🎄🎄🎄

❄️Karácsonyi Ének

❄️meglepetés

❄️ajándékok

❄️közös vacsora

❄️hóesés

🎄🎄🎄

Utoljára a középiskolában voltál hajlandó részt venni a közös „húzzuk ki egymás nevét egy sapkából és annak, akit húztál, készíts valami meglepetést" -re épülő projektekben és sosem gondoltad, hogy jó pár évvel később egy kínosan hasonló szituációban találod magad, mint ami miatt tulajdonképpen megutáltad ezt az – egyébként – aranyos kis szokást.

Eunwoo.

Eunwoo.

Eunwoo.

Hiába a pislogás, a papírhajtogatás, a némán rimánkodás, a kezedben lévő fehér fecnin továbbra is a férfi neve virít.

Tiszta olyan ez, mint a Karácsonyi Ének... csak itt nem Scrooge-ot kísérti a múlt szelleme, hanem téged. Kevésbé is tetszik, mint Dickens meséje. És szidod is azt a zsenit, aki kitalálta ezt az egészet.

A Cégnél, ahol dolgozol nagy hangsúlyt fektetnek a közösségre. A Főnök szerint minden siker kulcsa a csapatmunka és minden lehetőséget meg is teremt, hogy ez minél jobb lehessen. Többek között ilyen idiótaságokkal, amivel nem annyira csapatot épít, mintsem kollektíve szívat mindenkit... téged kifejezetten.

Eunwoo az egyik legnépszerűbb munkatársad, ami valójában nem csoda. A férfi – amellett, hogy pokolian jóképű – kedves, nagyszerűen ért a szakmájához és tényleg mindenkinek segít, ahol tud, mindenkihez van pár kedves szava. Így egyáltalán nem csoda, hogy gyakorlatilag mindenki odavan érte.

Téged nem is ez zavar.

Téged az zavar, hogy ebbe a mindenkibe vastagon benne vagy te magad is.

Pár hónappal ezelőtt volt egy közös projektetek, aminek kapcsán lehetőséged volt sok időt eltölteni a társaságában, aminek az lett a vége, hogy nyakig belezúgtál.

Ám pontosan tudod, hogy nem sok esélyed van nála. Így az eleve halott ügy miatt sem akartad, hogy újra közöd legyen hozzá... erre tessék, a Sors elintézte.

Végül azzal napok alatt megbarátkozol, hogy neki kell valamit venned. A nagyobb probléma az, hogy fogalmad sincs, hogy mit.

Nem akarsz beégni, de azt sem, hogy egy pillanat alatt levágja, hogy mi a helyzet... nem mintha bármilyen ötleted is lenne már az ajándékot illetőleg, de ebbe a két csoportba tartozót tuti nem akarsz. Bár arról sincs túl sok fogalmad, hogy hogyan derítsd ki, hogy mit is szeretne.

Egyáltalán minek ez a hülyeség?!

Puffogva indulsz a konyhába némi koffein reményében, ahol természetesen az első ember, akibe belebotlasz az nem más, mint Eunwoo.

- Szia, T/N – üdvözöl mosolyogva. – Igazán csinos vagy ma – fűzi hozzá, mire még levegőt is elfelejtesz venni.

- Szia – nyögöd ki bénán, fülig vörösödve, amin az előtted álló férfi csak jót vigyorog, majd miután alaposan végig mér újra, magadra hagy.

Ilyen és ehhez nagyon hasonló helyzetek gyakran történnek az elkövetkezendő napokban, aminek az a vége, hogy gyakorlatilag menekülni kezdesz a magas srác elől. A viselkedése egyáltalán nem tesz jót az egyébként is zavaros gondolataidnak, így jobbnak látod elkerülni őt... jó messzire.

Most is épp egy mop mögül lesed, hogy mikor hagyja már el végre az emeletet, hogy nyugodtan elmehess te is.

- Te ki elől rejtőzködsz? – szólal meg mögötted hirtelen Moonbin, mire kis híján a plafonig ugrasz.

- Ó, hogy a Jóisten áldjon meg – szitkozódsz négyszázas pulzussal, amit a barátod csak nevetve néz végig. – Te mit csinálsz itt?

- Csak láttam, hogy elbújtál ide és érdekelt, hogy ki elől menekülsz – vigyorogja, miközben totálisan tisztában van a helyzettel.

- Belenyomom a fejed a vödörbe – közlöd vele, mire felnevet.

- Pedig segíteni akartam – biggyednek le az ajkai. – Történetesen tudom, hogy mit adhatnál Eunwoonak, ami tetszene neki és még fel is szedhetnéd vele.

- Nem akarom felszedni! – kéred ki magadnak már-már sipákolva, amit a veled szemben álló természetesen egy pillanatig sem hisz el.

- Ja, nem – hagyja ennyiben a dolgot egy legyintéssel, majd megosztja veled az ötletét. Ami nem is olyan rossz...

Sosem gondoltad volna, hogy a középiskola után valaha is újra színes papírokat, ollót és ragasztót ragadva fogsz bele valaminek az elkészítésébe. Most mégis nyakig ragasztósan, néha-néha az orrod alatt dünnyögve készíted el Eunwoonak a – Moonbin szerint tökéletes – ajándékot.

A karácsonyi buli napja a vártnál valahogy hamarabb érkezik el. Minden évben a vezetőség szervez egy közös vacsorát és idén ennek a keretében lesz az ajándékok átadása. Ez az információ mondjuk egy pillanatra sokkolt, hiszen a nyilvános ajándékozás egyáltalán nem volt belekalibrálva a dologba.

Hiába nem nagy valami, nem szeretnéd, ha Eunwoo mindenki szeme láttára bontaná fel az ajándékodat. Egy ilyesféle megaláztatás is eggyel több az ember életében, mint amennyire szüksége lenne igazából. Nem mintha ő az a típus lenne, aki bárkit is megaláz, de a rossz tapasztalat szülte félelem ellen nem igazán tudsz mit tenni... max reménykedsz.

Ahogy elkezdődik a buli, képtelen vagy nem Eunwoot figyelni, ami számodra igencsak meglepő módon kölcsönös, hiszen a vacsora alatt nem egyszer akad össze a tekinteted azzal a gyönyörű ében szempárral, aminek gazdája olykor csak rád kacsintva mosolyog szélesen az arcodra kiülő zavaron.

- Én mondtam, hogy bejössz neki – súgja Moonbin, amikor épp szemtanúja egy ilyen pillanatnak.

- Én meg mondtam már, hogy vak vagy – szűröd a fogaid között.

- Nézd meg, hogy igazam lesz – nyilván nem állja meg, hogy ne az övé legyen az utolsó szó.

A vacsora végeztével elérkezik az ajándékozás ideje.

Valami csoda folytán rád mosolyog a szerencse és nem neked kell elkezdeni, sőt mire rád kerül a sor – szerencsére – szinte senkit sem érdekel már a dolog.

- Boldog karácsonyt – lépsz csendesen Eunwoo elé és a kezébe adod a szépen becsomagolt kis dobozt.

- Köszönöm – mosolyog le rád, majd váratlanul az arcodhoz hajolva nyom rá egy apró puszit.

- Ne – kapsz a keze után, amikor eltávolodva tőled neki kezdene az ajándék bontogatásához. – Majd otthon – fűzöd hozzá vörös arccal. – Kérlek.

- Hát jó – mosolyodik el szélesen, majd a füledhez hajol. – Nincs kedved lelépni innen? – kérdezi halkan, miközben finoman a tenyeredbe simítja a kezét.

- De – nyögöd ki és csak megbabonázottan figyeled az összefonódó ujjaitokat.

Néhány perccel később már a hóesésben sétáltok kézen fogva, miközben te igyekszel egyáltalán felfogni, hogy mi is történik épp. Olyan, mintha nem lennél teljesen a magad ura, de ezúttal egy percig sem sajnálod, hogy csak sodródsz.

- Mit kaptam? – kérdezi Eunwoo hirtelen megtörve a csendet.

- Meglepetés – nevetsz fel rá. – Ne nagy valamire gondolj – fűzöd hozzá csendesen.

- Nekem már attól különleges, hogy tőled kapom – cirógatja meg a kézfejed és szavai újra pirulásra késztetnek. – És egyébként is, a legjobb ajándék már itt van – áll meg hirtelen és a derekadat átölelve közel húz magához. – Elég régóta tetszel nekem – simít finoman az arcodra, te pedig végleg elveszíted a fonalat. – Édes ez az arckifejezés – kuncog fel az ábrázatodon, majd nem húzva tovább az időt tapad az ajkaidra.

Fogalmad sincs, hogy mi történik, fogalmad sincs, hogy miért történik, egyszerűen csak sodródsz és a nyakát átölelve viszonozod a csókot, miközben csendesen megjegyzed magadban, hogy talán nem is volt annyira rossz ötlet ez a kis csapatépítés.