Hát ide is elérkeztünk... újra!

Remélem tetszeni fog nektek... bele kell azért ebbe nekem még jönni... 

Az azért vad vállalás lenne, hogy minden nap lesznek részek, de azért igyekszem minél többet megírni a betervezettekből^^ Maximum tovább húzzuk karácsonynál... de majd meglátjuk.

A véleményeknek - mint mindig - most is csak örülök^^

Legyetek jók! Jó olvasást!

D.

❄️❄️❄️

It's Snowing 

❄️❄️❄️

Kislány korod óta rajongsz a hóesésért és magáért a télért. Nem csak a karácsony hoz lázba, hanem a decembertől februárig tartó időszak is. A csípős hideg reggelek, a bekuckózós esték, a hófehér takaróval borított táj.

Rengeteg boldog emléked kapcsolódik a télhez; a testvéred születése, az első randid, az első csókod. Mindig is varázslatos volt számodra a hóesés és abban is biztos vagy, hogy ilyenkor történhetnek csodák.

Imádod és minden évben alig várod az első havat. Sokszor képes vagy egy forró bögrével órákig nézni, ahogy a fehér paplan lassan betakarja a várost. Kevés ennél megnyugtatóbb látvány létezik számodra.

De azért van, ami mégis csak túlzás.

- Itt ragadtunk – közli rezignáltan Chan, bár mintha annyira mégse lenne elkeseredett.

- Hogy parancsolsz?! – vonod fel a szemöldököd.

- Itt ragadtunk – ismétli el a Leader. – Akkora a hó, hogy nem tudják eltakarítani... tulajdonképpen a munkagépeket is betemette... nem is találják őket – röhögi el a végét.

- És meddig leszünk itt? – teszed fel a következő kérdésed. Úgy tűnik te vagy az egyetlen, aki nem annyira örül ennek az egésznek.

- Miért, T/N, sietsz valahova? – kérdezi Hyunjin vigyorogva.

- Biztos randija van – kontrázik rá Lino, mire csak elegánsan bemutatsz neki, majd visszafordulva a Leader felé várod a választ.

- Fogalmam sincs – mondja. – De a szálloda igazgató sem tudta megmondani. Addig mindenképp maradunk, amíg járhatók nem lesznek az utak. Elnézve ezt – bök a fejével a még mindig szakadó hóesésre – itt leszünk még jó pár napot.

Szavait örömujjongás fogadja a fiúk felől, részedről inkább csak egy lemondó sóhaj.

Persze érthető, hogy örülnek, legalább pihennek egy kicsit az évi hajtás után. Tulajdonképpen te is örülsz, hogy a holnapi nap nem újra a monoton hétköznap lesz a Kiadónál... egyszerűen csak a lelked nincs abban az állapotban, hogy eltölts kitudjahány napot Lee Felix társaságában úgy, hogy esélyed sincs a menekülésre.

A kettőtök kapcsolata a legdiplomatikusabban is a 'bonyolult' jelzővel írható le. Senki – talán még ti magatok sem – tudja, hogy mi is zajlik kettőtök között már évek óta.

A megismerkedésetekben semmi különös nem volt. Marketinges gyakornokként kerültél a JYP-hoz, amikor a srácok a debütálásra készültek. Mivel közel egyidősek vagytok, így hamar megtaláltad velük a közös hangot. A legközelebb egyértelműen Chanhoz kerültél. Ő az egyik legjobb barátod, de a többiek is közel állnak hozzád... Felix talán egy kicsit túlságosan is.

Már a legelején ő volt az, aki felkeltette a figyelmed, de azt sosem tudtad megmondani – tulajdonképp még most sem tudnád –, hogy mivel, csak azt tudod, hogy szép lassan a baráti érdeklődést valami sokkal mélyebb érzés váltotta fel. De erről képtelen vagy beszélni bárkinek is. Csak Chan és Seungmin tudnak róla, de ők is rájöttek, nem pedig te mondtad el nekik...

A Leader most is pontosan tudja, hogy miért vagy sokkal kevésbé elragadtatva a helyzettől, mint amennyire egy ingyen négycsillagos szállodai „fogságért" illene lelkesedni.

- Nem menekülhetsz Felix elől életed végéig – mondja, amikor már csak kettesben vagytok a szobájába, ahova a rögtönzött kupaktanács lett összehívva.

- Én nem menekülök – kéred ki magadnak dacosan, mire csak egy felhúzott szemöldök a válasz, de megkímél attól, hogy bármit is mondjon.

- Talán épp itt a lehetőség arra, hogy változtassatok a felálláson – jegyzi meg.

- És mi van akkor, ha nem akarok ezen változtatni?! – csattansz fel. Végül is a legjobb védekezés a támadás, nem? Bár te is tudod, hogy Chant átverni úgysem tudod.

- Ez a történet nem csak rólad szól, T/N – néz rád komolyan.

- Ugyan, Chan – nevetsz fel keserűen –, te is tudod, hogy ő nem érez úgy irántam.

- Attól mert vak vagy és félsz észrevenni, még ő igen is a... – kezdi a szokásos szöveget, de gyorsan elhallgattatod.

- Hagyjuk ezt – sóhajtod, majd inkább te is magára hagyod.

Tudod jól, hogy igaza van. Nem vagy közömbös Felixnek, aki ezt már egy jó ideje nem is titkolja... épp ez a baj.

Félsz. Nem csak az idol-kérdéstől, de magától az egész szerelem dologtól is. Túl sok jó tapasztalatod a pasikkal eddig nem igazán volt. És, ha egy átlagos férfi sem képes elmenedzselni egy párkapcsolatot, akkor mégis mit várhatnál egy olyantól, akinek épp csak a napi légvételeire nincs beosztása?!

Nem akarod magad még mélyebbre vinni vagy a srácok hangulatát lehúzni, így megrázva magad igyekszel valami mosolyfélét erőltetni magadra.

- Nem jössz velünk, T/N? – pattan melléd hirtelen Seungmin vigyorogva. – Szabad a wellness részleg – húzogatja a szemöldökét.

- Köszi, inkább kihagyom – mosolyogsz rá vissza, de sajnos ő sem az a típus, akit könnyen meg lehet vezetni.

- Felix sem akar jönni – jegyzi meg cinkosan, majd a tenyerét a szád elé téve hallgattat el, mikor már épp megszólalnál. – Senkinek sem jó ez így – néz rád komolyan. – Neked sem és neki sem. Miért állsz ellen valami olyannak, amitől boldog lehetnél? – dönti oldalra a fejét. Ilyenkor tényleg egészen olyan, mint egy kiskutya... csak ne lenne olyan jó a szimata. – A szobájában keresd – kacsint végül rád, majd elslisszol és Jeongin hátára ugrik, amikor a fiatalabb feltűnik a folyosón.

Végül – bár elismered, hogy a két fiúnak igaza van – nem Felixhez veszed az irányt. De az eredeti terveddel ellentétben – miszerint bekuckózol a szobádba egyedül – a bár felé veszed az irányt, ahol magadhoz veszel egy vastag pokrócot és egy bögre forró teát, majd a szobáitok emeletéhez tartozó terasz felé indulsz, ahova le is telepedsz, hogy egy kicsit bámulhasd a hóesést, ami talán megnyugtatja a gondolataidat.

Hosszú ideig csak elmerengve nézed a már-már bántóan fehér tájat, miközben a gondolataid csak egy ember körül forognak.

Igaza volt Seungminnak, senkinek sem jó ez... de vajon, ha engedsz minden vágyadnak, az majd az lesz? A turnék, a Kiadó, a rajongók?! Ezek nem fognak nagyobb szenvedést okozni, mint a jelenlegi helyzet? Nem egyszerűbb-e inkább vágyakozni, mint szembesülni azzal, hogy működésképtelen az, amire mindennél jobban vágysz?!

- Szia – ránt ki hirtelen egy jól ismert mély hang a gondolataid közül, majd egy újabb takaró csavarodik a tested köré. – Meg fogsz fázni – telepszik le melléd közel ülve hozzád.

- Köszönöm – pillantasz rá hálásan, mire ő csak rád mosolyog, majd a karját a derekad köré fonva ölel magához. – Felix? – kérdezed bizonytalanul.

- Tudtad, hogy vékonyak a falak? – kérdezi csíntalanul, neked pedig a vér is kifut az arcodból, ahogy leesik, hogy mire mondja.

- Me-melyiket hallottad? – dadogod, mire felkuncog.

- Igazából mindkettőt – terül el egy szemtelen vigyor a képén. – Vártam, hogy bejössz hozzám, miután Seungmin elment, de hát várhatok én rád – csóválja meg a fejét.

- Mégis megtaláltál – mutatsz rá a tényre, miközben fogalmad sincs, hogy mit gondolj. Nem tudod, hogy hova fog kifutni ez az egész, de az még téged is meglep, hogy mennyire természetesnek tűnik a karjaiban lenni. Mintha csak beleteremtettek volna.

- Mindig megtalállak – mosolyodik el, majd finoman az állad alá nyúlva húzza közelebb az arcod a sajátjához. – De jobban örülnék, ha nem kéne mindig keresnem téged – cirógatja lágyan a bőröd. – Ha egyből hozzám jönnél, a karjaimba fészkelnéd magad, elmondanád, hogy minek örülsz, mit tesz boldoggá vagy épp mitől vagy szomorú. Ha hagynád, hogy megvédjelek, ha hagynád, hogy szeresselek – szóról szóra hajol hozzád egyre közelebb és a végét már az ajkaidra suttogja.

- Felix – sóhajtod, de nem hajolsz el, csak vársz, hogy megtegye azt a bizonyos lépést.

És meg is teszi; néhány pillanattal később puha ajkai veszik birtokba a tiéd, hogy egy szédítően édes csókkal csavarja el a fejed. Te pedig hagyod.

Mert talán épp itt az ideje, hogy a hóesés újabb csodát hozzon az életedbe... ezúttal a legnagyobbat.