Day2... eddig jó vagyok :D Mondjuk eddig tavaly is ment xD

Egy sima kis gagyi slice of life, de remélem azért tetszeni fog nektek^^ Igyekszem hamar belejönni a dologba xD

Szavazás a rész végén ;)

Jó olvasást!

D.

❄️❄️❄️

Lights

❄️❄️❄️

Tagadhatatlan, hogy a december bárkiből képes előcsalogatni a romantikusabb, gyengédebb oldalát. De ezzel egy időben képes az embereket kissé meg is bolondítani. Nem látványosan, de épp annyira, hogy feltűnő legyen.

Ez alól pedig Huening Kai sem kivétel... sőt talán tökéletes példája annak, hogy hogyan tud egy pasi órák alatt láthatóan megkattanni...

A mai napon hétvége lévén – és egy csinos kis csodának hála – mindketten otthon vagytok. Mivel a tegnapi nap folyamán szinte méteres hótakaró lepte el Szöul utcáit, fel sem merül bennetek, hogy akárcsak egy percre is ki kellene tennetek a lábatokat a lakásból. Így hát lustarandi napot tartotok. Te vagy a kaja felelős, Kai pedig csak a jó ég tudja, hogy mit csinál. Ebéd után bezárkózott a hálószobátokba és gyakorlatilag nem enged be. Néha ki-kicsámborog lopva pár csókot, majd újra eltűnik.

Egy ideig foglalkoztat, hogy mit művelhet ennyire titokban, de végül feladod az ötletelést és inkább a vacsora készítésnek szenteled minden figyelmed.

Persze a gondolataid egy idő után visszakalandoznak egy bizonyos emberhez, de ezt már megszoktad. Mióta csak ismered, mindig a fejedben jár.

A kapcsolatotokban semmi különös nincs. Sok-sok éves barátság mélyült szerelemmé, ami valójában mindenki számára teljesen természetes volt. Persze sem a trainee, sem a debütálás utáni időszak nem volt egyszerű – most sem az –, de a szerelmetek olyan szilárd talajon nyugszik, ami gyakorlatilag mindent kibír. Bár tény, hogy a legnagyobb próbatétel még előttetek áll. Habár a Kiadó nem ellenzi a kapcsolatotokat, a fanok előtt hétpecsétes titokként őrzik nemhogy a kiléted, de még magát a tényt is, hogy Kainak barátnője van. Ez valahol jó, hiszen titeket védenek, valahol azonban csak megnehezít mindent, hiszen az állandó bujkálás azért meg tud viselni mindkettőtöket.

Bár persze az otthoni, hamisítatlan lustarandik ellen egyikőtöknek sem volt – és soha nem is lesz – kifogása.

Gondolataid közül hirtelen egy fura vibrálás szakít ki, amit aztán események gyors sorozata követ.

Egy pukkanás.

Hirtelen sötétül el minden.

Egy tompa puffanás.

És a gerinceden végig száguldó fájdalom, ami az agyadig meg sem áll.

- Ó, hogy az Isten verje meg – dünnyögöd, miközben a fájós lábad dédelgeted és vakon tapogatod a falat, hogy eljuss a nappaliig valahogy.

- Jagi, jól vagy?! – érkezik Kai hangja pár pillanattal később közvetlenül előled, a következő pillanatban pedig a mellkasába csapódva estek hanyatt mindketten.

- Jesszus, jól vagy?! – kérdezed tőle, de csak sejted, hogy merre lehet az arca.

- Persze – nyögi kissé fájdalmasan, majd egy pillanattal később te fekszel a padlón, ő pedig vigyorogva támaszkodik fölötted. Illetve gondolod, hogy vigyorog, mert az orrodig se látsz. – Mi történt?

- Pukk. Sus. Bumm – foglalod össze röviden, mire csak nevetve elterül rajtad. – Összenyomsz – kuncogod és nagy nehezen legurítod magadról, hogy aztán mindketten feltápászkodjatok. – Meg kellene nézni a biztosítékot – sóhajtod és már indulnál is a kapcsolószekrény helye felé, amikor hirtelen ölelő karok tartanak vissza.

- Szerintem mást kellene megnézni – siklanak kezei a felsőd alá, miközben ajkai utat találnak nyakad puha bőréhez. Finoman érintve, csókolva csalogatja elő belőled az első halk sóhajokat, amikből természetesen többet akar. Többet és hangosabbakat.

- Kai Kamal Huening – szűröd a fogaid között, amikor kezei egyre bátrabbam kalandoznak el a testeden. – Ez ugye nem a te műved? – teszed fel a kérdést, aminek a vége nyögésbe fullad, ahogy hatalmas kezeivel finoman a melleidbe markol.

- Mégis miket feltételezel te rólam, Hercegnőm? – dünnyögi a nyakadba, de egy pillanatra sem szakad el a bőrödtől.

- Én mindent – kuncogod, majd csak halkan felsikítasz, amikor hirtelen a karjába kap. – Bolond vagy?! – kapaszkodsz a nyakába ijedten.

- Vigyázok rád – mosolyodik el szelíden és egy apró puszit nyom az orrodra, majd elindul a vaksötétbe valamerre.

- Hova megyünk? – kérdezed érdeklődve és reménykedsz, hogy egyetlen falra sem kenődtök fel. Nem rég költöztetek ebbe a lakásba, így határozottan elmondható, hogy vakon még nem túl biztonságos benne a közlekedés.

- Majd meglátod. Csukd be a szemed!

- Így se látok semmit – dünnyögöd halkan, de meghallja és csak kissé megcsiklandoz.

- Naaa – kéri újra, te pedig csak sóhajtva engedelmeskedsz. Nem akarod elrontani a meglepetést. Imádod, amikor ennyire édes.

- El ne ejts! – kapsz szorosabban a nyakába, amikor pár lépés után megérzed, hogy fél kézzel elengedett.

- Nyugi, célhoz értünk – nevet halkan és óvatosan letesz a földre. Miután stabilan állsz, a karjait a derekad köré fonva von magához közel. – Nyisd ki a szemed – suttogja, te pedig lassan megteszed, amit mond, hogy aztán szinte a karjaiba olvadj.

Kai nem kimondottan romantikus típus. De tagadhatatlan, hogy vannak olykor édes megmozdulásai, amikkel bizony eléri, hogy újra és újra beleszeress. A decemberi időszak az, amikor ezek a kis megmozdulások sűrűbbek és valahogy minden alkalommal igazán stílusosra is sikerülnek ezek a meglepetések... mint például most.

A hálószobátok rengeteg illatos gyertyával és villogó égősorral van kirakva, amik mesés hangulatot kölcsönöznek egy pillanat alatt.

Hát ezen ügyködött egész délután...

Széles vigyorral legelteted végig a szemed a szobán, miközben szorosan bújsz a karjaiba. De persze nem is te lennél, ha egy kicsikét nem szúrnál oda neki... végül is nem csak neki jár, hogy állandóan szemtelenkedjen... néha lehet a beszólás másik oldalán is.

- Tényleg nem te csaptad le a biztosítékot? – kérdezed felvont szemöldökkel, mire csak egy hitetlenkedő, már-már hisztis nyikkanás szakad fel belőle

- T/N – csattan fel megjátszott sértődöttséggel, mire te csak felnevetsz.

- Jól van na, vicceltem – nyomsz egy békítő csókot a puha ajkaira.

- Persze – morogja, de azért a karjaiból nem ereszt ki egy pillanatra sem. – Egyébként tényleg nem én voltam – fűzi hozzá. – De hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem örülök, hogy így alakult. Így talán még hangulatosabb lesz ez az este – fúrja fejét a nyakadba, miközben kezei lassan újra cirógatni kezdenek.

- Mi az apropó? – teszel fel egy újabb kérdést, de már csak az agyát akarod egy kicsit húzni a mai nap után.

- Nem lephetem meg a Kedvesem csak úgy mindenféle ok nélkül? – kérdezi már-már durcásan, de a kezei egy pillanatra sem szakadnak le rólad.

- Nem vagy te az a fajta – fordulsz vele szembe vigyorogva.

- Talán más szándékaim is voltak a mai éjszakára – emel a csípőjére egy szemtelen mosollyal.

- Talán még valóra is válik – hajolsz közel hozzá, de nem csókolod meg.

- Talán? – vonja fel a szemöldökét. – Jagiya, egy ilyen meglepit azért illik valahogy viszonozni – lépked el veled a hatalmas ágyig, amin finoman végig fektet.

- Még hogy mindenféle ok nélkül – dünnyögöd, de a lábaidat a csípője köré fonva húzod a combjaid közé.

- Elismertem a hátsó szándékot – simít fel a combodon.

- Javíthatatlan vagy – csóválod meg a fejed.

- De még szerencse, hogy így szeretsz – suttogja, majd egy pillanatot sem várva tovább csókol meg lágyan, mégis olyan szenvedéllyel, hogy esélyed se legyen ellenállni...

Nem mintha akarnál...