N I N A

Fogalmam sincs hány óra lehetett, mikor kinyíltak szemeim és a telefonomért szerettem volna nyúlni, ami az éjjeliszekrényen pihent, de ez lehetetlen küldetésnek bizonyult az engem ölelő karok miatt. Hirtelen minden átfutott az agyamon, ami tegnap este történt. Az, hogy Szoboszlaival táncoltam, nevetgéltem, majd megint az ágyamban kötöttünk ki. A legutóbbi után azt mondtam, hiba volt, most viszont már nem gondoltam annak. Nagyon jó volt vele és éreztem, hogy felszabadultabb vagyok.

Óvatosan fordulok át másik oldalamra, s közben megmosolyogtat a tudat, hogy Szoboszlai nem lépett le úgy, mint legutóbb. Akkor mindkettőnknek fura volt a helyzet és talán jobb is volt úgy, most viszont teljesen más. Sokkal közelebb kerültünk egymáshoz, amit még nem tudtam eldönteni, hogy jó-e vagy rossz.

-Miért nem alszol szöszke? Hétvége van - mormolja csukott szemmel, én pedig megmosolygom reggeli ábrázatát. Haja össze-vissza állt és eltűnt az a tegnap esti kinézete, amit egyébként nem bántam. Szerencsére tegnap este mikor a fürdőbe mentem rendbe tenni magamat lemostam sminkemet, így nem kellett aggódnom, hogy mostanra panda lettem.

-De reggel van - bújok hozzá közelebb és nyakába fúrom arcomat, amit szerintem mindketten meglepetten fogadunk.

-Kérlek, ne kelj fel - derekamról elveszi kezét és finoman hajamba túr.

-Mit kapok érte cserébe? - kérdezem incselkedve, ami megint meglep és érzem, hogy le kell állnom.

-Már el is felejtetted? - tol el magától kicsit, hogy szemeimbe nézhessen, amiket szégyenlősen sütök le. Nem kellett volna kekeckednem.

-Lehet azt? - cirógatom kezemmel derekát egy mosoly kíséretében, amit viszonoz.

Nem tudom, hogyan jutottunk el idáig, hiszen megmondtam Dorinának, hogy ez a fiú nagyon nem az esetem főleg, hogy ekkora paraszt. Viszont már akkor is hazudtam magamnak, mert próbáltam elhitetni magammal is, hogy nincs rám hatással milyen jóképű.

-Anya azt mondta, Szofi azóta is rólad áradozik - szólal meg percek múlva, miközben egymás ölelését élvezzük. Nem akartam, hogy elengedjen. Egy hónap alatt elérte, hogy megkedveljem némiképp és most eljutottam arra a következtetésre, hogy totál beleestem ebbe a srácba.

-Aranyos kislány - mosolyodom el a hír hallatán, ami megmelengeti szívemet.

-Kedvel téged - simogatja hajamat, ami nagyon jól esik. Senki nem viselkedett még velem így, akkor sem, ha együtt voltam az illetővel. Szoboszlai annak ellenére, hogy egy tajparaszt tud lenni - bár mostanában kevésbé mutatja ezt az oldalát - nagyon figyelmes és gyengéd, amivel azonnal le tud venni lábamról.

-Végre valaki - nevetem el magam kínosan, hiszen a laza és bunkó személyiségem miatt - ami messze eltörpült Szoboszlai mellett - nem sokan mondtak rólam ilyeneket.

-De tudod mit? - vonja fel szemöldökét mosolyogva.

-Hm? - nézek fel rá érdeklődve, mert nem folytatja.

-A bátyja jobban kedvel téged - szavai hallatán millióegy pillangó kezd csapkodni hasamban és azt gondolom, én vagyok jelen pillanatban a világ legboldogabb embere.

-Igazán? - kiszélesedő mosolyomat alig tudom visszafogni, amit csak tetéz az, hogy ajkai súrolják enyémeket.

-Szerinted mi a fenének jártam be hozzád a kórházba és vittem csokit? - neveti el magát végül hitetlenkedve, én pedig az emlék hatására most tényleg elpirulok és nem zavar, hogy ezt ő is észreveszi, mivel már nem takart smink.

-Azt mondtad vizsgálatokra mentél - válaszolom halkan és kicsit értetlenül, hiszen ezt adta be nekem.

-Te ezt el is hitted? - csókol homlokon. - Jó az első két alkalommal tényleg így volt, de amikor hazahoztalak, csak miattad mentem - halkul el mondata végére, én pedig nem tudom palástolni a vigyorgást.

A takaró alatt átvetem lábamat derekán, majd hátára fordulva engedi, hogy helyet foglaljak ölében és ajkait táncba hívjam. Az sem érdekelt, hogy csak egy selyem hatású topp és egy bugyi volt rajtam. Magabiztosan húztam végig kezeimet kidolgozott felsőtestén és megmosolyogtatott a tudat, hogy mindez most csak az enyém. Levegőhiány miatt kénytelen voltam elválni tőle, bár szívesen folytattam volna.

-Mit szólnál, ha hozatnánk fel reggelit? - egyik kezével derekamat fogja, másikkal hajamat tűri fülem mögé, én pedig inkább ráhasalok mellkasára.

-Nem bánom - rövid csókot hintek mellkasára, amit egy mosollyal díjaz.

Telefonjáért nyúl, ami karórája mellett pihen és 11:37 percet mutat, én pedig nem akarok hinni a szememnek. Hogy aludhattam ennyit?! Szoboszlai hajammal játszadozva hívta fel a recepciót és tudatta velük, mit szeretne kérni.

Negyed óra múlva egy tálcával jön vissza, rajta a késői reggelinkkel. Elmosolyodom a látványon, amit ő nyújtott és egyszerűen nem akarom elhinni, hogy mindez megtörténik. Tényleg úgy hatott az egész ágyban reggelink, mint a filmekben.

-Nagy kérés lenne, ha megkérnélek, hogy vigyél majd haza? - kérdezi félve miután kivitte a tálcát a konyhába.

-Kérd szépen - mászok az ágy szélére és feltérdelve kapaszkodok vállaiba.

-Nagyon - csókol meg hirtelen - Szépen - tér át nyakamra, ami kuncogásra késztet és kíváncsi vagyok, meddig megy el - Kérlek - a vékony anyagon keresztül egyik kezét mellemre simítja - Haza vinnél? - csókol meg újra, én pedig megadom magam.

-Egye fene - sóhajtom beleegyezően.

Kimászok öleléséből és szekrényemből előveszek egy fehér melltartót, fehér passzos pólóval és egy piros melegítő felsővel, amit még Aachenben szereztem tavaly, mikor csak nézőként voltam kint a világbajnokságon. Egy életérzés.

Világoskék szaggatott farmerrel kiegészülve térek vissza a szobába és még egy kis sminket is sikerült felvinnem arcomra fogmosás után.

Szoboszlai a tegnapi ruháját viselve ült az ágy szélén és éppen óráját csatolta fel karjára. Szédítő látványt nyújtott és legbelül szerettem volna leteperni az ágyon megint. Érkezésemre felkapta fejét, majd szemei megállapodtak melleimen, amit nem értettem, hiszen fehér felső takarta őket kíváncsi szemei elől.

-Mi az? - nézek végig magamon értetlenül keresve a hibát, hiszen amilyen ügyetlen vagyok, lehet most is lefogkrémeztem magamat.

-Semmi csak . . . - rázza meg fejét és egy pillanatra szemeimbe néz. - Ez a felső elég jól kiemeli a formás cicijeidet.

-Hogy mi van? - nézek rá döbbenten és akaratlanul is elnevetem magamat.

-Hagyjuk - legyint zavartan, de állja tekintetem. Eszembe jutnak első alkalommal mondott szavai, így kész vagyok rákérdezni a dologra.

-Mikor jártál te sztriptízbárban? - állok meg előtte keresztbe font karokkal, amivel még jobban megemeltem melleimet, ő pedig emiatt nagyot nyelt.

-Muszáj erről beszélnünk? - kérdezi kínos mosollyal, de engem most már egyre jobban érdekel.

-Érdekelnek a kis piszkos dolgaid - bólogatok vigyorogva és érzem ez egy jó sztori lesz.

-Amikor még Salzburgban voltunk Haalanddal, átugrottunk Münchenbe császkálni és ne kérdezd hogy, de egy sztripper bárban kötöttünk ki. A hülye szőke ötlete volt az egész, én nem akartam ilyenre pénzt adni, de egyszer élünk. - erre csak megforgattam a szemeimet és türelmesen hallgattam a beszámolót - Szóval ott láttam ilyen melleket, de biztosíthatlak a tieid sokkal szebbek - pimasz mosolya azonnal megjelenik szája sarkában, én pedig gondolkodás nélkül ülök ölébe, amit meglepődve fogad. Szerintem ma reggel óta már sok mindenen meglepődtünk, szóval ez már igazán belefért. Fehér ingjén keresztül ölelem át derekát és nyomom ajkaimat övéire, amik nem ütköznek ellenállásba most sem. Lassú, szenvedélyes csókokkal kínozzuk egymást, majd mikor kezei lentebb csúsznak farmeremre, fenekembe markol. Jóleső sóhajjal válok el tőle és nézek a ziháló fiúra.

-Hagyd abba kérlek, vagy újra le kell vennem a nadrágomat! - nyögi nyakamba csókolva.

-Ha már itt tartunk, felkészültebb lehetnél védekezés szempontjából! Már másodszorra nyúltad le az én óvszereimet! - vágom hozzá kíméletlenül, amin megilletődik.

-Mert nem szexelni jöttem! - közli értetlenül és szerintem az gondolta, elhiszem ezt a süket dumát.

-Nem a lófaszt! - vágom rá azonnal, amin végül mindketten elnevetjük magunkat.

-Tényleg mennem kellene - simít végig arcomon puha ujjaival, amitől kiráz a hideg.

Felállok mielőtt tényleg baj lenne és telefonomat, irataimat magamhoz véve veszem ki táskámból kocsikulcsomat.

-Na merre induljak el? - nézek a focistára a kormány mögül várva az instrukciókat, hiszen elképzelésem sincs, merre lakik.

-Jobbra kanyarodj ki és menj egészen a kereszteződésig, onnan majd mondom - csatolja be ő is biztonsági övét, majd egy bólintás kíséretében kitolatok a parkolóból. - Figyelj csak - töri meg a közénk beállt csendet, amiért hálás vagyok. Nem tudtam én ezt hogyan tehetném meg. - Amit nálad meséltem, kérlek ne beszélj róla Dorinának. Haaland kinyír, ha megtudja, hogy elmondtam. Senkinek nem beszéltünk erről eddig. - elcsodálkozom mondatán, de bólintok.

-Miért mondtad akkor el nekem? Simán mondhattad volna, hogy nem tartozik rám - nézek rá egy halvány mosoly kíséretében, amire csak egy sóhajtás a jussom.

-Mert el akartam mondani - válaszolja halkan az útra meredve, én mégis rá nézek. Nem firtatom tovább a témát. Nem akarok többet kérdezősködni a kis kalandjukról.

-Nem mondom el Dorinának, ne aggódj. - biztosítom, majd a kereszteződésben megállva kiteszem az indexet balra, ahogy arra kért.

-Ez az, ide le is állhatsz - mutat egy szabad parkolóhelyre, ahová könnyedén manőverezem be a fekete autót, amit imádtam vezetni. Leállítom a motort, majd Szoboszlaira nézek, aki nem mozdult, csupán övét csatolta ki. Látszott rajta, hogy gondolkodik valamin, amit még mondani szeretne. Egy pillanatig azt hittem most fog előállni azzal, hogy beszéljük meg, mi van kettőnk között, de nem tette. - Átmehetek hozzád majd, hogy megint felülhessek Dominóra? - kérdezi hirtelen a semmiből, én pedig nagyokat pislogva nézek a barna szemekbe, amik nem vicceltek előbbi kérdésével.

-Lovagolni szeretnél? - kérdezem furcsán és nem értem honnan jött most ez neki.

-Aha, tetszett - kapja el rólam szemeit, hiszen zavarban volt. - Megtanítasz?

-Nézd, ez . . . - kezdek bele, de nem bírom ki nevetés nélkül. Arcomat nagy tenyere közé fogva kényszerít, hogy rá nézzek.

-Ígérem, jól fogok viselkedni - hajol közelebb kicsit bizonytalanul érinti össze ajkainkat.

-Te most megvesztegetsz? - kuncogok, hiszen tuti van megint valami hátsó szándéka.

-Így is mondhatjuk - mosolyodik el, majd kérdőn felhúzza egyik szemöldökét. - Szóval?

-Gyere át holnap és meglátjuk, mit szól hozzá Dominó - adok diplomatikus választ, ami miatt széles mosoly jelenik meg helyes arcán.

-Ott leszek - kacsint, majd kinyitja az ajtót - Visszatalálsz innen? - hajol vissza aggódó tekintettel.

-Persze, gyerekjáték - bólintok, holott jól tudom, gőzöm sincs merre vagyok, de kiváló memóriámra hagyatkozok majd most is.

-Óvatosan! - mosolyodik el, majd int egyet és becsukja az ajtót.

15-ös szám alatti lépcsőházba megy be, amit végigkísérek szemeimmel és csak ezután indítom be az autót, hogy kikecmeregjek a parkolóhelyről. Mivel teljesen új a terep, nem akarok véletlenül se eltévedni, így az utca végére érve benyomom a navigációt, hogy biztosan visszaérjek az akadémiára.

Fogalmam sincs, mit kellene gondolnom erről az egészről. Volt már néhány egyéjszakás kalandom, de ez már nem volt annak mondható. Kétszer is megtörtént. És rohadtul élveztem. Tudtam, hogy nem kellene most kapcsolatba bonyolódnom, mégis szerettem a focistával lenni, főleg kettesben.

Muszáj lesz beszélnem erről vele. Holnap ezt meg is ejtem. Nem fogom tovább húzni. Nem akarok az időszakos ágymelegítője lenni, akihez ha kedve tartja átugrik egy kis action-re.

Délután végre úgy döntöttem, befogom a lovaimat, persze elsőnek csak két lóval kezdtem, hiszen még nem olyan erős a karom, hogy négy lovat is meg tudjak fogni és az orvos határozottan meg is tiltotta. Én viszont szerettem szabályokat szegni.

-Jézusom Nina! Ez komoly? Az ilyesmi nem történik meg csak úgy másodszorra is! - Dorinát este muszáj voltam felhívni, egyedül nem birkóztam volna meg a történtekkel. Már legalább tíz perce próbálja elfogadni a tényt, hogy megint lefeküdtem Szoboszlaival.

-Hidd el, kurvára nem így terveztem! - forgatom szemeimet és érzem, hogy vissza kell fognom mosolyomat, ami próbál arcomra kúszni.

-De Nina, most akkor mi van veletek? - kérdezi kicsit halkabban, mint az előbb. Tanácstalanul széttárom kezeimet.

-Nem tudom baszki! - fogom fejemet gondterhelten, hiszen jól tudom, hogy nem jó ez így, amit csinálunk.

-Erről beszélnetek kell minél előbb! Hosszú távon ez nem fog működni, hogy csak dugni jártok össze! - én is ezen a véleményen voltam, szóval újat most nem mondott.

-Tudom és akarok is vele beszélni, de nem tudom, hogy hozzam fel a dolgot. Holnap átjön azt mondta.

-Na, akkor ez remek alkalom! - bólogat hevesen. - Ne gondolj túl mindent. Szoboszlai nem egy szégyenlős ezt te is tudhatnád. Nem fog nehezére esni erről dumálni. Csak ne fossál már tőle!

-Tudom, de nem akarok pofára esni Dori. Mi van, ha csak én akarom ezt komolyan vele? - rágcsálom szám szélét, pedig már egy ideje érzem a vér ízét.

-Akkor részedről ez komoly lenne? - kérdezi nagyokat pislogva és szerintem most esett le neki, hogy a srác elcsavarta a fejemet.

-Fogalmam sincs, mit akarok. Akkor könnyebb lenne ezen gondolkozni, ha tisztán látnám, ő mit akar. - sütöm le szemeimet.

-Nincs mese, meg kell kérdezned - javasolja még mindig. de én egyre jobban azt érzem, képtelen lennék erre.

-De Dori, ezt nem nekem kellene felhoznom normális esetben! - ellenkezek azonnal, de csak kinevet.

-A ti esetetek már a legelejétől kezdve nem normális! - emlékeztet, milyen döcögősen indult ez az egész. Keserű mosolyra húzom számat és egy gondterhelt sóhaj tör fel belőlem.

-Milyen volt Haalandnál? - váltok témát, s ezzel lezárom az előzőt.

Utáltam, hogy mindig ilyen elcseszettek a dolgaim. Dorina és Haaland mindent megbeszélnek, nem úgy, mint én meg Mr. Egó. Bár igaza van, mi tényleg nem olyanok vagyunk, mint ők.

Mosolyogva hallgatom végig barátnőm történetét, amit olyan lelkesen mesél fél 11 után is.

Tulajdonképpen éjjel nem sokat aludtam, megállás nélkül gondolkodtam. Mindenen. Ott volt a kötelezettségem, hogy minél előbb versenyképesnek kell lennem és a gyakorlati edzéseket még mindig nem kezdtem el. A tornákra már nem kellett járnom, csak az akadémia edzőtermében kellett megjelennem mindennap erősítés céljából. Azt érzem, kezdem visszanyerni az erőmet, de még nem vagyok 100%-os állapotban.

Gondolataim másik felét Szoboszlai töltötte ki és nem hagyott nyugodni még éjjel sem. Utáltam magamat, amiért belementem ebbe az egészbe. Sose rágódtam ilyesmin, most mégis a legmélyebb gondolataimba is beférkőzte a magát. Én, aki mindig lazán kezelte ezeket, most itt görcsölök és idegesen szerszámozom fel Dominót a focista számára, aki perceken belül megérkezhet.

Dominó boxa előtt álltam és bámultam a lovat, aki szerintem joggal nem értette, mi bajom van. Igaza van Dorinának, tényleg erőt kell vennem magamon, és beszélni Szoboszlaival. Először megijedtem, mikor két izmos kar fonódott derekam köré, de szinte azonnal tudtam, kihez köthető, így egy nagy mosollyal arcomon fordultam meg és néztem fel a focistára, aki barna szemeivel arcomat fürkészte.

-Késtem? - leheli ajkaimra, amiket gond nélkül vesz birtokába.

-Nem számít - kezeimet nyaka köré fonva húzom még jobban magamhoz. Teljesen elfelejtettem, miről kellene vele beszélnem, pusztán kiélveztem a pillanatot.

-Ugye nekem nem kell felvennem olyan rózsaszín vackot a fejemre, mint Szofinak? - kérdezi elválva ajkaimtól, de öleléséből nem enged.

-Talán félsz, hogy szétmegy a hajad? - nevetem el magamat azonnal.

-Túl sokat tököltem vele reggel - sóhajt nagyot, én pedig mellkasánál fogva tolom el magamtól.

-Rendben nem kell, óvjuk meg a hajadat. Dominónak egyébként sem szokása ledobálni az embereket - nyitom ki a lovam ajtaját. Tudom, hogy felelőtlenség, amit most mondtam neki, de nincs kedvem, hogy a hisztijét hallgassam egész délután.

A fűtött lovardába megyünk, Szoboszlai telefonját lovaglónadrágom farzsebébe teszem, mielőtt még tönkretenné.

-És most? - áll meg tanácstalanul Dominó mellett, aki elég magas lónak számított, így tudtam, hogy nem bírna felülni rá, így szegény lovat ismét kénytelen voltam lefektetni.

-Most már ráülhetsz - biccentek a nyereg felé, és kicsit félve, de dominó hátára ül, majd felém fordítja fejét.

-Ilyeneket nekem kellene mondanom neked - megjegyzésére tőlem csak egy szemforgatásra futja.

-Ahelyett, hogy ilyeneken jár az eszed, fogd meg a szárat - adom kezeibe, majd felállítom a lovat. - A lábaidat tedd a kengyelbe - kicsit segítek is neki, mert nem vagyok benne biztos, hogy tudja, mit kérek tőle. - A sarkaidat szorítsd le és húzd ki magad! - lépek előre, hogy körbe vezessem Dominót a pályán, mielőtt kicsit távolabb engedem őket a futószáron.

-Ez nem is olyan könnyű! - nyög fel fájdalmasan mikor már körülöttem ügetnek és nem is gyors tempóban, de az instrukcióimat nem tudja elviselni, amikkel bombázom.

-Senki nem mondta, hogy az lesz! - szórakozott mosollyal figyelem, ahogy próbál nem pattogni a nyeregben és végére valamelyest ez sikerül is neki.

Szoboszlai mosolyogva ült még mindig a lovon, miközben vezettem vissza az istállóba, hiszen már egy órája rajta ült és tudtam, hogy holnapra valószínűleg fel sem tud majd kelni, olyan izomláza lesz. Nem beszélve arról, hogy a sérülése miatt sem akartam megerőltetni őt.

-Ügyes voltál! - mosolygok rá, miután segítettem neki leszállni a lóról.

-Ezt most biztos csak jófejségből mondod - rázza fejét mosolyogva és figyelmesen nézi, ahogy leszerszámozom a fekete lovat, majd bevezetem a boxba és behúzom utána az ajtaját.

-Kezdésnek szerintem nem volt rossz - mosolyodok el őszintén, amit viszonoz.

A koszos bokavédőket a nyergesbe viszem a többi takarításra várók közé, majd visszasétálok pár jutalomfalattal a kezemben a focistához, aki a rácson benyúlva simogatja Dominó fejét és látszólag már tényleg kedvelik egymást. De miért csinálja ezt?

-Ezt odaadhatod neki - erőltetek magamra egy kis mosolyt és kezébe adom a jutalomfalatot, amit elvéve kinyújtott tenyérrel nyújt be a lónak, ahogy tanítottam neki.

-Hát Dominó - veszi ki kezét, én pedig figyelek, mit fog mondani - Olyan szerencsés vagy, hogy egy ilyen bomba nő lovagol rajtad mindig! - szavai totál letaglóznak és még pislogni is elfelejtek. Félve pillant felém és mindketten tudjuk, hogy ezt nem beszólásnak szánta.

-Mégis mit találsz rajtam annak? - préselem ki magamból nagyot nyelve és próbálom nem elárulni magam, milyen zavarba hozott, de szerintem ez már úgyis nyilvánvalóvá vált számára vörösödő arcom miatt.

-Gyönyörű zöld szemeid vannak - kisfiús mosollyal lép közelebb, nekem pedig torkomban dobog a szívem és pillangóim is kezdenek megbolondulni hasamban. Mi a franc történik?

Egy pillanatra teljesen meg voltam győződve arról, hogy utalást fog tenni melleimre vagy fenekemre, most mégsem ezt tette, ezzel pedig tudta, hogy meg fog lepni. Mérhetetlenül jól esett, hogy nem csak erre a két testrészemre fordított figyelmet, szóval akaratlanul is szégyenlős mosoly kúszott arcomra. Szerettem volna megkérdezni tőle, hogy miért pont a szemeim, de megelőzött.

- Te mit szeretsz bennem? - kérdésével sokkal jobban meglepett, mint előző válaszával. Ezek szerint itt az ideje, hogy felhozzam a témát, amit meg kellene beszélnünk. Nem így terveztem belekezdeni, de ha már itt vagyunk, egye fene.

-Annak ellenére, hogy alapjáraton egy bunkó pöcs vagy, szeretem, hogy néha milyen figyelmes és aranyos tudsz lenni. Szóval szeretek veled lenni - vallom be őszintén. Szívem hevesen dobog torkomban és várom, hogy mit fog erre reagálni, hiszen én sokkal inkább kitárulkoztam neki, mint ő.

-Én is - mosolyodik el, közben arra leszek figyelmes, hogy kézfejemet cirógatja hüvelykujjával körkörös mozdulatokkal. Most még sem tudok ennek és válaszának őszintén örülni. Abban reménykedtem, megnyílik nekem és mond majd valamit kettőnkkel kapcsolatban, de ez nem történt meg. Érzésemet nem tudtam leplezni, ez pedig neki is szemet szúrt. - Mi a baj, valami rosszat mondtam? - nyúl állam alá, hogy felnézzek aggódó szemeibe.

-Nem - rázom fejemet kínos mosollyal. Legszívesebben rávágtam volna, hogy inkább az a baj, hogy nem mondott semmit.

Már épp szólásra nyitotta száját, mikor telefonja csörgése zavarta meg az egyébként is kellemetlen szituációt.

-Ne haragudj! - lép hátra és füléhez emelve a készüléket sétál kicsit odébb.

Egy sóhaj kíséretében fogom meg Dominó ajtaját és érzem, ahogy lábaim annyira remegnek, mindjárt felmondják a szolgálatot. Egyszerűen túl sok volt ez most így. Egyértelmű volt ezek után, hogy Szoboszlai nem tervez velem és csak szexre kellettem neki, ezzel pedig nem vagyok kisegítve.

-Figyelj, most el kell mennem - fogja meg kezemet hirtelen és némi zavartságot vélek felfedezni szemeiben, ami egészen új és furcsa volt. - Este beszélünk, jó? - fordít magával szembe és egy finom csókot lehel ajkaimra.

Már csak akkor eszmélek fel, amikor sietősen távozik az istálló ajtajából, ezzel beengedve a hideg levegőt, aminek hatására megborzongok.

Azt mondta, szeret velem lenni, de ebből mégsem derült ki, milyen értelemben és miért. Haragudtam magamra, amiért nem volt elég merszem rákérdezni, de válaszaival sokkolt és hirtelen azt is elfelejtettem hogy hívnak. Reméltem, hogy ő lesz a kezdeményező, hiszen hatalmas önbizalommal rendelkezik, most mégis gyengének tűnt a témával szemben.

Unottan kevergettem vacsorának szánt tejbegrízemet, mert úgy éreztem, egy falat se fog lemenni a torkomon. Mégis megszórtam bő kakaóval és egy kanállal a kezemben ültem le az asztalhoz. Telefonomat az asztalra helyezve szuggeráltam, nem e érkezett üzenet tőle vagy nem fogadott hívás, de már két órája nem tudok róla semmit. Ez persze nem baj, tekintve, hogy nem lógunk egymás nyakán a nap minden percében, most mégis tudni szerettem volna, miért kellett úgy elrohannia és lezáratlanul hagyni kettőnket.

Talán csak nem tudja kifejezni az érzéseit. Biztos, ez lehet a baj.

Hirtelen ötlettől vezérelve felpattantam az asztaltól és kabátomat leakasztottam a fogasról. Telefonomat, igazolványaimat és kocsikulcsomat zsebembe csúsztatva zártam be a lakás ajtaját és gyors léptekkel jutottam el a parkolóig, ahol szinte feltéptem az autó ajtaját.

Bevágódva az ülésre azonnal beindítottam és megkerestem a navigációban az előzmények közül Szoboszlai lakásának címét.

Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez.

Erősen koncentrálva mondandómra vezettem végig a városon a közel húsz perces autóúton. Szerencsémre most is volt néhány parkolóhely a társasház előtt, így gond nélkül álltam meg a többi autó között. Kétszer is leellenőriztem, hogy lezártam a kocsit, majd a 15-ös számhoz sétáltam - konkrétan rohantam. Egy lakó épp jött ki és nyitva hagyta az ajtót, ezért gond nélkül be tudtam menni a lépcsőházba. Igazából erre nem is gondoltam, elég kellemetlen lett volna felhívni a focistát a kaputelefonon, hogy itt vagyok, engedjen be. Féltem attól, hogy elutasít, pedig erre semmi oka nem lett volna. A postaládán megkerestem nevét, majd a liftbe lépve megnyomtam a 4-es gombot és bezárult az ajtó.

Iszonyatosan féltem, én magam sem tudom, miért. Lábaim úgy remegtek, mint a kocsonya, szívem úgy dobogott mellkasomban, hogy féltem, szívrohamot fogok kapni. Mindkét kezem remegett, ahogy magam elé tartottam őket és egy fájdalmas nevetést is elengedtem ezen. Nem vagyok normális.

A lift ajtó jelzett, majd kinyílt előttem, lábaim pedig maguktól vittek előre a 43-as számú ajtóig. Mély lélegzetet véve kopogtam be az ajtón, magam sem értve miért nem a csengőt használtam. Mivel fél perc múlva sem nyitott ajtót senki, azt gondoltam, nincs itthon és potyára jöttem ide. Ennek ellenére óvatosan a hideg kilincsre emeltem kezemet és lenyomva azt, kinyílt előttem az ajtó.

Ez merész lépés tőlem, besétálni csak úgy valaki lakásába.

Sziasztok!🥰

Bocsánat, hogy ilyen késői időpontban sikerült frissítenem, de ezt teszi egy kis nyaralás. Remélem nem bánjátok és nagyon kíváncsian várom a véleményeiteket a résszel kapcsolatban. Na meg, hogy mit szóltok N merészségéhez és szerintetek mi lesz a következménye 🤭

Köszönöm az eddigi csillagokat és kommenteket! Mindenkinek csodálatos hétvégét kívánok!

Millió puszi & ölelés! ❤️