🎄🎄🎄

❄️forrócsoki

❄️takaró

❄️ölelés

❄️család

❄️mézeskalács

🎄🎄🎄

Egy idol mellett a hétköznapok sem egyszerűek, de a december, a karácsony és a szilveszter különösen macerás tud lenni. Hiába felnőtt emberek, az aláírt szerződésnek hála nem maguk osztják be a szabadidejüket. Addig, amíg egy átlagos embernél a december a készülődésről, a családról szól, addig náluk koncertekről, utazásról és év végi díjátadókról. Ezeket pedig elég nehéz összeszervezni egy párkapcsolattal, bármennyire is igyekszik az ember. Jóllehet, hogy a Kiadók nagy része nincs ellene, hogy az előadóik kapcsolatban éljenek, de tény, hogy egy pillanatig sem könnyítik meg a helyzetet.

Wonwoo és te már évek óta gyűritek az ipart, így mondhatni kellő rutinotok van már abban, hogy hogyan is kell a fejetlenség kellős közepébe megszervezni a karácsonyt úgy, hogy az mindenkinek jó legyen.

Szerencsére azonban a Pledist idén megszállta a Karácsony Szelleme vagy felébredt a CEO lelkiismerete – bár szerinted ez nem igazán létezik –, a lényeg, hogy a fiúk ebben az évben szünetet kaptak erre az időre. Nincs koncert, fanmeeting és még a díjátadós fellépést, megjelentést is lemondták. Persze illúzióitok nincsenek, meglesz még ennek az ára, de most igyekszik mindenki a jelenre koncentrálni és maximálisan kihasználni a lehetőséget.

Így eshet meg, hogy te épp a csatatérré változott konyhátok kellős közepén állva nagyban mézeskalácsot sütögetsz Wonwoo társaságában. Vagyis leginkább igyekszel túlélni egy felpörgött négyévesre kísértetiesen hajazó férfit.

- Sok idő még? – pattan a sütő elé, hogy lenyissa az ajtaját, ezúttal nagyjából huszadjára.

- Öt perce tettem be – sóhajtod. – És ha sokat nyitogatod a sütő ajtaját, sosem fog megsülni – húzod el szelíd erőszakkal a konyha másik végére.

- De már olyan türelmetlen vagyok – toporog melletted.

- Azt látom – kuncogod.

Kevés dolog tudja annyira lázba hozni az egyébként többnyire összeszedett Kedvesed, mint a közös mézi sütögetés. Minden évben bántja a dolog – még ha nem is mondja –, hogy nem veheti ki a részét úgy a karácsonyi előkészületekből, mint szeretné. Nem tud segíteni, bevásárolni vagy egyáltalán csak veled lenni annyit, amennyit szerinte kellene. Így idén elhatározta, hogy mindent bepótol... talán még egy kicsit túl lelkes is.

- Tudod, hogy hogy hiányzott ez nekem? – szólal meg hirtelen, miközben karjai szorosan fonódnak a derekad köré. – Régóta vágyom arra, hogy igazi karácsonyunk legyen – dünnyögi a nyakadba. – Hogy neked is részed legyen egy tökéletes karácsonyban – fűzi hozzá, amivel megmelengeti a szívedet.

- Nekem minden karácsony tökéletes már csak attól is, hogy velem vagy – fordulsz meg a karjaiban és ujjaidat puha tincsei közé vezetve kezded el cirógatni a tarkóját.

- De mindig minden rád hárul előtte – néz rád szomorúan.

- És én ennek egy pillanatát sem bánom – mosolyodsz el. – Szeretlek, Wonwoo – nyomsz egy apró puszit az ajkaira. – És te is szeretsz engem – érkezik egy újabb puszi. – És nekem ez már bőven elég.

- Szóval nem is hiányzom? – húzza fel az orrát.

- A felpörgött ötéves éned nem annyira – vágsz vissza, mire szinte tényleg megsértődik, ám egy jól irányzott csókkal hamar megbékíthető.

Nem sokkal később végre elkészülnek a mézik, amiknek a kóstolásával persze nem tud várni, így mire a díszítésre kerül a sor, igencsak megcsappan a létszám.

- Fincsik voltak – vonja meg a vállát vigyorogva, amikor megemlíted a tál kissé foghíjas tartalmát. Végül inkább nem mondasz semmit, csak nekiláttok a sütik kipingálásának.

Közben beszélgettek, tervezgettek, nosztalgiáztok egy-egy bögre forrócsoki mellett. Miközben azért magadban megjegyzed, hogy valóban teljesen más így készülni a karácsonyra, hogy mindent együtt csináltok. De ezt nem mondod ki hangosan. Nem akarod, hogy ez a kellemes hangulat lelkiismeret furdalásba forduljon át a részéről.

Miután befejezitek a méziket, összetakarítjátok a csatateret, majd valamilyen úton-módon a kádban végzitek egymás karjaiban.

- Végig ez volt a terved, ugye? – kérdezed nevetve, miközben Wonwoo az általa belekent lisztet mossa ki a hajadból.

- Hát ilyennek ismersz te engem? – tettet felháborodást és egy apró csókot nyom a válladra.

- Erre inkább nem válaszolnék – dőlsz a mellkasának és csak kiélvezed a vele töltött csendes, nyugalmas pillanatokat. Nem sokszor adódik ilyen lehetőségetek és az igazat megvallva egyre jobban tetszik a jelenlegi helyzet... meg tudnád szokni.

Szinte kihűl a víz, mire úgy határoztok, hogy kimásztok belőle. Wonwoo, miután alaposan megtörölgetett mindkettőtöket és felöltöztetek, a karjaiban visz a nappaliba, ahová néhány perc alatt valódi házimozi feelinget varázsol puha párnákkal, takaróval, popcornnal, egy kis innivalóval és egy teljes évre elegendő mennyiségű filmmel.

- Ki választ filmet? – vetődsz le az egyik párnára.

- Egész biztosan nem te – nevet fel kissé gonoszan, te pedig mély felháborodásodban egyszerűen csak rányújtod a nyelved. – Vigyázz, mert leharapom – hajol közelebb vigyorogva hozzád és mikor erre sem húzod vissza, beváltja az ígéretét és finoman ráharapva csókol meg.

Hosszú – hosszú percekig csókolóztok. Kezeitek lágyan simogatják a másik testét és Wonwoo kezei már épp merész területekre tévednek, amikor idejét látod a bosszúnak.

- Nem filmet nézünk? – szakadsz ki a csókból és csak ártatlan szemeket meresztesz az orra alatt dünnyögő Szerelmedre, akinek már feketék a szemei a vágytól.

- Boszorkány – morogja, de nem ellenkezik... ám te is pontosan tudod, hogy ennek itt még nincs vége.

Végül nagy nehezen megegyeztek egy filmben – bár természetesen egyetlen egy pillanatig sem könnyíted meg a dolgát – és egymás karjaiba befészkelődve kezdtek bele.

Egy idő után nem figyelsz a filmre, sokkal inkább leköt, hogy Wonwoo körül járjanak a gondolataid. A szoros ölelésbe megkeresed a legkényelmesebb pozíciót, amiben még közelebb bújhatsz hozzá és közben azon jár az agyad, hogy mennyire szerencsés is vagy, hogy ő van melletted.

Talán nem egyszerű, de melyik kapcsolat az? Kompromisszumokat kell kötni, küzdeni kell a kapcsolatotokért. Van, hogy a fanokkal, olykor a Kiadóval és van olyan is, hogy magával Wonwooval, de nincs egyetlen olyan pillanat, harc vagy elejtett könnycsepp az elmúlt években, amit megbántál volna, amire most azt mondanád, hogy nem érte meg, hogy nem tennéd meg újra és újra és újra.

- Min gondolkozol? – cirógatja meg lágyan a hasad, amivel kiránt a körülötte forgó gondolataid közül.

- Szeretlek – fordulsz meg, hogy szemebe lehess vele. Lágyan az arcára simítva mosolyodsz el. – Nagyon.

- Én is téged – viszonozza a mosolyt és lassan az ajkaidra hajolva csókol meg. Ezúttal semmi vadság sincs benne. Lágy, kedveskedő, édes csókot váltotok, miközben finoman cirógat, ahol csak ér.

Hosszú-hosszú percekig egymásba gabalyodva csókolóztok, miközben a háttérben valami klisésen romantikus film szól, ami valójában már egyikőtöket sem érdekli.

Ti csak maximálisan kiélvezitek ezt a különlegesen átlagos időszakot az életetekben abban reménykedve, hogy számtalan ilyen vár még rátok... együtt.