N I N A

Fájdalmas és nehéz egy hét van mögöttem, amit leginkább a lakásomban és az istállóban töltöttem. Nem szerettem volna senkivel találkozni. Főleg nem Szoboszlaival, aki figyelmen kívül hagyva kérésemet, miszerint ne keressen, bombázott az üzeneteivel. Nem adta fel, pedig egyiket se nyitottam meg, nem hogy válaszoltam volna neki. Nem volt mit mondanom.

Dorinával újra beszélő viszonyban voltam, hiszen képtelen voltam haragudni rá és szükségem volt valakire, akivel válthatok néhány szót az érzéseimről. Nem tudtam, mi következik ezek után, hogyan kellene éreznem és legfőképp tennem. Szerettem volna elfelejteni ezt az egészet és visszamenni Magyarországra a családomhoz, de ahogy Józsi telefonban is mondta, túl sokat fektettem bele ahhoz, hogy most feladjam egy ekkora lehetőség előtt, mint amit a Redbull kínál.

Hallgattam anyára és átöltöztem lovagló ruházatomba, hogy végre kicsit kiszellőztessem a fejemet. A dolgozók nagyon kedvesek és rendesek voltak, mégsem tudtam rájuk őszinte mosollyal nézni, bármennyire is szerettem volna. Szomorúan és lemondóan sétáltam végig az istálló folyosóján, hogy felnyergeljem Sólyomot. Tényleg szükségem volt erre.

Egyedül csináltam mindent, szükségem volt egy kis magányra is. Nem tudtam kiigazodni magamon, mi lenne a legjobb most. Semmi sem segített rajtam igazán. Azt szerettem volna, ha minden rendben van és ez az egész nem történik meg. Kicsit azt éreztem viszont, hogy már nem bánt annyira a dolog, sokkal inkább szomorú vagyok, semmint csalódott.

Sólyom teljes felszerelésben volt, így kivezettem az istállóból és kikötöttem a karámfához, én magam pedig visszamentem kobakomért és mellényemért, mert bármennyire is profi az ember, fő az elővigyázatosság. Mellényemet futtában veszem magamra kilépve a nyergesből és a folyosón azzal a személlyel találom szemben magam, akit a legkevésbé szerettem volna jelen pillanatban látni. Nem szóltam, csak némán figyeltem a zavart tekintetű fiút, akinek szemei alatt hatalmas karikák voltak, arca meggyötörtebb volt, mint legutóbb, amikor láttam. Haja nincs belőve, most hagyta sötét tincseit göndören és ekkor esett le, eddig vasalta.

-Szia! - suttogja közelebb lépve. Szó nélkül meredek rá és nem értem, minek jött. - Tudunk váltani néhány szót? - kérdezi bizonytalanul és egy kis idegességet is fel vélek fedezni hangjában. Ő sosem ideges. Mindig halál laza.

-Nem érek rá - vágom rá rögtön és ezzel kész vagyok lezárni a beszélgetést. Mellényemet indulatosan húzom fel államig, jelezve, hogy épp készülőben vagyok valahová. Nem igazán hatja meg.

-Mi sürgős dolgod van? - egyszerre csalódott és számonkérő.

-Épp lovagolni indultam - mutatok kifelé, háta mögé. Sólyom elég punnyadtan várt rám.

-Egy perced csak van még! - kapja el karomat és húz vissza maga elé. Ha ezt egy héttel ezelőtt csinálja, tuti orrba nyomom. Most viszont fáradt tekintettel nézek rá és várom, mit szeretni kihozni ebből az egészből, mert tudom, hogy amíg el nem mondja a kis beszédét, nem szabadulok innen.

-Miért jöttél ide? - kérdezem lemondóan, ő pedig fájdalmas sóhaj kíséretében néz rám.

-Gondoltam, itt nem tudsz rám vágni egy ajtót sem - kezd bele kicsit poénosan, de engem ez egyáltalán nem érint meg, sőt. Elindulok a kijárat felé, de hirtelen eszembe jutott valami még.

-Vágott már pofán istállóajtó? - kérdezem hirtelen megfordulva.

-Nem - néz rám furán, majd könnyedséggel csukom rá az istálló ajtaját, ezzel kicsit könnyítve lelkemen. A nehéz szerkezetű ajtó visszhangozva csapódott be, Sólyom összerezzenve nézett felém. Jól esett Szoboszlaira vágni még egy ajtót.

Kicsit elmosolyodok a szituáción, hogy a nagy Szoboszlaira már kétszer is rábasztam az ajtót és egyik után sem éreztem egy fikarcnyi bűntudatot sem. Sólyomhoz sétálok, majd hallom, hogy mögöttem kinyílik az ajtó, biztosan a focista találta meg lélekjelenlétét és indult utánam, de ez elég hiábavalónak tűnt.

-Ne csináld már! - jön utánam sietős léptekkel, ahogy vállam felett hátra nézek a kíváncsiságtól indíttatva. Kitartó, azt meg kell hagyni.

-Mit ne csináljak? - fordulok hirtelen szembe vele, amitől megtorpan. Szerintem joggal nem számított erre. - Hagyj már végre békén! Mit nem értesz ezen?! - nézek rá kérlelően, hangom már kicsit hisztérikus és kész vagyok elsírni magamat, pedig két napja olyan erős voltam, hogy már nem sírtam.

-Ne kérj tőlem ilyet! - néz mélyen szemeimbe, én pedig azt érzem, ha most azt mondaná bocsássak meg neki és megcsókolna, gondolkodás nélkül teljesíteném kérését.

-Mondtam már, hogy nem érek rá! - tartom magam elvemhez és megfogom a kengyelt, hogy lábamat beakaszthassam, majd egy könnyed mozdulattal ugrok fel Sólyom hátára és magasodok Szoboszlai fölé, aki látszólag ezzel elveszíti domináns szerepét.

-Csak egy percet kérek! - néz fel rám idegesen, nem érdekelve, hogy egyébként túl sok figyelmet kapunk az emberektől a lovarda körül és, hogy csak egy melegítő felső van rajta, simán megfázhat. Ha nem állnánk most így egymáshoz, aggódva szólnék rá, hogy menjen és vegyen fel valami melegebbet.

-Dominik! - csukom le szemeimet szorosan, majd kifújva levegőmet újra szemeibe nézek. - Jobb lesz, ha tényleg elfelejtesz. Ennek semmi értelme. Hagyjuk egymást békén, hogy éljük a saját életünket.

-Nekem addig nem megy, amíg nem tisztáztam ezt veled! - vágja rá idegesen.

-Majd túllépsz ezen is, mint eddig mindenen. Már minden tiszta, hidd el. - szomorúan nézek el és veszem kezeim közé a szárat, hogy elindíthassam a lovat. Amint ez megtörténik, a focista csalódottan és kétségbeesve lép utánunk, de már nem tud mit tenni.

-Nina! - hallom hangját, de nem fordulok vissza. Nem akarom, hogy lássa előbuggyanó könnyeimet, amiket ő váltott ki.

Az akadémia hátsó kapuján kilovagolva megkönnyebbülök, hiszen senki nem jön utánunk és végre egyedül lehetek a lovammal. Kezdett elegem lenni mindenből. Hiába volt még igen hideg így reggelről, nem éreztem, hogy fáznék.

Rosszul érintett, hogy a focista megint felkeresett, sokkal gyengébbnek éreztem magamat a jelenlétében, mint korábban. Elbizonytalanított tekintete abban, hogy tényleg el kellene felejtenünk egymást, hiszen legbelül tudtam, hogy erre képtelen vagyok. Már nem éreztem magamat annak, aki voltam, mielőtt idejöttem Lipcsébe. Mindig egy céltudatos ember voltam, ahogy Szoboszlai is jellemzett. Szerettem volna ez az ember lenni újra, viszont éreztem, hogy nem megy, nincs már semmi, ami motiválna ebben. Már félig-meddig Aachent is elengedtem, pedig a kórházban fekve megfogadtam, hogy mindent meg fogok érte tenni. Erre most itt ülök lóháton és egy rakás roncsnak érzem magam, aki még el se kezdte a fogatos edzéseket. Az a néhány befogás, amint az elmúlt egy hétben csináltam, nem tekinthető intenzív edzésnek. Sokkal többre volt ettől szükségem, hogy felkészüljek. Nem voltam formában.

Imádtam, ahogy vágta közben belekapott a szél hajamba és eggyé váltam a lóval. Olyan érzés volt, mintha repülnék és hirtelen semmi rosszat nem éreztem, csak a szabadságot és a nyugalmat. Lipcse körül nagyon szép erdők és rétek voltak, ahol barangolhattam Sólyommal. Találkozunk őzikékkel és nyuszikkal, amik látványa mosolygásra késztetett. Teljesen feltöltődtem, úgy éreztem bármilyen akadályt gördítenének most elém, le tudnám küzdeni.

Késő délután értem vissza az istállóhoz és először éreztem azt, hogy éhes vagyok. Az elmúlt napokban szinte semmi étvágyam nem volt, ez persze meg is látszódott, három kiló tűnt el rólam, bár nem annyira bántam. Szerencsére senki nem kérdezősködött hol jártam ennyi ideig és hálás voltam, amiért Szoboszlainak hűlt helye volt. Szerettem volna tudni, mit miért tett, de képtelen lettem volna végighallgatni a kis mondókáját, miszerint én voltam a kiút a kapcsolatából. Olyan voltam, mint egy útszéli sebesült macska, akibe mindenki, aki elhalad mellette csak belerúg egy nagyot. A focista túl nagyot rúgott belém.

Vettem egy forró zuhanyt, hiszen le voltam izzadva, a hideg levegő pedig nem segített rajtam.

Készítettem egy forró teát és annak ellenére, hogy éhes voltam, úgy éreztem egy falat se csúszna le a torkomon. Erőt véve magamon, ütöttem fel két tojást rántottának, amit nagy nehezen letuszkoltam, miközben telefonomon pörgettem a social media minden platformját. Semmi újdonság vagy érdemleges nem volt számomra. Akaratlanul is bepötyögtem Szoboszlai nevét a keresőbe, jobbnak láttam, ha kikövetem Instagramon. Így volna helyes, akkor már tényleg semmi nem kötne hozzá.

Előbb képeit néztem meg, bár tudtam, hogy nem kellene. Csak megnehezítem a helyzetemet. Végül odáig jutottam, hogy bezártam az alkalmazást anélkül, hogy megtettem volna, amit szerettem volna. Az üzeneteket direkt nem nyitottam meg, tudtam, hogy köztük lesz a focistáé is, és nem akartam befolyásolni magamat.

Bármennyire is próbáltam lefoglalni magamat, ahogy anya tanácsolta, nem találtam a helyemet. Két részt néztem meg a Koronából, de a figyelmemet nem kötötte le, hiszen folyton a focista járt a fejemben és az, amit a kórházban beszéltünk a sorozatról. Utáltam magam, amiért nem tudtam tisztán gondolkozni, és saját magammal foglalkozni.

Éjjel valamivel többet aludtam, mint eddig, ez talán a nyugtató zöld teámnak is köszönhető volt, amit lefekvés előtt ittam meg. Anya is mindig ezt főzte, ha nem tudtam elaludni vagy ideges voltam egy-egy verseny előtt.

Délelőtt az edzőteremben voltam és miután vettem egy forró zuhanyt és bedobtam egy kis karfiol krémlevest, lementem az istállóhoz, hogy kimenjen egy újabb terepre lóháton tekintve, hogy a tegnapi is milyen jó hatással volt rám.

Dominó boldogan fogadta a nyerget a hátán és ellenkezés nélkül kapta be a zablát szájába, majd a bokavédőket is lábaira csatoltam. Terepen sokkal inkább előfordulhat, hogy összefeni lábait és szerettem volna elkerülni az esetleges sérüléseket.

Sokkal jobban éreztem magamat és még a nap is sütött. Minden adott volt egy tökéletes délutáni lovagláshoz. Dominónak jó kedve volt, ezt fejrázásokkal adta tudtomra és első két lábát dobálta, amin én csak nevetni tudtam. Egy igazi kis táncoló ló. Önfeledten vágtáztam vele visszafelé, s közben találkoztam néhány akadémistával, akik csoportos terepre mentek lovaikkal. Már nem esett nehezemre köszönni nekik. A kövezett úton egyenletesen kopogott a patkó, s örültem, hogy nem járkáltak erre nagyon autók. A hátsó kapun beérve leléptettem a lovamat, majd az istálló előtt leszálltam róla. Lábaimat kicsit megráztam, mivel a két és fél óra lovaglás megviselte őket, de nem bántam. Ez most nagyon kellett.

Dominó kantárját szerettem volna kicsatolni, hogy levehessem róla, de hirtelen felkapva fejét nyerített a hátsó karámok felé.

-Na, viselkedj már! - szólok rá és újra a bőrszíj felé nyúlok, de ekkor szinte magával rántva indul el az irányba, amerre nézett, én pedig kétségbeesetten próbálom visszafogni, de karom még nem volt elég erős ehhez, így tehetetlenül engedtem el. - Rohadt életbe! - lehelem, majd elkezdek futni a vágtázó ló után. Csak ne menjen ki a kapun, remélem azóta valaki becsukta.

Láttam, ahogy Dominó lassít és megáll, én pedig kicsit megnyugodva kiáltom nevét. A fekete ló megfordul, de nem egyedül. Szoboszlai fogja a kantárt és kedvesen mosolyodik el, amint meglát engem. Mi ő, valami kibaszott suttogó?

-Dominó baszdmeg! - állok meg kifulladva előttük és kicsit kínosan nézek a focistára, aki fogalmam sincs, hogy kerül ide. Lábaim földbe gyökereznek és hirtelen levegőt is alig kapok. A döbbenet az arcomra is kiül, amit ő is észrevesz, éppen ezért elmosolyodik ezen. Fekete farmert és egy zöld kapucnis felsőt visel. Haja ugyanolyan göndör, mint tegnap. Mióta megtörtént ez az egész olyan, mintha elhagyta volna magát.

-Úgy látszik, szeret engem - simogatja meg Dominó orrát mosolyogva, én pedig csak szám szélét rágva nézem a jelenetet és nem akarom elhinni mindezt.

-A gazdáját kellene szeretnie, add ide - nyúlok a kezében tartott szárért, de Dominó megmakacsolva magát kapja fel fejét és kezd tolatni. - Mi a fene bajod van ma?! - kérdezem tőle idegesen nem, mintha abban reménykedtem volna, hogy válaszol.

-Talán velem visszajönne - tanácsolja Szoboszlai, aki ezzel egy pillanatra elnyeri pillantásomat. Némán bólintok, majd mellettük lépkedve sétálok és érzem, hogy szívem még mindig torkomban dobog és talán nem az előbbi gyors sprint miatt, hanem mert zavart a fiú jelenléte.

-Elmondanád mit keresel itt? - kérdezem halkan rá sem nézve, magam elé bámulva figyelem lépteimet. Képtelen vagyok ránézni.

-Már szóba állsz velem? - érzem hangján, hogy mosolyog. Egy sóhaj kíséretében emelem fel fejemet, hogy barna szemeibe nézzek, de egyetlen szó sem hagyja el ajkaimat.

-Hogy tudtad megfogni a lovat? - kérdezem tanácstalanul, mert bármennyire is másról szerettem volna beszélni, csak ez a kérdés jött a számra.

-Nem tudom, talán most kamatoztatom a sok lószelídítő filmet, amit megnéztem az utóbbi időben - halkan elneveti magát, de én csak egy halvány mosollyal jutalmazom, amit szerintem észre se vesz, csak én érzem ezt. Tudom, hogy az utóbbi időt, rám érti és kicsit jól is esik, hogy valóban miattam nézhetett meg ilyeneket, de valószínűleg ez is kamu.

-Nem kell ilyen hülyeségeket kitalálnod! - rázom fejemet rosszallóan, majd érzem amint ujjai karom köré fonódnak és finoman állít meg, én pedig mint egy hülye engedelmeskedek is neki.

-Megnéztem a Menedék mindhárom részét, a Suttogót és a Hadak útjánt, amin azt hiszem tényleg sírtam . . . - teszi hozzá kis mosollyal, én pedig kételkedve nézek szemeibe.

-Csak szórakozol velem - nevetem el magam végül tehetetlenül, amint látom, hogy komolyan beszél.

-Jó, nem sírtam úgy, mint gondolod, de homályosan láttam pár percig, gondolom nem azért, mert megerőltettem a szememet - vallja be őszintén, közben visszaérünk az istállóhoz, aminek ajtaját kinyitom előttünk.

-Ha már ennyire nagy szakértő vagy a lovak terén, le is szerszámozhatod Dominót. - vonom fel szemöldökeimet provokatívan, amin kicsit meglepődik.

-Hát . . . az az igazság, hogy ezt pont nem mutatták a filmben, hogy kell - vakarja meg tarkóját zavartan. Csak megforgatom szemeimet.

-Ezt csatold ki - lépek Dominó mellé és felhajtom a nyereg oldalát és a heveder csatjára mutatok. Amint ezt megteszi, bár elég bénán - szórakozottan figyelem - leveszem a ló hátáról a nyerget az alátéttel együtt és a box melletti tartóra rakom.

-Nagyon sajnálom Nina - lép mellém, miközben a kantárfejet csatolom ki. Egy pillanatra ránézek és látva komor arcát, kicsit elszorul a mellkasom. Nem mondja, de tudom, mire érti a bocsánatkérést. Igazából meglep, hogy tényleg bocsánatot kérni jött most és nem úgy akar tenni, mintha semmi se történt volna. Mikor nem reagálok semmit, csak csendben folytatom tevékenységemet, folytatja. - Felnézek rád, amiért tényleg ennyire komoly, céltudatos és ezek mellett szép és vicces vagy. Soha senkivel nem találkoztam még, aki ilyen lett volna és tényleg azt éreztem, hogy nekem ez túl nagy lépés lenne így hirtelen. Nem éreztem magamat elég jónak hozzád. Egy egoista kis fasz vagyok és egy ilyen nő, nem ezt érdemli. - leveszem Dominóról a kantárfejet és becsukom a boxajtót. A nyereg mellé teszem, majd szembe fordulok a fiúval, aki megvárta, míg rá nem emelem tekintetemet. Érzem, hogy lábaim remegnek, mert ez egy hosszú beszélgetés lesz és nem tudom, hogyan fog végződni. - Nem gondoltam, hogy benned is ilyen mély érzések vannak, vagyis voltak. Nem tudom, most hogy érzel... Csak azt tudom, hogy nagyon elbasztam ezt az egészet és szeretném jóvátenni.

-Ezt ne itt beszéljük meg - nézek körbe, hiszen nem vagyunk egyedül és még, ha nem is értik amit beszélünk, a nyergesbe terelem a focistát és bezárom magunk mögött az ajtót. Ez tényleg nyugodtabb hely, ahol remélem végre őszintén beszélhetünk egymással. Láttam rajta, mennyire ideges, mit mondjon és mit fogok rá reagálni. Én is idegesen voltam. Gyomrom görcsbe rándult, amint újra beszélni kezdett.

-Az első perctől fogva tetszettél nekem, amikor a versenyed után találkoztunk. - kezd bele újra kisfiús mosollyal az arcán, ami nagyon édes volt. Gyomrom görcsbe rándul.

-Elég kretén módon fejezted ezt ki - vágok közbe, hiszen utálatosan viselkedett.

-Mert nem tudtam, hogyan kezeljem a helyzetet. Barátnőm volt, akit már egyáltalán nem úgy szerettem, mint azt megérdemelte és tudtam, hogy annak a kapcsolatnak már nincs jövője. Amikor lefeküdtünk, meg is fogalmazódott bennem a szakítás gondolata, de ahogy mondtad is... gerinctelen, gyáva alak módjára hagytam a dolgokat. Tudtam, hogy nem jöhetek ki jól a dolgokból, de nem akartam, hogy megtudd és ez legyen. Önző voltam, tudom. Teljesen igazad volt azzal kapcsolatban, amit mondtál akkor. De nem akartalak bántani és éreztem, hogy nem helyes, ahogy csinálom a dolgokat, de teljesen elvetted az eszemet - lép közelebb, amitől légzésem felgyorsul és érzem, hogy szívem majd kiugrik helyéről. Némán figyeltem arcát, amin megannyi érzelem kavargott. Barna szemei csillogva néztek rám és éreztem, hogy már nem megy úgy haragudnom rá, mint szerettem volna. - Szerettem volna minél előbb Anettel szakítani, hogy könnyítsek a lelkiismeretemen és veled lehessek. Tudom, hogy nem így kellett volna intéznem a dolgaimat, de tekintve, hogy milyen kaliberű nő vagy, nem tudtam volna elviselni, ha . . . - harapja be alsó ajkát, ezzel abbahagyva mondatát, de tudom, mit szeretett volna mondani.

-Féltékeny voltál? - segítem ki egy alig látható mosollyal arcomon.

-Ez egy elég enyhe kifejezés. - neveti el magát tehetetlenül. - Megölt az irigység még akkor is, amikor Willivel beszélgettél pedig tudtam, hogy nem akar semmit, de a tudat, hogy nem én vagyok a közeledben, hanem egy másik férfi, az kibaszottul zavarta a csőrömet... - ismeri be, én pedig kicsit tényleg elmosolyodom ezen. Fogalmam sem volt róla, hogy ilyen gondolatok játszódtak le benne.

Nem tudtam, mit mondhatnék neki, egyszerűen nagyon össze voltam zavarodva, de ezt ő is érezte, ezért nem hagyta, hogy kínos csend telepedjen közénk.

-Nekem mindig csak ilyen instamodell barátnőim voltak, akik odáig voltak értem és teljesen új volt, hogy te nem a nevemet nézted. Hiába voltam velük együtt, ez egy idő után egyoldalú lett, mert nem találtam semmi izgalmasat ezekben a lányokban. Te viszont... te teljesen más vagy és rájöttem, hogy nekem erre van szükségem. Benned kurvára minden meg van, ami egy férfinak kell.

-Ezt is elég érdekesen mutattad ki - jegyzem meg felhúzva egyik szemöldökömet. Szerettem volna, ha azt látja,hogy ennyivel nem hat meg, pedig már az első vallomása után is kész voltam megbocsátani.

-Mert egy seggfej vagyok - tárja szét kezeit, én pedig gondolkodás nélkül lépek hozzá és nyakánál fogva húzom le magamhoz, hogy megcsókolhassam. Nem mondom, hogy nem lepte meg, mert eltelt néhány másodperc, mire felfogta, mi történik és karjait óvatosan fonta derekam köré, amit kirázott a hideg érintésétől. Ujjaimat sűrű hajába vezettem és nem tudtam elszakadni tőle. Minden egyes csókjára vágytam. Vágytam arra, hogy tényleg rendben legyen köztünk minden és végre megérintsen. - Ez egy bocsánatkérés elfogadást jelent? - válik el ajkaimtól, amik szomorúan fogadják hiányát, mégis örömmel nézek szemeibe.

-Vehetjük annak is - vonok vállat mosolyogva, majd újra megcsókolom. Itt és most akarom.

Lábaim maguktól visznek előre és tolom a nyergesben levő székek egyike felé, amire leül, miután lábai nekiütköznek és elveszti egyensúlyát. Megilletődve néz rám, mikor elhelyezkedek ölében. Csodálkozva tekint rám és valóban merész tett ez tőlem. Nem foglalkozva semmivel hajolok előre és csókolom meg újra egészen addig, amíg a levegőhiány miatt nem kell kicsit rendeznem lélegzetvételemet, ahogy neki is. Látom rajta a bizonytalanságot és az értetlenséget, de ezzel most nem foglalkozok. Tudatni akarom vele, hogy szavai meggyőztek és szeretnék tényleg megbocsátani neki.

-Nina! - leheli kissé rekedtes hangon nevemet - Mit csinálsz?

-Elfogadom a bocsánatkérésedet - szája sarkába apró csókot lehelek, majd egyik kezemet apró borostájára simítom, amit úgy szeretek rajta. Férfias külsőt kölcsönöz fiatalos arcának.

-Ez így nem lesz jó - kezd fészkelődni alattam és tudom, miért mondja. - Nem akarok bajt. - fogja két keze közé arcomat, én pedig megremegek, mikor kezei bőrömhöz érnek. Ezzel egyidőben érzem, ahogy odalent nedvesedni kezdek.

-Nem lesz baj beszari - nevetem el magam halkan, mire csak egy bizonytalan mosolyt villant rám.

-Tuti akarod? - kérdez rá még utoljára, de én nem utasítom vissza. Aprót bólintok.

Kezeit kicsivel magabiztosabban vezeti hátamra, majd fenekemre, közben pedig arcélemre és nyakamra is puha csókokat nyom. Tökéletes bocsánatkérés. Még, ha nem lenne fűtött a helyiség, akkor se fáznék. Jelenleg azt érzem, majd szétrobbanok, olyan forróságot érzek. Testem ezerrel fűt, mióta megcsókoltam a focistát. Izmos mellkasán vezetem végig kezemet, egészet nadrágja szegélyéig, majd oda sem nézve gombolom ki a farmer anyagot. Picit lentebb húzom, s megemelkedve a széken siet segítségemre. Hálám jeléül pedig azonnal alsónadrágjába vezetem kezemet és húzom végig kezemet legnemesebb testrészén, amit napokkal ezelőtt inkább szerettem volna levágni. Most viszont azt kívántam, bárcsak már magamban érezhetném. Ajkaimtól elválva enged el egy jóleső sóhajt, mikor ujjaim köréje fonódnak, ő pedig lecsukja szemeit és fejét kicsit hátra dönti.

-Nekem kellene hasonlót csinálnom veled - suttogja, rám se nézve, ezért nyugodtan húzom ajkaimat széles vigyorra.

-Lesz még alkalmad bepótolni - sóhajtom, amint ajkaival nyakamat csókolja most végig, majd fülem mögé apró csókot hint, aminek hatására végigfut rajtam a libabőr.

Fogalmam sincs, hogy kellene most ezt az egészet csinálnom, sose kerültem még hasonló helyzetbe. Csak azt tudom, hogy meg kell szabadulnom a lovagló nadrágomtól mihamarabb.

Kezeimet kihúzom alsónadrágjából és felállva kigombolom nadrágomat, amit le is veszek, miután csizmámat is leszenvedtem magamról. Szoboszlai olyan áhítattal figyelte minden mozdulatomat, mintha sztriptízbárban lenne. Bugyimat magamon hagyva ültem vissza előző helyzetembe, amit örömmel fogadott, kezei azonnal simogatni kezdték bőrömet. Tarkómnál fogva húz ajkaira, s vigyoromat követelőzően csókolja le. Hihetetlen zavarban vagyok, mikor ujjaival fentebb tűri pulcsimat és hasamon simít lefelé, majd gond nélkül nyúl fehérneműmbe, amin bizonyára ő is érzi, hogy kész vagyok magamba engedni.

-Egy kicsit, mintha nedves lennél, nem gondolod? - kuncog nyakamba, s leheletével szinte égeti bőrömet. Teljesen mellkasára simulva kapaszkodok izmos vállaiba.

-Nem vagy abban a helyzetben, hogy kekeckedj velem - sóhajtom, amint simogatni kezdi érzékeny pontomat. Mondatomnak nem az volt a célja, hogy felhánytorgassam tettét, de szerettem volna, ha tudja, még mindig elég vékony jégen táncol.

Felnyögök, mikor két ujját gond nélkül nyomja fel - talán azért, mert széttárt lábakkal ülök rajta - , s elmosolyodik arcomat látva, végül megcsókol. Mindent felül múlt az az érzés, amit ő tudott számomra nyújtani. Kezeimet testünk közé vezetem és lentebb húzva alsónadrágját jelzem, hogy igazán csinálhatnánk már valami hasznosabbat is.

-Ez így elég fárasztó lesz, ugye tudod? - céloz pozíciónkra és valóban igaza van, de most ez sem érdekel. Mindenhol érezni akarom.

-Elég jó kondiban vagyok, ne aggódj! - én magam húzom félre bugyimat és felemelkedve várom, hogy kemény férfiassága végre belém csússzon, ami meg is történik, mikor lentebb ereszkedve megérzem bejáratomnál, amitől összerezzenek. Finoman ülök rá és próbálom egyenletesen venni a levegőt. Ezt a méretet még meg kell szoknom.

Miután megszoktam az érzést, hogy teljesen kitölt és már nem éreztem annyira gyengének magamat, lassan kezdtem el mozogni, amiben segítségemre volt, hogy kezeivel csípőmet fogta. Lábaim minden egyes mozdulatomnál megremegtek, talpamnak kicsit hűvös volt a padló, de ez sem tudott kijózanítani. Nem szerettem volna, ha bárki meghallana bennünket, így próbáltam magamban tartani nyögéseimet és inkább táncba hívtam Szoboszlai ajkait, amik örömmel mondtak igent enyémeknek. Érzem, hogy az új helyzet és a sok stressz miatt egyikünk se fogja sokáig bírni, és nem telik bele tíz perc, érzem, ahogy testem megremeg az orgazmustól, a focista pedig egy mélyről jövő nyögéssel adja tudtomra, hogy elment. Vállára döntöm fejemet és próbálok nem elhalálozni. Erőtlenül emelem fel fejemet és keresem meg a barna szemeket, amik most is csillogva néznek rám, valahányszor találkozik tekintetünk.

-Annyira tökéletes vagy! - dönti homlokát enyémnek, én pedig elmosolyodom megjegyzésén, amivel simogatta lelkemet. Szerettem volna, ha tényleg így gondolja.

-Szerintem ez a top 3 legextrémebb helyben benne volt - jut eszembe kínos kérdése, amit barátnőm és Haaland randiján tett fel nekem és mosolyából tudtam, emlékszik rá.

-Mi a másik kettő? - söpri ki homlokomba tapadó hajtincseimet.

-Majd, ha odajutunk elmondom - csókolom meg hosszasan. Nem gondoltam hibának, amit tettünk. Szerintem valahányszor történik meg, mindig sokkal jobban élvezem vele.

-Szeretem, hogy ilyen titokzatos vagy - mosolyodik el, amint kihúzza magát és enged felállnom. Bugyimat megigazítva veszem vissza nadrágomat és tudom, hogy amint felérek a lakásba, első utam a fürdőbe fog vezetni.

Már felöltözve, Szoboszlai kezét fogva lépek ki a nyergesből és azt érzem, én vagyok a világ legboldogabb embere és nem csak azért, mert az imént volt orgazmusom és arcom még mindig kipirult lehet. Egy olyan ember sétál mellettem, akibe őszintén szerelmes vagyok. Dominó meghallva lépteinket dugja ki fejét a boxból, mire Szoboszlai mosolyogva lép oda hozzá és megsimogatja fejét.

-Kössz Dominó, jövök neked egy csomag répával! - kacsint a lóra, én pedig hangosan elnevetem magamat és inkább magam után húzom a friss levegőre. Telefonja hangos csörgésbe kezd, segítségkérőn néz rám, de csak megrázom fejemet.

-Vedd fel nyugodtan, hátha valami fontos - állok meg, amíg előhalássza zsebéből a készüléket.

-Igen? - emeli füléhez a telefont. Tudja, hogy hiába beszél németül, értem amit mond, mégsem titkolja előttem. Arca eltorzul, amint meghallja a vonal túlsó végén lévő személyt beszélni. - Baszdmeg. - csukja le szemeit, majd mikor kinyitja találkozik enyémekkel, amik aggódva néznek fel rá, de csak megrázza fejét, hogy nincs baj. - Jó, megyek. Ki tudnál addig segíteni? - hadarja gyorsan, én pedig nem akarom mutatni a csalódottságomat, miszerint megint el kell mennie anélkül, hogy megbeszélnénk hogyan tovább. Még el sem tudtam mondani neki, hogy holnap reggel hazarepülök Magyarországra. - Kössz szépen! Hello!

-Valami gond van? - kérdezem azonnal, amikor kinyomja a hívást.

-Willi kicsit lebaszott. Totál elfelejtettem egy megbeszélést, amit mára tettek. - feleli gondterhelten, majd ujjait enyémekre kulcsolva lép közelebb. - Amint vége, megbeszéljük jó? - fürkészi arcomat egy kicsike mosollyal. Imádom, ahogy mosolyog. Olyan csibészes.

-Jó - bólintok beleegyezően, hiszen nem tehettem mást.

-Sietek vissza! - nyom gyors csókot számra és sietve nyitja ki az akadémia épületének ajtaját.

Abba se tudtam hagyni a vigyorgást a liftben, majd lakásom ajtaján belépve egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkaimat. Rengeteg stressztől szabadultam most meg. Mielőtt írhattam volna anyának vagy Dorinának, a fürdőbe mentem zuhanyozni, hiszen lószagú is voltam. Nem is értem, Szoboszlai hogy volt képes ezt elviselni szex közben.

Jézusom.

Mi nem is védekeztünk! Szedtem gyógyszert és biztosítottam is, hogy nem lesz baj, viszont tegnap elfelejtettem bevenni a kis bogyót, annyira magam alatt voltam. Basszus. Remélem van még az esemény utáni tablettámból, mert különben agyvérzést kapok. Nem akarok teherbe esni, veszélybe sodorva ezzel mindent. A kis neszeszeremben megtaláltam, amit kerestem és a konyhában be is vettem egy pohár vízzel, ami után valamennyire megnyugodtam.

Amíg vártam a focistára, bepakoltam táskámba mindent, ami a holnapi utazáshoz szükséges lesz. Fél kilenc után viszont megelégeltem a dolgot és átvettem pizsamámat, majd az ágyon ülve kezeim közé vettem telefonomat, hátha írt valamit, de az üzeneteim között nem volt friss beérkező. Csalódottan vágtam hanyatt magamat és takaróztam be nyakig. Állítottam ébresztőt reggelre, majd tehetetlenségemben lekapcsoltam az éjjeli lámpát.

Hát akkor baszdmeg Szoboszlai!

Sziasztok!

Na hogy tetszett a kis békülős rész? Sikerült meglepnem Titeket? 

Mit gondoltok erről a részről? És Nina húzásáról? Aztán pedig D nem jelentkezéséről?

Legyen  szép hetetek! 

Millió puszi & ölelés!  ❤