Day3, mondom én hogy jó vagyok... és szerény.

Újabb részecske^^ De felmerült bennem, hogy ezek napról napra rosszabbak... szerintem én elfelejtettem írni O.o

De azért hátha tetszeni fog nektek *kínos mosoly helye* A véleményeknek csak örülök^^

Szavazás a rész végén!

Nagy ölelés:

D.

❄️❄️❄️

Christmas Carol, avagy a múlt karácsony szelleme 

❄️❄️❄️

- T/N! Nem menekülhetsz örökké a karácsony elől – csattan fel a legjobb barátnőd... újra ugyanaz a mese.

- Csak figyelj! – veted oda neki, majd az orrára csapod az ajtót.

Hihetetlen számodra, amikor az emberek képtelenek felfogni, hogy utálod a karácsonyt. Mit a karácsonyt?! Az egész decembert. A romantikázó párokat, a csilivili kirakatókat, a zenélő szarvasokat, a giccsesen kivilágított belvárost, a forralt bort szagát, de még a karácsony gondolatát is!

Persze nem volt ez mindig így, de amikor az embert nagy csalódás éri, eljut arra a pontra, hogy már a lehetőséget sem akarja megadni arra, hogy újra fájjon.

Te épp emiatt szeretnéd még magát a karácsony szót is kitörölni a világból is.

Csak ezt valahogy a Sors nem hagyja.

Ezekben az időkben általában igazi kis Grincsként teszel eleget a mindennapi kötelezettségeidnek, bár szíved szerint elkerülnéd még a munkahelyed utcáját is. Gyakorlatilag november végétől január elejéig hányni tudnál a kávézótól, ahol dolgozol, de mivel a számlák rendíthetetlenül érkeznek – karácsony ide vagy oda – kénytelen vagy minden nap bemenni. Sőt még jópofát is kell vágnod a gusztustalanul karácsonyi hangulathoz.

Valahol a lelked mélyén te is tudod, hogy ez nem több, mint védekező mechanizmus. Igazából te magad is vágysz az igazi nagybetűs karácsonyra. Nem az ajándékokra vagy a rengeteg ételre. Csak arra, hogy legyen valaki, akivel eltöltheted ezt a néhány napot. Aki szeret, aki figyel rád.

Évekkel ezelőtt gyakorlatilag menekültél a saját életed elől és az, hogy épp Szöulban kötöttél ki csak a véletlen műve. Annyira a véletlené, hogy amikor először átlépted a határt, egy árva szót sem tudtál koreaiul és a kultúráról sem volt túl sok fogalmad. De hamar megszeretted az országot. Kifejezetten ínyedre volt az az udvarias távolságtartás, amivel a helyiek hozzád viszonyultak. Nem kérdezősködtek, nem akarták tudni, hogy hogyan is kerültél az országba, egyszerűen csak elfogadták a jelenléted. Neked pedig erre volt szükséged.

Persze az évek alatt kötöttél ismeretségeket, sőt barátságokat. Kerültek hozzád közelebb emberek és kilábaltál abból a mély gödörből, amiben a megérkezésed napjaiban dagonyáztál... vagy legalábbis kijjebb kerültél belőle.

Sőt, talán valami olyan érzés is környékez mostanában, aminek nem kéne.

Amitől félsz.

Amit nem akarsz beengedni.

És ami miatt idén csak még inkább rettegsz a karácsony gondolatától is. Hiszen egy beteljesületlen álommal nehezebb átélni a cudar valóságot, mintha nem lenne semmi a lelked mélyén, amire vágysz.

Jungsu közel két éve sétált be – szó szerint – az életedbe, amit persze pillanatok alatt a feje tetejére is állított. Nem volt elég, hogy már az első pillanatban felkeltette az érdeklődésed – pedig nem igazán voltak az eseteid a koreai pasik –, még a személyisége is olyan, amilyenről eddig csak álmodtál. Nyugodt, kedves, de mégis határozott, édes, vicces és figyelmes. Nem kellett sok idő, hogy elcsavarja a fejed.

Amivel semmi problémád nem lenne, ha ez nem lenne látványosan kölcsönös.

Valójában néha te is elgondolkozol azon, hogy teljesen épelméjű vagy-e, hiszen mindenki a világon arról álmodik, hogy az érzései viszonozva legyenek... de te?! Te hanyatt-homlok menekülsz, amikor a kiszemelted randira hív.

De persze ennek is megvan a maga oka.

Ahogy annak is, hogy bármennyire is vagy odáig a szőke fiúért, mindent megteszel annak érdekében, hogy elkerüld.

Ami eddig tök jól is ment, de úgy tűnik, hogy nincs olyan az életben, hogy neked szerencséd legyen.

- Halihó, Királylány – lép be mindennapi gondolataid főszereplője nem sokkal nyitás előtt a kávézóba. Jungsu Mr. Kim – a kávézó tulajdonos – egy szem fiacskája, aki az elmúlt hetekben csak azért állított be minden áldott nap, hogy a te életed megnehezítse – meg persze, hogy udvaroljon neked – és látszólag most sem igazán van más célja.

- Szia, Jungsu – köszönsz vissza, miközben a tiszta kávéscsészéket igazgatod, amik eddig is tökéletes katonás rendben álltak. – Mi járatban erre? – kérdezed végül, amikor hosszú percekig úgy tűnik, hogy nem igazán akarja magától elmondani, hogy miért is jött.

- Bezárok – mosolyodik el szelíden.

- Még ki sem nyitottam ma – húzod fel a szemöldököd.

- És ma nem is fogsz – szélesedik vigyorrá az apró görbület az ajkain. – A mai napod velem fogod tölteni – fűzi hozzá, mire te csak elvörösödve bámulsz rá. De nem tudod eldönteni, hogy a hasadban életre kelő pillangóktól vagy a dühtől pirosodik fel a fejed.

- És engem erről nem akartál esetleg megkérdezni? – vágod csípőre a kezed bosszúsan, de azért magadban megjegyzed, hogy kifejezetten jól esik a lelkednek ez a fajta határozottsága.

- Nem – szemtelenkedik. – Akkor úgyis nemet mondtál volna – fűzi hozzá. – Én pedig nem akarok ellenvetést.

- Nos, legalább őszinte vagy – sóhajtod beletörődve. Ha valamit megtanultál eddig Kim Jungsuval kapcsolatban az az, hogy a végén úgyis az lesz, amit ő akar.

- Én mindig is az voltam, T/N – válaszol komolyan, és nem kerülik el a figyelmed a hangjában megbúvó érzelmek. Némi csalódottság, egy kis tehetetlenség és talán egyetlen cseppnyi harag.

- Jungsu, én... – magyarázkodnál, de nem hagyja.

- Inkább készülj – terelget az öltöző felé szelíden, te pedig nem ellenkezel. Fogalmad sincs, hogy hova is fog kifutni ez az egész – ó, dehogynem tudod, csak nem akarod elhinni –, de kíváncsian várod a nap végét.

- Hová megyünk? – kérdezed tőle, amikor már az autóban ülsz mellette.

- Megszerettetem veled a karácsonyt – vigyorodik el, mire te csak megmerevedsz.

- Micsoda?! – a hangod szinte egy oktávot csúszik fel és szinte érzed, ahogy a jeges rémület végig kúszik a gerinceden.

- Ellátogatunk egy kisebb karácsonyi vásárba – mondja eltökélten.

- Nem! – csattansz fel. – Fordulj vissza, Jungsu! – szinte kiabálsz, ahogy igyekszel jobb belátásra bírni.

- Nem! – ezúttal nyoma sincs a fiút olyannyira jellemző szelídségnek. Szavai határozottak és kemények. Egy kis időre félre állva szinte haragosan bámul a szemeidbe. – Tudok mindent, T/N! Nem hagyom, hogy egy hülye idióta miatt taszíts el magadtól – a vér is meghűl benned a szavaira.

- Te vájkáltál az életemben?! – csattansz fel. Ez a történet nem a heppiend felé halad, állapítod meg keserűen magadban. Soha. Soha nem akartad, hogy bárki is tudja, hogy mi az oka annak, hogy ennyire utálod a karácsonyt.

- Érdeklődésnek nevezném – pontosít sóhajtva.

- Egyáltalán kitől tudod? – kérdezed még mindig totálisan kiakadva.

- Ashtontól – néz a szemedbe. – Kisebb a világ, mint hinnéd, Hercegnő – fűzi hozzá, amikor válaszra nyitod a szád.

- Én ezt nem...– rázod a fejed és már nyúlsz is a biztonsági övért, hogy kiszabadítsd magad. Fullasztó lett a légkör.

- Ne menj el – kap utánad hirtelen. – Nem menekülhetsz örökre a karácsony elől csak azért, mert egyszer megbántottak. És valójában te nem is a karácsony elől menekülsz, T/N...

- Csaltak már meg téged, Jungsu?! – csattansz fel. Kis híja van, hogy el nem sírod magad. – Törték már össze a szíved? Csalódtál már valakiben akkorát, hogy az egész életednek hátat fordítottál inkább, mert képtelen voltál megbarátkozni a tényekkel?! Van neked fogalmad arról, hogy mit éltem át Ashton mellett?! Gyűrűt vártam, Jungsu! Vele akartam leélni az életem – tör ki belőled a zokogás. – És mi várt rám karácsony reggelén?! Egy másik nő a közös ágyunkban! Hogy ne meneküljek a karácsony elől?! Hogy várhatod el tőlem, hogy úgy tegyek, mintha ez nem történt volna meg? Minden pillanata az agyamba égett egy életre. Tudod mi számomra a karácsony? Tudod mire emlékeztet minden áldott évben? Hogy kevés vagyok! Hogy nem elég az, amit adtam! A szerelmem, az odaadásom, én magam! Mindenem az övé volt! Mindenem – patakban folynak a könnyeid, ahogy elhagyják a szavak a szád, azonban ezzel egy időben a lelked is egyre könnyebb. – Mégsem volt ez neki elég! Én pedig minden átkozott karácsonykor csak erre tudok gondolni.

- Én azt szeretném, hogy ne erre gondolj – simít végig finoman az arcodon letörölve a könnyeid. – Azt szeretném, ha adnál nekem csak egyetlen lehetőséget arra, hogy bebizonyítsam mindennek az ellenkezőjét, amit magadról gondolsz már évek óta. Attól, hogy Ashton nem tudta értékelni azt, aki te vagy, még nem jelenti azt, hogy ne lennél értékes. Csodálatos, kedves, vicces és gyönyörű vagy. Csak, kérlek, engedd meg nekem, hogy ezt be is bizonyítsam neked. Nem élheted kalitkában az életed egy idióta seggfej miatt – érintései észrevétlen kalandoznak el a testeden, majd egy ügyes mozdulattal az ölébe emel. – Engedd, hogy szeresselek – simít a tarkódra és közel húz magához. – Engedd meg, hogy megmutassam, hogy mennyire varázslatos is tud lenni ez a néhány hét – suttogja az ajkaidra.

- Mi lesz, ha te is rájössz, hogy nem vagyok neked elég? – kérdezed kétségbeesetten. Eddig igyekeztél előtte is fenntartani a kemény csaj álcádat, ám most képtelen vagy rá. Miután mindent tud, meg mered neki mutatni a lelked legcsupaszabb valóját is. Az örökös félelmet, ami minden sejtedbe beleivódott az évek alatt.

- A mindenséget jelented nekem, Hercegnőm – nyom egy aprócska puszit az ajkaidra. – De azt megígérhetem neked, hogyha úgy is hozza az élet, mindig szeretni és tisztelni foglak annyira, hogy nem töröm össze a szíved – mosolyodik el azzal a tipikus édes Jungsu mosollyal, amibe beleszerettél.

- Hol van az a karácsonyi vásár? – sóhajtod végül, majd hevesen dobogó szívvel bújsz a nyakába, mire ő csak felkuncog.

Talán tényleg nem kell örökké menekülnöd...