből a maradékot, aki megkönnyebbülten sóhajt fel, mikor látja, hogy a keze épségben megúszta az akciót.

-Ez nagyon izgi - néz rám egy szélesedő vigyor kíséretében. - Adhatok a többinek is?

-Ha szeretnél, persze - bólintok mosolyogva. Hirtelen eltűnt a nagyképő srác, aki még azt is nehezen viselte, ha egy porszem megy a cipőjére. Zsivány, Aladin, Sólyom és Pompás is nagyra értékelték a kis csemegét, amivel Szoboszlai etette őket. - Ha már itt vagy, segíthetnél nekem. - intézem felé szavaimat, mikor már csak simogatta a lovakat.

-Miben? - fordul felém mosolyogva.

-Ide kellene hozni egy bála szénát, de én a kezemmel sajna nem bírom el. - csak bólint, majd utánam jön.

-Ezt? - mutat esetlenül a kocka bálára, majd megfogja a bálamadzagnál fogva és megemelve elkerekednek szemei. Van egy olyan érzésem, hogy könnyebbre számított. Segítségkérően nézett felém, én pedig megsajnáltam és hirtelen eszembe jutott, hogy sérült, valószínűleg nem is volna szabad emelnie, jobb kezemmel megfogom a bála másik végét.

-Gyenge - megjegyzésem nem marad el, amit nevetve fogad.

-Inkább bátor, amiért elfogadom egy lány segítségét. - azonnal kijavít. Nem is ő lenne.

-Csak mondom, hogy én naponta több ilyen bálát cipelek egyedül - kacsintok rá győztes mosollyal és erre már nem tud semmit sem visszaszólni. A bálát a boxok elé tesszük, hogy holnap ebből adhassanak a dolgozók enni lovaimnak.

Amíg mi el voltunk a lovakkal, kint leszakadt az ég és tudtam, hogy csurom vizesek leszünk, mire a főépülethez érünk még akkor is, ha szaladunk.

-Tudsz futni? - teszem fel mégis a kérdést a fiúnak, aki egy káromkodással fejezi ki nemtetszését az időjárásnak.

-Megpróbálok - bólint, majd mindketten feldobjuk kapucninkat, hiszen legalább a melegítőfelsőnek van. Kabát nélkül kijönni elég nagy felelőtlenség volt mindkettőnk részéről. Mire a főépületbe értünk, mindkettőnk ruhájából csavarni lehetett volna a vizet. A lifthez rohantam és nyomtam meg a gombot, hogy lehívjam a negyedikről, de egy erős kéz fonódott karomra, mely gyengéden húzott a lépcső irányába.

-Mire leér, megfázol! - hosszú lábaival sokkal gyorsabban szeli a lépcsőfokokat, mint én. Mégis aggódó mondata üti meg fülemet. Most először fejezte ki, hogy fontos a testi épségem neki és nem magára gondolt.

Nem kommentálom, amit mondott. Útközben előhalászom kulcsomat és kinyitom az ajtót, majd engedem, hogy Szoboszlai bejöjjön utánam és becsukja maga mögött a fa szerkezetet. Teljesen logikus elgondolás volt részéről, hogy feljön velem, abban reménykedve, hogy majd itt megszárítkozhat. Ellenkező esetben nem engedtem volna be, de most valahogy tetszett, hogy itt van velem. A fürdőszobába mentem és elővettem számára egy fehér törölközőt, amit felé dobtam és el is kapott.

-Kössz! - dobja le a kanapéra és lehámozza vizes pulóverét magáról, én pedig visszamegyek a fürdőbe, hogy megszabaduljak a nedves ruháktól.

Sietősen rángattam le mindent magamról, egyedül fehérneműim maradtak rajtam és szerettem volna száraz ruhát felvenni, de ekkor realizáltam, hogy köntösömön kívül nem sok mindent tudtam volna felvenni. Pár perc tanakodás után felvettem mégis a fehér köntöst és a biztonság kedvéért rászárítottam hajamra, nehogy megfázzon a fejem. Félve nyitottam ki az ajtót, hogy megnézzem, Szoboszlain, van-e ruha. Alsónadrágot és fekete pólót viselt, tettemre kérdőn pillantott rám.

-Baj van? - kérdezi azonnal. Haja kicsit göndör, ahol víz érte és most jövök rá, milyen piszkosul szexi.

-Nem vittem be ruhát - vonok vállat zavartan, hiszen a köntös combom közepéig ér és olyan zavarba ejtően mér végig, hogy lehetetlen nem elpirulni.

Pulóverem zsebéből kivett telefonomat előbb töltőre teszem a nappali helységében és közben írok egy gyors üzenetet Dorinának, mert volt tőle egy nem fogadott hívásom és legutóbb, amikor nem válaszoltam neki tíz percen belül, azt hitte elraboltak. A padlószőnyegen tisztán hallottam a mögülem jött lépteket. Fülemben a vér hangosan dübörgött, ahogy realizáltam, Szoboszlai szorosan mögöttem áll és amikor kezével köntössel takart derekamhoz ért, lábaim földbe gyökereztek. Fogalmam sem volt, mi történik.

-Nina - suttogja mögülem, én pedig nagyot nyelve fordulok meg és nézek vele farkasszemet.

Szemei megállás nélkül fürkészik arcomat, ami vészesen közel van övéhez. Megállás nélkül bámuljuk egymást hosszú másodperceken keresztül, majd egyik kezével arcomhoz nyúl és ezzel elveszi eszemet. Tenyerével tarkómnál fogva húz közelebb, ő maga pedig lehajol kissé, hogy elérjen. Ajkaim elnyílnak közelségétől.

Mindent érzek. Az én szívverésemet. Az ő szívverését. Szédítő parfümjének illatát. És azt, hogy akarom.

Szemei ajkaimra siklottak és tudtam, szeretne megcsókolni, viszont nem akart ellenállásba ütközni.

Szemeim maguktól csukódtak le, mikor megéreztem puha ajkait, amik enyémekre finom csókot nyomtak. Először ízlelgette őket, majd mikor érezte, hogy nincs ellenemre a dolog nyelvével bejutást kérve falni kezdtük egymást. Nyaka köré fonva kezeimet kapaszkodtam fel és húztam annyira közel magamhoz, amennyire csak lehetett. Gyomrom görcsbe rándult és hirtelen nem tudtam magamat irányítani, pedig tudtam, hogy mi lesz ebből, ha most azonnal nem hagyjuk ezt abba.

Sziasztok Mindenki! 🥰

Meghoztam nektek egy újabb részt, amiben úgy gondolom elég sok minden történt. Megláthattátok D paraszt oldalát megint, aztán egy kis kedvességet. Na és a végére pedig egy teljesen új szituációba keveredtek főszereplőink. Ti mit gondoltok, mi lesz ebből?

Úgy gondolom innentől tényleg beindulnak az események. 🤭

Legyen szép vasárnapotok!

Millió puszi & ölelés! ❤️