Day4... haladunk :D

Már picsogtam egy sort, szóval nagy közönség előtt nem teszem... de ah, nem megy ez nekem...

A mai napon nem lesz szavazás, mert Lee Heeseunggal akarok írni... szóval Lee Heeseunggal fogok írni legközelebb :D

Ehhez jó olvasást! 

A véleményeknek csak örülök^^

Naagyölelés:

D.

❄️❄️❄️

Secret Santana 

❄️❄️❄️

Vannak olyan – legtöbbször ünnepekhez kötődő – szokások, játékok, hagyományok, amiket az ember még akkor is nagyon szeret, amikor már rég kinőtt belőlük. Amikor már tudja, hogy a csizmát Apa és Anya töltik meg, nem a jóravaló Mikulás. Vagy, hogy a gyönyörű karácsonyfa is Édesanya szorgos kezeinek munkája és nem az angyalka hozza, ahogy a Jézuskának írt levél is hamarabb landol Apa zsebében, mintsem a Mennyországban.

Mégis van ezeknek a dolgoknak valami olyan varázsa, amik még felnőttként is magával tudják ragadni az embert és igenis miattuk is várja ezt az időszakot.

A te életedben ilyen a Titkos Mikulás hagyománya. Már iskolásként is rajongtál ezért a szokásért. Szeretted meglepni a társaidat és reggelente figyelni a boldog arcukat, amint meglátták az aznapi apróságot. Talán te voltál az egyetlen az osztályodban, aki komolyan vette ezt az egészet és nem csak egy felesleges kínnak élted meg. Sosem voltál hajlandó elárulni, hogy kit húztál és mindig nagyon bosszús lettél, ha valaki elárulta, hogy ki a te Titkos Mikulásod. Egyszerűen csak mindig azt gondoltad, hogy ennyi névtelen, „oktalan" kedvesség kell egy évbe... még akkor is, ha csak néhány hétig tart.

És pontosan így gondolod most is.

Éppen ezért örültél nagyon – a többiekkel ellentétben –, amikor a Főnököd előállt a nagyszerű tervvel, hogy hogyan is kívánja feldobni az irodában az idei karácsonyt.

Az pedig külön boldoggá tett, hogy Taeyong neve virított a kis cetlin, amit pár nappal ezelőtt kihúztál a kalapból.

Hosszú évek óta dolgoztok együtt, mondhatni barátok vagytok. Illetve hát annál valami több. Tulajdonképp nincsenek definiálva az összeakadó tekintetek, a véletlennek tűnő érintések, a mosolyok és az a rengeteg együtt töltött szabadidő. Csak úgy vagytok... együtt.

De talán eljött az ideje, hogy egy kicsit konkrétabb síkra tereljétek ezt az egészet, ehhez pedig tökéletesen kapóra jön ez a kis játék.

Szinte mindent tudsz a fiúról, így nincs nehéz dolgod, könnyen boldoggá tudod tenni. Egyetlen aprócska dologra kell odafigyelned; nem szabad túlságosan személyes meglepetésekkel elhalmozni. Habár Taeyong mindenkivel barátságos és mindenki szereti, igazán közel kevés embert engedett magához, szóval, ha nem akarsz hamar lebukni, meg kell válogatnod a meglepetéseket.

Ebben pedig Johnny van nagy segítségedre, aki – bár talán az egyik legnagyobb rajongója a – még – nem létező kapcsolatotoknak – néha azért unja a dolgot. Főleg akkor, amikor a negyvennegyedik kérdéssel csapsz le rá ebéd közben.

- Te tudod, hogy ki a kedvenc szereplője a Vándorló Palotából? – pattansz mellé váratlanul, ami miatt kis híján keresztbe nyeli le az evőpálcikáját.

- Azt sem tudtam, hogy szereti – hörög könnyes szemekkel, miközben próbál éppen nem megfulladni.

- Én tudom – biggyeszted le az ajkaid csüggedten.

- És ez miért baj? – kérdez vissza. A tányért és az evőpálcikát jó messzire tolva szenteli neked minden figyelmét.

- Akartam neki valami kis apróságot a filmmel kapcsolatban – kezded magyarázni –, de ha csak én tudom, hogy ki a kedvenc szereplője és pont ő van az ajándékon, rá fog jönni.

- Szerintem túlgondolod – néz rád kissé szkeptikusan. – Van egy olyan sanda gyanúm, hogy így az év végi elszámolások határidejével a nyakában nem gondol túl sokat arra, hogy ki lehet a titkos hódolója – vigyorodik el a mondat végére szemtelenül.

- Mikulása – javítod ki.

- Esetetekben tudtommal ez a kettő ugyanazt jelenti – rángatja a szemöldökét.

- Hülye – morgod, majd inkább magára hagyod.

Végül sikerül megúsznod, hogy lebukj, de minden nap sikerül meglepned valamivel. Csak boldogan figyelted napról-napra, ahogy reggelente édes mosoly kúszott az arcára, amikor megtalálta az apró kis meglepetéseket. Alig bírtál magaddal, amikor neked áradozott arról, hogy mennyire feldobják a napját ezek a kis apró figyelmességek.

A közös karácsonyi buli közeledtével azonban egyre inkább kétségbe estél. Oké, hogy naponta az a cél, hogy ne bukj le, de a partyn egy ajándék kíséretében derül ki mindenki számára, hogy ki volt a kis titkos boldogságvivője a hónapban. Tulajdonképpen ezzel sincs gond... a gond azzal van, hogy fogalmad sincs, hogy mit adj Taeyongnak.

- Szerintem köss egy piros masnit a nyakadba és vesd rá magad – javasolja Yuta, aki Taeyong legjobb barátja. – Tuti imádná – vigyorog.

- Veled ám sokra megyek – dünnyögöd.

- Most mi bajod?! – háborodik fel. – Én vagyok a legjobb barátja – kúszik egy ördögi mosoly az arcára. – Hidd el, pontosan tudom, hogy minek örülne a legjobban – néz rád jelentőségteljesen.

- Félrebeszélsz – vörösödsz el, ahogy eljut az agyadig, hogy miről is beszél pontosan.

- Édesem – nevet fel. – Ne fuss felesleges köröket – teszi a kezét a válladra. – Jó talán a piros masni az irodában elég... hmm... inappropriate... de ott elég egy boríték, ami nem rejt mást, mint egy levélkét egy dátummal és egy helyszínnel, ahol a főattrakció történik.

- Én nem vagyok ennyire bátor – motyogod még mindig vörös fejjel, mire ő csak nevetve magadra hagy.

Ötleted pont ugyanannyi van, mint ezelőtt.

De napokkal később sem hagyott nyugodni Yuta ötlete, így – bár eszedbe sem volt egy szál piros masniban Taeyong elé állni – megtaláltad az aranyközép utat.

A buli napját epekedve várod. Egyrészt kíváncsi vagy, hogy mit szól Taeyong az ajándékodhoz – egyáltalán elfogadja-e – másrészt már nagyon tudni akarod, hogy ki a te kis titkos jótevőd, hiszen lenyűgöző munkát végzett az elmúlt hetekben.

Volt, hogy váratlanul csengetett be a futár a kedvenc kajáddal egy hosszú nap után. Nem telt el reggel anélkül, hogy a kávéd az asztalodon várjon pont úgy, ahogy szereted. Csodával határos módon befejezett beszámolók, amiket félbehagytál, aranyos kis meglepetések, édes levélkék... és neked halvány lila gőzöd nincs, hogy kitől érkeznek.

Egy pillanatra eljátszol a gondolattal, hogy talán Taeyong az – hiába, néha az ember vágyai győzedelmeskednek a józan gondolatok felett –, de pontosan tudod, hogy annyi munkája volt mostanában, hogy egész biztosan nem vállalta volna be a tiédet is, főleg nem egy Titkos Mikulás keretében.

Végül eljött a várva várt nap, amin talán a kelleténél jobban izgulsz, ami persze Taeyongnak is feltűnik.

- Jól vagy, T/N? – veszi kezei közé az arcod és aggódva vizslat, miközben lágyan cirógatja a bőröd.

- Pe-persze – dadogod. Az összes pillangó életre kel a gyomrodban a férfi közelségétől. – Csak izgulok – vallod be halkan.

- Ugyan, ez csak egy játék – mosolyodik el szelíden és egy aprócska puszit nyom az orrodra.

Az ajándékozási ceremóniát egy kisebb vita előzi meg. Bár a Főnök agyában ez úgy zajlódott le eredetileg, hogy egyesével ajándékozzatok, a többség erről – valahol jogosan – hallani se akar.

- Azért nem a gimiben vagyunk – morogják többen.

- Főnök, holnap is itt leszünk, ha ezt egyesével intézzük – érkezik a következő jogos kritika.

Így végül kissé káoszosan, de egyszerre startol el mindenki az ajándékozottja felé.

Kivéve téged és Taeyongot.

- Te nem mész? – kérdezed kicsit sután. Bár magad sem tudod, hogy miért, húzni akarod az időt egy kicsit. Számtalan variáció lejátszódott az agyadban arra vonatkozóan, hogy hogyan fog reagálni az ajándékra, de most valahogy egyikkel sem akarsz szembesülni.

- Nem kell messzire mennem – pillant le rád vigyorogva és egy aprócska dobozt vesz elő. – Majd csak otthon nézd meg – hajol a füledhez. – Inkább gyere velem – csúsztatja a kezedbe a sajátját és feltűnés nélkül slisszol ki veled a teremből meg sem állva az irodájáig. – Kisasszony – tárja ki előtted az ajtót, majd ahogy mindketten beléptek kulcsra zárja.

- Taeyong? – nézel szét elképedve a hatalmas irodában. Ha valamiért irigyled, az ez a hely. Ami most égősorokkal van tele, hangulatos zene szól és a közepén ez ízlésesen megterített asztal áll, amin két személyre terítettek és aminek közepén gyertyák égnek.

- Hmm? – ölel magához hátulról és lassan ellépked veled az asztalig. – Nem tetszik? – kérdezi mosolyogva.

- Őrült vagy? – fordulsz meg a karjaiban. – Gyönyörű. Csak nem értem – motyogod, mire felnevet.

- Magyaráznom kellene? – kérdezi félre döntött fejjel, miközben szorosabban húz magához. – Mi lenne, ha inkább megmutatnám? – hajol közelebb hozzád.

- Tyong – sóhajtod a becenevét, ami épp elég ahhoz, hogy a tettek mezejére hívjon. Ajkai lágyan érintik a tiéd, de ahogy a csók viszonzásra talál, ő is bátrabb lesz. Hamar szenvedélyessé válik a hangulat és hosszú-hosszú percekig nem eresztitek egymást.

- Nos, elég kielégítő a magyarázat? – suttogja egy pimasz mosollyal.

- Háát – vigyorogsz rá vissza és a karjaidat a nyaka köré fonva húzod le magadhoz egy újabb csókra... azaz húznád.

- Ácsi! – hajol el hirtelen. – Én mit kapok? – kérdezi, mire csak döbbenten nézel rá. – Yuta valami piros masnit emlegetett – kalandoznak be a kezei a szoknyád alá. – Hol kell keresni? – simít a fenekedre.

- Nem is értem, hogy miért ő a legjobb barátod – kuncogsz. – Ami pedig az ajándékod illeti... azt ki kell érdemelni – pillantasz fel rá alsó ajkadba harapva.

- Nos, Baby, rajtam ne múljon – kap az ölébe hirtelen, mire felsikítva kapaszkodsz belé szorosabban. Pár lépéssel a kanapéig sétál veled, ahol elfektetve támaszkodik föléd és számtalan csók között feledkezik meg a vacsoráról.

Te pedig magadban megjegyzed, hogy továbbra is ez a kedvenc játékod... és Lee Taeyong a kedvenc Titkos Mikulásod.