N I N A

-Dominik? - dugom be fejemet, de válasz nem érkezik - Itthon vagy? - a lakásba belépve veszekedés ütötte meg a fülemet, aminek szereplője Szoboszlai és egy szőke lány volt. Észre sem vettek, annyira el voltak foglalva azzal, ki tud hangosabban kiabálni a másikkal. Mozdulatlanul figyeltem az eseményeket és nem értettem az egészből semmit.

-Elküldtem minden cuccodat mi a faszt keresel itt?! - vágja hozzá kíméletlenül a focista és valamiért azt érzem, ők ketten nagyon közeli kapcsolatban lehettek egymással.

-Választ baszdmeg! Hogy mi a kurva élet történt, hogy telefonon szakítasz velem és küldöd haza Budapestre a holmijaimat?! Szerinted ez így rendben van?! - csap idegesen a szőke lány vékony combjaira. Kikerekedett szemekkel nézem őket és ekkor esik le a tantusz. A csaj Szoboszlai barátnője. Volt. Vagy mi, ha jól értem. Gyomrom fájdalmas bukfencet vet a felismeréstől.

-Baszdmeg - néz rám Szoboszlai a lány válla felett és tekintete döbbenettel teli. Hát én se számítottam erre elhiheti.

A szőke lány azonnal megfordul, majd hasonló nagy szemekkel pislog rám, mint én őrá. Szemei kékek, szempillái egészen biztosan nem sajátjai. Fekete comgközépig érő csizmát visel fekete nadrággal. Teste még kabáton keresztül is vékonynak hatott. Arca enyhén lebarnult, biztos szolizott. Szőke hosszú haja egyenes tincsekben omlott vállaira. Totál az ellenkezőm volt, mégis azt éreztem én eltörpülök mellette. Szép volt. Túlságosan is.

-Látom már utódom is van! - mér végig gúnyosan, én pedig megszólalni sem merek. Egész testem remeg.

Elállok az útjából, mert olyan lendülettel indul meg a mögöttem még nyitva álló ajtó felé, hogy félő volt, felken a falra. Az ajtót kíméletlenül csapja be maga mögött, aminek hatására igencsak összerezzenek és megsemmisülve nézek Szoboszlaira, aki földbe gyökerezett lábakkal áll tőlem pár méterre.

-Ez mi a picsa volt? - suttogom magam elé és mindent olyan zavarosnak érzek, pedig pár órával ezelőtt épp tisztázódni látszódtak érzéseim.

-Nina, te meg hogy kerülsz ide? - kérdezi idegesen, miután feleszmélt, hogy igen, ez a valóság. Sírni tudtam volna.

-Szerettem volna veled beszélni, de nem gondoltam, hogy épp valami közepén vagy - szavaimnak kicsit gúnyos csengésük volt, amivel tudtam, hogy nem érek el sok jót.

-Nem kellett volna idejönnöd! - rázza fejét és idegesen hajába túr - Különben is! Ez magánlaksértés! - hirtelen csak arcába voltam képes nevetni ettől a hülye mondatától.

-Tudod is, hogy mi ennek a kifejezésnek a jelentése? - bár nem ez volt a legfontosabb kérdés, amit szerettem volna neki szegezni. - Ki volt ez a lány Dominik? - kérdezem halkabban és most ő sem mosolyodik el annak ellenére, hogy végre keresztnevén szólítom.

-Ő Anett volt, a volt barátnőm - sóhajtja és tesz felém egy bizonytalan lépést.

-Mikor szakítottál vele? - kérdezem kíméletlenül és most már szeretném tudni az igazságot.

-Nina . . . - sóhajtva nyúl kezemért, de elhúzom előle, így visszaengedi maga mellé sajátját.

-Azt kérdeztem mikor?! - ismétlem meg kérdésemet idegesen. Ajkait szólásra nyitja, de választ nem ad. - Együtt voltál vele, amikor mi . . . lefeküdtél velem? - csuklik el hangom a végére, ő pedig fájdalmas arccal néz szemeimbe, amik gyűlölettel és csalódással vannak felé.

-Igen - kapja el rólam szemeit, én pedig nem akarom elhinni, hogy tényleg ekkora szemétláda volt. Felfordul tőle a gyomrom és attól, hogy velem csalta meg szegény lányt. Undorító.

-Egy utolsó aljas rohadék vagy! - nézek szemeibe, amelyek kétségbeesetten és megbántva néznek rám.

-Kérlek, beszéljük meg - lép közelebb, de én hátrálok, így megáll, s a távolság nem változik közöttünk.

Most persze beszélni akar. Hát hogyne. Eddig viszont hallgatott, mint szar a fűben, most meg hirtelen beszélni akar róla. Rohadt egy szar érzés volt, amit belülről éreztem és fojtogatott. Undorodtam a saját testemtől, ha arra gondoltam, hogy érintett meg. Miért nem tűnt fel, hogy van barátnője?! Még akkor se kérdeztem rá, mikor az a csapattársa beszólt neki, holott sejthettem volna, hogy vaj van a füle mögött. Én naiv azt gondoltam, normális ember ilyet nem tenne, de ő messze nem volt normális.

-Csak azért feküdtél le velem, mert nem hagyhattad ki a lehetőséget igaz?! - nézek rá talán kicsit csalódottan.

-Ez nem igaz! - vágja rá idegesen azonnal.

-Akkor miért csináltad?! - emelem fel a hangomat, amitől én is megijedek. - Őt is dugtad utánam?! - célzok erre az Anettre vagy kire. Csak bólint. Fájdalmasan veszem tudomásul, hogy másodszorra is átbasztak, ráadásul csúnyábban. Szoboszlai a szememben megszűnt létezni, mint férfi. Szóval ezért tűnt el napokra csak úgy. Mert itt volt a barátnő.

-Nem állhattam elé azzal, hogy megcsaltam! - kezd védekezni, mikor látja, hogy arcomon végigfut a düh. Elég gyenge kifogás.

-De igen! Ha nem a farkad után mentél volna és férfiként viselkedtél volna, nem pedig egy gerinctelen senkiként! - emelem fel hangomat újra, ami nem volt túl jó ötlet.

-Téged kibaszottul nem zavart, hogy a farkam után mentem, ami a lábaid között volt! - csatlakozik hangszíne enyémhez, amitől összerezzenek és nagyra nyílt szemekkel állom tekintetét, ami egyszerre dühös, riadt, kétségbeesett. Érzések sokasága keveredik benne.

-Te most engem hibáztatsz, amiért félrekefélted a kapcsolatodat?! - esek neki én is, hiszen nem fogom hagyni, hogy engem is besározzon magával.

-Részt vettél benne! Nem ellenkeztél még akkor sem, amikor rákérdeztem, hogy tényleg akarod-e! - szavai tőrként hatolnak lelkembe és nem értem, hogy lettem hirtelen én a fekete bárány helyette. Közel álltam ahhoz, hogy pofon vágjam.

-Mi van? - vágom csípőre kezeimet idegesen - Te kezdted az egészet! Haalandék randiján is nyomultál, mint az állat! Szeretnéd, ha visszaolvasnám az üzeneteidet, amikor kórházban voltam?! Te csókoltál meg! Honnan az anyámból kellett volna tudnom, hogy neked barátnőd van?! - kiabálásom átcsap hisztis sírásba, ami nem érdekel, hogy előtte tör rám.

-Szakítottam Anettel, miután megnéztem veled azt a kibekúrt filmet! - vág szavamba és válaszol egy fel nem tett kérdésemre, mégis azt hiszem itt és most esek össze az információ hallatán.

-Miért csak akkor, hiszen ezek szerint szeretted?! - kérdezem hisztérikusan, hiszen nem értem a logikáját.

-Kibaszott távkapcsolat volt az egész! - mély sóhaj tör fel ajkai közül.

-Én persze kéznél voltam! - hangom olyan gúnyos, amennyire csak lehet. Értetlenül néz rám.

-Nem! - vágja rá rögtön. - Szó sincs ilyesmiről! Már egyébként is halálra volt ítélve az a kapcsolat, de amikor veled voltam, akkor döbbentem rá, hogy tényleg véget kell vetnem neki.

-De azért még utána hancúroztál vele is egy jót! - horkanok fel és kényszeredetten elnevetem magam a helyzet abszurditásán.

-Azt hittem utána elfelejtelek, de nem ment - szorosan szorítja össze szemeit, majd újra kinyitja és egyenesen az én zöldjeimbe tekint, amik könnyekkel teltek.

-El akartál felejteni - bólogatok elismerően és még tapsolni is kedvem lett volna - Nem semmi!

-Mert nem tudtam, hogy helyes-e az, amit veled csinálok! Azt hittem, hogy neked semmit nem jelent, Dorina mondta, hogy voltak egyéjszakás kalandjaid. Mellesleg utáltál és nem gondoltam, hogy merhetek veled kezdeni. Nem gondoltam, hogy egy ilyen szép, céltudatos és komoly nő tényleg komolyan akarna tőlem valamit - hajtja le fejét csalódottan, én pedig ledöbbenek és percekig csak csendben bámuljuk egymást.

-Akkor miért nem hagytad az egészet a francba? - kérdezem sokkal csendesebben, mint ahogy az előbb szólaltam meg.

-Mert bizonyítani akartam magamnak, hogy képes vagyok másodszorra is felszedni téged - vallja be őszintén, de szavait hallva végképp elhagyott a józan ész és nem tudtam fékezni indulataimat. Kapásból lendítettem jobb kezemet, s tenyerem kíméletlenül csattant arcán.

-Undorítóan gyerekes vagy! - nézek csalódottan könnyeimmel küzködve a fájó testrészét fogó fiúra, aki teljes döbbenettel pislog rám. Sarkon fordulva indultam meg az ajtó felé, nem voltam képes tovább itt maradni. Indulatosan téptem fel a kilincset, ekkor Szoboszlai is megindult utánam a lépteiből hallva.

-Nina! Félreérted! Ezt csak a legelső alkalommal gondoltam így utána már nem ez a cél vezérelt! - még a lépcsőházban is követ és annak ellenére, hogy sérült sebesen robog utánam lefelé a lépcsőn. A liftet nem akartam megvárni, amíg felér, minél előbb el akartam innen tűnni.

-Kezdj a hazugságaiddal, amit akarsz! - vetem hátra vállam felett és könnyeimet törölgetve koncentrálok, nehogy eltévesszek egy lépcsőfokot és elhasaljak.

-Várj már meg! - szól rám hangosan és mintha kicsit lemaradt volna, de nem érdekel.

Nem lassítok lépteimen és amikor végre leérek a földszintre kifulladva lököm ki a lépcsőház ajtaját, majdnem fellökve egy idős nénit, akitől futtában kérek elnézést. Az utcára lépve megcsap a hűvös levegő és az utcalámpák fényeinek segítségével keresem meg autómat.

-Nina! - kiált rám Szoboszlai a hátam mögül, ezek szerint ő is leért. - Rohadt életbe, állj már meg! - karomnál fogva ránt vissza autóm előtt, én pedig képes lennék megütni újra, de elkapja a levegőben kezemet, amit indulatosan rántok ki ujjai fogságából.

-Mégis mikor akartad elmondani ezt az egészet?! - kérdezem még utoljára, mielőtt beülnék az autóba. Némán néz rám, majd apró sóhaj kíséretében fújja ki bent tartott levegőjét. Fájdalmas mosolyra húzódik szám. - Egyáltalán nem is akartad elmondani. Fasza. - állapítom meg halkan és remélem érezte hangomból a csalódottságot. - Pedig annyi alkalmad lett volna elmondani, mi a helyzet!

-Akkor mikor épp készültelek kinyalni vagy mikor?! - kérdez vissza indulatosan, de látja rajtam, hogy ezt a kérdést nem kellett volna feltennie. Azonnal eszembe jutott reakciója, mielőtt ez megtörtént volna, hiszen elmondtam neki tetoválásom jelentését. A nagy nyelése és zavart tekintete csak most nyer értelmet és minden világos. Bűntudata lehetett, mert ő pontosan tudta már akkor, hogy becsap engem.  - Nem kellene ilyen állapotban autóba ülnöd! - kétségbeesetten szólal meg, mikor kinyitom a vezetőülés ajtaját és kész vagyok faképnél hagyni.

-Te csak ne mondd meg, hogy mit csináljak! - lépek vissza hozzá zavarbaejtően közel testéhez, amit picit meglepődötten fogad. - Keress olyat, aki elnézi a hűtlenkedéseidet és engem pedig hagyj békén! Most végre lesz okod, hogy elfelejthess! - szavaim jól láthatóan megbántják, de nem állok le. - Nekem nincs többé időm veled foglalkozni, bármennyire is szerettem volna azt hinni, hogy nem te leszel az, aki másodszorra is átcsesz! - hangom elvékonyodik, ő pedig teljesen lesokkolódik mondatom utolsó részétől. Nem beszéltem neki erről, reméltem, hogy majd ő inkább elfelejteti velem mindezt. Nem várok reakcióra, beülve a kormány mögé becsapom az ajtót és még az se érdekel, ha ellenkező esetben ezt más csinálná, tuti leszedném a fejét.

Gázt adva hagyom magára a tanácstalanul ácsorgó focistát, akit a visszapillantóból figyelek, majd tényleg próbálok az útra koncentrálni amennyire ezt a megállás nélkül potyogó könnyeim lehetővé teszik.

Nem törődve azzal, hogy ki botránkozik meg a látványomon futottam fel az akadémia lépcsőin lakásomig, aminek ajtaját azonnal bezártam magam mögött. Kabátomat felakasztottam és ledobtam kulcsaimat a konyhapultra. Kár, hogy mindent elpakoltam, kedvem lett volna valamit földhöz vágni.

Telefonom megrezzent a pulton így megnyitottam Szoboszlai üzenetetét. Szánalmas.

szoboszlaidominik   Nagyon kérlek, beszéljük meg! Nem akartalak bántani...

Úgy lépek ki az egész beszélgetésből, ahogy megnyitottam. Érzelmek nélkül. Hogy lehettem ekkora hülye? Miért nem vettem észre, hogy valami nincs rendben vele?

Sírásom egyáltalán nem hagyott alább még egy zuhany után sem, s közben hallottam, hogy telefonom többször is csengésbe kezd. Egészen biztos voltam benne, ki akar ennyire elérni. Pizsamában mentem be szobámba és mérgesen vágódtam le az ágyamra és azt éreztem mindenkire mérges vagyok. Még Dorinára is, amiért kotyogott a focistának. Ennek ellenére megnézem még mit írt Mr.Csalógép.

szoboszlaidominik   Kérlek legalább annyit írj vissza, hogy hazaértél és jól vagy!!

Most már nem kell adnia az aggódót, levizsgázott nálam. Még válaszra sem méltattam. Némán ültem az ágyamon felhúzott térdeimen támaszkodva és komolyan nem értettem, hogy történhetett meg ez az egész? Nem voltam naiv, de tényleg elhittem, hogy nem vagyok neki közömbös, hiszen ezt mutatta. Miért velem történik mindig ilyesmi?!

Telefonom csörgésére összerezzentem, de most fogadtam a hívást, hiszen barátnőm nevét írta ki a készülék. Rá is vár egy jó nagy lecseszés. Most legalább ezt is megejthetem. Nem akartam most még neki sem panaszkodni, csak azt akartam, hogy mindenki hagyjon békén.

-Szia! - erőltetem meg magamat és elhúzom ujjamat a zöld gombon.

-Nina, mi a baj? Te sírtál? - hallom azonnal aggodalmas kérdését, pedig tényleg még csak nem is szipogtam.

-Igen... Szoboszlai egy fasz! - nyögöm ki a tényt és tényleg így is gondolom.

-Mi történt? Mit mondott? - gyanús a kérdése, hiszen nem mondtam, hogy mondott vagy tett volna valamit.

-Te tudtál róla igaz?! - kelek ki magamból és persze, hogy tudott. Elvégre Haalanddal jár, ő pedig első kézből értesül a dolgokról a haverjától.

-Nézd - kezd bele egy sóhaj kíséretében - Nem tudtam, hogy nem szakított vele. Haaland azt mondta, amikor rákérdeztem, hogy már többször külön voltak és Dominik szakítani akar a lánnyal, de a kis buzi kapcsolatfüggő és elkényelmesedett a helyzetben. Én azt hittem, amikor ti..... szóval, hogy már nincsenek együtt.

-Akkor honnan tudod most ezeket? - nem tudok reagálni az előzőekre, akkor is elmondhatta volna, még ha jót is akart.

-Szoboszlai azonnal felhívta Erlinget aztán pedig engem is, mert aggódott. Azt mondta, csak úgy ott hagytad és azóta nem válaszolsz az üzeneteire és a hívásaira.

-Na vajon miért?! - fájdalmasan nevetem el magamat a focista szánalmas próbálkozásán.

-Nina, beléd van bolondulva! Miért nem hagyod, hogy normálisan megbeszéljétek?!

-Mert ezen nincs mit megbeszélni! - vágom rá mérgesen és nem értem, miért fogja az ő pártját. - Különben is, hogy képzelted, hogy beszélsz neki a dolgaimról?! Hogy voltak kalandjaim? Semmi jogod nem volt hozzá, hogy elmondd neki és a fejemhez vághassa! - telefonon keresztül kezdek vele veszekedni és tudom, hogy most megilletődik.

-Sajnálom... - kezdene bele, de szavába vágok.

-Figyelj, nem érdekel! - hagyom annyiban a dolgot. - Mondd meg annak a fasznak, ha már ilyen jóban vagytok, hogy megbaszhatja, ebből majd tudni fogja, hogy jól vagyok! - ezennel bontom is a vonalat és eldobom a telefont az ágy másik végébe.

Most már mindenki hátba támad? Milyen világot élünk, mikor az ember legjobb barátja is ilyet csinál?!

További üzeneteket vagy hívást nem kaptam. Dorina jól tudta, hogy ha mérges vagyok rám kell hagyni, amíg megnyugszom és egy picit hálás is voltam ezért, hogy nem kezdett hívogatni. Tiszta ágyneműmet magamra rántva próbáltam abbahagyni a sírást, hogy legalább valamennyit tudjak aludni.

Iszonyatosan fájt a fejem a tegnapi sok sírástól és az arcom is jól mutatta a tükörbe nézve, hogy nem vagyok a helyzet magaslatán. Mi a francért sírok egy ilyen idióta miatt? Talán azért, mert kurvára megszerettem... És ezt akartam neki elmondani. Erre már úgysem kerül sor, szóval nekem is meg kell tanulnom kezelni a dolgokat és elfelejteni. Minél előbb fel kell épülnöm és hazamenni Magyarországra, hogy a lehető legtávolabb kerüljek Szoboszlaitól.

Kávéval a kezemben ültem a kanapén még pizsamámban és néztem a reggeli híreket. Már 9 óra is elmúlt, én pedig képtelen voltam enni vagy bármit is csinálni. Már nem sírtam, csak megalázva éreztem magamat. Ez pedig sokkal rosszabb volt mindennél. Kopogásra lettem figyelmes és reméltem, nem a takarítónő lesz az, mert már többször elmondtam neki, hogy egyedül is megcsinálom, amit kell, nem kell fáradnia. Az időmből kitelt.

Az előtérben lévő tükörben nyújtott látványom nem volt túl biztató, de most ez érdekelt a legkevésbé. Unottan nyitottam ajtót és amint megláttam az ajtó túloldalán álló fiút, azonnal vissza is akartam csapni, de kezével rögtön megakadályozott ebben. Idegesen néztem barna szemeibe, amik épp olyan kialvatlanok voltak, mint az én zöldjeim.

-Ne csukd be kérlek! - kezd beszélni azonnal és valahogy mindketten eltekintünk a köszönéstől most.

-Nem kellett volna idejönnöd! - idézem szavait, amit tegnap mondott nekem.

-Beszéljük meg! - javasolja figyelmen kívül hagyva, mennyire nem vagyok kedves vele.

-Nekünk nincs mit beszélnünk! - arcom érzelmeket nem tükröz, ez pedig látszólag nem tetszik neki. Nem tudom, mit vár tőlem.

-Csak hallgass meg! - szemei kérlelőek, én mégis határozott vagyok. Nem vagyok hajlandó több hazugságot végighallgatni tőle. Nekem erre nincs kapacitásom.

-Nem, te hallgass meg! - teszem fel mutatóujjamat fenyegetően, amitől megilletődve marad csendben. - Utoljára mondom el és most remélem végre felfogod! Nem vagyok rád kíváncsi! Ne keress, ne gyere ide, ne hívogass és ne üzengess Dorinával! Vállald végre a tetteid következményét! - nem kiabálok vele, hiszen bárki meghallhatja, de az ajtót mégis lendületből csapom rá és zárom azonnal kulcsra.

Ezen tettemmel valószínűleg örökre véget vetettem kettőnknek és elértem, hogy tényleg leszálljon rólam. Bár szívem mélyén nem ezt akartam. Vele akartam lenni és meg akartam hallgatni, de amit tett az elfogadhatatlan.

Rossz volt ilyen nyomottnak látni az előbb. Arcára van írva, mennyire bántja a dolog, de szerettem volna, ha legalább fele annyira szenved, mint én. Tudom, aljas dolog, de az még inkább az volt, amit ő tett velem. Én sose kezdtem ki valakivel, ha volt barátom. Más miért nem tud így gondolkodni? Három embernek is most szenvedést okozott. Nekem, az exének és talán még saját magának is.

Idegesen túrtam hajamba és trappoltam vissza szobámba telefonomért, ami hangos csörgésbe kezdett közben. Anya. Teljesen mindegy, hogy szólok bele a telefonba, meg fogja érezni, hogy baj van.

-Szia anya! - köszönök bele lemondóan, hiszen nincs jó kedvem.

-Szia édesem! - vidám hangja kicsit mosolygásra késztet, de ez hamar el is múlik. - Miujság? Nem hívtál tegnap. - hangja egészen picit aggodalmas. Elfelejtettem, hogy megígértem neki, de a tegnapi napom káosz volt.

-Ne haragudj, nagyon sűrű napom volt.... - válaszolom végül halkan.

-Minden rendben? Olyan furcsa a hangod. - tényleg aggódik, előtte pedig nem fogok titkolózni. Szerettem volna már korábban is elmondani neki a Szoboszlais dolgot, de ezek után nem tudtam volna semmi jót közölni vele.

-Semmi sincs rendben - sírom el magam végül és tudom, hogy anya most kétségbe fog esni, hogy mi bajom lehet.

-Ninus, mondd el, mi történt - kérlel finoman, én pedig próbálom visszafogni a sírást, de nem igazán megy. Hosszú percek telnek el, mire képes vagyok tisztán látni könnyeimtől és még orromat is kifújom. Anya türelmesen vár, míg újra megszólalok. Ő biztosan meg fog érteni.

-Hatalmas butaságot csináltam anyu. Kérlek ne utálj! - szipogom és úgy érzem újabb sírógörcs fog végigsöpörni rajtam.

-Kislányom, sose utálnálak! Nyugodtan elmondhatod - biztosít felőle, én pedig erőt veszek végre magamon és nagy levegőt véve belekezdek.

-Megismerkedtem valakivel, akinek eközben volt valakije, de anya, én nem tudtam erről! - sírom el magam, de anya nem hagyja, hogy újra marcangoljam magamat.

-Lefeküdtetek? - kérdezi halkan és némileg nyugodtan.

-Igen... - csukom le szemeimet, hiszen ennek gondolata a legrosszabb és legfájdalmasabb. Talán, ha ez nem történik meg, nem fájna ennyire.

-Természetesen akkor valóban butaság lett volna a részedről, ha tudsz a harmadik félről, de Nina... Fiatal vagy, érthető, hogy vágytál egy kis kalandra és, ha nem adta jelét ez a fiú, hogy lenne bárkije is, neked nem volt okod kételkedni. Fogalmam sincs, miért lehetett ez így jó neki, de ezen nem neked kell rágódnod! - sóhajtja gondterhelten.

-De anya, ez az egész olyan rossz most!

-Édesem, megértem, hogy az. Szereted a fiút igaz?

-Nem tudom anya, te képes lennél valakit ekkora hazugság után is szeretni? - kérdezek vissza tanácstalanul.

-Ez sok mindentől függ. Ha előállna számodra valami értelmes magyarázattal, gondolod, hogy megbocsátanád ezt neki?

-Fogalmam sincs. Elvégre, ha képes volt megcsalni a barátnőjét, mi lenne a garancia arra, hogy velem nem tenné meg ugyanezt? Hibásnak érzem magamat, mert én is hozzájárultam, ahhoz, hogy szakítsanak...

-Mikor szakítottak? - érdeklődik, hogy tisztában legyen minden információval, amit én is csak tegnap tudtam meg.

-Nem sokkal miután először volt velem - válaszolom halkan, és hangomban már nyoma sincs a sírásnak. Így, hogy elmondhatom neki mindezt, megkönnyebbülök. Már korábban is el kellett volna és csak remélem, hogy nem mérges rám, amiért most kihagytam ebből, hiszen eddig mindig mindent megbeszéltem vele. Tudott mindenről, minden fiúról, akivel valaha dolgom volt.

-Akkor biztosan fontos vagy neki. - ezt nem akartam elhinni. Aki fontos számunkra, annak nem hazudunk. Főleg nem ekkorát ilyen dologgal kapcsolatban.

-Csak azt tudom, hogy én mit érzek...

-Figyelj, csak azt tudom javasolni, hogy egy kicsit most zárj ki mindenkit a fejedből és csináld azt, amihez kedved van. Ha egész nap ágyban lenni és Nutellát enni, azzal sincs semmi gond. - mondatára  elnevetem magamat, tegnap óta először, hiszen legutóbbi szakításom után pont ezt csináltam. Két napig Nutellán és papírzsebkendőn éltem. Utána kezdtem kicsit lazábbra venni a szitut és szórakozni.

-Anya... - suttogom és csak reméltem, hogy meghallja.

-Igen Nina?

-Hiányzol... - már egy hónapja nem találkoztam se vele, se apával és kezdett honvágyam lenni, pedig tudtam, hogy egy darabig még itt leszek, főleg, ha aláírom a szerződést, amit a Redbull ajánlott, hogy legyek az akadémiai csapat tagja. Ez persze azt kívánta volna meg, hogy kint maradjak Lipcsében és csak a válogatott miatt mennék haza Magyarországra, mert kinti versenyekre neveznének főként.

-Ó kicsim. Te is hiányzol nekünk, nagyon! De van egy nagyon jó ötletem.

-Micsoda? - érdeklődöm és tényleg elfelejtettem egy pillanatra nyomoromat.

-Jövőhéten nagyapád kitalálta, hogy üssük nyélbe a disznótort. Szeretné, ha te is hazajönnél. Mit szólsz hozzá?

-Erre nem mondhatok nemet - mosolyodok el és nagyon megörülök, hogy végre láthatom a családomat.

-Foglalok neked jegyet! - válaszolja vidáman.

-Köszönöm anya! - tudta, hogy nem csak ezt köszönöm meg, hanem azt is, hogy elmondhattam neki és nem szidott le, hanem megértő volt velem.

-Megkérdezhetem egyébként, hogy hogy hívják a fiút? - tudtam, hogy előjön majd ez is, ezért nem lepődtem most meg.

-De ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek. Apának se... A nevét semmiképp.

-Rendben, megígérem! - vágja rá azonnal és tudom, hogy bízhatok benne.

-Szoboszlai Dominik - a nevet kimondva újra belémnyílalt a fájdalom belülről, hiszen ő volt minden fájdalmam okozója most. Akiben elkezdtem megbízni és őszinte lenni vele. Semmibe véve mindezt dobott el egy hülyeség miatt.

-Az a Szoboszlai Dominik, akire gondolok? - kérdezi egy kis hallgatás után, hangja pedig meglepődötten cseng. Gondolom kíváncsi rá, hogy szedtem össze a magyar labdarúgó válogatott kis sztárját.

-Igen, ő az...

-Nos... - kaparja meg torkát, minden bizonnyal nem tud mit mondani erre az információra. - Nincs azzal semmi baj szerintem, hogy egy ilyen kaliberű fiút ismertél meg, bár nem mondom, hogy nem leptél meg vele.

-Ne aggódj, már nem számít ez az egész. Majd szépen elfelejtem ezt az egészet.

-Ezt akarod? - kérdezi és ezzel elkezdek kételkedni magamban, mégis azt válaszolok, ami szerintem a leghelyesebb megoldás.

-Nincs más választásom.

Sziasztok! 🥰

Nos elhoztam nektek a folytatást! Megint ilyen későn, ne haragudjatok....
Azt hiszem választ kaptatok a feltételezésekre, de szerintem nem konkrétan egy ilyen szituációra gondoltatok 🤭
Nagyon érdekel, hogy Ti mit gondoltok D és N fight-járól és D mondókájáról. Huu nagyon kíváncsi vagyok, milyen gondolataitok vannak a résszel kapcsolatban, ne kíméljetek!

Ui.: holnap érkezek egy bejelentéssel, ami egy új könyvről fog szólni. N és D is szerepelni fog benne, de most a főszerepet meghagyják másnak🤭

Millió puszi & ölelés! ❤️