Nála a kérő nem adott meg sem témát, sem szavakat, azért nincs semmi feltüntetve :)

- Hong Dabin! – süvíted, mikor belépsz a konyhába, ahol életed egyetlen kissé gyagyás párja épp most tömi be az utolsó falat sütit a szájába. – Mit mondtam neked azokról a süteményekről? – közelítesz felé szikrázó szemekkel, mire ő csak vigyorgó képpel hátrál egyre távolabb.

- Hod be gedgyeg neg – hallatszik valami kommunikációféle, csak épp a szájában lévő krémtől egy szót se lehet belőle érteni.

- Néha olyan, mintha lenne egy gyerekem – forgatod meg a szemeid és visszafordulsz a megmaradt sütemény felé.

- Csinálhatunk egyet, ha már témánál vagyunk – vonogatja a szemöldökét, mire egy konyharuhát küldesz az arcába.

- Persze – morgod, bár kétségtelenül megmelengeti a szíved a gondolat, hogy neki nagyon is a fejében jár az, hogy egy nap közös családotok legyen –, akkor még ennyi sütit se lehetne megmenteni – forgatod a kezedben az egyik kisült muffin darabot, aminek a megevését sikerült még időben szabotálnod.

Világ életedben imádtad az édességeket, de leginkább a süteményeket. Mindegy, hogy torta, krémes vagy esetleg fánk, a lényeg, hogy süti. Ám amíg fiatalabb korodban inkább enni szeretted, ma már a készítésben leled minden örömöd, Dabin mellett pedig a lehetőséged is megvan arra, hogy ennek élj, habár vannak dolgok, amikben nem értetek egyet ezzel kapcsolatban.

Ilyenkor decemberben rengeteg a munkád. Mivel imádsz sütni, így minden évben vállalod, hogy aki szeretné, annak házi sütikkel – kívánság szerint – besegítesz egy kicsit az ünnepi készületbe. Pénzt sosem fogadsz el senkitől, amit Dabin egy percig sem bán, hiszen őt csak az arcodon ragyogó boldogság érdekli, azt viszont kevésbé szereti, amikor hajnalokig rostokolsz a konyhában. Illetve a sütire tűzött „Ne edd meg!" feliratot sem érti általában – maximum akkor, amikor általa nem kedvelt ízben készült sütiről van szó, bár akkor is találni egy-egy megcsócsált darabot –, mivel önkényesen nevezte ki magát a „főkóstoló" pozícióba, hiába mondtad el neki, hogy a megrendelőnek kell eldöntenie, hogy ízlik-e neki. Azonban ez őt nem érdekli... abszolút komolyan veszi a feladatát, sőt – ahogyan a mellékelt ábra mutatja – olykor túlságosan is komolyan.

- Te is tudod, Szerelmem, hogy kóstolás nélkül nem mehet el egyetlen doboz sem – ölel át hátulról, miután lenyelte a lopott édességet. – Még a végén csorba esne a hírneveden – pimaszkodik. – Bár ez is, mint mindig, remek – fordít magával szembe. – Megkóstolod? – kérdezi, de választ valójában nem vár. Hatalmas vigyorral a fején csókol meg és mosolya csak szélesedik, amikor tarkójára simítva ellenkezés nélkül viszonozod minden mozdulatát. Hosszú percekig csókolóztok a pultnak dőlve, de lassan – hála Dabin testeden barangoló kezeinek – változik a hangulat. – Tudod – sóhajtja a szádba –, lennének ötleteim, hogy mit kezdjünk a kimaradt csokiszósszal – dünnyögi.

- Azt rögtön gondoltam – kuncogod. – De ki kell ábrándítsalak, az nem kimaradt – simítasz puha tincsei közé és egy bocsánatkérő puszit nyomsz a csalódottságtól lebiggyedt ajkaira.

- Nem ér – duzzogja, akár egy gyerek.

- Ígérem neked, a mi karácsonyi sütinkből marad ki majd egy kis krém – duruzsolod békítőleg, mire a csípődbe marva veszi újra birtokba az ajkaid jelezve, hogy nagyon is ínyére van az ötlet és egész biztosan be is fogja hajtani rajtad.

Ahogy sikerül elválni egymástól, kezdetét veszi a szokásos menet. Dabin helyet foglal az asztalnál és onnan figyeli, ahogy sürögsz-forogsz. Mindegy, hogy milyen későn végzel, ő addig ott gubbaszt, amíg a végére nem érsz. Egyszerűen nem hajlandó nélküled nyugovóra térni akkor sem, amikor pontosan tudja, hogy neki másnap korán kell kelnie és azzal is tisztában van, hogy te hajnal előtt nem kerülsz ágyba.

A muffinokat csinos rendbe pakolgatod, miközben önkénytelenül is a kapcsolatotok körül forognak a gondolatai. Ha röviden kellene összefoglalni a kettőtök viszonyát, akkor azt mondanád, hogy nem mindennapi.

Az emberek nagy része elképzelni sem tudja, hogy hogyan is működhet ez már évek óta kettőtök között. Dabin a nagyszájú, vadóc, menő gyerek, te pedig az Oven Princess, ahogy Ian szólít általában. Néha pedig te is elgondolkozol azon, hogy miért éppen téged választott.

- Dabin – szólítod meg, miután az utolsó adag muffin is a sütőben van.

- Tessék, Tündérem – emeli fel a fejét mosolyogva.

- Miért én? – kérdezed tőle. Nem ez az első alkalom, hogy felteszed ezt a kérdést és igazából tudod, hogy utálja, hiszen mindig túlkombinálja, de ahogy haladnak az évek, úgy komolyodik a kettőtök viszonya is. Lassan eljön az a pont, amikor az ismerősi körön túl is fel kell vállalnotok, hiszen titkolózni nem titkolózhattok örökké. Az viszont nagy dolgot hoz magával, amit túl kell élnetek együtt... ehhez pedig tudod kell mindent.

- Megint ezen gondolkozol? – sóhajt fel kissé gondterhelten, miközben feltápászkodik és eléd lépve ölel magához szorosan. – Ezt olyan sokszor megbeszéltük már – dönti a homlokát a tiednek.

- Tudom – motyogod és a pólója aljával kezdesz el játszani.

- Szeretlek – emeli fel a fejed. – És nem igazán vannak konkrét miértek még most sem – mosolyodik el. – Az első pillanatban elcsavartad a fejem és nem tudtam neked ellenállni – túloz, amivel apró nevetést vált ki belőled. – Valójában tényleg nem tudom – vált komolyra. – Azt tudom, hogy azóta érzem magam teljesen egésznek, mióta te velem vagy. Szeretem, hogy e között a négy fal között mindig önmagam lehetek, hogy nem várod el tőlem, hogy mindig tökéletes legyek. Hogy megbocsátod, amikor durva vagyok veled, pedig nem érdemled meg. Hogy mellettem állsz mindig, hogy támogatsz, hogy annyi mindent elviselsz. Hogy akkor is szeretsz, amikor nem érdemlem meg – simít végig az arcodon lágyan. Sokan el sem hinnék, hogy van Dabinnak egy ilyen oldala is. De ezt meg te szereted, hogy ez csak a tied. – Én komolyan mondtam azt, hogy veled tervezem az életem összekötni. Talán még nem most – kuncog fel –, de egy nap minden bizonnyal.

- Megsiratsz – bújsz szipogva a mellkasába.

- Te kérdezted – ölel magához szorosan. – De egyébként, ha nagyon konkrét miértek is kellenek – kúszik egy végtelenül pimasz, már-már szemtelen vigyor az arcára –, imádtam a csokis fánkot – neveti és kihasználva a pillanatnyi figyelmetlenséged egy újabb darab süteményt elcsórva szalad ki a konyhából, te pedig utána, amikor leesik a turpisság.

- Hong Dabin!– kiabálod újra utána, miközben nevetés tölti be a lakásotok minden zegzugát.

Habár ilyenkor az agyadra megy és legszívesebben a fejébe húznád a tepsit is, mindig rájössz, hogy semmi pénzért nem cserélnéd ezt el. Akkor sem, ha nehéz, akkor sem, ha számtalan bukkanó is vár még rátok. Tudod jól, hogy mellette vagy a legjobb helyen.