Karbafont kezekkel állva várt a két férfi az iroda előtt egy lépést se mozdulva azóta, hogy kiküldték őket. Míg barátja csak üresen bambult ki fejéből Jungkook elméjét kérdések milliói lepték el a kapitány szándékaival kapcsolatban, hiszen korábban eddig nem volt példa rá, hogy túlzottan érdekelné a férfi munkája arról nem is beszélve, hogy egyedül maradt a lánnyal.

Tisztelte Kang Seulgit mint kapitányt, nőt és mint embert de voltak pillanatai mikor a jó ég se tudhatta mi járt a fejében. Ő volt az egyetlen az egész rendőrségen akinek szemébe nézve semmit nem tudott kiolvasni.

- Gyere egy kicsit.- indul hirtelen Taehyung a kijárat felé a másik pedig felkapva fejét megy utána.

- Mit akarsz?

- Csak rá akarok gyújtani.- húzza elő zsebéből a kis dobozt majd abból kihalászva egy szálat meggyújtotta azt és szájához emelte.

- Leszokhatnál már a dohányzásról, nem tesz jót neked.

- Mindenki máshogy oldja a stresszt nekem éppenséggel ez vált be. Csináltam ennél már önpusztítóbb dolgot is.- rántott vállat kifújva a szürke füstöt melyet a kósza szellő azonnal el is sodort.

Ahogy átléptek az őszből télbe az időjárás is egyre zordabbá vált. Az utcák hamarabb sötétedtek, a levegő pedig már teljesen lehűlt a két férfi mégis mintha meg se érezte volna az
idő múlását. Mindketten egy szimpla hosszú ujjú polóban álltak a mellettük nagy kabátokban elhaladók mellett de nekik a szemük se rebbent.

Az év szinte összes napján szükség volt rájuk, legtöbbször ki se látszottak a munkából így fel se tűnt már nekik ha egyik hónapból a másikba lépnek. Fiatal koruk ellenére koránt sem éltek az éjszakának és szórakozásnak mint a legtöbb huszas éveiben járó ember. Sokkal nagyobb felelősség szakad a vállukra annál, hogy részegen kóboroljanak az éjszakában. Ők ketten érték el a jelenlegi fokozatuk egyedül ilyen fiatalon, máshol nem találni a kapitány szintűek között a
harmincas negyvenes éveikben járóknál fiatalabbat de ez a két férfi más volt.

Ők maguk is különböztek egymástól de pont ezért alkottak talán tökéletes párost. Mindkettőjüknek meg volt a saját keresztje amit a vállán cipelt és a saját oka amiért ezt az utat választotta, de mind ezek ellenére se csináltak volna másképp semmit még ha ez azt is jelentette volna, hogy könnyebb életet élhetnének.
Jungkook maga is mint legifjabb kapitány az örsön sokszor tapasztalt kételyekkel teli pillantásokat mikor felvette a fokozatot. Senki nem hitte, hogy a kölyök akiből csak nem rég lett rendőr érdemes lenne rá és elbír a feladattal de a bizonyítási vágya mindenkinek megmutatta mekkorát is tévednek.

Amíg ott volt neki a cél ami emlékeztette miért is csinálja amit csinál senki nem tántoríthatta el céljától azonban ez a makacsság nem mindig vált előnyére ahogy most sem.

Tudni akarta mi folyik itt és miért érdekli a lány ennyire a kapitányt. Valami mellett elhaladt volna?

Csak ő nem látja mi olyan különleges ebben a lányban?

- Ennyire aggódnál érte? Ez új tőled.- szív egyet a tetovált a dohányba mire barátja felhorkant.

- Ne beszélj baromságokat az, hogy a lánnyal mi lesz egyáltalán nem érdekel. Azonban a kapitány annál inkább...

- Ezt, hogy érted?

- Eddig sose szólt a hatáskörömbe vagy érdekelték a nyomozások. Mégis mitől olyan különleges ez a lány, hogy még az ő figyelmét is felkeltette? Elkerülte volna valami a figyelmem a nyomozás során?

- Ezt mondod de mégis a kapitány irodájának ablakát fürkészed. Lehetnél kicsit őszintébb is magaddal nem lenne a világ vége ha valaki felkeltené a figyelmed.

- Azt látsz bele amit akarsz de engem pusztán az eset érdekel. Ez az én ügyem és hatásköröm. Talán nem vettem észre valamit ami végig a szemem előtt volt.

- Szinte sajnálom szegény Haneult ezért az oldaladért egy szemernyi empátia sincs benned. Én még tudom kezelni de ő mégis csak egy tinilány.

- Nem pszichológus vagyok hanem gyilkossági nyomozó Taehyung. Tudhatnád, hogy a mi szakmánk nem az együttérzésre épül. Te is tisztában vagy a tényezőkkel és most, hogy egy
kettős gyilkosság is hozzá köthető sokkal körültekintőbbnek kell lennünk a lánnyal... Igaz is múltkor azt mondtad találtál valamit az üggyel kapcsolatban de nem volt időnk átbeszélni.

- Igen, néhány arra lakó egy különös zenére lett figyelmes.

- Zenére?- nézett rá értetlenül Jungkook mire a másik bólint.

- Három embert láttak a sikátorba sétálni azonban onnan csak egy tért vissza. Az aki a zenét hallgatta.

- Nem értem. Mindkét holttest igen termetes és erős izomzattal rendelkezett pusztán egy ember, hogy volt képes elbánni velük és puszta kézzel megfojtani őket?

- Ami ennél is érdekesebb, hogy lövések hangját is hallották de a helyszínen nem találtunk fegyverre utaló nyomot vagy töltény hüvelyt.

- Valaki eltakarította a nyomokat mielőtt kiértek volna a helyszínelők.

- És ez nem minden. Egy névtelen bejelentés alapján mentek ki a helyszínre azonban egyik ottani se hívta a rendőrséget mondván, hogy azon a környéken ez mindennapos már nem hívnak egyenruhásokat a zavargások miatt.

- A gyilkos maga hívta ki a rendőrséget miután megtisztította a helyszínt?

- Talán biztosra akart menni, hogy megtaláljuk a holttesteket.- gondolkozott el Taehyung.

- De ha ez igaz akkor ez egy üzenet.- fonta karba kezeit Jungkook.- A kérdés már csak az, hogy mit akart ezzel elérni? Üzenni vagy szimplán az orrunk alá dörgölni egy gyilkosságot amit tökéletesen eltervezett.

- Szerinted előre eltervezte?

- Szétnéztem az utcába és a környék tele volt kamerákkal. Mégis mikor a rendőrség átnézte őket a két férfi egyik felvételen se szerepelt.

- Megfigyelte a kamerák elhelyezkedését és mindet szándékosan elkerülte. Ha jobban
belegondolsz semmi nem passzol. A helyszín, a két holttest és maga a gyilkos módszere.- taposta el dohányát a tetovált.- Mármint ha ennyire eltervelte volna az egészet miért így végzett azzal a kettővel ennek semmi értelme. Hacsak....

- Hacsak nem ez is mind el volt tervezve. Tegyük fel, hogy idővel előtte elkezdte tervezni a
gyilkosságot és az útvonalakat amikkel az áldozatokkal ment a sikátorba. Ha hárman mentek be
oda akkor a két férfi ismerte a gyilkosát. Ha te lennél a gyilkos mit tennél ez alapján?- nézett
Jungkook a tetováltra.

- Elrendezte a bizonyítékokat, hogy a helyszínelők azt feltételezzék egy szimpla verekedés sült el balul. De miért? Hogy magáról elterelje a gyanút?

- Vagy, a helyszínről. Az ilyen jellegű nyomozások után a rendőrség nem vizsgálja tovább az esetet... Mi van ha csak azt akarta elérni, hogy egy rendőr se legyen a későbbiekben a
sikátorban?

- De ha így áll a helyzet az azt jelenti...

- Hogy a gyilkos vissza fog térni a helyszínre.- lökte el magát Jungkook a korláttól majd az épület felé vette az irányt.

Meg se állt a kapitány irodájáig azonban mikor kopogáshoz emelte
kezét az ajtó kinyílt és Haneul meglepett tekintetével találta szembe magát. A fiatalabb megtorpant meglátva a férfit de mielőtt bármit is mondhatott volna Jungkook csuklójára fogott majd meghajolva a kapitány előtt a kijárat felé húzta a lányt ahol Taehyung már a kocsival várta őket.

- Várj, Jungkook várj már.- áll meg Haneul kirántva kezét a férfi a szorításából mire az felkapja fejét.- Mit művelsz?

- Dolog van és azonnal indulnunk kell.- kapta el újra a lány kezeit majd kinyitva a kocsi ajtót belökte rajta.

- Finomabban is bánhatnál vele.- ingatja fejét a tetovált de Jungkook meg se hallva a gázba lép.

- Taehyung? Te mit keresel itt?- néz Haneul meglepetten az anyósülésen pihenő férfira.

- A munka az munka.- válaszolta mire a fiatalabb csak még inkább összezavarodott.- Nem avattad be?- néz a férfi barátjára mire az vállat ránt.

- Hova megyünk?

- Vissza a kettős gyilkosság helyszínére.- válaszolta Jungkook.

- M-miért?

- Mert ha helyes a feltételezésünk a gyilkos vissza fog menni oda.- zárta le a témát a férfi Haneul pedig érzékelve ezt nem is kérdezett semmit.

Furcsának találta, hogy a férfi egyáltalán nem tette szóvá a kapitánnyal töltött privát beszélgetését. Vissza gondolva még most sem értette miért remegett teste mikor meglátta őt.

Sose találkoztak korábban mégis olyan deja vu érzés kerítette hatalmába mikor tekintetük
találkozott mire ha visszagondolt még most is libabőr futott át rajta. Biztos volt benne, hogy nem lehetett korábban alkalmuk összefutni még se tudott elhaladni emelett az érzés mellett.

Talán csak hasonlít valakire...- gondolta magában.

Elmélkedéséből Taehyung keze zökkenti ki ahogy finoman végigsimít a lány haján. Az eddig üres tekintettel bambuló fiatalabb a férfi hirtelen érintésére összerezzen de halk nevetésére felkapja fejét.

Tényleg ennyire szórakoztatónak találná a reakcióit?

- Bocsánat, nem akartalak megijeszteni.

- Itt vagyunk?- nézett körbe Haneul mire a férfi bólintott.- Most mi a terv?

- Várunk.- mondta Taehyung hátradőlve az ülésben.- Nem vagy álmos?

- Nem igazán.- hazudta a lány.

Egyáltalán nem volt hozzászokva az éjszakázásokhoz és a támadás estéje óta nem aludt túl sokat, a rémálmok megjelenését követően pedig egyáltalán semmit és ezzel párhuzamosan nem is evett.

Undorodott a gondolattól, hogy amíg nővére és szülei borzalmakon mehetnek át, addig ő Jungkook házának kényelmét élvezve tömi tele hasát a finomabbnál finomabb
ételekkel. Teste minden nemű ételt elutasított azonban ez elég hamar vonzotta maga után a következményeket.

Keze gyakrabban remegett a megszokottnál szemei égtek és sokszor kerítette szédülés hatalmába. Nem tudta mennyi ideig fogja bírni de tudta, hogy amíg a rémálmok nem enyhülnek nem lesz képes elaludni.

Vajon ők ketten hogy birkóztak meg ezzel?- gondolta magában a két férfira pillantva.

Számtalan holttestet és embertelenebbnél embertelenebb helyszíneket láthattak már mégis
képesek nyugodtan aludni de vajon hogyan?

Az lett volna a legegyszerűbb megoldás ha csak rákérdez de nem akarta, hogy megtudják mennyire gyenge. Biztos volt benne, hogy így is többet hátráltatja őket mint azt elsőre gondolná nem akart ennél is inkább a terhükre lenni.

Semmit nem gyűlölt jobban annál, hogy mások terhére legyen. Amíg árnyékként élt csak a maga gondja volt de most, hogy ez a kettő belépett az életébe minden sokkal bonyolultabbá vált az eddig olyan egyszerű kis életében.

- Kimegyek körbe nézni.- szólalt meg egyszer csak Jungkook.

- Én is megyek.- fogott Haneul a kilincsre mire a férfi hátrafordult.

- Még mit nem! Szépen megvársz a kocsiban.

- De már órák óta ülünk itt teljesen elgémberedtek a lábaim és mosdóba kell mennem. Miért feltételezitek, hogy visszajönne ide egyébként is? Melyik elkövető jönne vissza egy tetthelyre ennek semmi értelme.

- Akkor halljuk Sherlock neked mi az elméleted?- kérdezte Jungkook gúnyosan de nem várta, hogy a lány tényleg folytatja.

- Szerintem az ötleted egy baromság.- mondta karbafont kezekkel mire Taehyungból felszakadt addig vissza fojtott nevetése.

- Jól szórakozol?- nézett a férfi szúrós tekintettel a tetováltra.

- Jól van na, ne veszekedjetek már. - veregette háton Jungkookot az anyósülésen pihenő, majd a lány felé fordult.- Elég jó esélye van a feltételezésünk beigazolódásának, te miért gondolod az ellenkezőjét?

- Ha én lennék a gyilkos biztos nem kockáztatnék azzal, hogy visszajövök a helyszínre ha csak nincs rá nyomós okom.

- Mint például?

- Lássuk csak, ha a gyilkos maga ekkora kockázatot vállal annak személyes háttere lehet. Biztos vagyok benne, hogy előre eltervezte viszont mi van ha valami hiba csúszott a tervébe? Ha így áll a dolog még másnap el kell tűntetnie mielőtt szemetszúrna valakinek...- gondolkodott el mire a két férfi egymásra nézett.

- Szét nézek.- szállt ki Jungkook Taehyunggal együtt azonban mikor Haneul nyúlt a kilincsre az nem nyílt.

- Ne csináld már.- nézett a tetovált barátjára mire az sóhajtva de végül kiengedte a lányt.

- Segíthetsz nekünk de feltételeim vannak. Nem tűnsz el a szemünk elől maradj a közelünkbe ez most nem játék veszélyes lehet világos? Ha pedig szökni próbálsz akkor meg fogod ütni a bokád.- mondta szigorúan Jungkook mire a lány bólintott majd mind a sikátor felé indultak.

A két férfi előre indult a lányt hátra hagyva kinek úgy elgémberedtek végtagjai az órák óta való üldögéléstől a kocsiban, hogy inkább megállt egy percre. Tekintete a járdát pásztázta majd becsukva szemét próbálta elképzelni feltételezését. Szinte látta maga előtt ahogy a gyilkos
kisétál de nem tudta volna megmondani milyen hibát ejthetne. Jungkook szerint megfojtották a
két férfit így nincs fegyver amit véletlen hátra hagyhatott volna.

De akkor mi lehet az?- gondolkodott el mikor fejbe vágta a felismerés.- Egy személyes tárgy.

Ha elejtett valamit annak itt kell lennie...- emelte meg elnehezült pilláit mikor halk zenére lett figyelmes.
Szeme sarkából észrevett meg-meg csillani valamit és mielőtt észbe kaphatott volna már közeledett felé.

Megtalálta volna?

- Látsz valamit?- néz Jungkook barátjára ki csak nemlegesen rázza fejét.

- Itt semmi, nálad?

- Semmi.

- Te találtál valamit Haneul?- kérdezi de nem érkezik válasz.- Valami baj van?- fordul hátra Taehyung mosolyogva de az lefagy arcáról meglátva hogy a mögötte elterülő sikátor üresen áll.- Jungkook, hova lett?

- Tessék?- kapja fel fejét a másik is de az üres tér láttán idegesen pattan fel.

- Hova tűnt a lány? Nem figyeltél rá?

- Én? A te felügyeletedre van bízva.

- Azonnal kerítsük elő nem mehetett messzire.

Még nem volt késő de az utcákat már ellepte a sötét, ez is egy tipikus téli éjszaka volt az azzal járó hideg levegővel és sötétebb éjszakákkal. Ilyenkor mintha maga a természet is beakarna tenni az embernek de a lányt nem érdekelte a körülmény hiába kezdett már ő maga is igencsak
átfázni. Követve a halk zenét megtalálta a csillogás forrását. Nem tudta egyenlőre pontosan mi is az de
úgy tűnt a sikátor rácsai közé esett. Óvatosan leguggolva halászta ki a megroncsolódott tárgyat de értetlen arccal realizálta mit is talált.

- Egy mp3 lejátszó?- kérdezte maga elé.

Jobban megnézve nem egy mostani darab volt, jó pár ütött kopott folt éktelenkedett már a kis levendula lila színű lejátszón de kicsit se tűnt ettől függetlenül értéktelennek sőt emlékezett rá, hogy mikor nővére még középiskolás volt neki is egy hasonló lejátszója volt. Csendben figyelte
a kis tárgyat és hallgatta az abból halkan igen csak akadozva szóló számot.

Klasszikus zene szólt belőle amit Haneul hamar felismert hisz a Für Elise volt talán a világ egyik legismertebb klasszikus száma. Sok emléket idézett fel benne azokból az időkből mikor édesapja zongorázott neki kiskorában. Ha rosszkedve volt apja csak leült a zongora elé majd az
ölébe vette és játszani kezdett.

Ilyenkor mintha a világ összes bajáról megfeledkezhetett volna, biztonságban érezte magát.
Haneul mindig is szeretett ábrándozni volt, hogy órákig elvolt a saját kis világában és ilyenkor senki és semmi nem tudta kizökkenteni azonban most maga elé meredve nem tudta nem észre venni egy új alak árnyékát mely egyre növekedette az övé mellett.

Teste mintha teljesen megdermedt volna. Tudta, hogy ott áll a háta mögött de nem mert felé fordulni.

- Az az én lejátszóm add vissza.- hallotta maga mögül a barátságtalan női hangot mire lassan megfordult az idegen pedig azonnal ki is tépte kezéből a készüléket. Haneul tekintete akaratlanul is a nő vonásait pásztázta mire az zsebrevágva a lejátszót, elkapta a lány torkát és
a sikátor falának vágta fejét.

- Sajnálom kislány de úgy tűnik ez a mai nem a te napod, nem akartam bepiszkolni a kezem de láttad az arcom.

- Szóval te voltál az aki megölte azt a két férfit a sikátorban néhány nappal ezelőtt.- suttogta a fiatalabb mire az idegen hátborzongató mosolyt öltött.

- Bingó. Milyen kár ezért a csinos pofiért, de ne aggódj gyorsan küldelek a halálba nincs időm rád...

- Még ha meg is ölsz ezt nem fogod megúszni... A rendőrség el fog kapni...- köhögte erőtlenül Haneul ahogy a nő szorítása egyre erősödött nyaka körül. Próbált ellenkezni de az azt
megelőző napok álmatlanság és étvágytalanságának következménye most ütött be igazán.

Teste remegett és annyi erő se volt benne, hogy ellökhesse magától támadóját. Maradék erejét és bátorságát összeszedve sikított egy akkorát amekkorára tüdeje csak képes volt. Ellenfele idegesen tapasztotta kezét szájára de már késő volt. A lány hangja újra és újra visszhangzott a sötét sikátorban.

- Te kis liba.- sziszegi mikor a lány a száját tartó kezébe harap.

- A börtönbe fogsz megrohadni...- köhögött mikor léptek hangjára lettek figyelmesek.

- Itt a vége kicsilány.- fogott a gyilkos erényesebben torkára, majd teljes erejéből a falnak csapta a fiatalabb fejét ki magatehetetlenül esett a földre.

Érzékei gyorsan tompultak látását pedig szinte azonnal elszínezte rubint vörös vére. Egyedül a távoló léptek hangjai visszhagzottak elméjében melyek lassan teljesen elhalványodtak míg nem mindent beborított a csend.

________

©𝐊𝐈𝐌𝐂𝐇𝐀𝐄_𝐘𝐎𝐔𝐍𝐆®